A nagy fal (The Great Wall)

Eléggé szépen meg tudja nyomni egy hollywoodi film bevételét a kínai piac. Olykor-olykor akár egy produkció eredményének a felét is kitermelheti, nem ritka, hogy a méregdrága alkotásokban feltűnnek a Távol-Keleten ismert színészek és énekesek és bizony kínai cégek is megvetették a lábukat az Álomgyárban. Sőt mi több, gyakorlatilag a kezükbe került a Legendary stúdiót. Szépen létre is hozták a Legendary East szekciót, amely nevéből adódóan a kínai piacra gyártana filmeket, de úgy, hogy azért nemzetközi szinten is eladható legyen. Vagyis élvezhetően kellene összegyúrni a keleti és nyugati kultúrát és ízlésvilágot, hogy mindenki jól jöjjön ki belőle.

Természetesen adta magát a lehetőség, hogy a Nagy Fal álljon az az első film eseményeinek a középpontjában. Tanultunk róla történelemórán, olvashattunk néhány legendát és belefuthattunk még egy-két érdekes elméletbe is. Felejtsük el gyorsan a tanult dolgokat, hiszen nem a hosszúra nyúlt építéséről töprengenek benne és nem is állnak hatalmas szemekkel elégedetten messzire nézve, hogy milyen hosszú védelmet sikerült felhúzni. De mégis mi célt szolgálhatott? Távol kellett tartania az országtól ezt-azt. Az alkotók választása vérengző bestiákra esett, a lényeket a Falnak és a rajta felsorakoztatott seregnek kell megállítania. Még szerencse, hogy arra vetődik a kismillió harcot látott William (Matt Damon) és harcostársa (Pedro Pascal), előbbi pedig eléggé hasznos segítségnek bizonyul. Yimou meg is kapta a magáét, hogy fehér színészt tett meg főhősnek, de azért valamennyire érthető, hiszen kell valaki, aki a nyugati világ számára is ismerős és eladhatja a fantasy-t.

Fogalmam sincs, hogy Edward Zwick mit hozott volna ki az alapanyagból, de biztosra veszem, hogy sokkal jobban jártunk, hogy végül Zhang Yimou kezébe adták a gyeplőt. Rendezéseivel sokszor bizonyította, hogy nem csupán a látványra és a pazar akciójelentekkel foglalkozott, hanem a karakterek jellemével és motivációival. Ezúttal láthatóan kénytelen volt engedményeket tenni, ám ilyen „külsőhöz” Zwick nem igazán szokott.

A pompázatos képi világ egészen lehengerlő, csodálatos a mindenféle színekbe öltöztetett karakterek és a tárgyak. Yimou a film első harmadában olyan csatát tár elénk, ami bátran felveszi a versenyt a hollywoodi gigaharcokkal. A StarCraft zergjeihez lehetne hasonlítani a vérengző, megállíthatatlannak tűnő szörnysereget, a direktor pusztító, abszolút látványos és totálisan élvezetes, valóságtól elrugaszkodott háborút prezentál. A legszebb az egészben, hogy nincs remegő kamera és a vágószobában sem idegbajosak ültek.

Azonban a figurák enyhén szólva sem összetettek. Matt Damon konkrétan egyetlen szó hallatán változtat hozzáállásán, de a kínaiak térfelén sem kell számítani igazán érdekes jellemekre. Pedro Pascallal közösen pedig némi humort hoznak a komolykodó világba. Viccelődnek, bedobnak néhány egysorost, de sajnos a szereplők kidolgozatlanok maradnak, de a nagy haddelhaddban nem jut igazán idő a figurákra összpontosítani. Lin Mae-n (Tian Jing) jól bánik a fegyverrel és csodásan fest a kék göncben, de keveset tudunk meg az általa játszott nőről. Ugyanez elmondható a többiekről, legyen szó akár az Andy Lau által játszott tettrekész Wangról is, de annyi biztos, hogy mindannyian hősiesek.

Alapjában véve a sztoritól nem kell sokat várni, egyáltalán nincs túlspilázva. Láttunk már ilyet, ismerős lehet több filmről és ha Zwick nevére pislantunk a stáblistán, gyorsan beugorhat Az utolsó szamuráj. De Yimou mesterien kezelte a helyzetet, habár filmjének megvannak a gyengeségei, azért műve inkább azoknak a távol-keleti alkotásokon edződött nézőknek lesz nagy csalódás, akik elvárták volna, hogy a szereplők lelki világára is jobban törődtek volna. Egyszerű, cseppet felszínes, de a színek sokasága lehengerlő, az akciók kreatívak, másfél órára leköt. 70 %

imdb: 6,3