írta Nikodémus
Míg a trendi filmfesztiválokon úgy tűnik, inkább szidni szokás korunk kapitalizmusát, a tavaszi moziszezon két kellemes filmmel lepett meg minket, melyekben rendre egy kultikussá vált (s persze kasszasikert hozó) termék körül forog a történet. Az Air – Harc a legendáért Michael Jordan Nike-cipőjét, a Tetris pedig a pofonegyszerű, mégis popkulturális ikonná magasztosult számítógépes játékot mutatja be – pontosabban a megalkotásuk körül szorgoskodó kisembereket.
Ben Affleckre sok-sok év után bizony ráfért egy szívmelengető siker: válása, alkoholizmusa, valamint Batman szerepéből való kiesése teljes karrier-újrafazonírozást igényelt. S mi lehetne kézenfekvőbb, mint összeállni a régi baráttal, Matt Damonnal egy produkciós cég erejéig, és leforgatni egy könnyed, szórakoztató mozit a vállalati irodisták megdicsőüléséről? Az Air címen még áprilisban mozikba került végeredmény minden ezirányú várakozást beteljesít, s jóleső nosztalgiával idézi fel a nyolcvanas éveket. Sonny Vaccaro (Damon) pocakos hivatalnokként próbálja cége, a Nike számára felfedezni a következő, szponzorálható kosaras-tehetséget. Főnöke, Phil Knight (Affleck) pedig sürgeti, hiszen az eladási mutatók pocsékul állnak: kellene tehát egy ragyogó talentum, aki idővel akár legendává is válhat.
Alex Convery forgatókönyve remek ütemben vezeti végig nézőjét az úton (még azt a pimaszságot is megengedi magának, hogy Michael Jordant egyszerűen nem mutatja), aminek végcélja természetesen a siker. Közben persze esik néhány szó a középszerűségben megragadt átlagember kínjairól, egy „nagy dobás” művészi megalkotásáról vagy a váratlanul innovatív marketingstratégiáról, de ne dőljünk be a könnyed lódításnak: a játékidő során tulajdonképpen azért szorítunk, hogy egy cipőmárka újabbat lép-e a globális nagyvállalati hierarchiában.
Füstös irodákat, mulatságosan divatjamúlt öltönyöket és heves szócsatákat kínál az Apple TV+ gondozásában megjelent Tetris is, mely a szovjet eredetű számítógépes játék világhódító útját énekli meg – már ami végül kibogozható volt a licencjogok körüli bonyolult huzavonából. Henk Rogers, egy kis játékfejlesztő cég alkalmazottja (Taron Egerton) egy informatikai vásáron fedezi fel az aláhulló négykockás alakzatokból álló játékot, és azonnal meg akarja szerezni azt cége számára. Nem sejti, hogy ehhez egészen a Szovjetunióig kell utaznia, ahol nemcsak a játék feltalálójával, Alekszej Pazsitnovval (Nikita Efremov), hanem néhány riválissal és a gyengülő kommunista hatalom pénzéhes elvtársaival is meg kell ütköznie.
Volt egy szürrealitásában zseniális februári nap a szovjet állami informatikai vállalat irodaházában: szovjet bürokraták három különböző egzotikus, nyugatról érkezett vevő között próbáltak taktikázni, hogy a lehető legnagyobb haszonnal adhassanak túl kincsükön, melynek működését maguk sem egészen értették, és a beszivárgó (vad)kapitalizmust is csak épp kapizsgálták. Ezt a valóban megtörtént napot többnyire hűen festi fel a film, melynek lendülete, illetve vizuális játszadozásai imponálóak, ám a játékidő végre sajnos egyre jobban elrugaszkodunk a valóságtól. Jon S. Baird rendező ügyesen bánik a szűkös költségvetéssel, s történetét sajátos kelet-európai kémthrillerbe ágyazza, mulattatóan túlszínezett alakokkal.
Mind az Air, mind a Tetris szolgál egy olyan csúcsjelenettel, amiben főhősünk egy szívhez szóló beszéddel fordítja meg a dolgok menetét. Leleplező erejű, hogy mindkét szónoklat munkahelyzetben, a reménybeli kereskedelmi sikert előmozdítandó hangzik fel: sem a kosaras tehetségkutató, sem számítógépes játékkereskedő életében nincs helye a családi boldogságnak. Apu elvált, elhízott, esténként egyedül sörözik a tévé előtt: maradt a munka. Így próbálja vigasztalni magát az a manapság ötvenes generáció, amely a Reagan-korszak neokonzervatív Amerikájában tologatta az aktákat sokemeletes irodaházak mélyén, hogy talán mégis létrehozott valami maradandót.
(Megjelent: Új Ember, 2023. június)
- Senna minisorozat - 2025. február 02.
- Brawn: A lehetetlen Formula 1 sztori / A korona – 6. évad / Botrány királyi módra - 2025. január 26.
- Konklávé (Conclave) - 2024. december 08.
- Szent (Święty) - 2024. november 10.
- A csend hangjai – Három kortárs animációs film a gyászról - 2024. november 03.
- Back to Black / Bob Marley: One Love / A popzene legjobb éjszakája - 2024. október 13.
- Montreáli Jézus (Jésus de Montréal, 1989) - 2024. október 06.
- Motorosok (The Bikeriders) - 2024. szeptember 29.
- A szembenézés kényszere - 2024. szeptember 15.
- Példakép kerestetik - 2024. szeptember 08.