0

Elégtétel (Eidurinn, 2016)

írta Nikodémus

Új stílus hódít az európai művészfilmes színtéren: kimért képek, ritkás szavak, lassú tempó. A bő egy évtizede megfigyelhető irányzat filmjei – nem függetlenül az épp északi tájakon született dogmafilmes eszközök, valamint a skandináv bűnügyi regény-elemek használatától – minden beállításukban jelentőségteljessé igyekeznek emelkedni, s jó posztmodern alkotáshoz illően ezzel leplezik a koherens mondanivaló hiányát. Baltasar Kormákur legújabb, az idei Titanic Filmfesztiválon nálunk bemutatott mozija, az Elégtétel (Eidurinn) örömteli kivételnek ígérkezett.

Olvasd tovább

9

Bosszúállók: Végtelen háború

írta Minime

Gyakorlatilag SPOILERMENTES kritika.

Az előző részekről itt és itt esett szó.

„Az volt a terv, hogy összegyűjtenek egy csapat különleges embert…”

…akik 10 éven át szisztematikusan felépítenek egy olyan filmes univerzumot, amely alapjául szolgálhat minden utána következő generációnak. Részletesen és aprólékosan kialakítják a Marvel moziverzumát, amellyel nézők milliói számára hozzák el azokat a hősöket, akiket mindeddig csak felemás adaptációkból és a képregényekből ismerhettünk. Kevin Feige, mint a Marvel stúdió elnöke és a mozik producere, sajátos elképzelései által vezérelve, szinte minden alkalommal gondos kiválasztással alkotta meg azt a csapatot, amely egyrészről vászonra vitte, másrészt eljátszotta ezt a korszakalkotó mozis alakulatot, amelyet Bosszúállók néven ismerhettünk meg…

Olvasd tovább

0

Röviden: Columbus (2017)

írta Nikodémus

Két ember figyeli elmélyülten a tájat. A látvány lenyűgöző: hídként magasodik egy kórházépület a szurdokkal ölelt folyó fölé. Természet és civilizáció harmonikus egysége, finom pasztellszínekbe öltöztetve. Gyönyörű, szólal meg a páros egyik tagja, s beszélgetésbe kezdenek. Jobbára efféle, leplezetlenül esztétizáló, statikus beállítású jelenetekből áll a koreai származású Kogonada első nagyjátékfilmje, ám a minimalista fogalmazásmód ezúttal túlmutat önmagán.

Az építészrajongó fiatal lány (Haley Lu Richardson – Egy magányos tinédzser, Széttörve) és a helyi sztárépítész megtört fia (John Cho Kalandférgek– és Star Trek-filmek) különös utat jár be együtt, miközben a modern építészetéről híres Indiana állambeli Columbus kellemesen kertvárosias utcáit járják. Egyikük kitörni szeretne, de szeretet-kötelékei visszahúzzák, másikuk megpróbál felkészülni a rá váró gyászra. Mi pedig a rendezővel együtt elveszett jelentéseket keresünk: hogy lehet, hogy a modernitás nagy újraértelmező társasjátéka közepette fogódzót és reményt vesztettünk? Képes-e mesélni egy épület a posztmodern melankóliájáról?

(Megjelent: A Szív, 2018. április)

Olvasd tovább

0

A Pentagon titkai (The Post)

írta Nikodémus

Steven Spielberg visszatért: a hat évvel ezelőtti Lincoln után kivett néhány éves szabadságát feladva 2015-től immár újra régi tempójában dolgozik. Hogy másodvirágzásával mi, nézők is jól járunk-e, más kérdés; a döntésben pedig aligha segít az idei díjszezonra pozicionált legújabb filmje, A Pentagon titkai. Az itthon február végén bemutatott alkotás becsülettel végigveszi a klasszikus újságírófilmek összes toposzát, mégis inkább fontos, semmint kiemelkedő film.

Olvasd tovább

0

Fantomszál (Phantom Thread)

írta Nikodémus

Paul Thomas Anderson már megint titokzatoskodik. Miként két előző filmje, a Master és a Beépített hiba, a Fantomszál is ellenáll a kézenfekvő értelmezéseknek, sokkal inkább atmoszférájával ragad meg, hogy aztán alig eresszen. Két világ, egy kultúrkör, visszafogott elegancia és romboló indulatok, gyalázat és megaláztatás, pillanatnyi hév és rideg örökkévalóság… és egy bizarr kékszakállú-történet.

Olvasd tovább

1

Elit játszma (Molly’s Game)

írta Minime

Aaron Sorkin „belenyúlt a tutiba.” Molly Bloom korábbi olimpiai aspiráns sízőnő, majd a hollywoodi elit és a new yorki alvilág pókerjátszmáinak szervezőjeként szerzett hírnevet. Életrajzi művét az író-rendező Sorkin szinte tökéletesen adaptálta a mozivászonra. A filmben jelen van minden, ami a kapzsi, mértéktelenül mohó és erkölcstelen viselkedésmódot példázza az amerikai felső tízezer köreiből.

Olvasd tovább

0

Battle of the Sexes / Borg/McEnroe

írta Nikodémus

A tenisz ugyebár úri sport (no és idősebb tesója, a krikett), a foci pedig a proletárok szórakozása. Ma, amikor mindkettőt (sőt, minden tévéképes sportágat) felzabálta már a szórakoztatóipar, szinte kivehetetlenek már ezek az apró különbségek, noha pár évtizede komoly jelentősége volt még mindennek. Erre világít rá két, frissen kijött teniszfilm: győzelem és vereség relativitásáról, sporton túlnövő társadalmi ügyekről regélnek, s közben finoman pedzegetik a média hatalmát is.

Olvasd tovább

3

A víz érintése (The Shape of Water)

írta Minime

Guillermo del Toro legújabb felnőttekhez szóló története a hidegháborús korszakba, az 1960-as évekbe kalauzolja nézőit. A létjogosultság és életösztön, a fenntartások és elfogadások, morbid sztereotípiák és a csend magányosságának meséjében járunk. A hidegháború és az űrverseny Amerikájában, ahol csak az első hely számított, ahol az ember csak a hatalom kiszolgálója, amely a „személyt” csak a kívánt „győzelem” megszerzéséhez vezető út egyik eszközének tekinti. Nem beszélve minden egyéb létezőről.

Olvasd tovább

3

A kocsma közepén – Én, Tonya

írta Nikodémus

A posztmodern hozadéka, hogy a dolgok önazonossága meginog: jelentőségük csökken, marketingértékük növekszik. Így áll a helyzet tények utáni korunkban a sporttal is: eredeti értelme – miszerint test és lélek összhangjára tanít – elhalványult, miközben szinte teljesen lefoglalta magának a szórakoztatóipar. A szenzációhoz pedig lassan már nem is szükséges maga a sportesemény, világít rá Tonya Harding és Nancy Kerrigan műkorcsolyázó elhíresült története, melyben minden megvan, ami éltet egy szaftos botrányt. Craig Gillespie rendező megtehette volna, hogy az esetről szóló, hazánkban február 1-jén debütált filmjében csupán erre épít, ám ő többre vágyott: az Én, Tonya egyszerre zajos botránykrónika, rendhagyó életrajz és keserű kommentár az aktuális világhelyzet margójára.

Olvasd tovább

1

Eldobható életek – Floridai álom

írta Nikodémus

2018-02-floridai-álom-1

Mielőtt a kedves Olvasó tiltakozna, jelzem: a cím nem ítélet, hanem helyzetleírás. Az állásfoglalást Sean Baker legújabb, idén januárban bemutatott filmje ránk bízza, s épp ettől lesz olyan kényelmetlen moziélmény az Oscar-aspiráns Floridai álom. Apropó, cím: a magyar változat most kivételesen találóra sikerült, hiszen a cselekménybe lépve egyfajta álomvilágba kerülünk mi is, ám aki azt gondolja, hasonló film vár rá, mint az egy éve díjszezon-győztes Kaliforniai álom, készüljön fel egy alapos meglepetésre.

Olvasd tovább

2

Egy lélek távozóban – Anyám mozija (Mia Madre, 2015)

írta Nikodémus

2017-12-anyám-mozija-1

Haláltagadó korban élünk. Hősi önfeláldozást csak melodrámában vagy szuperhősfilmben tudunk elképzelni (a gonoszok számára pedig csúnya és megérdemelt pusztulást, természetesen), úgy gondoljuk, váratlan baleset csak mással történhet, s rendületlenül áldozunk az örök fiatalság hamis kultuszának: eszünk, iszunk, fogyasztunk. Hogy mennyire képtelenek vagyunk szembenézni az elmúlással, azt Nanni Moretti legújabb filmje, a nálunk advent küszöbén bemutatott Anyám mozija (Mia Madre) szelíd kíméletlenséggel mutatja be.

Olvasd tovább