0

Montreáli Jézus (Jésus de Montréal, 1989)

írta Nikodémus

Denys Arcand harmincöt évvel ezelőtt bemutatott filmje Jézus szenvedéstörténetének modern feldolgozása; igazi ritkaság a szélesvásznú biblikus mozgóképek mezőnyében.

Ha egy rendező az evangéliumok megfilmesítésére adja a fejét, többnyire korhű környezetet választ, hiszen elsősorban az izgatja, milyen lehetett kortárs tanúként a Mester közelében lenni. Suhognak tehát a tunikák, süvít a szél, éget a nap, s egyszerre hív és taszít a kopár közel-keleti táj. A kétezres évek elején valóságos divathullámot indított el az abszolút történelmi hitelességre törekvő A Passió. Alig talált azonban követőkre a kanadai filmkészítés egyik legismertebb alakjának izgalmas kísérlete, aki saját korába helyezte a Názáreti szenvedés-történetét, s a játék (vagy épp az áthallások) kedvéért mindjárt meg is kettőzte azt.

Olvasd tovább

0

Megfosztatva – Keresztút (2014)

írta Nikodémus

Kezelhetetlen gyerekek, arrogáns szülők és mind jobban panaszkodó tanárok jelzik, hogy a gyermeknevelési szokásokat illetően súlyos, mélyreható változások zajlanak a nyugat-európai társadalmakban. Dietrich Brüggemann Keresztút (Kreuzweg) című, megrázó erejű filmje azonban – miközben vizsgálódásának fókuszát extrémközelire állítja – elvont bölcselkedés vagy moralizáló ítélkezés helyett felfed és kérdez.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy megfeledkezne a tágabb összefüggésekről, ám elsődleges szándéka szerint egy család életét mutatja be. Egy súlyosan diszfunkcionális családét, melynek – bár a rendező sosem mulasztja el kihangsúlyozni – nem az a legfőbb jellemzője, hogy egy antimodernista katolikus kisközösség elvei hatják át. A kulcs a rideg szeretetlenség, melyet a kiskamasz Maria (Lea van Acken) nem képes elviselni. Legkisebb testvére négy éves kora ellenére nem beszél, nővére pedig elhatározza, hogy felajánlja érte életét Krisztusnak. Döntését nem jelenti be sem rokonainak, sem nézőjének, az fokozatosan derül ki a tizennégy egymást követő, vágás nélküli jelenet során.

Olvasd tovább