0

Oppenheimer

írta Nikodémus

Christopher Nolan visszatért. Absztrakcióktól az emberhez, konstrukciótól a történethez, elmejátéktól a lélek rejtelmeihez. Na jó, ez így talán kissé fellengzős, de számomra úgy tűnik, tényleg ez történhetett: két kísérletezőbb film (Dunkirk, Tenet) és egy stúdióváltás után újra egy ember kezdte érdekelni Hollywood manapság talán legnagyobb vászonra festő szerzői filmesét. Az Oppenheimer megragadó portréja egy kivételes intellektusú, érzékeny lelkiismeretű fizikusnak, aki többedmagával szó szerint és átvitt értelemben is felforgatta a világot. És közben valahogyan megpróbált normális maradni.

Olvasd tovább

0

Dolittle – A kulisszák mögött

Robert Downey Jr. kelti életre az irodalom történetének egyik legnépszerűbb mesehősét, Dolittle-t, aki beszélni tud az állatokkal. Dr. John Dolittle, a viktoriánus Anglia megbecsült orvosa és állatorvosa hét éve elveszítette feleségét (Kasia Smutniak). Azóta bezárkózva él birtokán, egyedüli társai azok az egzotikus állatok, amelyeket maga köré gyűjtött. Ám amikor a fiatal királynő (Jessie Buckley) halálos beteg lesz, a derék doktor akarva-akaratlan kénytelen kihajózni, hogy elképesztő kalandok részese legyen: egy mitikus szigeten meg kell találnia a gyógymódot. Visszatér legendás bölcsessége és bátorsága, mert régi ellenségekkel és csodálatos lényekkel találkozik. A doktort elkíséri önjelölt fiatal tanítványa, Stubbish (Harry Collett), és egy illusztris társaság, barátai, a beszélő állatok: Csi-Csi, az izgatott és öntudatos gorilla, Dab-Dab, a lelkes, de tyúkeszű kacsa, Plimpton, a neurotikus, cinikus strucc, Josi, a fagyoskodó jegesmedve, továbbá egy nyakas papagáj, Poli, aki a derék doktor tanácsadója és bizalmasa, egyben élő lelkiismerete. A szereplőgárda további tagjai: Antonio Banderas mint Rassouli kalózkirály, Monteverde-sziget ura; Michael Sheen dr. Blair Mudfly szerepében, aki Dolittle legfőbb ellensége, hivatását tekintve pedig Viktória királynő udvari orvosa. Carmen Laniado alakítja Lady Rose-t, aki elindítja Dolittle-t és Stubbinst a szédítő kalandok útján. Az Oscar-díjas Jim Broadbent játssza Lord Badgleyt, a fiatal királynő testőrét.

Olvasd tovább

0

A Grincs – a kulisszák mögött

Az Illumination és a Universal Pictures nyolcadik animációs filmje A Grincs, amely Theodor Geisel (azaz Dr. Seuss) közkedvelt meseregényének újabb adaptációja. A történet hőse egy cinikus, zsémbes manó, aki elhatározza, hogy ellopja a karácsonyt, de egy kedves kislány hatására eláll szándékától. A vicces, inspiráló és vizuálisan lenyűgöző A Grincs univerzális történetet mesél el a jóindulat megváltó erejéről és az igazi karácsonyi hangulatról. A film eredeti változatában az Oscar-jelölt Benedict Cumberbatch kölcsönzi hangját a Grincsnek, aki Kobak-hegyen magányosan él hűséges kutyájával, Maxszal. Lakhelye egy barlang, amely telis-tele van a kényelmét szolgáló mindenféle fura kütyükkel. Embert csak akkor lát, ha a szomszédos Kifalvába látogat bevásárolni.

Olvasd tovább

4

Problémás forgatások

Tengernyi probléma merült fel a Z világháború munkálatai alatt, de ezzel nincs egyedül. A magányos lovas és a 47 Ronin körül is akadtak bajok, amelyek a költségvetés növekedésével jártak. De ne menjünk messzire, nemrég a Men in Black 3 forgatását állították le, mert félkész forgatókönyvvel kezdtek hozzá a filmhez és pár hónapig pihentetni kellett a stábot, míg összetákolják a szkriptet. Lássunk 10 produkciót, amelyek munkálatain több gond is adódott. Igen, tudom, hogy van még ezer más film, ami rossz csillagzat alatt született, de én ezeket választottam ki.

bourneKi gondolta volna, hogy a Bourne franchise nehezen indult be? A forgatás alatt sem tűnt úgy, hogy ebből hatalmas siker lehet. Hollywood már a 80-as évektől kezdve szerette volna filmre vinni Robert Ludlum közkedvelt regénysorozatot. Doug Liman több éven keresztül próbálkozott, először úgy tűnt, hogy a Warnernél készülhet el a film. Miután a jogok visszakerültek a szerzőhöz Liman személyesen kereste fel, hogy megszerezhesse. A rendező az Universalnál talált támogatókra, ám minden egyes döntésében és lépésével kemény csatát vívott a fejesekkel. Olykor titokban vett fel jeleneteket, amelyeket nem is engedélyeztek és pénz se volt rá. Liman bevallotta hogy mivel nem hajtott fejet engedelmesen a producereknek gyakorlatilag utálták őt és megpróbáltak mindenben keresztbe tenni neki, ráadásul a forgatókönyv naponta változott. Nem jött jól a szeptember 11-ei terrortámadás sem, hiszen e miatt kilenc hónappal tolták el a bemutatót és úgy vélték, hogy pont e miatt nem lesz rá senki kíváncsi, hisz a közönség nem lesz vevő az efféle produkciókra egy ideig. Ez idő alatt a producerek leforgattak néhány költséges jelenetet és a végére berakott hatalmas robbanást kivették. Pletykák szerint Limant nem engedték az utómunkálatok közelébe, Frank Marshall producer irányított a munkálatok alatt. Végül mindenki lenyugodhatott, az akciófilm világszerte 214 millió dollárt hozott. De azért érthető, hogy miért más dirigálta a következő részeket, ám Liman producerként kitartott a franchise mellett. Olvasd tovább