2

Schwarzenegger szerint a T5 forgatókönyve fantasztikus

terminatorColumbusban volt az Arnold Sport Festival, ahol Arnold Schwarzenegger is tiszteletét tette. Itt nem maradhatott el az a kérdés, hogy mikor lesz a Terminator: Genesisből valami?

„Április közepe vagy vége felé indul a forgatás, úgy 4 vagy 4 és fél hónapig fognak zajlani a munkálatok. New Orleansban fogunk dolgozni, néhány jelenetet San Franciscoban veszünk fel és talán egy keveset Los Angelesben is forgatunk, de a munka nagy része New Orleansban fog történni. Nagyon várom már, a legutóbbi részt akkor készítették, amikor kormányzó voltam és sajnos ki kellett hagynom a filmet.” – mondta Schwarzenegger és természetesen hozzátette, hogy a forgatókönyv fantasztikus.

14

Már senkit nem érdekelnek a tökös és kőkemény akcióhősök?

01actionheroes

Elsírtam már egyszer bánatomat: az igazi masszív akcióhősök, az izomagyak korszaka lezárult. Jó, persze, nem is nagyon izgatna, hogy a tejfelesszájú Taylor Lautner verne le mindenkit és kerülgeti a neki szánt golyókat, ha ezt hihetően elő tudnák adni. Sajnos idén úgy tűnik, hogy a kőkemény arcok lehúzhatják a rolót. Illetve azzal egészíteném ki: csak képregényfilmekben élhetik túl.

Arnold Schwarzenegger az Erőnek erejével akciófilmmel tért volna vissza. Hiába hangoztatták minden oldalon és fórumon, hogy az Osztrák Tölgy újra Hollywoodba dolgozik ez néhány rajongón kívül senkit nem izgatott. Feleslegesen importáltak Ázsiából egy neves rendezőt (Kim Jim-woon) a film csak 12 millió dollárt kapart össze Amerikában, a nemzetközi vizekről is 19 millió dollárt folyt be. Olvasd tovább

1

The Last Stand poszter

0tls

Arnold Schwarzenegger egy volt LAPD drog-nyomozót, Ray Owenst alakítja, aki otthagyta a régi életét egy félresikerült bevetés miatt érzet bűntudatból. Azóta csendesen telnek a napjai egy kis határszéli város, Summerton Junction sheriffjeként. Ám a nyugalmát megtöri egy drogbáró, Gabriel Cortez (Eduardo Noriega), aki megszökött egy FBI rabszállítóból és nagy sebességgel halad a mexikói határ felé. Erősen felfegyverzett zsoldosokkal, egy felturbózott Corvette-el és egy tússzal érkezik. Egy stand-off alakul ki Cortez és a rendőri erők között, Forest Whitaker vezetése alatt. ELőször nem veszik komolyan Owenst a múltja és a szedett-vedett emberei miatt, de hamarosan maga mögé állítja az embereket, hogy megállítsák Gomezt. Ha a rendező Jee-woon Kim korábbi filmje, a zsáner-feszegető The Good, the Bad, the Weird jelent valamit, akkor egy nagyon őrült akciófilmre számíthatunk.

27

A maszk mögött: Kevin Peter Hall 1.

Az újonnan elinduló (?)  “sorozatban” olyan emberekről lesz szó, akik emlékezetes alakítást nyújtottak egy vagy több filmben úgy, hogy az arcukat nem igazán láthattuk. (Szóval nem a lényről, vagy éppen a “smink” megvalósításáról pötyögök.)

Ragadozóként Kevin Peter Hall vadászhatott egy elit egységre (később Los Angelesben érezhette jól magát), akik együtt megjártak már jó néhány földi poklot és a szemük se rebbenne, ha esetleg százan állnának velük szembe. Csakhogy ezúttal egy földönkívüli lény szemelte ki őket. Eredetileg Jean-Claude Van Damme rohangálhatott volna a kosztümben, az eredeti elképzelés szerint egy harcművész űrlényt formálhatott volna meg. Ám a szereplőgárdában jó néhány hegyomlás kapott helyet, Arnold Schwarzenegger mellett Jesse Ventura és Carl Weathers is ugráltathatta a bicepszét és mellizmát. Ezek után a producerek inkább letettek arról, hogy a Predator „nindzsa” legyen. Van Damme nem volt elégedett, sem lelkes, a ruházatot túl melegnek találta és nem is bizonyult együttműködőnek, kirúgták, miután szándékosan megsebesített egy kaszkadőrt. Mihelyt újratervezték és átalakították a ruhát helyére Kevin Peter Hall került, aki 2 méter 20 centi volt, ráadásul már dolgozott együtt Stan Winstonnal is az Óriásláb és Handersonék családi filmen. (A képen Schwarzi és Hall áll egymás mellett.)

6

Arnold Schwarzenegger nem tér vissza Hollywoodba. Hüpp

Mikor Arnold Scwharzenegger átadta Kalifornia kormányzójának bársonyszékét Jerry Brownnak, mindenki úgy hitte, hogy vissza fog térni Hollywoodba. Az Entertainment Weekly készített egy interjút Ivan Reitmannal, aki két alkalommal is dolgozhatott Schwarzeneggerrel. A rendező segített abban, hogy a többszörösen Mr. Olimpia címmel kitüntetett úriember megcsillogtathassa vicces oldalát (Ikrek, Ovizsaru). Reitman elárulta, volt alkalma beszélni Schwarzeneggerrel, aki nem tervezi, hogy újra visszatérjen a színészethez.

„Egy hónappal ezelőtt kedélyesen elbeszélgettem vele. Úgy vélem, hogy továbbra is a kormányzati munkát részesíti előnyben. Előtte ugyan viccelődött azzal, hogy újra filmekben fog játszani, de szerintem ennél valami sokkal komolyabbat szeretne csinálni.” – mondta Reitman. Feltették a számára a kérdést, hogy a komoly terveken olyasmit ért, mint például a Fekete hattyú? A rendező erre azt felelte, hogy nem a filmekhez kötődnek Schwarzenegger jelenlegi ötletei.

Úgy tűnik tehát, hogy az Osztrák Tölgy nem fog újra főszerepeket játszani. A The Expendables-ben láthattuk, hogy felszedett néhány kilót, meg valószínű, hogy mire tudna találni egy számára megfelelő forgatókönyvet, és leforgatnák, addigra már 2013 lenne, és hát rajta is meglátszik a kor. Mielőtt kormányzó lett volna, inkább buktában volt része, és egyáltalán nem biztos, hogy az emberek most kíváncsiak lennének rá ismét akcióhősként. De remélhetőleg azért ismét felbukkan a The Expendables folytatásában.

63

Arnold Schwarzenegger, az utolsó akcióhős

Arnold Schwarzenegger a 80-as évek legjobb, legismertebb akcióhőse volt. A 90-es évek középére kicsit megkopott a neve, de ettől függetlenül jól tartotta magát és élvezhető filmeket tett le az asztalra. Az Osztrák Tölgynek ha csak lehetősége volt, feltette a napszemcsit vagy betolt egy szivart a szájába és mindig lehetett arra számítani, hogy valami egysorost be fog nyögni. Ezek a „kellékek” soha nem tűntek erőltetettnek a filmjeiben. A Kommandó után Schwarzenegger azt mondta, hogy ami megkülönbzteti  őt a többi színésztől (Norris, Stallone), az az, hogy mindig sikerül némi humort belecsempészni a filmjeibe. Adott egy drámai jelenet, feszült helyzet majd jön egy poén és mindenki felenged. Schwarzenegger nevét szokták emlegetni, ha a Nagy Amerikai  Álomról van szó, az osztrák testépítő alig tudott érhetően beszélni angolul, mégis sikerült elérnie, hogy bekerüljön a filmek világába, majd sztár lett, később pedig kormányzóvá válaszották, jövőre pedig a szenátusba szeretne bekerülni, majd ha esetleg összejön, akkor akár még az U.S.A. elnöke is lehet. (Schwarzenegger for Prezident!!!). Az alábbi iromány megírásában segítségemre volt az imdb, a wikipedia és a Brooks Robards által írt könyv, amely Magyarországon a 90-es évek elején jelent meg. Nem említek meg minden filmet és érdekességet a testépítő-színész-kormányzó életével kapcsolatban (és tudom, hogy pongyolán fogalmazok).

Olvasd tovább

7

Robotzsaru (Robocop, 1987)

 

Az újabb verzióról itt esett szó.

A helyszín Detroit valamikor a jövőben, a hatalom és a rendőrség az OCP óriásvállalt kezében összpontosul.  “A város beteg, betegsége a bűn”, zsarunak lenni nem könnyű, naponta hullik el az állományból valaki, a többiek pedig megszakadnak, az újoncoknak is megmondják a frankót: „Itt vért fogsz vizelni”. Nagy a teher, de sztrájkolni nem lehet, nem szabad, mert akkor a város elevenen falná fel önmagát és egyébként is a „rendőr nem sztrájkol. Inkább meghal!”

Olvasd tovább