0

De profundis – The Dirt / Heavy túra / A sötétség gyermekei (2018)

írta Nikodémus

Minden művészet annyit ér, amennyit mozdítani tud egy határhelyzetbe került lelken. Kegyetlen mérce, de sokan vallják igazságát. Persze nem mindegy, milyen irányba lök az adott mű adott pillanatban, s itt mutatkozik meg a művészet – és ezen belül is talán a legtestetlenebb ág, a zene – misztériummal felérő hatalma: felemelhet vagy letaszíthat. Sokan már ennyivel is beérnék a popkultúra csömört okozó áradásában: mindegy, mi ér, csak legyen hozzá közöm. Marcel Duchamp műtárgyként kiállított vécécsészéje óta provokációnak nevezzük az ilyesmit, s számosan akadnak, akik így tekintenek a rock különböző válfajaira, azokon belül pedig különösen is a metálzenére. Gyors egymásutánban három film is kijött a közelmúltban, mely ennek a különös szubkultúrának a viszonyaival foglalkozik – hol botrányos, hol kedélyes, hol drámai hangnemben, ám rendre kizárólag a felnőtt nézőket megszólítva.

Olvasd tovább

0

Kells titka (The Secret Of Kells, 2009)

írta Nikodémus

Popkulturális divatja ugyan már rég lecsengett, ám Írország még mindig a világ egyik legkülönlegesebb szeglete: gyönyörű zöld tájak, titokzatos kelta múlt és öntudatos (gyakran politikailag is értelmezhető) katolicizmus keveredik ennek az elnyomással és megfogyatkozással bőven megvert kis népnek a történetében, akik mostanság talán épp azért olyan nyugisak, mert mindent átéltek már. Néplélek-boncolgatásra vállalkozni persze túlzás lenne Tomm Moore és Nora Twomey sokszoros díjnyertes animációs filmjének kapcsán, de mégsem teljesen alaptalan: az épp tíz éve bemutatott Kells titka ugyanis az írek nemzeti kincse, a jelenleg Dublinban őrzött Kellsi kódex köré építi történetét.

Olvasd tovább

5

Némaság (Silence)

írta Nikodémus

2017-04-némaság-1

„Ami igazán érdekel, az az elvilágiasodás kérdése. Ugyan miért taszítanánk el magunktól azt, amitől gazdagabbá válhatna az életünk? Ez számomra ezeknek a lelki, természetfölötti folyamatoknak egyfajta megbecsülése, illetve keresése. A Némaságban is ez vonzott. A megszállottjává váltam, meg kellett csinálnom.” (Martin Scorsese)

Két előzményről itt esett szó.

Mit lehet írni egy olyan filmről, melynek legendás alkotója csaknem három évtizede tervezgeti azt? Egy filmről, mely mind témájában, mind történetében totálisan szembemegy a trendekkel? Egy olyan filmről, mely a gyorsfogyasztásra készült plázatermékek korában majd’ három órás játékidejével teszi próbára az embert? Martin Scorsese legújabb filmje, az idén márciusban végül itthon is bemutatott Némaság kapcsán egyre sorakoznak a kérdések – a híreket hallva eleinte felszínesek, majd a kész művet megtekintve sokkal lényegbevágóbbak. Válasz pedig nincs – csendes kritika az év legcsendesebb napján.

Olvasd tovább

1

Ida (2013)

írta Nikodémus

2015-04-ida-1

“Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15)

Fekete-fehér, 4:3-as képarányú film, melynek játékideje még a 90 percet sem teszi ki. Végigtarolja az európai fesztiválokat, s végül Oscart nyer. E két momentum közti (látszólagos) ellentmondás kikényszeríti, hogy szóljunk az Ida című filmről, mely minden tekintetben szembemegy a jelenkori látványpékség-elvárásokkal, mégis, a kritikusok hozsannázásán túl közönségsikere is kétségtelen. Pedig – ahogy errefelé, Közép-Európában fogalmazni szoktak – “problémafilm”, sőt, traumafilm.

Olvasd tovább

2

Persepolis (2007)

írta Nikodémus

2015-01-persepolis-1

Az épp két hete történt tragikus párizsi események tükrében újra fájdalmasan aktuálissá vált ez a saját jogán is maradandó film, amely – stílusbravúrok ide vagy oda – nem tesz mást, mint elmesél egy személyes történetet.

Francis Fukuyama elhíresült könyve, valamint Samuel P. Huntington arra írott válasza óta bizonyos: a filmvilág is felfedezte magának az iszlám világot. A hollywoodi fősodor természetesen csupán annyit érzékelt (és érzékeltetett) a történelem feltételezett végének vagy a civilizációk összecsapásának teóriájából, hogy a hidegháború végeztével az orosz cselszövőt az arab terrorista meglehetősen egysíkú figurája váltotta fel a gonosz szerepében. Azóta nagyot fordult a világ, s bár az iszlám világról bizonyára készült alaposabb, árnyaltabb vagy mélyrehatóbb film, a 2007-ben készült Persepolisnál személyesebb aligha.

Olvasd tovább