0

Röviden: Az aszfalt királyai / Midway / Álomdoktor / Demóna – A sötétség úrnője

írta Minime

Az aszfalt királyai (Ford v Ferrari / Le Mans ’66)James Mangold zseniális mozija, amely megtörtént események alapján rekonstruálja az 1960-as évek versenyautó-gyártásának iparági és személyes versenyhelyzetét és a Le Mans-i 24 órás verseny megnyeréséhez vezető rögös utat. A valós eseményeken alapuló történet egészen kivételes alakításokkal rendelkezik, egyrészt a Carroll Shelby-t megformáló Matt Damon részéről, másrészt a még tőle is rendkívülibb alakítást nyújtó, Ken Miles szerepében brillírozó Christian Bale-nek köszönhetően. A kiváló forgatókönyv által egy kevéssé ismert történet kapott világméretű publicitást, és olyan emberek kerültek a középpontjába, akikről a hétköznapokban talán semmit vagy nagyon keveset tudunk. A presztízs, a család, az üzlet, a barátság és az emberség mindazon kérdéseire rávilágít ez a mozi, amely a mai filmeknek kevés alkalommal sikerül, és ezt mesterien teszi. A mellékszerepekben Jon Bernthal, Josh Lucas, Tracy Letts, Caitriona Balfe és az ifjú Noah Jupe is remekelnek. Dramaturgiailag, rendezésileg és főként színészileg azon kevés idei mozik egyike, amit nem szabad kihagyni, még akkor sem, ha egyébként távol áll a nézőtől az autóipar vagy éppen a Ferrari és a Ford rivalizálásának igaz története. A személyes motivációk, sorskérdések és emberi mélységek, illetve felületességek ábrázolásának magasiskolája a kiváló Mangoldtól. Értékelés: 90%

MidwayRoland Emmerich A függetlenség napja óta a Michael Bay-féle rombolás specialista iskolából immáron kinőtte magát, és igazi amerikai hazafivá vált. Ezúttal összerántott egy irtózatosan neves szereplőgárdás a Wes Tooke tollából származó szkriptből készülő mozijához, és sikerült ismét egy mély-amerikai eposzt a vászonra vinnie. A történet a második világháború csendes óceáni hadszínterének fordulópontjául szolgáló eseményeket dolgozza fel az eredeti katonák és résztvevők emlékeiből táplálkozva, miközben reflektál a japán oldal irányába is, sőt, kellő ráhatással belevonja a kínai történések árnyoldalait is, köszönhetően az egyre növekvő ottani mozipiacnak. Woody Harrelson, Dennis Quaid, Patrick Wilson, Ed Skrein, Luke Evans, Aaron Eckhardt, Nick Jonas mind-mind jónevű, kasszasikerekben részt vállaló színészek, akik teljesen életszerűen adják át a nézők számára azt a fennkölt amerikai patriotizmust, ami nélkül az utóbbi évtizedben nem készülhetett el egyetlen Emmerich-film sem. Miközben a világháború keserű poklát látjuk és személyes drámákban sincs hiány, mindvégig logikátlan, kapkodó és önellentmondásos történetet látunk, amelynek elsődleges célja csakugyan a hazafiság kiemelése és a heroizmus dicsőítése volt. Ennek ellenére a látvány szép, a csaták látványosak és az alakítások is értékelhetőek. Nem a legjobb, de nem is a legrosszabb történelmi mementó. Értékelés: 60%

Álomdoktor (Doctor Sleep) – A Stanley Kubrick által 1980-ban megfilmesített Ragyogás című Stephen King-regényklasszikus közvetlen folytatásáról van szó, amelyet maga az író is jókora késéssel, csak 2013-ban vetett papírra. A Ragyogás önmagában egy one man show-szerű őrületdiagnosztika, amelyet az ördögien kiváló Jack Nicholson hibátlanul oldott meg a maximalista Kubrick irányítása alatt, de be kell ismernünk, nem ez volt a rendezőzseni legjobb munkája. Idén a Bilincsben című szintén Stephen King által írt regényt két éve megfilmesítő Mike Flanagan ragadtatta magát arra, hogy a regény folytatását mind íróként, mind rendezőként adaptálja. Danny Torrance (Ewan McGregor) immáron felnőttként Floridában él, és igyekszik menekülni múltja és képessége elől, amely az alkoholizmusba hajszolta. Amikor már megtalálná élete és képessége értelmét, kezdene talpra állni, egy ismeretlen „ragyogó”, a kislány Abra Stone (Kyliegh Curran) segítségére kell sietnie, akit többedmagával egyetemben egy kalapos Rose (Rebecca Ferguson) nevű fura szerzet és hasonlóan beteg csoportja próbál megölni. Flanagan egészen kellemes filmet készített, az eredeti Ragyogás nyomasztó, magányos üressége nem hagyott nyomot ezen a filmen, és ezt sokan a hátrányaként említhetik ennek a mozinak, de valójában a szereplők nagyobb száma és a közöttük lévő kapcsolatok bonyolult milyensége miatt ez a mozi megérdemelt és érthetően közönségbarátabb megközelítést kapott. Értékelés: 70%

Demóna – A sötétség úrnője (Maleficent: Mistress of Darkness) – A Disney meglepően sikeres és meglepően gonosznak látszó, ám jóságos tündére, Demóna (Angelina Jolie) visszatért. Ezúttal Aurora (Elle Fanning) szerelembe esvén hozzámenni készül Fülöp herceghez, akinek bosszúvágyó édesanyja, Ingrith királynő (Michelle Pfeiffer) igazából ezt nem szeretné. Sőt, olyannyira bosszúszomjas egy régi sérelme miatt, hogy képes akár Demóna meggyilkolására és a tündérek teljes elpusztítására is. Miközben pedig gonosz terve végrehajtásával foglalkozik, a néző azért megismerheti Demóna származásának egy újabb darabját, a tündérek fajának más képviselőit és a tündérek-emberek közti békétlenség okait is. Divat manapság belelátni ezt-azt minden egyes alkotásba, ami éppen bizonyos politikai vagy vallási, esetleg gazdasági tendencia árnyékában kerül a mozikba, és megfertőzni vele a film élvezetét. Ha azonban meserajongóként tekintünk erre a filmre, akkor nem okoz csalódást, igaz ugyan, hogy Joachim Ronning rendező lő néhány méretes kapufát, de egy Disney gyereksztori közben ez igazán elnézhető. Az alakítások olyanok, amilyeneket maga a film megérdemel, sarkosak és csapongók, de legalább az idős Michelle Pfeiffert nem akarták teljesen „jónőnek”eladni. Az első okozta meglepetéstől ugyan gyengébb, de nagyobb, látványosabb és hasonlóan szórakoztató, ismétlem, ha meseként tekintesz rá. Értékelés: 60%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *