Elemelt szimbolizmus és húsbavágó konkrétság különös keveréke rajzolja ki Paolo Genovese olasz író-rendező szellemi portréját, aki filmjeiben mindvégig úgy próbál beszélni spiritualitásról a jelenkor emberének, hogy kerüli a vallási közhelyeket.
írta Nikodémus
írta Nikodémus
Vendégség? Izgatott készülődés, majd könnyedén szaladó idő, önfeledt hangulat és nagy, világmegváltó beszélgetések jutnak eszünkbe. Ám mi a helyzet akkor, ha a gondosan előkészített ünnepi alkalom valamilyen okból félresiklik? Drámára, sőt, filmre kínálkozó téma, ám a megannyi remek kamaradarab közül is kiragyog két közelmúltban elkészült alkotás: A hely és A vendégek csípősebb, mint várnánk, s mélyebbre hatol, mint szeretnénk.
írta Nikodémus
Vannak filmek, melyeknek egészen különleges sors jut. A Teljesen idegenek bemutatója idején nem keltette fel sokak figyelmét, aztán szép lassan megtalálta a maga közönségét, mi több, témája nyomán csaknem össztársadalmi vita kerekedett. Az alaphelyzet nem is lehetne egyszerűbb: egy baráti családokból álló társaság ül le a vacsoraasztal mellé, hogy olaszos vidámságban töltsenek el egy közös estét. Miután végeztek az előétellel, valaki felveti, tegyék ki okostelefonjukat – s egyúttal privát szférájukat – az abroszra, és minden aznap este befutó üzenetet osszanak meg egymással. Paolo Genovese feszes kamaradrámája elsősorban a kínos titkok fordulatos leleplezésére utazik, ám miközben magánéletünk végérvényesen megváltozott határait feszegeti, a nézőt egyre inkább a fokozatosan napvilágra kerülő privát élethazugságok erkölcsi súlya nyomja. S amint az utolsó fordulat ironikusan üzeni: következetes önvizsgálat nélkül az ember minden törekvése csupán délibábos világjobbítás – katasztrofális következményekkel.
FilmDROID