1

Arnold / Sly

írta Nikodémus

Manapság már nehéz elképzelni, de négy évtizeddel ezelőtt a kirobbanó férfimacsóság uralta az amerikai popkultúrát. Nézők milliói lelkesedtek a dagadó muszklikért és az emberfeletti kunsztokért, az akciófilm műfaja pedig fénykorát élte. De mi lett e korszak két legnagyobb, jellegzetesen amerikai karriert befutott ikonjával, Arnold Schwarzeneggerrel és Sylvester Stallonéval? A Netflix két friss dokumentumfilmben faggatja a hajdanvolt akciósztárokat.

Olvasd tovább

10

Terminátor: Sötét végzet (Terminator: Dark Fate)

írta Minime

Az előző (?) részről itt esett szó.

A Terminator-franchise halott, és ez az állítás egészen 1984 óta igaz, ugyanis az 1991-es folytatás is alapjaiban felrúgott mindent, amit az első rész állított, de James Cameron gondos felügyelete, egy klassz forgatókönyv és a szuper kivitelezés miatt ezt meg lehetett bocsájtani, sőt esetünkben a technikai fejlődésnek hála az Ítélet napja jobb film lett elődjénél. Logikailag azonban totálisan felesleges volt, hiszen a sztori szerint a Skynet a bukása előtti utolsó pillanatban küldi a T-800-as halálosztót Sarah Connor életét kioltani. Ergo egy dobása volt, meglépte, bukta, lépjünk tovább. Azóta azonban kiderült, hogy nem csak a nézőket lehet alapjában hülyére venni, hanem maga a Skynet sem okosabb egy C-64-re írt sakkprogramnál, hiszen az újabb epizódokban egyre-másra bukkannak fel a T-800-tól jóval halálosabb gépemberek, hogy az éppen aktuális célpont életére törjenek. Ha 1984-ben már ezt a latino-terminátort küldi, Kyle Reese-nek esélye se lett volna.

Olvasd tovább

0

2019-ben jön a következő Terminator film

terminatorA Terminator legutóbbi része után világossá vált, hogy a stúdió ezt a történetszálat nem fogja követni a gyenge bevételi eredmények láttán. Hiába is várunk a felmerült kérdések magyarázatára, mert nem fogunk kapni, legalábbis most biztos, hogy nem mesélik el, hogy mi lett volna a terv. De a Skynet és a halálosztó robotok nem kerülnek margóra, mivel James Cameronnak van némi elképzelése a franchise jövőjét illetően.

Tim Miller dirigálhatja le az új filmet, amit 2019. július 26-án fognak bemutatni. Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton biztos, hogy vissza fog térni, Cameron pedig producerként tartja rajta szemét a fejleményeken.

Cameron a THR-nek adott interjút, amiben elmondja, hogy a technológia fejlődése számára nagyon is rémisztő. „Az emberek mindig kérdezgetik, hogy vajon a gépek legyőzik az embereket? Én erre azt mondom, hogy elég szétnézni bármely reptéren vagy étteremben és láthatjuk, hogy az emberek folyton a telefonjukkal foglalkoznak. A gépek már győztek” – mondta a rendező.

Mi várható a Terminator 6-tal kapcsolatban? A T1 és a T2 történetét folytatják, úgy tesznek, mintha a többi rész csak rossz álom lett volna. Vagyis figyelmen kívül fogják hagyni a második után elkészült filmek történéseit.

1

A Killing Gunther következő előzetese

whywerekillingTaran Killam az SNL-ből lehet ismerős és hát első rendezői munkája is vicces, de megspékelte némi akcióval. A Killing Gunther főszereplője Arnold Schwarzenegger, a világ legjobb és legönteltebb bérgyilkosát alakíthatja. Nagyképűsége fel is bosszantja a hasonló bizniszben utazó kollégákat és ki is nyírnák. Azonban ez nem olyan könnyű.

Cobie Smulders, Allison Tolman, Hannah Simone, Ryan Gaul játszanak még a filmben. Amerikában októberben mutatják be limitáltan, de még előtte VOD-on elérhetővé teszik.

Olvasd tovább

0

Ősszel indul az Ikrek folytatásának a forgatása

twins10Amikor Arnold Schwarzenegger letudta kormányzói feladatát ismét Hollywood felé vette az irányt. A teendői között volt az Ikrek (Twins) folytatása, illetve a Conan következő része is. Azonban a visszatérése nem sikerül valami fényesen és azóta sem hoztak filmjei combos eredményeket, így érthető módon a tervezetek sem valósultak meg túl gyorsan. Viszont az Osztrák Tölgy a Kleine Zeitungnak adott interjút, ahol arról beszélt, hogy hamarosan Danny DeVito-val és Eddie Murphy-vel forgathat.

„Ősszel elindulnak a Triplets munkálatai Eddie Murphy-vel és Danny DeVito-val.” – mondta. És hát úgy három hét múlva már véget is a nyár. Valószínűleg hamarosan közzéteszik a hivatalos bejelentést is.

Kiderült, hogy hamarosan halálosztó gépezetként is láthatjuk. Ugyanis arról is beszélt, hogy a Terminator 6-hoz 2018 márciusában látnak hozzá, amely után jöhet a Conan is.

0

Könyvajánló – Akcióhősök egymás közt

Két legenda, két kultikus életmű, egy filmtörténeti korszak: ikerkönyv készült a két, hetvenes éveikbe mostanság belépő akciósztárról.

0aschHa huszonöt évvel ezelőtt valaki azt állította volna, hogy Arnold Schwarzenegger, akkoriban a mozik ügyeletes izomhőse, egyszer még a legfőbb politikai hivatalt tölti be Kaliforniában, biztosan kinevették volna. Két évtizeddel később a stájerországi tölgy valóban eljutott a csúcsig. A vagyontalan fiúról szóló történetek, aki tányérmosóból dolgozta fel magát milliomossá, alaposan hozzájárultak Amerikának, a határtalan lehetőségek országának mítoszteremtéséhez. Schwarzeneggernek minden nehézség ellenére sikerült az állhatatosság és szerencse megfelelő arányú elegyítésével a magasra törni. Ez a könyv a filmjein keresztül nyújt betekintést a Schwarzenegger-életműbe, ami még a mai napig is folyamatosan bővül, állandóan újabb és újabb meglepetést okozva a világszerte hatalmas számú hálás közönségnek. (Forrás)

Henry Moore: Arnold Schwarzenegger – A színfalak mögött, JCS Média Kft., 288 oldal, 2015, 5999 Ft

0ssSylvester Stallone maga a megtestesült amerikai álom: alacsony sorból jött, és a világ legjobban fizetett színésze lett. Azonban az üstökösszerű felemelkedése mellett lenyűgözőek a bukásai is, továbbá ahogy a rendkívül szimpatikus sztár a saját hibáit és az időnkénti visszaeséseit kezeli. Forgatókönyvet ír, rendez és többnyire a főszerepet is maga játssza. Hány színészkollégája tudja elmondani magáról, hogy ennyire kézben tartja a filmjeit? Stallone nemcsak karizmatikus színész, hanem szenvedélyes filmkészítő is, világos víziókkal. Hatásos visszatérése, és az a mód, ahogy ez hatvan évesen sikerült neki, nem mindennapi történet, és egyben a Stallone-mítosz következetes folytatása. A szupersztár felemelkedése, hanyatlása és visszatérése a film több mint száz évének egyik legérdekesebb története, és még egyáltalán nincs vége. Ezen könyv időszakokra tagolva tárgyalja Stallone filmjeit, és azokhoz kötődve esik szó az életrajzi eseményekről is. (Forrás)

Sylvester Stallone – A színfalak mögött, JCS Média Kft., 288 oldal, 2015, 5999 Ft

4

30 éves a Predator

predator30ev

Val Verde (fikciós ország) dzsungelének közelében landol egy helikopter. Marcona alakokat hozott. Sokat látott, profi csapat. Nem rettennek meg senkitől és semmitől, félelem nélkül gyalogolnának be a világ bármely háborús zónájába. Gyakorlatilag felkelőket reggeliznek, a napalm szagát pedig élvezik. Fontos feladatot bíznak rájuk, be is vetik magukat a vadonba, ahol ezúttal alaposan fel kell kötniük a gatyájukat és elő kell venni a „nagypapát”. Lehet, hogy le tudnak tarolni egy fél erdőt, de új ellenfelük felettébb kemény dió. A földönkívüli lény ráadásul élvezi is a dolgot, számára eljött a vadászidény. 30 éves a Predator, minden idők egyik legjobb sci-fi akciófilmje. Olvasd tovább

5

Schwarzenegger megerősítette, hogy Cameron részvételével lesz új Terminator film

schwarzeneggerrrrJelenleg minden filmes Cannes-ban mászkál, a filmfesztiválon van Arnold Schwarzenegger is. A színészt a Screen Daily interjúvolhatta meg. A színész megerősítette, hogy lesz új Terminator, méghozzá ő is benne lesz. James Cameron producerként tartja rajta a szemét az új projektnek, az egykori akciócsillag találkozott is vele, megvitattak pár jó ötletet és hogy miképp lehetne tovább görgetni a franchise szekerét.

Megemlítette, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem kell lemondani Conanról sem, a forgatókönyv épp átírás alatt van, szóval egyáltalán nincs félretéve.

A Triplets, vagyis az Ikrek (Twins) folytatása évek óta a levegőben lóg. De hamarosan erről is várhatóak fejlemények. Júniusra elkészül a szkript, megerősítést nyert, hogy Danny DeVito és Eddie Murpy oldalán poénkodhat.

0

Kép a Why We’re Killing Gunther akció-vígjátékból

Taran Killam rendezte az akció vígjátékot, Arnold Schwarzengger lesz Gunther, a világ legjobb bérgyilkosa. Azonban néhány kolléga úgy érzi hetvenkedő stílusa túl sok és ki szeretnék csinálni. Ám nem hiába ragadt rá a „legjobb” jelző. Cobie Smulders, Allison Tolman és Hannah Simone is benne lesz a filmben.

whywerekilling

1

Aftermath

aftermathposter

A kritikát Mini Me írta.

Talán közhelyes, talán nem, de az élet valóban a legnagyobb forgatókönyvíró. A megtörtént eseményeken alapuló történetek általában megváltoztatott helyszínekkel, nevekkel, időpontokkal viszi vászonra a filmes szakma, ez Elliot Lester mozijában sincsen másképp. Talán elmondható az élet írta történetekkel kapcsolatban az a tényező is, hogy bizony előfordulhat, sőt szinte kötelezően elő is fordul, hogy egy eseménysorozat folyamatait össze kell sűríteni, hiszen egy filmbe kell beleágyazni, akár napok, hetek, hónapok történéseit, érzéseit, változásait. Ezen egyszerűsítések miatt érezhető sok esetben az ilyen típusú filmeken a vontatottság és az üresség érzete, a logikátlanság. Amennyire a történet kerete és időtartama megengedte Javier Gullón forgatókönyvíró és a rendező ebben az esetben nem követtek el súlyos mulasztást. Olvasd tovább

8

Schwarzenegger nem lesz benne a következő Predator filmben

predatorÉpp tegnap derült ki, hogy Arnold Schwarzenegger nem bújhat újra Conan bőrébe. És most már az is biztos, hogy nem fog ismét szembeszállni az idegen ragadozóval. A következő Predator rendezője, Shane Black elhintette, hogy talán siker a színészt visszaédesgetni a franchise-hoz, Schwarzenegger a Yahoo Movies-nak adott interjúban határozott választ adott.

„Megkerestek, elolvastam a forgatókönyvet és nem tetszett. Szóval ajánlhatnak bármit, biztos, hogy nem vállalom be. Csak abban az esetben jöhet szóba, ha átírják és esetleg nagyobb szerepem lesz benne. De ahogy most áll a dolog,  erre nincs esély.

Az AVPGalaxy.net úgy tudja, hogy Schwarzenegger az első Predatorban látott Dutch-ot alakíthatta volna, ám a karakter csak a történet legvégén bukkant volna fel egy rövid cameo erejéig, lett volna pár mondata, amellyel megágyazott volna a következő résznek.

4

Nem lesz semmi a Legend of Conanból

conanlegendAmikor Arnold Scharzenegger visszatért a filmiparba a szóba került tervek között szerepelt a Legend of Conan is. Ám gyorsan kiderült, sajnos, hogy az akciósztár csillaga egyáltalán nem ragyog oly fényesen és az Erőnek erejével (The Last Stand) óta igazi sikert nem tudott kipréselni magából. Még a Terminator folytatása sem hozta a vártakat. Így gyakorlatilag érthető, hogy miért nem mozgolódnak az Ikrek (Twins) következő felvonása, vagyis a Triplets körül. Szomorú, de úgy tűnik, hogy Schwarzenegger nem bújhat többé az ikonikus barbár szerepébe sem.

Chris Morgan az Entertainment Weeklynek adott interjút a közelgő Halálos iramban (Fast and Furious) kapcsán, rákérdeztek, hogy milyen információval tud szolgálni a Conan projektről. „Nem sokat, eléggé hosszú história. A lényeg, hogy a stúdió úgy döntött, hogy nem kérnek belőle, ami eléggé elszomorított. Odavoltam az első részért, az egyik kedvencem. Will Beall megírta a Legend of Conan szkriptvázlatát. Odatette magát. Conan 30 évet öregedett a legutóbbi film óta, Clint Eastwood Nincs bocsánatához hasonlítanám. Remek volt. A büdzsé eléggé termetes volt, ám a stúdió nem volt biztos benne, hogy megállná a helyét a mozikban. Inkább félretettek. Azt hiszem, hogy most éppen egy sorozatban gondolkodnak vagy ilyesmi.”