0

Egy igazán dühös ember (Wrath of Man)

írta Minime

Guy Ritchie rendező ezúttal egy 2004-es francia, Nicholas Boukhrief által rendezett krimi újrájával jelentkezett be a mozikba. A főszerepre Jason Statham jelentkezett be és újra láthatjuk a mostanában kevésbé mozgalmas mozis karriert befutó Josh Hartnettet, valamint Scott Eastwoodot és Andy Garciát is.

A sztori egy magányos és titokzatos fickó, Patrick „H” Hill (Statham) történetét követi nyomon, aki jelentkezik a Fortico biztonsági és pénzszállító céghez páncélkocsi sofőr és kísérő állásra. Miután éppen hogy sikerül a bekerüléshez szükséges minimum-elvárásokat teljesítenie, azonnal a mélyvízbe dobják, hiszen a cég autóit az utóbbi időben több támadás is érte, amely halálos áldozatokat is követelt, így a zökkenőmentes munkavégzéshez az újonc mielőbbi alkalmazása is szükséges. Az első kellemetlen élményt viszonylag hamar kénytelen átélni főhősünk, ám reagálása a kocsit ért támadásra és tetteinek profizmusa azt sejteti, többről van itt szó, mint egy csendes, mogorva újonc kezdő lépéseiről. Fellépése és helytállása elismerést hoz H számára, ám a háttérben megbúvó valós motivációjáról és személyének mélyebb megismeréséről csak lépésről lépésre adagolt információkkal leszünk felvértezve. Megismerjük kicsit őt, megismerjük, mit szeretne, és azt is, miért szeretné ezt a problémát megoldani.

Olvasd tovább

0

Halálos iramban: Hobbs és Shaw (Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw)

írta Minime

Mindennek eljön előbb vagy utóbb az ideje, tehát valószínűleg már a bejelentéskor sem ért váratlanul senkit, hogy a két egymással meglehetősen ellenséges, ám a zúzásban hasonlóképpen jártas Halálos iramban-karakter közös spinoff-ot kap. David Leitch ülhetett a rendezői székbe, akinek azért van már akciórendezési tapasztalata, és a Chris Morgan, Drew Pierce páros gondoskodott egy ütős kis sztoriról hőseink számára, amelyben benne van ám minden, amitől a Furious-filmek azok, amik.

Olvasd tovább

0

Halálos iramban: Tervezőasztalon a spin off, amiben Johnson és Statham lenne a főszereplő

halalosiramban8kep21Felmerült már, hogy a Halálos iramban (Fast & Furious) franchise-hoz nem csak közvetlen folytatásokat fognak gyártani, hanem spin off filmek is készülhetnek. Állítólag a nyolcadik felvonás legeslegvégén lett volna egy jelenet, amely felvezette volna a Dwayne Johnsonnal és Jason Stathammel tervezett sztorit, ám ezt végül kivágták. Azonban a Deadline megerősítette, hogy az Universal Chris Morgan íróval együtt kezdett bele a tervezgetésbe.

Egyelőre keveset lehet erről mondani. Morgan még nem látott hozzá a forgatókönyvhöz, de zajlanak az egyeztetések. A legutóbbi filmben Johnson és Statham között gördülékenyen ment a szócsata és elég jól elkeménykedtek egymással.

4

Halálos iramban 8 (The Fate of the Furious)

halalosiramban8

Kiskoromban eléggé jól elvoltam a matchboxokkal. Akadt rengeteg kis járgány és hát nagyon is el lehetett szórakozni velük, különösen ha még felhúztunk mellé legókockákból egy-két épületet, amelyekre rá lehetett fogni, hogy a hírneves felhőkarcoló vagy esetleg egy világváros része. Ezeket aztán szépen le lehetett rombolni, ki lehetett találni külön kis történeteket mellé, remek szórakozás volt, miközben a kis autókat átlökdöstük rajtuk.. Felnővén újra lehet élni az egykori játékélményt, csak hát az a kérdés, hogy a roncstelepen vagy Hollywoodban teszik ezt. Vin Dieselék alá sok millió dollárt toltak be, hogy véghezvigyék elképzeléseiket, menő járgányokban nyomulhattak és a világ néhány pontján zúzhattak és gyorsulhattak. A Halálos iramban franchise már elérte azt a szintet, hogy a főszereplők inkább szuperhősökre emlékeztető mutatványokat hajtanak végre. Olvasd tovább

3

The Fate of the Furious előzetes – Halálos iramban 8

fateoftheHabár Paul Walker halála után adta volna magát, hogy lezárják a Halálos iramban (Fast & Furious) franchise-t, erre mégsem került sor. Sőt, nem csak a 8. részt jelentették be, hanem egy újabb trilógiát. A csapat persze visszatér Vin Diesellel az élen, még azt is elhintették, hogy valamiképpen Walker karakterét is behozzák a történetbe.

Justin Linnek más dolga akadt (Star Trek), így F. Gary Gray ülhetett a helyére. Az előző filmben megismert Jason Statham és Kurt Russell újra tiszteletét teszi, Charlize Theron lesz a legyűrendő gonosz karakter és Scott Eastwood is csatlakozott a stábhoz.

A CSALÁD – hangoztatták és mondogatták rendszeresen, szinte 5 percenként a franchise-ban. Ezúttal viszont kihangsúlyozzák, hogy valami súlyos dolog fog történni, az előzetesből látható is, hogy Diesel a csapata ellen fordul, kényszer hatására.

Dom és Letty nászútra mennek, Brian és Mia pedig visszavonultan éldegélnek gyermekükkel és a többiek is visszazökkennek a normális hétköznapi kerékvágásba. De egy rejtélyes nő (Theron) újra visszatereli Domot a bűn útjára, nem tud szabadulni tőle, ráadásul még sajátjait is elárulja. Kubáól kezdve New Yorkon át, egészen a fagyos Barents-tengerig tart a hajsza, világszerte folyik a hajsza, hogy megállítsák ezt a bizonyos nőt és újra köztük lehessen az az ember, aki családdá kovácsolta őket.

Az előzetes bő három perces és gyakorlatilag megmutatja az egész történetet, a fordulatok többségét.

Olvasd tovább

0

Jason Statham felkészült, hogy megküzdjön az óriáscápával

Régóta próbálják már bemutatni a vásznakon Steve Alten ősóriáscápáját, de 2018-ban biztos, hogy megnézhetjük milyen lett. Jason Statham és Bingbing Li főszereplésével elkezdődött a Meg forgatása Jon Turteltaub vezényletével. Kijött egy kép a forgatásról, sehol a gigalény, csak a színészek mosolyognak, amiből nyilván keveset fognak villantani a történet alatt. Mellesleg a regény magyarul is megjelent, el lehet olvasni a premierig.

stathambingbing

0

A mestergyilkos: Feltámadás (Mechanic: Resurrection)

mestergyilkos2poszter

Az előző részről itt esett szó.

Gyakran visszagondolok a 80-as évek tökös akciófilmjeire. A rettenthetetlen főhős végigverte az elé felsorakoztatott statisztahadosztályt és pihenésképpen elfogatta magát, hogy pár gyomros után tovább folytassa az aprítást. Soha nem tártuk szét a kezünk csodálkozva, nem tettünk fel magunkba kérdéseket morogva, hogy „Ez most komoly?”.

Jason Stathamben pont megvan mindaz, ami a pár évtizeddel készült műfajra jellemző sztárjaiban, hiteles akcióhős. Ha nem akarja gyorsan Dolph Lundgrenék mellett végezni a DVD-iparban, akkor jobban át kellene gondolnia, hogy mire bólint rá. Nyilván, hogy nem lehetett túl sok választása, amikor közölték vele, hogy megcsinálják a mestergyilkos folytatását. Hiszen ha a szerződés azt mondja, akkor muszáj jönnie a következő részre, ha hívják. Olvasd tovább

1

Mechanic: Resurrection előzetes

mechanicA mestergyilkos (The Mechanic) remake nem volt siker, a mozikban legalábbis nem aratott. De DVD-n bizonyára szépen termelt, hiszen itt a folytatás. Jason Statham újra belebújhat Arthur Bishop bőrébe és sikerült Tommy Lee Jonest, Jessica Albát, Michelle Yeoh-t és Natalie Burnt megszerezni mellé.

Tony Mosher és Philip Shelby írták a szkriptet, utóbbi A túlélő (Survivor) thrilleren dolgozott korábban. Dennis Gansel német rendező vezényelte le az akciót, ő a Mi vagyunk az éjszaka (Wir Sind die Nacht) és A hullám (Die Welle) filmekkel öregbítette hírnevét és hívta fel figyelmet magára Hollywoodban.

Bishop visszavonult a gyilkolászástól, barátnőjével (Alba) nyugodtan éldegélne. Ám a szeretett nőt elrabolják és csak úgy láthatja viszont élve, ha elvégez egy fontos feladatot. Illetve nem is egyet, három embert kell eltennie láb alól és mindet balesetnek kell álcáznia. Olvasd tovább

0

Kép A mestergyilkos folytatásából

A mestergyilkos (The Mechanic) remake egy korrekt akciófilm film nem túl combos bevétellel. Viszont a Summitnál még a folytatás mellett döntöttek, a The Mechanic: Resurrection címre keresztelt második részre Jason Statham mellé pedig leszerződtették Jessica Albát. A történet szerint Arthur Bishop egy régi ismerőse miatt kénytelen újra feleleveníteni szaktudását, ki kell nyírnia a világ legveszélyesebb embereit.

0

Jason Statham a Meg főszereplője

jasonstathamJason Statham eléggé sok valagat szétrúgott már pályafutása során. Ezúttal viszont saját hátsója miatt aggódhat, nehogy megkóstolja egy gigacápa. Az akciósztár leszerződött a régóta tervezgetett Meg filmre, amelyet Jon Turteltaub, a Nemzet aranya (National Treasure) rendezője vezényelhet le. A forgatókönyvön James Vanderbilt dolgozott, Lorenzo di Bonaventura producerként húzza az adaptáció szekerét.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Statham kit fog alakítani, de több, mint valószínű, hogy a főhőst, Jonas Taylort kelti életre.

A Megalodon 20 tonna súlyú és 30 méter hosszú volt, 70 millió éves gyilkolási ösztönnel felfegyverkezve. Mindenki úgy hitte, hogy kihalt. Egy szigorúan titkosnak nyilvánított merülés során Jonas Taylor szemtől szembe találja magát a hatalmas cápával, a csapatából csak ő éli túl az esetet. Úgy tűnik, hogy Meg az óceán legmélyén éldegél.

3

Mozis szokások Magyarországon

0ccfA Cinema City 1000 választ feldolgozó, országosan reprezentatív, mozis szokásokat feltérképező kutatásáról olvashattok az alábbiakban.

A film nyelve ideális esetben a magyar, a nézők kedvenc műfaja a vígjáték, legyen az akár hazai, akár külföldi derül ki a Cinema City első, országosan reprezentatív, mozis szokásokat feltérképező kutatásából. A mozizás 120 éves jubileuma alkalmából készített online lekérdezés rámutat, hogy a magyarok 40%-a rendszeresen, legalább félévente jár moziba, mely a régió országai közül kimagasló eredmény. A magyar nézők kedvence színészei Jason Statham, Brad Pitt, Sandra Bullock, Csányi Sándor, Rudolf Péter, Oroszlán Szonja és Schell Judit.

Olvasd tovább

0

Statham a Viva La Madness sorozatban

stathamKét évvel ezelőtt szellőztették meg, hogy Jason Statham megszerezte a Torta (Layer Cake) folytatásának a jogait. A színész elmondta, hogy J.J. Connolly-t felettébb tehetséges írónak tartja, odavolt a Tortáért, de a Viva La Madness folytatás még jobban tetszett neki.

Úgy tűnik, hogy a filmből egyelőre nem lesz semmi, e helyett inkább sorozatot készítenek. Statham úgy véli, hogy csak úgy lehetne megcsinálni a mozis verziót, hogy karaktereket vagy jeleneteket hagynak ki, ő pedig ezt nem szeretné. A főszerepet is ő maga játssza, Connolly írhatja a forgatókönyveket.

A névtelen férfi éppen visszavonulásán gondolkodik és egy jó kis barátságos tengerparti villában tervezi eltölteni élete hátralévő részét. Ám mielőtt megvalósulna, hogy a verőfényes karibi vidéken koktélok szürcsölésével múlassa az időt belekeveredik egy transzatlanti drogbizniszbe és pénzmosásba.