0

Air – Harc a legendáért / Tetris

írta Nikodémus

Míg a trendi filmfesztiválokon úgy tűnik, inkább szidni szokás korunk kapitalizmusát, a tavaszi moziszezon két kellemes filmmel lepett meg minket, melyekben rendre egy kultikussá vált (s persze kasszasikert hozó) termék körül forog a történet. Az Air – Harc a legendáért Michael Jordan Nike-cipőjét, a Tetris pedig a pofonegyszerű, mégis popkulturális ikonná magasztosult számítógépes játékot mutatja be – pontosabban a megalkotásuk körül szorgoskodó kisembereket.

Olvasd tovább

1

Steven Coogan lesz Stan, John C. Reilly pedig Pan

stanA Philomena forgatókönyvének körbedicsérgetése után az írókat megkérték, hogy vegyenek részt a Stan és Pan film elkészítésében. Jeff Pope vállalta magára a szkript lekörmölését, Steven Coogan kimaradt a munkából, viszont bevállalta az egyik főszerepet, Stan-t formálhatja meg. A legendás komikuspáros másik alakját, Pan-t John C. Reilly testesítheti meg. A rendezői térfélen Jon S. Baird tevékenykedhet.

Stan Laurel és Oliver Hardy a 20-as években találkoztak egymással. Hamarosan nagy sikereket értek el, 106 filmben szerepeltek közösen, több millió embert nevettettek meg. A Stan and Ollie címre keresztelt film az 1953-as turnéjukra fókuszál. Fellépéseik gyakorlatilag teltházasak voltak, azonban Hardy szervezete ekkor már nehezen bírta és szívrohamot kapott. Habár Laurel gyorsan kapott egy kecsegtető ajánlatot, miszerint egyedül is színpadra léphetne, de erre nemet mondott és megvárta, amíg jó barátja és partnere felépül.