0

Megtört hang – Maria

írta Nikodémus

Zeneszerző, aki megsüketül; festő, aki megvakul; szobrász, aki lebénul; író, aki megtébolyodik – a 19. századi zsenikultusz tipikus művész-sorsai. Átélve tragikusak, elmesélve azonban – talán kortárs cinizmusunk miatt? – könnyen sekélyes közhelyekbe fúlhatnak. De mégis, mit tehet a művész, ha legfőbb munkaeszközétől megfosztatik? Ez a dilemmája Pablo Larraín legújabb, Maria Callas utolsó időszakáról szóló filmjének, s a vásznon egyszerre hármas küzdelmet figyelhetünk: a főszereplőét, az őt alakító színészét és a csodált életmű titkát megragadni vágyó rendezőét.

Pedig a nyitójelenet nem is lehetne banálisabb: egy párizsi lakás pazar (ám kissé ódivatú) ízléssel berendezett nappaliját látjuk, amint a komornyik és a szolgálólány halkan szót vált egymással, majd hivatalos szervek szürke figurái vonulnak föl a szőnyegen. Nem kétséges, valami szokatlan történt, de hogy pontosan micsoda, az majd csak a fináléban derül ki. Addig meg kell elégednünk – legalábbis eleinte – a hétköznapi rutincselekvések egyhangúságával. A díva (Angelina Jolie) felkel, elrendezi toalettjét, bekap pár gyógyszert, és kinn, a konyhában énekel egyet a rántottát sütő szobalánynak. Leírva mindez végtelenül banálisnak hat, Larraín mégis képes költészetet varázsolni belőle, valamint apró utalásokkal felépíteni hősnője összetett, mélyen ellentmondásos jellemét.

Olvasd tovább

1

Marguerite / Florence Foster Jenkins

írta Nikodémus

2016-12-marguerite-florence-foster-jenkins-1

Túlságosan jól ismerjük már az emberi vágy valósággörbítő hatását: a beteljesülésért mindent és mindenkit képesek vagyunk feláldozni, beleértve önmagunk üdvét is. Igazság, irgalom mit sem számít, egyedül a vágy – állítja Xavier Giannoli és Stephen Frears, akik egy év eltéréssel egyaránt filmet forgattak egy excentrikus, magát operaénekesnek képzelő dáma, Florence Foster Jenkins életéről.

Olvasd tovább