5

Robotzsaru (RoboCop)

robotzsaru

Az eredeti filmről itt esett szó.

Eljutottunk oda, hogy nem érdemes azon pityeregni, hogy ebből vagy abból a klasszikusból remake-et készítenek. A stúdió és a producerek által kigondolt magyarázatok közül csupán egyetlen lényeges dolgot lehet kiemelni: A pénzt. Az eredeti film kedvelői pedig egyet tehetnek, ha mégis leülnek megtekinteni a modern verziót: megpróbálni elhessegetni az előtörni akaró emlékeket, bevillanó képeket és elkerülni az összehasonlítást. Erre kellene törekednie a galád ötletgazdának, illetve a forgatókönyvíróknak se azért kellene zsebre vágni a kialkudott fizetést, hogy szorgosan jelenetről jelenetre mindent bemásolnak a történetbe. Alapvetően pozitívum, hogy az MGM nem törekedett arra, hogy lemásolják Paul Verhoeven filmjét, inkább egy szórakoztató popcorn-akciót akartak. Ejj, mintha Michael Keatont az MGM vezéréről mintázták volna, aki vígan üldögélt asztala mögött és hanyagul benyögte, ami éppen eszébe jutott: Legyen modern. S lőn!

0rc2014

Alex Murphy és kollégája Detroit megvesztegethetetlen, becsületes nyomozói, elkeseredetten vívják harcukat, hogy megfékezzék a bűnözőket és elkapják a nagykutyákat, de nem csak az utcán, hanem a testületen belül sem bízhatnak meg senkiben. Murphy pont akkor válik félig-meddig pirítóssá, amikor a veszettül gazdag OmniCorp vezére úgy dönt, hogy szüksége lenne egy olyan robotzsarura, amit nem a processzor hajt, hanem van benne valami emberi, aminek a csodájára jár a média és a politika.

Amikor Darren Aronofsky helyére José Padilha lépett, arra lehetett számítani, hogy ebből csak kihoznak egy véres, erőszakos, egyedi hangvételű, társadalmi, politikai, morális kérdéseket feszegető akciófilmet. Majd kiderült, hogy az MGM nem szeretné nagyszerű filmjüket megvonni a tiniktől, így Padilha által készített Elit halálosztók erőszakosságát máris ki lehetett zárni. De a nagy reményeket az lökte csak igazán félre, amikor arról lehetett olvasni, hogy a stúdió eléggé mereven áll hozzá a direktor ötleteihez és 10-ből 9 elképzelését kihajítja az ablakon. Szóval kihúzhatjuk a vérest, a morális kérdéseket és az egyedit. Mi marad? Akciófilm, amely még azzal sem dicsekedhet, hogy logikus lenne.

Joel Kinnaman;Gary Oldman

Talán ha még néhány karakter próbálna okosabban tenni-venni. Sajnos a főgengszter amolyan tizenkettő egy tucat, se nem túl okos, se nem túl őrült, ugyanakkor megkockáztatom, hogy manapság már a sorozatokban is dörzsöltebb és ügyesebb a kézre kerítendő nagykutya. És ha már sci-firől beszélünk a korrupt zsaruk olyan hibákat vétenek, mint egy kezdő zöldfülű.

Az ember a gépben kérdést sem sokat feszegetik, az élet és halál között lebegő Murphy-ből gyorsan Robotzsaru lesz. Magától értetődik, hogy effélét már lehet a jövőbeli technológiával és az ember-gép viselkedését se feszegessük. Talán Padilha, de elképzelhető, hogy a stúdió döntött úgy, hogy a robotosított Murphy felszínre törő gondolatit, emberi mivoltával ne foglalkozzanak. Néhány perc erejéig sikerül elnyomnia a programoknak, beültetett szoftvernek a nyomozó belső énjét, majd hirtelen újra Murphy irányít. Nem mennek bele a részletekbe, ugye nem hiányzik senkinek, hogy a tizenévesek a fejüket vakargassák popcornkajálás közben. Lélektan kimarad, de itt lenne helyette a család és a dráma, de ezzel a témával érezhetően nem tudtak mi kezdeni.

robotzsaru2

Amerika a világ legnagyobb országa lesz, amíg a világ létezik. – harsogja a tévé nézőinek Pat Novak, épp hogy csak hozzá nem tesz, hogy mindörökké, ámen. Novak mondja meg a tutit az amerikai népnek, beléjük sulykolja, hogy mit kell szeretniük. Ki kell-e állni valamelyik szenátor ellen vagy szeretniük kell-e egy bizonyos törvényt és jó vagy rossz-e a robothadviselés. Nem Samuel L. Jaksonban van a hiba, hogy a show kevésbé röhejes, mint amilyennek  kellene lennie. Tehát a média befolyásoló ereje és a patrióta szövegelés is csöppet visszafogott.

Ha visszaugrunk egy kicsit a 80-as évekre a Terminator eljövetele után nem sokkal újabb klasszikus született a gépember kategóriában. És most miket is kapunk a Transformerek korában, ha a szemlélődést kiterjesztjük szélesebb körre? Bokszoló masinákat (Vasököl), szörnyekkel bunyózó monstrumokat (Tűzgyűrű). Borítékolom, hogy a Joel Kinnaman-féle Robotzsaru nem lesz etalon és évek múltán nehezen tudjuk majd felidézni. Padilha filmje sok témába, lehetőségbe csap bele, de mindegyiket csúnyán félkészen magára hagyja. Néhol valóban súrolja a korhatárt, az egyik igazán emlékezetes jelenet, amikor megmutatják, hogy a páncéltest mögött mi maradt az emberből. Ki kell ábrándítsam azokat, akik sok-sok akciót szeretnének. Eléggé szűkmarkúan bántak velünk ezen a téren, de legalább minimum korrekt kategória, ami van. Viszont maga a Robotzsaru reboot egésze nem fér bele a korrektbe. Lehet, hogy nem gondolkodtak el rajta, de azzal, hogy a fényes és csillogó teremtményre fekete külsőt húztak tudtuk nélkül azt üzenték, hogy lebutították a 2014-es filmet. Lehetett sejteni az elején.

 imdb, 6,7
rottentomatoes: 48 %

Büdzsé: 100 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 33 millió dollár
Eddigi összbevétel: 103 millió dollár

5 komment

  1. Nem értek most egyet. Szerintem jó kis film volt Én remekül szórakoztam. Eszembe sem jutott pl. a ’87-es filmhez hasonlítani mert minek?

    Egyik barátom mondta, hogy semmi szükség nem volt a filmre. Én csak visszakérdeztem, hogy node melyik filmre van szükségünk? :)

    “Akciófilm, amely még azzal sem dicsekedhet, hogy logikus lenne.”

    Az akciófilmeket nem is azért szeretik elsősorban mert olyan nagyon logikusak. 😀

    • Én sem hasonlítottam össze. Nem is akartam, de Padilha túl felületes. Bele-belecsap egyes témákba, de nem tud velük mit kezdeni. Jackson showműsora is olyan semmilyen, a mai adásokhoz mindenképpen. A családi dráma sem jó, stbstb…

      Logika. Spoiler
      A jövőben járunk és a két korrupt zsaru simán rajtahagyja ujjlenyomatát a fegyvereken. Pedig ennél sokkal óvatosabbnak kellene lenniük. Még a sorozatokban is jobban odafigyelnek ilyesmire. Hiába áll a hátuk mögött a rendőrfőnök…aki meg irodájából indét hívásokat. Ezen majdnem felröhögtem. De volt még néhány dolog, most ami hirtelen eszembe jut, hogy azt sem bontották ki, hogy a lebutított Murphy tudat miért kapott erőre? “Csak!”:)

  2. Kinnaman miatt megnézem, de előre tudom, hogy fájni fog!

    Legutoljára akkor csalódtam kellemesen, amikor elkezdtem a Dreddet nézni… ott pl. volt értelme az egész remake dolognak, az nálam 10/8-at simán érdemel!!!

  3. A felütés sokkoló, s rengeteg jó ötlet van benne (pl. ügyesen fordítják át az alapszitut és a ’87-es filmsztori elemeit), de a végére sajnos elbutul. Ha hihetünk a rendezőknek, akkor a stúdió miatt. Kár.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


5 × = negyven öt