0

Vadászat (2020) / A platform (2019)

írta Nikodémus

Azt hisszük, énünk rosszabbik felét rejtegetjük, pedig csak felköltöztetjük a netre: facebookon, twitteren, instán engedjük el magunkat, miközben egyre gyérülő személyes kapcsolatainkban tétováskodunk. Ordító képmutatás; akkora, hogy észre se vesszük. Két film érkezett nemrég rámutatni erre, a görbe tükör azonban kissé foncsorozott – túl könnyen átlátunk rajta. Talán nem is véletlen, hogy a rendre társadalmi szatírának szánt Vadászat és A platform útja meglehetősen rögös volt a bemutatóig.

Olvasd tovább

0

Superman: Red Son

írta Nikodémus

Nagyjából egy évvel ezelőtt szemléztem Superman aktuális kalandjait a Warner/DC animáció felhozatalából, és bár a duplafilm akkor nem nyűgözött le, tisztes megfilmesítését láttam egy olyan képregénynek, ami mérföldkő a szuperhős történetében. Klasszikusokat ritkán terem a jelenkor, a kevés kivételek egyike Mark Millar 2003-as képregénye, mely eljátszik a gondolattal: mi lenne, ha mindenki kedvenc kriptonija Kansas a Szovjetunió területén ért volna Földet? Sam Liu rendező és csapata ezúttal ezt a sztorit vette célba, és nagyjából ki is használták az adódó  lehetőségeket.

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – Film és a Franco-diktatúra

A spanyol történelem és filmtörténet meghatározó periódusáról, a Franco-korszak mozijáról írt aprólékosan kidolgozott, informatív könyvet dr. Lénárt András, az SZTE Hispanisztikai Tanszékének munkatársa. Spanyolországban a polgárháborút követően a köztársaságpártiak felett győzedelmeskedő, ultrakonzervatív Francisco Franco tábornok szilárdíthatta meg a hatalmát 1939 és 1975 között. Mint minden rezsim, a gondosan kiépített Francó-i állam is több periódusra osztható a keménykezű irányítástól az enyhülés politikájáig, de a rendszer sosem hagyhatta, hogy a társadalomhoz fűződő kapcsolatát a véletlenre bízza. A politikai berendezkedés minden kétséget kizáróan igyekezett a fő ideológiát – amely leginkább a nemzeti katolicizmus fogalmával írható le – egyértelműen és magas hatékonysággal célba juttatni, de külön hangsúlyt fektetett a nemzetközi viszonyrendszerben eltöltött helyzetre is. Franco figyelme kortársaihoz hasonlóan hamar a filmipar felé irányult, a fő irányelvek diktálása mellett minden szintre kiterjedő cenzúrát is bevezetett, sőt, a filmgyártásban is kipróbálta magát.

A korszak filmtermését és -előállítási szokásait vizsgálja Lénárt András könyve, aki saját hasonló témájú doktori disszertációját kiegészítve jelentette meg hiánypótló művét. A kiadvány tehát elsősorban tanulmány: változatos megközelítésmódról tesz tanúbizonyságot és roppant mennyiségű adatot tartalmaz. Nem a könnyedebb filmtörténeti leírások sorát erősíti. Minőségi összevetést nyújt Németország, Olaszország és Oroszország diktatúráival, a hasonlóságok és különbségek felsorakoztatásával szépen kidomborítja a spanyol helyzetre jellemző karakterisztikus jegyeket. A mű propagandatörténeti és -elméleti oldala kifejezetten erős: a hispán sajtó és állami intézmények átalakításáról, oktatási-nevelési módszerek megváltoztatásáról, ideológiai és kulturális életéről is kerek képet kapunk.

A könyv első fele történelmi háttérképet fest, ezután foglalkozik a cím által is jelzett témával: a Franco-diktatúra filmtermésével. A művet színesítik az olyan kuriózumokat bemutató kitérők, mint XIII. Alfonz spanyol király története, aki nagy pornórajongóként az 1920-es évek valamennyi (!) erotikus filmjét beszerezte és magángyűjteményében őrizte. Érdekes és hosszabb kifejtést is érdemlő az a megállapítás is, amely a korszak magyar filmjeivel húz párhuzamot: ahogy nálunk, úgy Spanyolországban is az ellenzéki kultúra kényszerült a cenzúra miatt árnyaltabb fogalmazásmódra, így a 20. századi spanyol kultúra számos kiemelkedő alkotása születhetett meg a korszakban – csak épp a rendszer nem engedte moziba a filmeket. A spanyol cenzúra működéséről sok újdonságot nem lehet elmondani, de a konkrét példák izgalmassá teszik a könyvet: az egyház nyomására az 1953-as John Ford film, a Mogambo esetében a megcsalás motívuma miatt Grace Kelly és Donald Sinden által alakított házaspárt az utószinkronban testvérpárrá változtatták kockáztatva még a vérfertőzés vádját is. Szintén erősíti a könyvet a polgárháborús időszak filmtermésének formanyelvi elemzése, és a korszak leghíresebb (vagy leghírhedtebb) alkotásainak bemutatása is, mint például A faj – Raza, amelynek forgatókönyvírója maga a Caudillo, Francisco Franco volt, cselekménye természetesen a tábornok idealizált életútját dolgozta fel. Lénárt András könyve egy olyan témát dolgoz fel, amelynek magyar nyelven nem túl bő irodalma lelhető fel, emiatt hiánypótló mű. (Forrás)

Lénárt András: A spanyol film a Franco-diktatúrában – Ideológia, propaganda és filmpolitika. Jatepress Kiadó, 256 oldal, 2018, 3780 Ft

2

27 jó folytatás James Gunn szerint

James Gunn, a Marvel kirúgott, majd visszavett üdvöskéje koronavírus-járvány idején is pörög a twitteren: épp a(z időközben bevállalt) Öngyilkos osztag-folytatás utómunkálatait végzi (állítólag sem ezzel, sem a Galaxis őrzőinek harmadik részével nem lesz csúszás). Tegnap pedig megosztott ugyanitt egy listát arról, szerinte mely folytatás-filmek jobbak az első részeknél. Íme:

Olvasd tovább

0

Röviden: The Peanut Butter Falcon (2019)

írta Nikodémus

Zac (Zack Gottsagen) szökni akar. Elege van eddigi életéből, és elszánja magát régi álmának beteljesítésére: hogy pankrátor legyen. Ismerősei megmosolyogják az alacsony, köpcös fiút mindaddig, míg egy éjjel csakugyan világgá megy. S másnap, sőt, harmadnap sem kerül elő, így csakhamar kétségbeesett keresés veszi kezdetét. Ebben élen jár Eleanor (Dakota Johnson) szociális gondozó – Zac ugyanis Down-szindrómás, akit jobb híján a helyi nyugdíjas otthonban helyeztek el, mivel családja lemondott róla. Útja során összeakad egy meglehetősen érdes modorú halásszal, Tylerrel (Shia LaBeouf), és az igazi kalandok ekkor kezdődnek.

Tyler Nilson és Michael Schwartz rendezők igazi tündérmesét vittek vászonra. No nem giccsesen banálisat vagy elidegenítően didaktikusat – ettől szerencsére megkímélik a nézőt. Inkább keresetlen egyszerűséggel, jóleső egyértelműséggel mesélik el három gyermeklelkű felnőtt közös történetét. Zac-et nem különösebben zavarja, hogy álmát környezete irreálisnak látja, ám jónéven veszi, ha társai fogyatékos, beteg ember helyett egyenrangú társnak tekintik. Tyler Zac barátsága által kap lehetőséget arra, hogy végleg elengedje zűrös múltját, Eleanor pedig a kaland hatására kezdi el újragondolni életét.

Közben botcsinálta családként mogyoróvajas halat esznek, tutajt eszkábálnak, különös keresztelési szertartásba csöppennek, és arasszal mérik a távolságot – szárnyalnak.

(Megjelent: A Szív, 2020. április)

Olvasd tovább

0

Megfosztatva – Keresztút (2014)

írta Nikodémus

Kezelhetetlen gyerekek, arrogáns szülők és mind jobban panaszkodó tanárok jelzik, hogy a gyermeknevelési szokásokat illetően súlyos, mélyreható változások zajlanak a nyugat-európai társadalmakban. Dietrich Brüggemann Keresztút (Kreuzweg) című, megrázó erejű filmje azonban – miközben vizsgálódásának fókuszát extrémközelire állítja – elvont bölcselkedés vagy moralizáló ítélkezés helyett felfed és kérdez.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy megfeledkezne a tágabb összefüggésekről, ám elsődleges szándéka szerint egy család életét mutatja be. Egy súlyosan diszfunkcionális családét, melynek – bár a rendező sosem mulasztja el kihangsúlyozni – nem az a legfőbb jellemzője, hogy egy antimodernista katolikus kisközösség elvei hatják át. A kulcs a rideg szeretetlenség, melyet a kiskamasz Maria (Lea van Acken) nem képes elviselni. Legkisebb testvére négy éves kora ellenére nem beszél, nővére pedig elhatározza, hogy felajánlja érte életét Krisztusnak. Döntését nem jelenti be sem rokonainak, sem nézőjének, az fokozatosan derül ki a tizennégy egymást követő, vágás nélküli jelenet során.

Olvasd tovább

0

Röviden: Bloodshot / Spenser az igazság nyomában / Vadászat / A szoba (2019) / Kémecském

írta Minime

Bloodshot – Ray Garrison (Vin Diesel) sikeres katona és családos ember. Volt. Azonban egy nyaralás során meggyilkolják őt és nejét. De semmi baj, ugyanis megjelenik Dr. Emil Harting (Guy Pearce) és nanotech szuperkatona programja, amely a halott tengerészgyalogosból egy hiperképességekkel rendelkező programozható gyilkológépet csinál, akit szabadon felhasználhat és programozhat, amíg az öntudatára nem ébred. El lenne a szinopszis. A valóság egész más, Diesel a szokásos Toretto-imitációját lenyomva eljátssza a „Nyár” Katonáját, miközben az Extremis-hez szinte passzoló cuccost tol bele, ugyanaz a színész, és gyakorlatilag látunk egy Halálos Iramban 12-t a Mementóval és a Vasember 3-mal ötvözve. Ja, és Diesel gyakorlatilag tök hiteltelen, hiszen annyira belegyepesedett már a FF-franchise karakterébe, hogy Groot hangján kívül mindent ugyanúgy játszik el. Steven Seagaltól csak a létező arcmimikája különbözteti meg. Inkább csinálhatna rendes Riddick filmeket az ilyenek helyett. David Wilson kezdő rendező egyáltalán nem áll a helyzet magaslatán, és Jeff Wadlow-ék írópárosa is tudott már ettől jobb anyagot összehozni. Mindenesetre a Valiant kiadó valószínűleg felemás érzésekkel tekinthet erre az alkotásra, hiszen egyrészt végre moziba került egy hősük, másrészt viszont a koronavírus miatt hatalmasat buktak rajta, de közel sem akkorát, amekkorát a karantén kimaradása okozott volna. Látványos, akciódús, de semmi különös. Eiza González viszont nagyon „hot”, cuki látványelem. A film eredetiség értéke alapján a cím lehetett volna Bloodshit is.  Értékelés: 40%

Olvasd tovább

0

Fájdalom és dicsőség (Dolor y Gloria, 2019)

írta Nikodémus

Egyedülálló úr megosztaná… – békebeli társkereső apróhirdetések kezdődtek így, különös morális kettősségben: az élvhajhászat finom elfedése a felülfogalmazásban, arisztokratikus fénybe vonva a gyakran mocskos-bűnös rögvalót. Filmünk hőse egész életében hasonló felülfogalmazásban élt: kicsapongásait élettapasztalatnak, gorombaságait egy zseni ismertetőjegyeinek, szenvedéseit művészetnek hazudta. Ehhez most már nincs ereje: túl öreg hozzá. Pedro Almodóvar legújabb filmje, a Fájdalom és dicsőség immár csaknem egy éve bemutatkozott (s a mai mozi-ínséges időkben online elérhető), hatása azonban nehezen múlik.

Olvasd tovább

0

Problémás forgatások II.

Jó régen, hét évvel ezelőtt volt már egy hasonló cikkünk ugyanebben a témában, s mivel azóta bőven gyűlt alapanyag, lássuk, milyen filmeket szült meg a szokásosnál is nehezebben Hollywood! Érdekes megfigyelni, hogy egyrészt szinte kizárólag nagy franchise-ok környékéről érkeznek ilyesféle hírek, másrészt pedig hogy a stúdiók mennyire különbözőképpen kezelik az ilyen ügyeket. Hiába ugyanis a szinte már paranoiás titkolózás (vízjeles, színezett forgatókönyv, zárt forgatás, titoktartási szerződés a stábbal, félrevezető marketing stb.), a közösségi médiának köszönhetően egyre több zűrös forgatásról tudunk meg részleteket. Az alábbi lista persze épp emiatt nem teljes, kommentben jöhetnek a kiegészítések!

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Röviden: Emma.

írta Nikodémus

Van egy széles (főként női) közönség, mely rajongásig tudja imádni Jane Austen munkásságát, és erre a filmipar is rég rájött: egyre-másra készülnek az adaptációk, újragondolások, amolyan könnyed lektűr-szellemben. Enyhén szólva nem tartozom a rajongók közé: a viktoriánus kor habos-babos képmutatása inkább taszít, mint érdekel. Épp ezért kíváncsian vártam, mi sül ki a legújabb (immár sokadik) Emma-adaptációból, melynek előzetese egészen szokatlan megközelítést ígért.

Emma (Anya Taylor-Joy) gazdag, fiatal kisasszonyként meglehetősen unatkozik, ezért folyton kisded játszmákat űz környezetével: bejárónőket, cselédlányokat emel barátnővé, férjet talál nekik, féltékenykedik és konspirál, folyton pletykál egy-egy jó parti lehetőségéről, ám neki magának esze ágában sincs megházasodni. Briliánsan elgondolt tervei egyszercsak elkezdenek összeomlani, és keserű leckék során át kénytelen megtanulni, hogy élettapasztalat és bölcsesség híján nem több, mint egy nagyszájú-kisszerű akarnok. Austen regényében mindezt bravúros, a korabeli társasági élet szinte minden vonatkozását felölelő mondatokba önti, s noha a tanulság egyszerű, műve mégis körképet ad a viktoriánus Anglia urainak meglehetősen különös viselkedéséről.

Mivel eddig jólfésült adaptációk készültek nagyvászonra, Autumn de Wilde elsőfilmes rendezőnőre az a feladat várt, meg tudja-e kicsit forgatni az unalomig ismert történetet. Jelentem, a film első órájában ez tökéletesen sikerült: Eleanor Catton akkurátus forgatókönyvéből egy pimaszul frivol, nézőjét percenként távolságtartásra figyelmeztető, ugyanakkor kuncogásra késztető film született. Nagyokat derülhetünk a szinte már parodisztikusan “wesandersonos” beállításokon, a mesterkélt látványvilágon, a vicces zenehasználaton, a csaknem slapstick-humoron (színészeink kiválóan komédiáznak) – ezek az elidegenítő effektusok mind azt üzenik: ne hidd el, amit látsz, gondolkozz! Kár, hogy az elegáns kritikusság a játékidő második felére kifullad, és átadja helyét a legközvetlenebb Austen-i sziruposságnak. Wilde rendezése stílusos, fanyar, és remek kommentárt fűz a milleniál-generáció pökhendi felsőbbrendűségéhez is, a finálét azonban sajnos elromanticizálja.

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – A képregényfilm

A Filmanatómia sorozat hatodik kötete a képregényfilmeket járja körbe. A kötetben a zsáner társadalomtörténeti áttekintése mellett szó esik a képregényfilm-franchise-okról, a Bosszúállóktól, Batmantől és a Pókembertől kezdve Supermanen át Deadpoolig és az X-Men-ig bezárólag. Szó esik a szuperhősfilm-képregényfilm fogalommeghatározásáról. Külön tanulmányok foglalkoznak a legismertebb, legnépszerűbb szuperhősök, Batman, Superman, és Pókember filmes megjelenéseivel. Külön tárgyaljuk a Marvel- és DC-moziuniverzumokat, egy önálló fejezetet kap Stan Lee életútja és hatása a képregényekre. Nem feledkezünk meg a kisebb képregénykiadók gondozottjairól és filmjeiről sem (Penge, Kingsman, Kick-Ass, Sin City, Watchmen, 300). A kötetben interjú olvasható a látnoki rendező, Pálfi Györggyel, aki az egyetlen magyar képregényfilmet készítette (A táltosember). A számtalan képregény és képregényfilm tárgyalása rajongók és laikusok számára egyaránt emlékezetes olvasmány. (Forrás)

Kárpáthy György (szerk.): A képregényfilm – Válogatott tanulmányok, Filmanatómia sorozat 6., Vertigo Média Kft., 348 oldal, 2020, 3490 Ft

0

Vírus (Outbreak, 1995)

írta Nikodémus

Ha már koronajárvány van, néha jól esik egy kicsit katasztrófa-turistáskodni – persze szigorúan csak virtuálisan, otthon maradva. Valami ilyesféle élményt kínál az idén 25 éve bemutatott Vírus című film újranézése, melyet az év egyik nagy kasszasikerének szántak, ám annál nagyobb volt a bukás, amint az első bevételi adatok elkezdtek csörgedezni. A stúdió amúgy jól érzett rá a közhangulatra: a kilencvenes években az akciófilmek le-, a katasztrófafilmek felfutóban voltak, amihez egy ütős színészgárdát és egy valós történeten alapuló regényt hozzátéve akár meg is lehetett a siker receptje. Hát, másképp sült el…

Olvasd tovább