1

Utøya, július 22.

írta Nikodémus

Úgy tűnik, szeretjük viszontlátni saját traumáinkat a mozivásznon vagy a tévéképernyőn: az ezredforduló átmeneti eszképizmusa után újra virágzik az igaz történet alapján készült mozgóképek zsánere. Persze maga az élet általában nem elég ütős: a klasszikus álomgyári recept szerint kicsit kezelésbe kell venni az „alapanyagot”: végy némi thrillert, egy kis melodrámát, végül a fináléba boldog megkönnyebbülést… s már kész is van a következő Oscar-vadász műremek. Ezek az alkotások – legyenek bár nagyok vagy kicsik, mívesek vagy ügyetlenek – többnyire a feszültség kijátszására, majd annak megnyugtató feloldására építenek: izgulj csak, kedves néző, s közben szórakozz. Erik Poppe szeptember végén itthon is bemutatott, Utøya, július 22. című mozifilmje sok mindent szeretne, de megnyugtatni biztos nem.

Olvasd tovább

0

Röviden: Titokzatos folyó (2003)

írta Nikodémus

Három jóbarát (Sean Penn, Tim Robbins, Kevin Bacon) baseball-ozik Boston munkásnegyedének egyik utcáján. Hirtelen ötlettől vezérelve frissen kiöntött aszfaltozásba karcolják nevüket. A jó móka akkor szakad félbe, amikor megjelenik két mogorva rendőr, és egyiküket elviszi. Húsz évvel később egy fiatal lány holttestét találják meg a közeli parkban. A két esetet a három barát személye köti össze, kiknek élete örökre megváltozott azon a bizonyos őszi napon. Ez a komor alkonyi hangulat lengi be Clint Eastwood talán legjobb rendezését; a Dennis Lehane regényéből készült bűnügyi mozi sok-sok posztmodern elmejáték után visszatalál gyökereihez: bűn és bűnhődés anatómiáját mutatja be, s közhelyes válaszok helyett nyugtalanító kitartással kérdez. Ítélkezhetem-e a felfoghatatlan tragédia miatt józan eszét vesztett felebarátom felett? Létezik-e isteni igazságszolgáltatás ezen a földön? Mitévők legyünk, ha a sors arca groteszk vigyorba fordul?

Az idén 15 éves filmet ma a Duna TV adja 21.25-kor.

(Megjelent: Új Ember, 2018. október)

Olvasd tovább

0

Játszani is engedd? – Haverok harca / Éjszakai játék

írta Nikodémus

Újra divatba jött a társasjáték: miután a kétezres évek generációja olyan könnyen elfeledte szülei, nagyszülei kedvenc elfoglaltságát, a jelenkor fősodratú geek-kultúrája megváltozott formában ugyan, de visszahozta a játéktábla körüli klasszikus izgalmakat. Miközben egyre terjednek a kreatív ötleteken alapuló, igényes kivitelezésű és bonyolult szabályrendszerrel rendelkező társasjátékok, Hollywood is felfedezte magának, mit jelent játszani. Mivel a közös játék önfeledt örömét többnyire csupán ártatlan családi filmek illusztrálhatnák, az álomgyár inkább a kockázatosabb utat választja, s megpróbálja a játékszenvedély lelki mozgatórugóit feltárni – felemás sikerrel.

Olvasd tovább

0

Srác biciklivel / Greenberg / Még egy év (2010)

írta Nikodémus

Srác biciklivel: Duna TV, ma 22.16

A kamaszkort rendszerint drasztikus átalakulásként, milliónyi út merész kipróbálásaként és a korlátok feszegetéseként éljük át s írjuk le – ahogy erről számtalan film mesél, megteremtve a coming-of-age sajátos filmművészeti alműfaját. Ám mi a helyzet akkor, ha a serdülés jellemző tünetei elhatalmasodnak rajtunk, s nem engednek? Három közelmúltban készült film, a Srác a biciklivel, a Greenberg és a Még egy év megrendítő látlelet a végzetes tévutakról.

Olvasd tovább

1

Egy különc srác feljegyzései (The Perks of Being a Wallflower, 2012)

írta Nikodémus

„Mosolyogj, légy önmagad, és minden rendben lesz.” – e buta szentenciát nem az őszinte barát tanácsolja a történet fordulópontján, hanem az értetlen szülő traktálja vele gátlásos főhősünket. Nem szokványos kamaszfilm kerekedik tehát Stephen Chbosky maga megrendezte regényéből, a hazájában nagy kultusznak örvendő Egy különc srác feljegyzései című könyvből.

A film öt évvel ezelőtt jelent meg itthon – sajnos csak DVD-n.

Olvasd tovább

0

Az élet napos oldala (Solsidan)

írta Nikodémus

Itt a (tavaszt máris átugró) nyár, tombol a hőség és a focivébé, minden könnyed és illatos: ilyenkor mi is szeretjük becsapni magunkat – egy kicsit. Épp csak annyira, amennyire Felix és Max Herngren, a hazai mozikban június derekán bemutatott Az élet napos oldala (Solsidan) rendezői teszik: ártatlan komédiázásnak álcázzák filmjüket, mely tulajdonképpen kerülő úton járja be a szappanoperák forgatókönyvírói által rendelt közhelyeket.

Olvasd tovább

0

Kutyák szigete (Isle Of Dogs)

írta Nikodémus

Életünket, szeretteinket biztonságban akarjuk tudni – alapvető emberi igény ez, s annál szomorúbb, hogy sokaknak bizony még manapság sem adatik meg. Étel, ital, otthon, szabad gondolat, szó és cselekvés: megannyi természetesnek tekintett adottság a nyugati ember számára. A világ azonban fordul, s úgy tűnik, nem a mi javunkra: Wes Anderson korábbi témáit részben hátrahagyva erről is mesél legújabb filmjében, a május elejétől itthon is vetített Kutyák szigetében.

Olvasd tovább

0

Elégtétel (Eidurinn, 2016)

írta Nikodémus

Új stílus hódít az európai művészfilmes színtéren: kimért képek, ritkás szavak, lassú tempó. A bő egy évtizede megfigyelhető irányzat filmjei – nem függetlenül az épp északi tájakon született dogmafilmes eszközök, valamint a skandináv bűnügyi regény-elemek használatától – minden beállításukban jelentőségteljessé igyekeznek emelkedni, s jó posztmodern alkotáshoz illően ezzel leplezik a koherens mondanivaló hiányát. Baltasar Kormákur legújabb, az idei Titanic Filmfesztiválon nálunk bemutatott mozija, az Elégtétel (Eidurinn) örömteli kivételnek ígérkezett.

Olvasd tovább

9

Bosszúállók: Végtelen háború (Avengers: Infinity War)

írta Minime

Gyakorlatilag SPOILERMENTES kritika.

Az előző részekről itt és itt esett szó.

„Az volt a terv, hogy összegyűjtenek egy csapat különleges embert…”

…akik 10 éven át szisztematikusan felépítenek egy olyan filmes univerzumot, amely alapjául szolgálhat minden utána következő generációnak. Részletesen és aprólékosan kialakítják a Marvel moziverzumát, amellyel nézők milliói számára hozzák el azokat a hősöket, akiket mindeddig csak felemás adaptációkból és a képregényekből ismerhettünk. Kevin Feige, mint a Marvel stúdió elnöke és a mozik producere, sajátos elképzelései által vezérelve, szinte minden alkalommal gondos kiválasztással alkotta meg azt a csapatot, amely egyrészről vászonra vitte, másrészt eljátszotta ezt a korszakalkotó mozis alakulatot, amelyet Bosszúállók néven ismerhettünk meg…

Olvasd tovább

0

Röviden: Columbus (2017)

írta Nikodémus

Két ember figyeli elmélyülten a tájat. A látvány lenyűgöző: hídként magasodik egy kórházépület a szurdokkal ölelt folyó fölé. Természet és civilizáció harmonikus egysége, finom pasztellszínekbe öltöztetve. Gyönyörű, szólal meg a páros egyik tagja, s beszélgetésbe kezdenek. Jobbára efféle, leplezetlenül esztétizáló, statikus beállítású jelenetekből áll a koreai származású Kogonada első nagyjátékfilmje, ám a minimalista fogalmazásmód ezúttal túlmutat önmagán.

Az építészrajongó fiatal lány (Haley Lu Richardson – Egy magányos tinédzser, Széttörve) és a helyi sztárépítész megtört fia (John Cho Kalandférgek– és Star Trek-filmek) különös utat jár be együtt, miközben a modern építészetéről híres Indiana állambeli Columbus kellemesen kertvárosias utcáit járják. Egyikük kitörni szeretne, de szeretet-kötelékei visszahúzzák, másikuk megpróbál felkészülni a rá váró gyászra. Mi pedig a rendezővel együtt elveszett jelentéseket keresünk: hogy lehet, hogy a modernitás nagy újraértelmező társasjátéka közepette fogódzót és reményt vesztettünk? Képes-e mesélni egy épület a posztmodern melankóliájáról?

(Megjelent: A Szív, 2018. április)

Olvasd tovább

0

A Pentagon titkai (The Post)

írta Nikodémus

Steven Spielberg visszatért: a hat évvel ezelőtti Lincoln után kivett néhány éves szabadságát feladva 2015-től immár újra régi tempójában dolgozik. Hogy másodvirágzásával mi, nézők is jól járunk-e, más kérdés; a döntésben pedig aligha segít az idei díjszezonra pozicionált legújabb filmje, A Pentagon titkai. Az itthon február végén bemutatott alkotás becsülettel végigveszi a klasszikus újságírófilmek összes toposzát, mégis inkább fontos, semmint kiemelkedő film.

Olvasd tovább