1

Áprilisban folytatódik a Halálos iramban 7 forgatása

ff7Paul Walker halálos balesete után a Halálos iramban 7 munkálatait is leállították, majd az Universal úgy döntött, hogy a színész nélkül is befejezik a filmet és karakterét a játékidő egy bizonyos pontján úgymond nyugdíjba küldik. Nyilvánvalóvá vált, hogy az idei bemutató el fog maradni, a forgatókönyvön több változtatást kellett végrehajtani és semmiképpen sem tudták volna tartani az ütemtervet.

A stúdió elégedett lehet a szkripttel, mivel a csapatot újra összetrombitálták, április közepétől vehetik fel a hiányzó jeleneteket. A stáb minimum 6, maximum 8 hetet fog dolgozni.  A bemutató 2015 április 10-én esedékes.

2

Goldblum nem fog játszani a Jurassic World-ben, de az ID4 2-ben ott lesz

goldblumJeff Goldblum a The Huffington Postnak adott interjút és szóba kerültek a Jurassic Park, illetve a Függetlenség Napja folytatásai. A színész játszotta Ian Malcolmot a dinós franchise első két részében, Goldblum elmondta, hogy már a harmadik felvonásnál sem keresték meg és a negyedik előkészületei során sem csörrent meg a telefonja, így biztos, hogy kimarad a Jurassic World-ből.

Viszont esélyes, hogy benne lesz a Függetlenség Napja folytatásában. David Levinsont alakíthatta Roland Emmerich rendezésében, a karakter agyából pattant ki a remek gondolat, hogy vírust kell juttatni az űrlények bázisának irányítóközpontjába és mindezt tök részegen eszelte ki.

Korábban kiderült, hogy Bill Pullman jelenlétére is számítani lehet, de Will Smith kimarad a mókából.

1

Legalább 70 millió dollárt keres Sandra Bullock a Gravitációval?

gravityValószínű, hogy Sandra Bullock eddig sem aggódott, hogy nem tudja a számlákat fizetni, de a Gravitáció profitjából olyan nagy összeg üti a markát, hogy még azon is elgondolkodhat, hogy vesz magának egy-két kisebb szigetet a Bahamákon.

A színésznő a filmért sztárokat megillető fizetséget, 20 millió dollárt kapott és ezen túlmenően 15 %-os részedést is ki tudott alkudni a profiból. A film több, mint 700 millió dollárt kasszírozott világszerte a mozikban, azaz elvileg Alfonso Cuaron rendezése máris nyereséges. A THR szerint ha a Warner ennek 45 %-át kapja meg az azt jelenti, hogy Bullock keresett 50 millió dollárt. de még ott vannak a tévés jogok, a házimozis forgalmazás és az egyéb kiegészítő bevételek.

A THR-nek egy pénzügyekben jártas szakember azt mondta, hogy egy a bevétel harmadát adja a moziból befolyó összeg, a DVD-s forgalmazás a második harmad, illetve a tévés díjak adják a harmadik harmadot.

Ám az oldal egyetlen apróságot nem vett figyelembe. Sokszor szokták emlegetni a kreatív könyvelést, amivel a stúdióknál megpróbálják úgy pofozgatni, variálni a számokat, hogy a végén úgy tűnjön, hogy még ők buktak a filmen.

0

Ki rendezi a Masters of the Universe-t?

lundgrenMikor fogja He-Man összeakasztani bajszát Skeletorral? Jó kérdés. A Columbiánál a Mattellel közösen évek óta szeretnék összehozni a Masters of the Universe újabb változatát, a 80-as években készült egy verzió Dolph Lundgrennel, ám akkor a várt profit elmaradt.

Jon M. Chu dolgozott az előkészületeken, de bedobta a törülközőt, így a rendező térfél teljesen üres. A stúdió listáján négy  szóba jöhető név szerepel: Mike Cahill, Jeff Wadlow, Harald Zwart és Chris McKay.

Cahill dirigálta a kisköltségvetésű Felettünk a Föld (Another Earth) sci-fit, Wadlow a Kick-Ass második részét szállította le, Zwart A karatekölyök (The Karate Kid) remake-ért felelős, McKay pedig a Lego-kaland (The Lego Movie) vágója volt.

0

Már a Sin City 3. részén gondolkodnak

sincityMiután bemutatták a Sin City-t, szóba került a folytatás. És gyakorlatilag ez volt a legnagyobb gond, hogy folyamatosan csak beszéltek és beszéltek róla. Mindenki boldogan benne lett volna, de csak nagyon lassan haladtak a forgatókönyvvel, telt-múlt az idő. Majd hirtelen Robert Rodriguez hozzálátott a forgatáshoz, amit egyszerre volt igazán meglepő és nagy öröm. Az is valami, hogy hamarosan befut a Sin City 2, de Rodriguez a Sirius FM egyik műsorában elárulta, hogy Frank Millernek már van ötlete a harmadik felvonásra.

“Tegnap este pont nálam volt Frank Miller és megnéztük a filmet. Befejeztük a vágást, készen vannak az effektek és augusztusban bemutatjuk. Szóval Frank végigülte a filmet velem együtt és a végén nem volt semmi, amit hozzáfűzött volna, egyszerűen csak elégedett volt vele. És máris a harmadik felvonást emlegette, arról kezdett beszélni, hogy miképp kellene a következő részt megcsinálni.”

Oké, oké, az egy dolog, hogy szeretnének Sin City 3-at, de remélhetőleg nem kell irgalmatlanul hosszú időt várni amíg kijön. Meg bizonyára Weinsteinéknek is lesz hozzá egy-két szava, hiszen pár hónapja bejelentették, hogy szeretnének egy sorozatot a képregényből.

evagreensincity