4

Leporolt Filmtekercsek: Ne Bántsátok a Feketerigót! (1962)

Hollywood termékeny 60-as éveiben a műfajok széles skálája intenzív fejlődésbe kezdett. Ekkortájt jelentek meg a kalanddal fűszerezett háborús és történelmi, mára már klasszikus darabok, mint a Navarone ágyúi (1961), Arábiai Lawrence (1962) vagy a Kleopátra (1963) és még sok olyan alkotás melyekben hősöket avattak. A hős fogalma a különböző korok, a társadalom, a felfogások és az értékek változásához igazodva az egyik legképlékenyebb így legjobban formálható és megjeleníthető témája a művészetek világának. Amikor Harper Lee 1961-ben Ne bántsátok a feketerigót! (To Kill A Mockingbird) című könyvével Pulizer díjat nyert, egy évvel később egy olyan műfajilag színes filmadaptációja született meg, amely örökre beírta magát a filmes történelembe.

to-kill-a-mock-cover

Olvasd tovább

0

A 80-as évek és a remake

Joel KinnamanA Vissza a jövőbe remake-et még nem jelentették be, de ami késik… Viszont már átélhettünk egy kisebb sokkot A smaragd románcának az új változatának a közhírré tételével, szerencsére eddig ebből sem lett semmi. Ám sok-sok 80-as évekbeli klasszikust ragasztottak rá a tervezőasztalra, hogy kisebb műtétekkel a jelenkor producereinek gondolkodásmódja szerint szabják méretre. A hétvégén Amerikában a Robotzsaru, Mi történt az éjjel és a Végtelen szerelem remake küzd meg egymással, ennek örömére… akarom mondani szomorúságára bátorkodtam felsorolni néhány produkciót, amely nagy népszerűségnek örvendett a 80-as években és később megcsinálták az újabb változatukat.

clashofthe Olvasd tovább

1

Jodorowsky’s Dune előzetes

jodorowskyduneRéges-régen, évtizedekkel ezelőtt Alejandro Jodorowsky tevékenykedett a Dűne filmváltozata környékén, ám a stúdió megvált tőle, mert túl költségesnek ítélték elképzelését és egyeseknek az sem tetszett, hogy eléggé eltérne Frank Herbert regényétől.. A chilei direktor , H.R. Gigerrel és Jean Moebius Girauddal közösen dolgozott az előkészületeken. Egy interjúban kiderült, hogy a fűszert kék, tudattal bíró drogként akarta bemutatni, a galaxis császára őrült lett volna, aki egy mesterségesen létrehozott aranybolygón, aranypalotában éldegélt volna. A császár szimbiózisban élt volna egy robottal, a hasonlóság köztük olyan tökéletes volt, hogy az alattvalók soha nem tudtak, hogy egy hús-vér alak előtt vagy egy gép előtt állnak. Idén a mozikba került a Jodorowsky’s Dune dokumentumfilm, amelyben megtudhatjuk, hogy pontosan milyen mű készülhetett volna. Olvasd tovább

2

Yimou készítheti el a Parsifal mozaikot

zhangAz Universal égisze alatt formálódik a következő Robert Ludlum adaptáció, a szerző 1982-ben kiadott regényéből, a Parsifal mozaikból (The Parsifal Mosaic) készítenek filmet. Kevesen gondolták volna, hogy egyenesen Kínából importálnak rendezőt, Zhang Yimou-ra bízták a thrillert. Már csak az a kérdés, hogy a stúdió engedi-e a direktornak, hogy saját elképzeléseit szerint forgassa le a filmet vagy rendszeresen rácsapnak a kezére.

A könyv tartalma: Michael Havelock számára egy holdsütötte Costa Brava-tengerparton összedőlt a világ. Saját ügynökségének emberei a szeme láttára lőtték szitává társát és szerelmét, Jenna Karast. Havelock úgy érzi, hogy végleg ki kell szállnia a játékból. Egészen addig, amíg egy zsúfolt római pályaudvar nyüzsgésben meg nem pillantja Jennát – élve. Havelock abban a pillantban céltáblává változik: amerikai és szovjet bérgyilkosok üldözik, ő menekül, s közben hajszolja Jennát, a szépséges árulót, így lesz egyre inkább foglya egy sötét csalásokból, árulásokból kirakott mozaiknak, amelyet egy nagyhatalmú, titokzatos férfi alakít kénye-kedve szerint: Parsifal. (moly.hu)

Tavaly a Warner is megkereste Yimou-t egy ajánlattal, a Tim Burton által hátrahagyott Quasimodo-t szerették volna rábeszélni. Akkor úgy volt, hogy bevállalja, ezek szerint végül nemmel felelt.

0

Moore és Galifianakis a Freelandben

moore7 évvel ezelőtt mutatták be a Freeland rövidfilmet, amely egy évre rá Oscart is kapott. A valós eseményeken alapuló történetre, majd 2010-ben bejelentették, hogy Ellen Page-dzsel a főszerepben fog megvalósulni a mozifilm. Eltelt pár év, de csak most lendült be igazán a projekt, Page továbbra is kitart a tervezet mellett, Julianne Moore ás Zach Galifianakis szerződött le a filmre.

Laurel Hester nyomozóként szolgált New Yersey-ben, 23 éven keresztül dolgozott különféle ügyeken, majd megtudta, hogy rákban szenved. Ettől kezdve azért harcolt, hogy miután elhunyt barátnője, Stacie Andree-nek folyósítsák nyugdíját.

Moore játszhatja Hestert, Page alakítha Andree-t, Galifianakis pedig Steven Goldstein aktivistát formálhatja meg. Peter Sollett, a Dalok ismerkedéshez ( Nick & Norah’s Infinite Playlist) rendezője tartja kezében a gyeplőt.

0

InterCom hírlevél

0intercom

A szuperhős segít! (12E)

A WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete különleges segítségre talált: egyik legsikeresebb mozgalmuk, az Earth Hour, azaz „a Föld Órája” nagykövete idén a Pókember lesz!

Az idén március 29-én, szombaton sorra kerülő környezetvédelmi eseményt Pókember és az új A csodálatos Pókember 2. (The Amazing Spider-Man 2, hazai bemutató: május 1.) sztárjai: Andrew Garfield, Emma Stone, Jamie Foxx és a filmet rendező Marc Webb népszerűsítik. Az Earth Hour Blue mozgalom célja, hogy minél több magánember, közösség és cég segítse a világ jövőjéért végzett, szuperhőshöz méltó munkát.

Pókember és társai segítségével madagaszkári családok újfajta, energiatakarékos tűzhelyhez juthatnak, a Fülöp-szigeteken élők környezeti ártalmaknak ellenálló üvegszálas csónakokat építhetnek, és átalakulhat a Dél-Afrikai Köztársaságban található Table Mountain Nemzeti Park. Marc Webb segítségével a veszélyeztetett indonéziai vadállatokat védő vadőrök kapnak jobb felszerelést.

Az Earth Hour (a Föld Órája) százmilliókat ér el: a világ 154 országának 7000 települése vesz részt benne valami módon.

– Ez az esemény több annál, mint hogy lekapcsoljuk egy órára a villanyt – mondta Jamie Foxx, aki az új Pókember legnagyobb ellenségét, Electrót alakítja. – Hanem azt bizonyítja, hogy van erőnk: nem szabad lebecsülni, hogy mi mindenre vagyunk képesek, ha összefogunk.

És hogy bizonyítsák, nemcsak beszélnek: A csodálatos Pókember 2. a gyártó Columbia Pictures történetének legkörnyezetvédőbb módon készült filmje lett.

0ehspm

Olvasd tovább