0

Dumbó (Dumbo)

írta Szenilla

Szenilla küldte az alábbi írást a Disney friss mesefilmjéről, köszönjük!

Egy haldokló cirkusz, két félárva gyermek, egy, a frontról melegében hazatérő apuka, és egy bájosan esetlen kiselefánt. A Disney Tim Burtonnel karöltve igazi családi mozit hozott össze. A Dumbó az 1941-es Disney rajzfilm várva várt élőszereplős változata.

Az elefántbébit röviddel a születése után elszakítják az anyjától. A küldetés adott: segíteni, hogy anya és gyermeke újra egymásra találjon, úgy, hogy közben lehetőleg a cirkuszt is sikerül megmenteni a csődtől. A két kisgyermek, Milly és Joe szívügyüknek tekintik, hogy Dumbó visszakapja az édesanyját, hiszen ők maguk is elveszítették az anyukájukat. A háborúból hazatérő apának eleinte meg is gyűlik a baja a helyzettel, hiszen érthető módon nincs túl szoros kapcsolata a gyerekekkel. Mindezt csak fokozza, hogy a fronton elvesztette egyik karját, így a cirkuszban sem tudja már nagysikerű lovas számával lenyűgözni a közönséget.

Olvasd tovább

4

Amerikai bérgyilkos (American Assassin)

írta Minime

0ab1

Mitch Rapp (Dylan O’Brien) és barátnője éppen Spanyolországban nyaralnak, amikor a tengerparti nyaralókra iszlám terroristák támadnak. Mitch megsebesül és csinos jegyese elhalálozik. Főhősünk ettől a pillanattól kezdve csak a bosszúnak szenteli az életét, és autodidakta önképző terrorelhárítóként fizikai és szellemi edzésnek veti alá magát. 18 hónap alatt elsajátítja az arab nyelvet, valamint internetes fórumon keresztül kapcsolatba lép a merényletért felelős terrorsejt tagjaival. Sikeresen beszivárog a sejtbe, ám mielőtt bosszúját siker koronázná, egy rajtaütés során a CIA fogságába esik. A benne rejlő dühöt, motivációt és elszántságot figyelembe véve a CIA vezetése úgy dönt, hogy kiképzi Mitch-et egy veterán ügynök segítségével, hiszen hasznukra lehet a továbbiakban. Stan Hurley (Michael Keaton) kemény eszközökkel, gyorsan és hatékonyan felkészíti Rapp-ot, akit első komolyabb bevetésén azonnal egy eltűnt plutóniumadag és a „Szellem” (Taylor Kitsch) fedőnevű terrorista-kiugrott ügynök semlegesítésére küldenek.

Olvasd tovább

0

Az Amerikai bérgyilkos új előzetese

americanassassinMichael Cuesta (L.I.E., Az áruló szív, Jobb, ha hallgatsz) eddig még nem készített akciófilmet, így végre ebben a műfajban is kipróbálja magát. Sok múlik rajta, hiszen az Amerikai bérgyilkos (American Assassin) franchise-indító lehet, hiszen Vince Flynn közkedvelt regénysorozatából kölcsönözték a karaktereket. Dylan O’Brien alakítja a fiatal Mitch Rapp ügynököt, akit a Michael Keaton által megformált Stan Hurley hidegháborús veterán vesz szárnyai alá.
Olvasd tovább

0

D23: Elkezdődött a Dumbo forgatása

Elindult a Dumbo forgatása, de ezúttal nem animációs filmről van szó, hanem élőszereplősről. Tim Burton áll a kamera mögött, mivel a munkálatok csak most startoltak el, így a rendező nem tudott megjelenni a Disney rendezvényén, de küldött egy rövid videót. Sajnos ez egyelőre még nem került ki a világhálóra.

Így tehát kvázi esély sem volt arra, hogy bármilyen kész jelenetet megmutassanak a közönségnek, azért pár szép színes vázlatot megmutattak, ám ezeket sem tették még ki a netre.

Eva Green alakítja a francia Colette trapézművészt, ő egyben az egyik negatív karakter lesz. Tom Hanks lehetett volna a főgonosz, miután távozott Michael Keaton lépett a helyére. Danny DeVito vállalta a cirkusztulaj megformálását, Colin Farrell alakítja azt a kétgyermekes, megözvegyült apukát, aki összebarátkozik a címbéli elefánttal. Nagyjából elmondható, hogy Burton nem bízta a véletlenre és ismerősöket verbuvált össze.

Bemutató? 2019. március 29.

1

American Assassin előzetes

americassasskep12008-ban jutott hozzá a CBS Films Vince Flynn regénysorozatának a jogaihoz. Jonathan Lemkin, az Orvlövész (Shooter) írója látott hozzá a forgatókönyvhöz. Ám mivel a stúdió akkoriban nem teljesített túl jól, így az előkészületeik is lassan haladtak, így Antoine Fuqua rendező is távozott. Gerard Butler, Matthew Fox és Colin Farrell neve keringett lehetséges főszereplőként. 2012-ben Edward Zwick átadta a gyeplőt Jeffrey Nachmanoffnak, akit 2016 elején Michael Cuesta váltott le. A szkript végső változatát Stephen Schiff tette le az asztalra.

Dylan O’Brien bújhat Mitch Rapp bőrébe. Mielőtt még hírhedt terroristákra vadászó ügynök lett volna sportolónak készült. De aztán egy tragédia miatt a fiatalember bekerült az ügynökprogramba, ahol a Michael Keaton (Bruce Willis elől happolta el a szerepet) által megformált Stan Hurley szárnyai alatt tanul meg minden fontosat. Együtt vizsgálnak ki néhány civil és katonai célpontok ellen irányuló támadást, majd rájönnek, hogy ezek összefüggnek egymással. Össze kell dolgozniuk egy török kémmel (Shiva Negar) és egy másik kollégával (Taylor Kitsch), hogy megállítsák a háborút a Közel-Keleten. Olvasd tovább

3

Az éjszaka törvénye / Az alapító

írta Nikodémus

2017-02-az-éjszaka-törvénye-az-alapító-1

Az éjszaka törvényéről itt írt Koimbra.

Nem tudni, miért, de így alakult: a kortárs közvélemény meglehetősen képmutató korrupció-ügyben. A kisember apró stiklijeit egy cinkos félmosoly kíséretében elnézi, a napi hírekben érkező, hatalmas összegekről szóló csalások hallatán pedig rendre elszörnyülködik. Pedig az erkölcsnek nincs számtani skálája: a becsület számszerűsíthetetlen. Az idei Oscar-szezon során két grandiózus felemelkedés-történettel is megismerkedhetünk, s a nálunk január és február fordulóján bemutatott Az éjszaka törvénye és Az alapító egyaránt hősének ellentmondásosságát hangsúlyozza.

Olvasd tovább

1

Az alapító következő előzetese

founderJohn Lee Hancock (Alamo, A szív bajnokai, Banks úr megmentése) filmje Ray Kroc üzletembert állítja a középpontba. A férfi a ugyanis úgy érezte, hogy egy kis hamburgerezőből hatalmas pénzre tehet szert, egyszerűen csak terjeszkedni kell, illetve bővíteni a kínálatot. Nem sokkal később a McDonald’s-ból a világ leghíresebb gyorsétteremhálózata lett. Michael Keaton játssza Kroc-ot. Olvasd tovább

1

Az alapító következő előzetese

founderkeatonAz alapítótól (The Founder) komoly díjakat várnak, de majd kiderül, hogy John Lee Hancock (Alamo, A szív bajnokai, Banks úr megmentése) filmje mire lesz képest. Amerikában ma kezdik vetíteni az Arclight Hollywoodban, egy hétig fog menni, majd január 20-án lesz a szélesebb körű bemutató. Mi február 2-től ülhetünk be rá.

Michael Keaton játssza a főszerepet, egy üzletembert formál meg, aki meglátja a nagy lehetőséget a McDonald fivérek gyorséttermében, és igen-igen jövedelmező bizniszt farag belőle. Olvasd tovább

0

Az első kép az American Assassinból

Dylan O’Brien alakítja Mitch Rapp CIA ügynököt az American Assassin adaptációban. Michael Cuesta rendezésében Michael Keaton, Taylor Kitsch és Sanaa Lathan is jelen lesz.

Miután egy merényletben Rapp barátnője is elhalálozik, az arab nyelvészettel foglalkozó fiatalember hat hónapon keresztül egy hidegháborús veterán (Keaton) szárnyai alatt kőkemény kiképzésen vesz részt. Ezt követően pedig megpróbálja megakadályozni, hogy a terroristák végrehajtsák soron következő céljaikat.

americanassassin

1

Az alapító előzetes

founderMinden sikeres üzlet mögött van valamilyen sztori. Érdekes, izgalmas vagy éppen unalmas? Az csak a tálaláson múlik. Ha arról van szó, akkor fel lehet turbózni, mert ugye a történetet is el lehet adni. Ki lehet adni könyv formában vagy esetleg filmet lehet forgatni belőle.

Így a McDondal’s gyorsétteremláncról is lehet készíteni mozis produkciót. Az 50-es években Ray Kroc üzletember megismerkedett a McDonald fivérekkel, akik éppen hamburgereket árultak. Kroc gyorsan felismerte a lehetőséget, átvette az irányítást és a világ legismertebb gyorétterem-hálózatává fejlesztette.

Michael Keaton alakíthatja Kroc-ot, Nick Offerman és John Caroll Lynch játszhatják a testvérpárt. Laura Dern, Patrick Wilson, B.J. Novak és Linda Cardellini neveivel is találkozhatunk a szereplőgárdában. John Lee Hancock (Alamo – A 13 napos ostrom, A szív bajnokai (The Blind Side), Banks úr megmentése) készítette a produkciót. Robert D. Siegel vetette papírra a forgatókönyvet, korábban A pankrátorhoz (The Wrestler), a Turbóhoz (Turbo) és a Big Fanhoz volt köze. Amerikában augusztus 5-től vetítik. Olvasd tovább

3

Michael Keatonnal gyűlik meg a baja Pókembernek

birdman2A második virágkorát élő Michael Keaton visszatér a szuperhős műfajba, csak ezúttal nem a főhőst játssza. Az Oscar-jelölt színész Pókember ellenfelét formálhatja meg. Jelenleg nem ismeretes, hogy kivel gyűlik meg a baja fiatal falmászónak, bár a pletykák szerint Keselyű törhet borsot az orra alá.

A rebootban Tom Holland bújhat a kék-piros kosztümbe, Marisa Tomei lesz May nagynéni, illetve Zendaya is feltűnik a produkcióban.

Jon Watts dirigálhat a forgatáson, John Francis Delay és Jonathan Goldstein forgatókönyvéből dolgozhat. A Marvel kreatív producerként vesz részt a munkálatokban és a Bosszúállók néhány tagja is cameozik a filmben.

0

Kép a The Founderből

John Lee Hancock (Alamo, A szív bajnokai, Banks úr megmentése) éppen a The Founder utómunkálatainál jár. Michael Keaton játssza Ray Kroc-ot, az üzletember nagy lehetőséget látott a Richard és Maurice Macdonald által alapított gyorskaja bizniszbe. Kroc beszállt a vállalkozásba, úgy érezte, hogy a testvérpár elgondolásából remek franchise-t lehetne kiépíteni. És igaza lett. Kijött egy hivatalos kép a filmből, alább meg is tekinthető.

founder