Tragikus dominanciaharc – 50 éves A majmok bolygója

írta Nikodémus

(A kép innen való.)

Félévszázada, 1968. február 8-án mutatták be A majmok bolygóját.
Az évfordulóról egy hosszabb elemző-ismertető írással emlékezünk meg.

Habár nevezhető evolúciós tanmesének vagy társadalmi példabeszédnek is, Pierre Boulle 55 éve megjelent regénye és a belőle készült film-sorozat, A majmok bolygója valódi értelmében tulajdonképpen tükröt tart az emberiség elé. S ebbe őszintén belenézni szerfölött kellemetlen élmény. A tükörnek persze fel lehet róni, hogy torzít, ám mégis bennünk motoszkál a nyugtalanító érzés, hogy valójában mi vagyunk érzékcsalódás áldozatai, s a kegyetlen igazságot önámításunk takarja el előlünk.

A katolikus neveltetést kapott, mérnöknek tanult és a második világháborúban harcolt Pierre Boulle 1963-ban megjelent regénye elsősorban az akkoriban divatos, főként baloldali gyökerű társadalom-mérnökösködés kíméletlen szatírájaként értelmezhető. Egy állatkerti látogatás, illetve a Gulliver utazásai által ihletett, az intelligens majmok fejlett társadalmába vetődő, primitív állatnak nézett ember-űrhajós története egyként fordítja ki az evolúció-biológia és a szociológia újabb eredményeit, a rasszizmus minden válfaját és az ember civilizatórikus gőgjét, aki azt képzeli, hogy elég elszánással és kreativitással olyan világot teremt maga köré a Földön, amilyet csak akar.

Hollywood pedig az odaát gondtalannak tetsző hatvanas évek és az éledő hippi-mozgalom naivitásának ellenére szokatlanul komor adaptációt készített a regényből. Arthur P. Jacobs producer épp Párizsban keresgélt megfilmesíthető regényeket új cége számára, amikor Boulle ügynöke kezébe nyomta az elkészült regényt. Jacobs mindig is szeretett volna egy King Kong-mozit csinálni, lecsapott hát a lehetőségre. Ezután három évig kilincselt a nagy stúdióknál, győzködve őket, érdemes A majmok bolygójára költeni. Leigazolta Rod Serlinget (Alkonyzóna), aki hidegháborús elemeket szőtt a készülő forgatókönyvbe, sőt, feltehetőleg ő találta ki a legendás új befejezést is. Az 1968-ban bemutatott filmhez természetesen vérbeli A-kategóriás sztár, Charlton Heston dukált (végül az ő személye győzte meg a 20th Century Fox fejeseit), az igényesség azonban Serling és Michael Wilson forgatókönyvíróknak, valamint a Heston által beajánlott Frank J. Schaffner rendezőnek köszönhetően megmaradt, akik a hangsúlyos társadalom-kritikai és antirasszista olvasat megkoronázásaként – megváltoztatva a regény befejezését – olyan finálét illesztettek az alkotás végére, melyet azóta is a filmtörténet egyik legsokkolóbb csavarjaként emlegetnek. Hogy mennyire aktuálisnak számított a film, jelzi, hogy Sammy Davis Jr. az egyik díszbemutató után megjegyezte, sosem látott még filmet, mely ilyen árnyaltan és okosan beszélt volna a néger-kérdésről. A kirobbanó siker nyomán az 5,8 millió dolláros büdzsére érkező 22 millió dolláros bevétel (s persze a két Oscar-jelölés, valamint egy életmű-Oscar John Chambers maszkmesternek) aztán négy folytatásnak (plusz két tévésorozatnak) ágyazott meg, melyek hullámzó színvonallal gondolták tovább az első film által felvetetteket, s reflektáltak többek között a hidegháborús paranoiára, a társadalmi egalitarizmusra vagy a posztmodern valláskritikára. A szatirikus hangvétel fokozatos enyhülését pedig kalandfilmes és drámai elemek igyekeztek pótolni.

Ezután hosszú produkciós pokol következett a Foxnál: az újraindítás tervezetével többek között kapcsolatba került Adam Rifkin rendező, Oliver Stone (producerként), Arnold Schwarzenegger, Philip Noyce, Chris Columbus, sőt, 1995 táján James Cameron is. Miután a Titanic sikere miatt ő kikerült a képből, Tim Burton vállalta el a projektet.

A szerencsétlenül sikerült 2001-es remake után tíz évvel érkező A majmok bolygója: Lázadás halványan az eredeti pentalógia negyedik részének cselekményét követi, s elsősorban a motion capture-technikával támogatott, Andy Serkis megformálásában életre kelő majom, Cézár figurájára koncentrál. A nyári látványfilmek között meglepően intelligens, árnyalt jellemfejlődést kibontó film emberi karakterei vázlatosak, funkciójuk pusztán az, hogy részt vegyenek abban a bizalom-játékban, mely alapvetően meghatározza hősünknek az emberi fajhoz való viszonyulását. Ez a játszma súlyos tapasztalatokkal szolgál Cézár számára, s bár a befejezés nyitott, érezhető, hogy az emberekben való csalódás elkülönülésre készteti a mind jobban fejlődő majom-csoportot. E közösség sajátos társadalommá alakulását már a következő, 2014 nyarán bemutatott rész szemlélteti, melyben ráadásul kisvártatva fájdalmasan ismerős, klasszikus királydrámákat mintázó szituáció alakul ki.

A majmok bolygója: Forradalom – amellett, hogy az előzmények mellett még a ’68-as klasszikus párdarabjának tekinthető 2001: Űrodüsszeiát is megidézi – Matt Reeves rendező kezében további zsánerbravúrokat kínál: szavak nélküli természetfilmként indul, posztapokaliptikus látleletként, majd karakterdrámaként folytatódik, hogy végül egy elegánsan adagolt akció-szekvenciában érje el érzelmi csúcspontját. Hasonlóan intenzív élmény Reeves veretes trilógiazáró munkája, a tavaly mozikba került A majmok bolygója: Háború, mely alcímével ellentétben címszereplőjének jellemét, illetve kolóniájával való kapcsolatát árnyalja tovább. Az alig hitt paradicsom létezésének puszta reménye elég hőseinknek ahhoz, hogy vállalják az odavezető, nehézségekkel teli utat, számítva arra, hogy talán meg sem érik az új kezdetet. A mózesi történetszál természetesen Amerika eredetmítoszára is utal, felvillantva a bűnös múlt utáni újrakezdést – vagy legalább annak illúzióját.

*

Kisebb-nagyobb mértékben, de az immár ötven évet átívelő filmsorozat mindegyik részében ott bujkál a gyilkos irónia: az ember érdemtelen a Teremtő által ráruházott földi hatalomra, s uralmával való tragikus visszaélésének szükségszerű eredménye, hogy elveszti dominanciáját élőhelyén. Mindez A majmok bolygója-filmek tükör-jellegét, s egyúttal aktualitását erősíti, ám (szociál)darwinista helyett sokkal inkább ökológiai olvasat szerint: ha képtelenek vagyunk jól sáfárkodni bioszféránkkal, annak pusztulása minket is elragad.

A szöveg A Szív 2014. novemberi számában megjelent írás kibővített változata.

Források:
Kárpáti György, Schreiber András (szerk.): A sci-fi – Válogatott tanulmányok – Filmanatómia sorozat, KMH Print Kft, Budapest, 2016
Nemes Z. Márió: A természet mauzóleuma – Majom/ember evolúció, Filmvilág, 2017. augusztus
Wikipedia.org