50 éves a 2001: Űrodüsszeia

írta Nikodémus

Szinte hihetetlen, de már öt évtizede, hogy 1968. április 2-án bemutatták Stanley Kubrick
kultikus remekművét. Az alkalomból összeszedtünk pár kulisszatitkot.

Nevezték már mindennek: lenyűgöző időutazásnak, a legreálisabb scifinek, a holdraszállás főpróbájának, evolúciós grádicsnak, jéghideg pózfilmek, pesszimista emberiség-próféciának. Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeiája millió elemzést megért bemutatója óta, mégis, a nagy boncolgatásban épp a szerző szűkszavú nyilatkozatát vagyunk hajlamosak elfelejteni: filmjét elsősorban lehengerlő audiovizuális élménynek szánta, nem rejtélyes metaforák sorának. Utóbbi persze bőven akad azért, ám az a félelemmel vegyes áhítat, amit a Kubrick által bemutatott űrutazás kelt a nézőben, alig feledhető élmény.

A kezdetek

A Dr. Strangelove (1964) bemutatója idején Kubricknak már legendája volt: a stúdióuralom elől angliai kastélyába menekült íróról mindenféle pletykák keringtek, s az ínyenc filmvilág már tűkön ülve várta, mivel rukkol elő legközelebb a különc direktor. Kubrickot akkor éppen a földönkívüli élet lehetősége izgatta, s több scifi-író megkeresése után Arthur C. Clarke-kal akadtak össze (az író maga sem volt könnyű eset: akkoriban Ceylonban élt). A két őrült remekül egymásra talált: egy évig kizárólag csak ötleteltek, majd Kubrick kiválasztotta Clarke novellái közül az Őrszemet (The Sentinel) a leendő film forgatókönyvének alapjaként. Clarke naplója szerint még további egy évbe telt formába önteni az ihletet: a film első fejezetéhez Clarke Encounter in the Dawn című novelláját is felhasználták, miközben tudományos és antropológiai témájú könyveket olvasgattak. Kubrick elszántságára jellemző, hogy a munkához minden, akkor fellelhető scifi filmet beszerzett és megnézett. Közösen ötletelve írták a filmnovellát és a forgatókönyvet, melynek címeként a Journey Beyond the Stars, Universe, Tunnel to the Stars vagy a Planetfall is felmerült. A végső címet Kubrick találta ki; a görög mitológiára való utalással el akarta kerülni, hogy a korszak szokásos szörnyes-szexes scifi-jei jussanak a nézők eszébe. Az együttműködés nem ment zökkenőmentesen: Clarke több magyarázatot akart a filmbe (saját novellájában el is mondja többek között, micsoda a monolit), Kubrick pedig egy ponton le akarta cserélni őt Michael Moorcockra, majd J. G. Ballardra, ők azonban Clarke iránti lojalitásból nem fogadták el a felkérést. Carl Sagan csillagász is hozzátett egy kicsit a filmhez: tanácsként adta az alkotópárosnak, hogy ne mutassák be az idegen intelligenciát, inkább csak utaljanak rá. (Kubrick egykorú megfogalmazása szerint: évmilliók során biológiai lényből halhatatlan géplényekké, majd tiszta energialétezőkké, végül határtalan képességű, megragadhatatlan intelligenciájú entitásokká fejlődnek.) Sagan csak a bemutató közben eszmélt rá, hogy tippjét mennyire megfogadták Kubrickék.

Fejlesztés

A szkript sok változáson ment keresztül a fejlesztés során: eleinte nem volt tiszta, mi lesz Bowman (Keir Dullea) sorsa a csillagkapu-utazás után; kezdetben a Discovery összes űrhajósa túlélte volna HAL ténykedését; a film eredetileg földönkívüli eredetről beszélő tudósok interjúival nyitott volna; bizonyos pontokon narráció magyarázta volna a történéseket, ráerősítve a hidegháborús közhangulatra. HAL szerepe (a név: IBM, eggyel eltolva a betűket!) is többször átalakult: eredetileg Athena lett volna a neve, valamint női hangon szólalt volna meg, majd megmagyarázták volna a viselkedését, végül Kubricknak megtetszett az irónia, hogy a gép viselkedik tulajdonképpen a legemberibben a küldetés során (hazudik, törtet, majd a vesztét érezve énekelni kezd). Azóta minden scifi ezen a nyomvonalon ábrázolja ember és gép ellentmondásos viszonyát.

Kubrick azt akarta, hogy egy monológ keretében kiderüljön, a Föld körüli szatellitek valójában atombombák, és a finálé csillaggyermeke ezeket egyenként felrobbantotta volna. Az ötletet, mivel túlságosan hozzákötötte volna előző filmjéhez, végül elvetette. (A film bemutatója előtti hetekben USA és a Szovjetunió megállapodást kötött, hogy az űrbe nem küldenek semmiféle atomtöltetet.)

A majmos fejezetben eredetileg másféle kinézetű monolitot használtak volna (később ezt elvetették, mert a kitalált tárgy nem volt jól fényképezhető); Szaturnusz helyett végül a Jupiter lett az űrexpedíció úticélja, mivel az effektes csapat nem tudott meggyőző Szaturnusz-gyűrűkkel előállni.

Az előkészületek során Kubrick látta a Universe című kanadai dokumentumfilmet és a ’64-es New York-i Világkiállításra elkészült To the Moon and Beyond rövidfilmet, amik megerősítették abban, hogy az űrt nem szabad kiszínezve, otthonosnak ábrázolva bemutatni. Utóbbi filmet készítő céget végül alkalmazta is Kubrick: Con Peterson, Lester Novros és egy bizonyos Douglas Trumbull tengernyi vázlatot küldött neki az űrbéli fizikáról, egy űrutazás lehetséges hétköznapjairól. Trumbull munkája annyira megtetszett Kubricknak, hogy végül kinevezte speciális effektcsapata élére.

Forgatás

Az MGM kezdetben 4 millió dollárt adott a filmre, de nem bízott a projektben: azért engedték Kubrickot forgatni, hogy ne menjen más stúdióhoz. A forgatás 1965. december 29-én kezdődött az angliai Shepperton stúdió H épületében, elsőként a holdbéli (18 x 18 m nagyságú) Tycho-kráter hű másának filmezésével. Kubrick aprólékosságának hála, a forgatás egyre csak csúszott, az MGM vezetői pedig egyre savanyúbb képpel szavaztak meg újabb pénzösszegeket a filmre, ami végül kb. 11 millióból készült el (összehasonlításul: egy korabeli scifire 5-6 milliónál többet nem adtak). Kubrick ragaszkodott ahhoz, hogy lehetőleg mindent megépítsenek, így csakhamar modellek és gigantikus díszletek népesítették be a stúdióhangárt. A Discovery űrhajó forgó kabinját 12 m magasra építették, ez önmagában 700 000 dollárba került.

Az egyetlen stúdión kívüli forgatás a koponyatörős jelenet, amit a stúdió melletti réten felépített díszletben forgattak le, elkerülve bármiféle civilizációra utaló jelet (autók, traktorok a háttérben, kondenzcsíkok stb.).

A színészek nullgravitációs mozgását kábelekkel oldották meg alulról fényképezve, így a drótok nem látszottak, meglepően élethű súlytalanság-hatást kölcsönözve. Kameraszögekkel, trükkösen mozgatható díszletekkel élőben megoldották a legbonyolultabb jeleneteket is.

A Hold-szekvencia űrberendezéséhez egyedi Olivier Mourge-bútorokat használtak, s minden részlet ki volt dolgozva, pl. az Aries-en található zérógravitációs WC működési elve is.

A színészek jeleneteit másfél évvel később, 1967 szeptemberében fejezték be, ám Kubrick már 1966 júniusától a film mintegy 205 speciális effektjén dolgozott.

Speciális effektek

A film kedvéért találták ki a retroreflektív matte-vetítést: a kamera egyik oldalához tették a sokszorosítani kívánt matte-hátteret, a másikhoz egy fél-ezüstözött tükröt, így a lencse előtt egy élethű, mozgatható, szinte bejárható háttér jött létre. Ezt a technikát használták a majmos és a holdjárós jelenetek hátteréhez.

A maketteket megismételhetően hangolták össze a kameramozgással, illetve a lefilmezett képből kivágták a szükséges alakzatokat, üvegre ragasztották, és űrbéli háttérrel újra lefilmezték. Megfelelő pontossággal egészen valószerű hatást lehetett ezzel elérni.

A csillagkapu zavarba ejtő képorgiáját sokezer nagykontrasztos fénykép (pl. op-art festmények, szerkezeti rajzok, Moiré-mintázatok, nyomtatott áramkörök és elektron-mikroszkópos képek) egymásra vetítésével, földi tájak képeinek felhasználásával (a Hebridákról, Észak-Skóciából) és egy hömpölygő festékekkel teli kismedence felülről való filmezésével érték el.

A CGI kora előtt minden addiginál nagyobb vetítővásznat (12 x 34 m) használtak a vetítések elkészítéséhez, egyedileg elkészített óriásvetítővel és vízhűtéses lámpával. A film után ez a technika volt a vetítések új eszköze, egészen a kék/zöldháttér ’90-es évekbeli térhódításáig.

Utómunka

Kubrick akkurátus lassúsággal vágta az anyagot, s mivel iszonyodott a repüléstől, hajóra szállt, és ott rendezett be magának egy vágóstúdiót: majd csak elkészül a film, mire ő átér Angliából Amerikába.

Egy bemutató előtti vetítés után gyorsan kivágott a filmből még 19 percet, hogy gördülékenyebb legyen; addig sokféle változatról volt szó, a bemutató után azonban Kubrick véglegesnek tekintette a filmet. Olyannyira, hogy a felhasználatlan anyagot a Mechanikus narancs, a Ragyogás és a Barry Lyndon hasonló negatívjaival együtt elégette röviddel halála előtt. Hogy filmjéből ne készülhessen folytatás, az összes makettet és jelmezt megsemmisítette; fájt is a feje rendesen Peter Hyams-nek, amikor a Discovery űrhajót újra kellett terveztetnie a folytatáshoz.

Kubrick eredetileg Alex North-ot kérte fel a filmzene megírására, aki el is végezte becsülettel a munkát, ám a rendező valahogy nem érezte elég jónak az összhangot. Így inkább maradtak az ideiglenes használatra kiválogatott klasszikusok: Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustrája, Johann Strauss Kék Duna-keringője és Ligeti György Lux aeternája. Mind védjeggyé vált.

Bemutató

1968. április 2-án a nézők valami olyasmit láttak, amit nem tudtak egyhamar kiverni a fejükből. Néhányan kijöttek a vetítésről a fogódzók nélküli cselekmény és a meditatív tempó láttán, többen szidták távolságtartó stílusát, a film mégis 8,5 millió dollárt termelt az amerikai mozikban, világszerte pedig 21,9 milliót. A nem csökkenő kultusznak köszönhetően pedig több, mint 190 millió dollárt termelt máig a 2001: Űrodüsszeia.

Az Akadémia 3 jelölést dobott a filmnek, ami egyet váltott be: a legjobb látványeffektekért járt a szobor. A 2001 nyert ezen kívül 4 BAFTA-díjat abban az évben, majd egyre-másra felkerült mindenféle legjobb scifi- és legjobb film-listákra: megkezdődött a kultikus rajongás.

A filmvetítésekről és a film további útjáról legendák keringenek: a csillagkapus szekvenciára állítólag hippik lógtak be; többen azt állították, hogy Kubrick ezzel a filmmel tesztelte a holdraszállás megrendezését (mert hát természetesen az egész 1969-es akció hamisítvány volt, hogy átverjék a ruszkikat…); s a filmben logóval felbukkanó cégek mind tönkrementek.

Értelmezések

Sokak kézenfekvő módon kapták elő Clarke regényét, ha a filmet kellett elemezni: a monolit egy felsőbbrendű idegen faj sorvezetője, melyet többek között az emberiség fejlődésének elősegítésére is használ.

Mások Strauss zenéjéből kiindulva a Nietzsche-i übermensch-tematikát vélték felfedezni a filmben, vagy az ember mibenlétének kérdését, születés és halál örök körforgását. Esetleg egy gigantikus spirálfejlődést, ahol a csillaggyermek egy új kezdet.

Megint mások egy hatalmas, 3 millió éven átívelő négytételes szimfóniaként értelmezik a filmet, melynek központi motívuma a titokzatos monolit. A monolit, mely lehet a fejlődés eszköze avagy az emberben rejtőző rossz előmozdítója is (lásd még: zsidó-keresztény teremtésmítosz, kiűzetés a Paradicsomból). Netán egy spirituális fejlődés útját kíséri végig a 2001, végén egy új mennyországgal? (ez egyébként Clarke kedvenc interpretációja)

Többen alaposan elgondolkodtak Kubrick meglehetősen realisztikus űr-ábrázolásán: a film az ember ellentmondásos vágyát fejezi ki, hogy miközben meg szeretne hódítani valami olyasmit, ami radikálisan különbözik tőle, ugyanakkor retteg is az ismeretlen idegentől.

Hatás

Steven Spielbergtől George Lucason, Sidney Pollackon és másokon át egészen Christopher Nolanig számos filmkészítő beszámolt arról, mekkora hatást tett rá kisgyerekként a film.

Kubrick sosem tervezett a filmhez folytatást, Clarke azonban három további Űrodüsszeia-kötetet írt, a labda tehát fel volt dobva. A stúdió erőltetésére Peter Hyams megrendezte a második részt 2010: A kapcsolat éve címmel, az 1984-ben bemutatott film azonban nem ér fel a költői elődhöz, alapos, ám kevéssé emlékezetes hidegháborús scifi.

Kubrick iránti tiszteletből aztán nem készült több folytatás, bár Tom Hanks 1999-ben emlegette, hogy szívesen beállna egy Űrodüsszeia-megfilmesítés mögé.

(A kép innen való.)

Források:
Andorka György: Végtelenre nyíló falak, Filmvilág, 2016. szeptember
Ardai Zoltán: Az útvesztő hangjai, In: Zalán Vince (szerk.): Filmrendezőportrék, Osiris, Budapest, 2003
Hirsch Tibor: Féreglyuk-feeling – Az Univerzum meghódítása, Filmvilág, 2014. december
Jakab-Benke Nándor: Hollywood és Európa között – Stanley Kubrick, a függetlenség megszállottja, Filmtett, 2005
Klág Dávid: Az űrnek nincs romantikája, Index, 2015
Kriston László: Egy csodálatos elme – Portré Stanley Kubrickról, Filmtett, 2012
Lichter Péter: Etűdök szupernóvára – Az avantgard film és a scifi, Filmvilág, 2016. szeptember
Miklya Anna: A monolit gyermekei, Film.mindennapi.hu, 2011
Varró Attila: Az irodalom visszavág – A scifi története 4/3. (1959-1977), Filmtett, 2001
Wikipedia.org