0

Rövidfilm: Thunder Road (2016)

Adott egy fiatal rendőrtiszt (Jim Cummings), adott egy jókora lelki teher plusz egy tragédia. A gyász egészen szokatlan kifejezése megrendítő, és Bruce Springsteen is befigyel. Cummings író-rendező-főszereplő filmje két éve a Sundance-en a zsűri nagydíját kapta, és már kanyarban a nagyjátékfilm-verzió. Addig is érdemes hangolódni a rövidfilmmel.

0

A B-oldalhoz érve – A meztelen Juliet

írta Nikodémus

Annie (Rose Byrne) negyven felé közeledve azon kapja magát, hogy sehová sem tart az élete. Barátja, Duncan (Chris O’Dowd) még mindig nyafogó kisfiúként viselkedik tízéves kapcsolatukban, s érzelmeinek nagyját Tucker Crowe-ra (Ethan Hawke), a visszavonult rockénekesre pazarolja, akiért megszállottan rajong. Az elhanyagolt nő egyik nap óvatlanul felbont egy levelet, s elsőként hallgatja meg a benne talált titokzatos CD-t. Párja persze kiakad ezen, ő pedig – némi indulattól is fűtve – lehúzó kritikát ír a lemezről az internetre. Erre maga a kiöregedett muzsikus jelentkezik: megismerkedne Annie-vel.

Olvasd tovább

2

Spoileres másodvélemény: Bohém Rapszódia (Bohemian Rhapsody)

írta Nikodémus

A filmről itt is írtunk.

Minden második becsületes rockernek volt egy Queen-korszaka, s ez rendjén is van így: ki ne tudna rajongani a fogós slágerekért, Brian May riffjeiért, a stadionpózolásért és legfőképpen Freddie Mercury kivételes énektudásáért és elképesztő színpadi jelenlétéért? Aztán lassacskán kiderült, hogy zenetörténetileg főként az életmű első fele izgalmasabb (a második meg sikeresebb), no és azért alkottak Brithonban messze fajsúlyosabb bandák is a rock fénykorában. De a Queen amolyan nemzeti intézmény arrafelé, s persze világmárka. Talán épp ez volt a baj: a nagy igyekezetben sikerült egy annyira sótlan filmet készíteni az együttes életéről, amit az excentrikus zseni Mercury az első pillanatban vágna a kukába.

Elmélkedhetnénk ehelyütt egy sort arról, hogy milyen rögös volt a produkció útja a mozivásznakig, s ha ebbe belegondolunk, a végeredmény igazából nem is rossz: hatásos dalbetétek, akkurátusan kiválasztott színész-zenészek, tisztára polírozott hangzás, csutkáig feltekert látvány. A gond az, ha mindemögött semmit sem találni, ugyanis így a bóvlit szokás eladásra felturbózni: kábít a külcsín, miközben belül az üresség lapít. Bryan Singer filmje (annak ellenére, hogy elhagyta a fedélzetet, az ő neve áll a stáblistán) remekül csavargatja a mozivarázs potmétereit, ám karakter, érzelem és dráma szinte semmi sem szorult belé. S emellett még jókorákat hazudik is a zenekar történetével kapcsolatban.

Olvasd tovább

0

A néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer)

írta Nikodémus

1956 egy csoda. Egy kicsi nép Európa közepén megelégeli a rákényszerített elnyomást, és mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, egyszerűen kihajtja fejét a rabigából, feláll, és szabad népként kezd el viselkedni. Egyre fogyatkozó szemtanúk számolnak be a magyar forradalom és szabadságharc 13 napjának euforikus hangulatáról, ami példátlan élmény nemcsak hazánk, de a világ történelmében is. Hogy a nagyhatalmak vezetőit hogy érintette mindez, azt tudjuk, egy szomszédos állam egyszerű fiának-lányának nézőpontja azonban többnyire feledésre van ítélve. Lars Kraume filmjének, A néma forradalomnak talán ez a legfőbb értéke: történelmi távlat helyett kortárs szemszögből láttatja a magyar forradalmat és annak leverését.

Olvasd tovább

1

Amerikai história X (1998) – Tíz fontos dolog

Az én Mein Kampfom – ezzel a címmel ír házidolgozatot Danny Vinyard (Erward Furlong) a suli töriprojektjére, jókora botrányt okozva. Az igazgató (aki történetesen fekete), békésen próbálja rávezetni a fiút a neonáci eszmék értelmetlenségére, ezért előre kijelölt történetek újraírását kéri a sráctól. Ez lesz az Amerikai história X. Danny Vinyard ugyanis bálványozza bátyját, a hírhedt neonáci Dereket (Edward Norton), ám ő a börtönből szabadulva már egész más nézeteket vall. A valódi tanítómester így az élet lesz (fekete-fehérben és színesben) mindkettőjük számára, kegyetlen hangszerelésben. Húsz éve ezen a napon mutatták be a máig talán legfelkavaróbb skinhead-mozit Tony Kaye rendezésében – mi tíz fontos – és SPOILERES – dolog egybegyűjtésével emlékezünk és biztatunk az újranézésre.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

1

Utøya, július 22.

írta Nikodémus

Úgy tűnik, szeretjük viszontlátni saját traumáinkat a mozivásznon vagy a tévéképernyőn: az ezredforduló átmeneti eszképizmusa után újra virágzik az igaz történet alapján készült mozgóképek zsánere. Persze maga az élet általában nem elég ütős: a klasszikus álomgyári recept szerint kicsit kezelésbe kell venni az „alapanyagot”: végy némi thrillert, egy kis melodrámát, végül a fináléba boldog megkönnyebbülést… s már kész is van a következő Oscar-vadász műremek. Ezek az alkotások – legyenek bár nagyok vagy kicsik, mívesek vagy ügyetlenek – többnyire a feszültség kijátszására, majd annak megnyugtató feloldására építenek: izgulj csak, kedves néző, s közben szórakozz. Erik Poppe szeptember végén itthon is bemutatott, Utøya, július 22. című mozifilmje sok mindent szeretne, de megnyugtatni biztos nem.

Olvasd tovább

0

Röviden: Titokzatos folyó (2003)

írta Nikodémus

Három jóbarát (Sean Penn, Tim Robbins, Kevin Bacon) baseball-ozik Boston munkásnegyedének egyik utcáján. Hirtelen ötlettől vezérelve frissen kiöntött aszfaltozásba karcolják nevüket. A jó móka akkor szakad félbe, amikor megjelenik két mogorva rendőr, és egyiküket elviszi. Húsz évvel később egy fiatal lány holttestét találják meg a közeli parkban. A két esetet a három barát személye köti össze, kiknek élete örökre megváltozott azon a bizonyos őszi napon. Ez a komor alkonyi hangulat lengi be Clint Eastwood talán legjobb rendezését; a Dennis Lehane regényéből készült bűnügyi mozi sok-sok posztmodern elmejáték után visszatalál gyökereihez: bűn és bűnhődés anatómiáját mutatja be, s közhelyes válaszok helyett nyugtalanító kitartással kérdez. Ítélkezhetem-e a felfoghatatlan tragédia miatt józan eszét vesztett felebarátom felett? Létezik-e isteni igazságszolgáltatás ezen a földön? Mitévők legyünk, ha a sors arca groteszk vigyorba fordul?

Az idén 15 éves filmet ma a Duna TV adja 21.25-kor.

(Megjelent: Új Ember, 2018. október)

Olvasd tovább

0

Játszani is engedd? – Haverok harca / Éjszakai játék

írta Nikodémus

Újra divatba jött a társasjáték: miután a kétezres évek generációja olyan könnyen elfeledte szülei, nagyszülei kedvenc elfoglaltságát, a jelenkor fősodratú geek-kultúrája megváltozott formában ugyan, de visszahozta a játéktábla körüli klasszikus izgalmakat. Miközben egyre terjednek a kreatív ötleteken alapuló, igényes kivitelezésű és bonyolult szabályrendszerrel rendelkező társasjátékok, Hollywood is felfedezte magának, mit jelent játszani. Mivel a közös játék önfeledt örömét többnyire csupán ártatlan családi filmek illusztrálhatnák, az álomgyár inkább a kockázatosabb utat választja, s megpróbálja a játékszenvedély lelki mozgatórugóit feltárni – felemás sikerrel.

Olvasd tovább

0

Srác biciklivel / Greenberg / Még egy év (2010)

írta Nikodémus

Srác biciklivel: Duna TV, ma 22.16

A kamaszkort rendszerint drasztikus átalakulásként, milliónyi út merész kipróbálásaként és a korlátok feszegetéseként éljük át s írjuk le – ahogy erről számtalan film mesél, megteremtve a coming-of-age sajátos filmművészeti alműfaját. Ám mi a helyzet akkor, ha a serdülés jellemző tünetei elhatalmasodnak rajtunk, s nem engednek? Három közelmúltban készült film, a Srác a biciklivel, a Greenberg és a Még egy év megrendítő látlelet a végzetes tévutakról.

Olvasd tovább

1

Egy különc srác feljegyzései (The Perks of Being a Wallflower, 2012)

írta Nikodémus

„Mosolyogj, légy önmagad, és minden rendben lesz.” – e buta szentenciát nem az őszinte barát tanácsolja a történet fordulópontján, hanem az értetlen szülő traktálja vele gátlásos főhősünket. Nem szokványos kamaszfilm kerekedik tehát Stephen Chbosky maga megrendezte regényéből, a hazájában nagy kultusznak örvendő Egy különc srác feljegyzései című könyvből.

A film öt évvel ezelőtt jelent meg itthon – sajnos csak DVD-n.

Olvasd tovább

0

Az élet napos oldala (Solsidan)

írta Nikodémus

Itt a (tavaszt máris átugró) nyár, tombol a hőség és a focivébé, minden könnyed és illatos: ilyenkor mi is szeretjük becsapni magunkat – egy kicsit. Épp csak annyira, amennyire Felix és Max Herngren, a hazai mozikban június derekán bemutatott Az élet napos oldala (Solsidan) rendezői teszik: ártatlan komédiázásnak álcázzák filmjüket, mely tulajdonképpen kerülő úton járja be a szappanoperák forgatókönyvírói által rendelt közhelyeket.

Olvasd tovább

0

Kutyák szigete (Isle Of Dogs)

írta Nikodémus

Életünket, szeretteinket biztonságban akarjuk tudni – alapvető emberi igény ez, s annál szomorúbb, hogy sokaknak bizony még manapság sem adatik meg. Étel, ital, otthon, szabad gondolat, szó és cselekvés: megannyi természetesnek tekintett adottság a nyugati ember számára. A világ azonban fordul, s úgy tűnik, nem a mi javunkra: Wes Anderson korábbi témáit részben hátrahagyva erről is mesél legújabb filmjében, a május elejétől itthon is vetített Kutyák szigetében.

Olvasd tovább