0

Az utolsó párbaj / The Green Knight

írta Nikodémus

Nehéz a dolga manapság az erénynek. Ha emlegetik is, többnyire tagadják, szidják vagy épp mást állítanak a helyébe. Leginkább ideológiát vagy identitást – hivatást és feladatot a legritkább esetben. S mintha mi magunk is így volnánk: az ágy mellé térdeplős esti lelkiismeret-vizsgálatból már kinőttünk, s bár lenne igényünk egy olyan erkölcsi mércére, melyhez nap mint nap igazíthatjuk magunkat, sokszor – a vágyottnál fájdalmasan többször – elhessegetjük. Nem gondolnánk, hogy ezeket a kérdéseket épp két, nemrég megjelent lovagfilm teszi fel nekünk szokatlan élességgel. A mozikban még októberben bemutatott Az utolsó párbaj (The Last Duel) és az Amazon Prime-ról már elérhető The Green Knight (A zöld lovag) egyaránt a középkori lovagerényt kiforgatva mesél jelenkorunk emberéről.

Olvasd tovább

0

Kicsit meghalni – Amundsen / Az aszfalt királyai

írta Nikodémus

Az autósfilmről erre már volt szó.

Saját határainak feszegetése mindig is az emberiség izgalmas és veszélyes elfoglaltságai közé tartozott – ám széles körben közkedveltté ironikus módon épp akkor vált, mire elfogytak a meghódítandó, ismeretlen területek a Földön. Irány hát a múlt! Az egykorvolt pionírok legendáriuma szinte végtelen lehetőségeket kínál a késői utódoknak mítoszfaragásra – nem véletlen a filmvilágban a felfedezős-életrajzi eposzok ismétlődő divathulláma. A még novemberben bemutatott Amundsen és Az aszfalt királyai egyaránt komolyabb ambíciókat dédelget puszta ismeretterjesztésnél.

Olvasd tovább

0

Downsizing előzetes

downsizingkepAlexandre Payne sci-fi vígjátéka hasonló hangulatú lesz a rendező eddigi munkáihoz. Legalábbis Payne a Velencei fesztiválon ezt mondta. Időszerű lenne egy hosszabb előzetes is, hiszen decemberben kerül a vásznakra, de egyelőre csak ezzel a rövidebb étvágygerjesztővel kell beérnünk.

Matt Damon, Christoph Waltz, Udo Kier, Kristen Wiig játsszák a főbb szerepeket. A történet szerint egy újfajta technológia segítségével az emberek le tudják kicsinyíteni magukat, ezáltal sokkal jobb életük lehet.

Velencében levetítették a produkciót, ahol a végén megtapsolták és az első kritikák eléggé pozitívak. Olvasd tovább

1

Kép a Downsizing sci-fi dramedy-ből

December végén érkezik a Downsizing film, tehát az előzetes már a küszöbön tartózkodik. Alexander Payne filmje a jövőben játszódik, ahol az emberek képesek összezsugorítani magukat, így védve a Földet és a környezetet. Matt Damon és  Kristen Wiig lesznek a főszereplők, Christoph Waltz, Alec Balwin, Jason Sudeikis és Neil Patrick Harris szintén játszik a sci-fi dramedy-ben.

downsizingkep

1

Suburbicon előzetes

suburbiconJoel Silver állítása szerint a Coen fivérek 1986-ban, a Véresen egyszerű (Blood Simple) után írták a forgatókönyvet. De eltelt néhány év, mire George Clooney szemet vetett rá, konkrétan 2005-ben vette kezelésbe a sztorit. Ismét telt-múlt az idő, 2015 végén jött a hír, hogy Matt Damon, Julianne Moore és Josh Brolin lesznek a főszereplők, hozzájuk csatlakozott még Oscar Isaac, sőt Silver is beállt producerként a film mögé.

1959-ben járunk, Gardner Lodge (Damon) a címbéli békés helyen éldegél családjával. Minden a lehető legjobb, de idilli élete fenekestül felfordul és már nem lesz minden oly szép. Sokkal inkább előtérbe kerül az erőszak és a vér. Olvasd tovább

0

Képek a Suburbiconból, Clooney következő rendezéséből

Lassan várható a Suburbicon előzetes, hiszen George Clooney rendezése októberben kerül a mozikba. Matt Damon, Julianne Moore és Oscar Isaac játszanak a filmben. A cím egy békés és csendes vidéki városi közösségre utal. 1959-ben játszódik a történet, egy családapa (Damon) is pont úgy gondolja, itt érdemes letelepedni. De aztán megismerkedik a felszín alatti dolgokkal is, a csalással és erőszakkal.

suburbicon suburbiconkep1

3

A nagy fal (The Great Wall)

nagyfalposter

Eléggé szépen meg tudja nyomni egy hollywoodi film bevételét a kínai piac. Olykor-olykor akár egy produkció eredményének a felét is kitermelheti, nem ritka, hogy a méregdrága alkotásokban feltűnnek a Távol-Keleten ismert színészek és énekesek és bizony kínai cégek is megvetették a lábukat az Álomgyárban. Sőt mi több, gyakorlatilag a kezükbe került a Legendary stúdiót. Szépen létre is hozták a Legendary East szekciót, amely nevéből adódóan a kínai piacra gyártana filmeket, de úgy, hogy azért nemzetközi szinten is eladható legyen. Vagyis élvezhetően kellene összegyúrni a keleti és nyugati kultúrát és ízlésvilágot, hogy mindenki jól jöjjön ki belőle. Olvasd tovább

2

9 perces előzetes A Nagy Falnak

greatwallÁltalában két vagy két és fél perces előzeteseket szoktak közzétenni. Néha kijön egy-egy hosszabb kedvcsináló is, bár nem jellemző. Ehhez képest most kidobtak egy gigantikus beharangozót A Nagy Falhoz (The Great Wall). Így ha nem lett volna világos, akkor most már az: látványos, akciódús, hősies és szép színekben pompázó fantasy-t készített Zhang Yimou, amiben Matt Damon kínaiakkal az oldalán visszaveri a szörnyeket. Olvasd tovább

0

A Nagy Fal új előzetese

greatwallÚjabb előzetes kerül ki a jelenlegi Comic Con-ról. Matt Damon játssza a főhőst a 3D-s kalandfilmben, vagy ha úgy tetszik fantasy-ben. Zhang Yimou rendezésében a legendás Kínai Nagy Falról esik szó, amelyet rengeteg ember épített sok-sok éven keresztül. De mit is akartak az országon kívül tartani? Nos, szörnyeket.

Az angol nyelvű alkotást teljes egészében Kínában vették fel, ahol december 16-án be is mutatják. Amerikában majd február közepén kerül a vásznakra, hozzánk január 6-án fut be. Volt egy kis zúgolódás egyébként a projekt körül, mivel sokaknak nem tetszett, hogy ismét egy fehér ember menti meg a világot egy távol-keleti mitológiai darabban. Olvasd tovább

8

Jason Bourne

jasonbourneee

„Na ez jó volt!” – állhattunk fel elégedetten a Bourne Ultimátum után. Méltó lezárása volt a trilógiának, élvezhető és remek trilógiát készített az Universal. Paul Greengrass és Matt Damon munkájával elégedettek lehetünk, hiszen szépen lezárták az amnéziás egykori ügynök történetét. Kiderült minden és leszámolt mindazokkal, akikkel le kellett. Bourne-re pedig joggal érte el, hogy helye legyen a 2000-es évek legjobb akcióhősei között. Olvasd tovább

0

The Great Wall előzetes

greatwallHa már a kínai piac oly szépen megnöveli egyes filmek bevételét, akkor miért is ne lehetne kifejezetten a Középső-királyság nézőit megcélzó produkciókat gyártani? Így gondolt a Legendary is, ahol pár éve megalakult a Legendary East részleg is.

És ugye kézenfekvő, hogy egy mindenki által ismert, az országra jellemző sztorit fognak vászonra vinni. Adja is magát azonnal: A nagy fal. Zhang Yimou dirigálhatta le a The Great Wall-t, amely elregéli, hogy miért is volt szükség erre a hosszú-hosszú „építményre”. Közrejátszott, hogy megvédje az országot, de tulajdonképpen különösen veszélyes szörnyetegeket akartak megállítani ezzel. Matt Damon is azok közé tartozik, aki a brutális lények ellen küzd.

Tony Gilroy, Carlo Bernard, Doug Miro dolgoztak a forgatókönyvön, a sztorit a stúdió vezére, Thomas Tull és a Z világháború (World War Z) írója, Max Brooks találta ki. Jing Tian, Pedro Pascal, Willem Dafoe és Andy Lau játszik a filmben. Bemutató február 17.

Olvasd tovább

5

Jason Bourne előzetes

bournekepA harmadik Bourne film után Paul Greengrass azt mondta, hogy nem szeretne újabb részt csinálni. Matt Damon viszont csak akkor lett volna hajlandó visszatérni, ha Greengrass a rendező. Az Universalnál vakarták a fejüket, hiszen csak nem lehet olyan könnyen egy ilyen franchise-t csak úgy félretenni. Ezért inkább összehozták a Bourne hagyaték (Bourne Legacy) filmet Jeremy Rennerrel. Tervezgették a folytatást, majd kiderült, hogy Damon és Greengrass mégis beadta a derekát, így a Renner-féle projektet félretették.

Viggo Mortensent szerették volna megnyerni Bourne ellenfelének, ám a nemleges válasz után Vincent Casselre esett a választás. Tommy Lee Jones a CIA egyik fejesét alakíthatja, Julia Stiles ismét felbukkan, Alicia Vikander, Scott Shepherd és Riz Ahmed szintén a fellépdelt a fedélzetre.

A konkrét történet most még nem ismert, de korábban arról beszéltek, hogy a Snowden-féle ügy és a görög válság szolgáltattak ihletet az alkotóknak. Bemutató: július 28.

Olvasd tovább