1

First Day Kill My Father előzetes

firstdaykillmyLoung Ung 2000-ben kiadott memoárjára Angelina Jolie vetett szemet, 2015-ben úgy döntött, hogy ő fogja levezényelni az adaptációt. A színésznő a szerzővel közösen megírta a forgatókönyvet, a Netflix pedig vállalta a dokumentumfilm forgalmazását. A forgatás tavaly februárban vette kezdetét. Nyilván már a rendező személye, illetve a csatorna neve is eléggé nagy figyelmet generált, de csak akkor vetült rá igazán a reflektorfény, amikor a Variety beszámolt, hogy kambodzsai gyerekeket használtak ki a szereplőválogatások során. Jolie cáfolta a lap információit, hogy mindvégig jelen voltak a gyerekek szülei vagy gyámjai. Az alkotás egyébként az 1975 és 1978 között kambodzsai helyzetet mutatja be, amikor a vörös khmerektől rettegett mindenki.   Olvasd tovább

0

Mark Hamill’s Pop Culture Quest előzetes

popculturequestVan jó néhány ember, akit annyira lenyűgöz a filmek és képregények világa, hogy szenvedélyesen gyűjtésbe kezdenek. Beszerzik a DeLorean replikát, sikerül rátenniük a kezüket egyes képregények első számaira, régi, ritka Batman figurát vesznek. A popkultúrához kapcsolódóan annyi dologra tesznek szert, hogy sokaknak leesne az álla.

Mark Hamill meglátogatta azokat a hardcore rajongókat, akik elég tekintélyes gyűjteménnyel rendelkeznek. Elbeszélget velük, végigböngészi az évek során beszerzett anyagokat és megmutatja nekünk. Olvasd tovább

1

Into the Inferno előzetes – Herzog bemutat pár vulkánt

intotheinfernoVajon Werner Herzog pályafutása során dokumentumfilmből vagy mozifilmből készített többet? Átpörgetve munkásságát rá merem fogni, hogy előbbiből volt több. És most itt van még egy, amely szorosan kötődik kedvenc “tárgyához”: a természethez. Herzog ebben az alkotásban ellátogat egy rakás vulkánhoz. Észak-Koreában, Etiópiában,  Izlandon és a Vanutu szigetcsoportnál szintén megfordult. Az előzetesben láthatunk sok szép képet, úgy tűnik, hogy csapata sem volt szívbajos. A Netflixen október 28-án le is adják.
Olvasd tovább

0

Gimme Danger előzetes – Jarmusch doksija a The Stooges-ről

gimmedangJim Jarmusch idén két projekttel is érkezik. Bár azért a Paterson dramedy-jét nem reklámozzák túl. Ráadásul a Gimme Danger doksija is csak most kapott előzetest. A direktor a The Stooges rockbandát mutatja be, régi archív felvételek, illetve interjúk is helyet kaptak. A zenekar a 60-as években mutatkozott be, elég gyorsan nagy népszerűségre tett szert. Olvasd tovább

0

A Rats dokumentumfilm előzetese

ratsMorgan Spurlock „bebizonyította”, hogy a mekis kaja nem egészséges és megpróbálta megtalálni Oszamát. Most pedig patkányokról készített dokumentumfilmet. Az apró kis lényekről, amelyek ott élnek az utcák alatt, a szemetünkből esznek és betegséget terjesztenek.

Alapvetően egy New York-i patkányokkal foglalkozó könyv szolgáltatta az alapot, de Spurlock ezen kívül arra is fókuszál, hogy bemutassa a patkányok történelmét, amelyek világszerte gondot okoztak a városokban.

A Torontói Filmfesztiválon mutatják be a doksit, majd október 22-én a Discoveryn is leadják Spurlock művét. Olvasd tovább

1

Voyage of Time előzetes

voyageoftimeTerrence Malick még a 70-es évek végén vette a fejébe, dokumentumfilmet készít az élet kezdeteiről. Akkor a Paramount 1 millió dollárt irányzott elő a Q címre keresztelt elképzelésre, ám Malick végül úgy döntött, hogy mégsem csinálja meg. De az ötletek nem mentek veszendőbe, Az élet fája (Tree of Life) és a Voyage of Time filmekhez használta fel a rendező.

Két verziója is van a doksinak. Az egyik egy 40 perces IMAX változat Brad Pitt narrációjával és van egy 90 perces 35 mm-es Cate Blanchett narrációjával. Az előzetes az előbbihez jött ki. A zenét Ennio Morricone szerezte. Mire számíthatunk? Malick megmutatja az univerzumot születésétől kezdve egészen a végső összeomlásáig. Olvasd tovább

0

De Palma előzetes

depalmaBrian De Palma számos klasszikus és emlékezetes filmet készített. Nevéhez köthető a Carrie, a Sebhelyesarcú (Scarface), az Aki legyőzte Al Caponét (The Untouchables) vagy a Mission Impossible. Noah Baumbach és Jake Paltrow pedig a rendezőről hozott össze egy dokumentumfilmet, amelyben végigmennek karrierjén. Szó esik azokról az évekről, amikor még zöldfülűnek számított és a későbbi időszakról is.

Tavaly a Velencei Filmfesztiválon már bemutatták, többnyire pozitív kritikákat kapott az alkotás. Olvasd tovább

1

How to Build a Time Machine előzetes

howtobuild1Jay Cheel dokumentumfilmje két embert mutat be, akinek életére nagy hatással volt H.G. Wells klasszikus regénye, Az időgép (The Time Machine). Az egyikük több, mint tíz évet töltött el, hogy hasonló masinát építsen, mint amely az 1960-ban bemutatott filmben is látható volt, a másik pedig elméleti fizikusként próbálta kitalálni, hogy miképp lehetne beindítani a szerkezetet.

A szóba forgó két úriember Rob Niosi és Dr. Ron Mallett. Előbbi stop motion animátorként dolgozik és az elmúlt 13 évét a gépezet másolatának elkészítésével töltötte. Utóbbi pedig édesapja halála után merült bele a sci-fibe, elolvasta Wells könyvét és életét a fizika tanulmányozásának szentelte. Csakis azért menne vissza a múltba, hogy megmenthesse a szívinfarktusban elhunyt apját. Olvasd tovább

0

Back in Time előzetes

backintimeA Vissza a jövőbe (Back To The Future) kapcsán szinte mindent elmondtak az elmúlt évtizedek során, amit csak el tudtak mondani. De itt egy újabb dokumentumfilm. Megszólalnak a sci-fi klasszikus alkotótói Steven Spielbergtől kezdve Robert Zemeckisen át Michael J. Foxig. De a rajongók is beszélnek arról, hogy milyen hatással volt rájuk a trilógia, illetve a produkció azt is vizsgálja, hogy miképp hatott a következő évtizedekre Zemeckis trilógiája. Olvasd tovább

0

Where To Invade Next előzetes

wheretoMichael Moore dokumentumfilmjeiben szubjektív módon vizsgálja az amerikai rendszert, kormányzatot, politikát. A Fahrenheit 9/11 művével nagyot robbantott, de már 6 éve nem készített újabb alkotást. A Where To Invade Next eléggé elnyerte a kritikusok tetszését Torontóban, ahol a vetítés után állva tapsolták. Moore ezúttal azt mutatja be, hogy az USA úgymond végtelen háborúskodás mellett van, hogy így támogassa a fegyveripart. Olvasd tovább

0

Kurt Cobain: Montage of Heck előzetes

montageofMég várat magára a Kurt Cobainről szóló életrajzi film, évekkel ezelőtt még úgy volt, hogy Oren Moverman dirigálhatja le a produkciót. Idén elvileg kijön a Soaked in Bleach, amely Tom Grant magánnyomozó vizsgálódásait állítja a középpontba, de ezen túlmenően befut Brett Morgen doksifilmje is a Nirvana frontemberéről.

A Montage of Heck a zenész családjának és barátainak a közreműködésével jött létre, felhasználtak néhány személyes házi videófelvételt és Cobain más műveit, betekintést nyújtanak rajzaiba, felhasználták naplója jegyzeteit. Olvasd tovább

1

The Death of Superman Lives; What Happened? előzetes

supermanA lebőgött negyedik Superman film után sok próbálkozás volt, hogy elkészítsenek egy normális produkciót. Tim Burton állt legközelebb ahhoz, hogy hozzákezdhessen a forgatáshoz, Nicolas Cage ölthette volna magára a kék maskarát. A produkcióban Brainiac és Lex Luthor összeolvadásából jön létre a Lexiac, ami egy ijesztő, skizo megaellenfél lett volna. A költségvetés szárnyalt, majd a Warner inkább jegelte az elképzeléseket.  A Death of Superman Lives: What Happened? dokumentumfilm pont a Superman Lives címre hallgató Burton projektről szól. Olvasd tovább