0

InterCom hírlevél

A Lóci játszik elkészítette a Seveled főcímdalát

Fordulatokban, humorban és vidám dallamokban gazdag vígjátékra számíthatnak azok, akik decemberben a Seveled című filmet választják a mozikban. A Tenki Réka, Mészáros Béla és Básti Juli főszereplésével érkező komédia főcímdalához videóklip is készült, amiben a Lóci játszik zenekar mellett a film két vezető színésze is szerepet kapott.  A romantikus vígjáték teljes zenei anyagát Csengery Dániel és Csorba Lóránt szerezték, így Lócit nem érte váratlanul, amikor Orosz Dénes felkérte őt a Seveled-dal megírására.
– A film zenéjén már hosszú hónapok óta dolgozunk Orosz Dénesékkel, a főcímdal életre hívása viszont még ezzel együtt is új kihívás volt számomra. Egyetlen dalban kellett összefoglalnunk mindazt, amit ez a film nyújtani tud a nézőknek: könnyed, vidám és érzelmesen ironikus zenére törekedtünk – hangsúlyozta Csorba Lóránt, a Lóci játszik frontembere.
A Seveled című dal felkerült a zenekar pénteken debütáló harmadik nagylemezére, a Rózsa utcára is a Gold Record Music Kft. kiadásában. Az új album bemutatókoncertje december 13-án és 14-én lesz az A38 Hajón. A dalokkal kapcsolatos további információkért a zenekar Facebook-oldalát érdemes figyelni.
A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült komédia, a Seveled december 5-én kerül a mozikba.

Vámpír az Alleeban

A Drakulics elvtárs című retró-vámpír-vígjáték október 31-én került a hazai mozikba, és a jegyvásárlási statisztikák, a legtöbb kritika valamint a nézői visszajelzések egyaránt azt jelzik, hogy a mozibajárók szívükbe zárták a 70-es évek Magyarországára hazatérő vámpír és a nyomába eredő belügyi alkalmazottak különös hangulatú komédiáját, amely már több mint 50 000 látogatót vonzott a mozikba.
Most a nézők találkozhatnak is a film sztárjaival, és kérdezhetnek is tőlük. A Drakulics elvtárs színészei: Nagy Ervin, Nagy Zsolt, Nari Nguyen és Borbély Alexandra, valamint az író-rendező Bodzsár Márk is ott lesz a Cinema City Alleeban november 17-én, vasárnap a 19:30-as vetítésen tartandó közönségtalálkozón, ahol a moderátor, Dudás Viktor filmszakértő segítségével a nézői kérdésekre válaszolva elárulják a film és készítése összes izgalmas titkát.
A további részletek itt, jegyek itt.

Angyalok Los Angelesben

Hétfőn végre megtartották a Los Angeles-i Regency Village Theatre-ben a Charlie angyalai (Charlie’s Angels, hazai bemutató: november 28.) gálapremierjét, ahol a film rendezője és három sztárja, Elizabeth Banks, Kristen Stewart, Naomi Scott és Ella Balinska inkább az angyali oldalát mutatta: kacér ruhakölteményeiktől még a sok megjelent sztárnak is elállt a szava. A rendező, aki egyben Bosleyt is alakítja a filmben, viszont kicsit megkönnyebbült.
– Nagyon szorongtam – vallotta be Elizabeth Banks a Variety újságírójának. – De most már megnéztem a filmet rendes közönséggel is, úgyhogy látom, hogy működik a film, tetszik az embereknek, és mennek vele: meglepődnek, izgulnak, nevetnek. Az én munkám véget ért, ami nagyon jó, és már nem befolyásolhatom, hogy mi történik a filmmel, ami viszont nagyon rossz.
Három csinos szuperkém egy vígjátékból és tüzes akciójelenetekből összegyúrt filmben… nagyjából sejthetjük, mi lesz a sorsa. Egy másik interjújában Banks már elárulta: a fejében már kész a folytatás.

A legrémisztőbb álom

Az Álom doktor (Doctor Sleep, már a mozikban), a Ragyogás folytatásából készült horrorfilm, feszült, rémisztő és nagyon erős hangulatú mozi – de azt szokták mondani, hogy a horrorok forgatása zajlik a legjobb hangulatban… ami összevágva, trükkökkel kiegészítve holtra rémíti majd a nézőt, az a stúdióban inkább csak poén. De ezúttal más volt a helyzet. Az egyik jelenet felvétele nagyon megviselte a stábot és a Kalapos Rose-t alakító színésznőt, Rebecca Fergusont is. Egy tizenéves srácot elrabol a különleges képességű, halhatatlan figurákból álló Igaz Kötés szervezet, hogy az elszálló lelkével lakjanak jól.
– Valaki meg is kérdezte tőlem a felvétel előtti napon, hogy minden rendben lesz-e, elvégre van egy tizenkét éves fiam – idézte fel Ferguson. – Én meg mondtam, színész vagyok, és sosem azonosulok annyira a figurámmal, hogy az komolyan megviselne. De hülye voltam! Amikor hallottam, hogy „Tessék!”, és a gyerekszínész, Jacob Tremblay sikoltozni kezdett, megfagyott bennem a vér. Ledermedtem. Sírva fakadtam. De nem csak engem nyomasztott, az egész stábot megrázta az a nap. Túl jól játszott a srác: hirtelen minden valóságossá vált, ami addig játék volt. Sokat tanultam aznap a színészmesterségről.

IC Press

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *