0

Hill (2025) / Mansell & Williams Red 5 (2023)

írta Nikodémus

Tudom, a Forma 1 mára végleg adatalapú sportággá lett, de az elképesztő statisztikák megdöntésében jeleskedő hiperbajnokok helyett én valahogy mindig jobban szerettem azokat a sportolókat, akiknek végülis egyetlen egyszer sikerült a világ tetejére ülnie. Egyszer, amiben elképesztő munka, kitartás, izzadtság van – hogy aztán a további karrier szinte törvényszerűen valamilyen lejtmenet legyen. Damon Hill és Nigel Mansell nekem ezért hősöm: nehezített pályán jutottak el a csúcsra, amivel számtalan ellendrukkernek bizonyítottak – de leginkább saját maguknak.

Olvasd tovább

0

A néma tavasz árnyékában – Ökológiai válság és kortárs tömegfilm

Már neve is van a legújabb generációk körében hódító tünet-együttesnek: klímaszorongás. Az érzés, hogy mindaz, ami körülvesz bennünket, egyszer csak élhetetlen sivataggá válik, és hogy ezzel naponta posztok ezrei riogatnak, bizony nyomasztó. A Földünk bioszférájába való emberi beavatkozás drasztikus következményeivel tudósok rémisztenek, a bekövetkező kataklizma okainak pontos beazonosítása immár évtizedek óta „folyamatban van”, a politikusok pedig közös megoldások helyett újra és újra egymásra mutogatnak. Nem csoda, hogy a közérzületet a szórakoztatóipar is felvette témái közé: az ökológiai válság csakúgy tombol a kortárs tömegfilmben.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Véletlenül írtam egy könyvet

írta Nikodémus

Mondják, a könnyed műfaj valójában a legnehezebb: minden poénnak ülnie kell, s közben tilos, hogy a közönség megérezze a mögöttük húzódó, gyakran gyötrelmes munkát. Ugyanígy van ez a film világában is, ahol az ifjúsági film műfaját hanyagolták el hazánkban az utóbbi három évtizedben. Lakos Nóra filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet ezért merész vállalás, egyúttal üdítő, műfaj(újra)honosító alkotás a hazai mozibemutatók sorában.

Olvasd tovább

0

A főníciai séma (The Phoenician Scheme)

írta Nikodémus

Sok mindent elárul egy filmrendezőről, ha nevének említésekor elsősorban képek jutnak eszünkbe. Nem, nem a csavaros történet, a magukkal ragadó párbeszédek vagy a hajmeresztő akciójelenetek, hanem képek. Rendben, a mozi elsősorban vizuális műfaj, pusztán stílusérzékre azonban talán mégsem lehet egy egész filmet építeni. Wes Anderson legújabb filmjében viszont pontosan ugyanezzel próbálkozik, sokadjára. A főníciai séma mégis több tekintetben visszatérés Anderson korai munkásságához, és örömteli fejlemény, hogy ezúttal hagy egy kis ablakot menetrendszerű – s ezúttal is kivételes műgonddal felépített – babaházának falán, hogy bekukkanthassunk – és (meg)érthessünk.

Olvasd tovább

0

Az ügynök nyolc élete – Tom Cruise és a Mission: Impossible-mozik

Minden eddiginél nagyobb felhajtás közepette mutatták be idén a mozik Ethan Hunt ügynök (Tom Cruise) nyolcadik egészestés küldetését. Hogy a Mission: Impossible – Végső leszámolás végül beteljesítette-e az előző filmek, valamint a marketinggépezet gerjesztette elvásárokat, azt minden lelkes mozirajongóra rábíznám. Már csak azért is, mert jelen filmünk a szintén maratoni játékidejű előző résszel egyetlen történetet alkot, az élményt pedig érdemes hosszabban forgatni magunkban. Bárhogy is, Ethan Hunt mozgóképes pályafutása mindenképpen megér egy alaposabb vizsgálatot – már csak azért is, mert alakulása jól tükrözi Hollywood változó szórakoztatási trendjeit.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Julie hallgat (Julie zwijgt)

írta Nikodémus

Közös tapasztalatunk, hogy az emberi cselekedetek eredendően többértelműek: akkor is félreérthetőek, amikor egyértelműnek szánjuk őket. Számtalan történet sorolható az egyezményes jelek dacára bekövetkező közlekedési balesetekről vagy a konszenzusos protokollt felülíró hibás döntések végzetes következményeiről, Leonardo van Dijl rendező azonban egy olyan lányról mesél, aki hallgat. Csöndben végzi a dolgát, és bármennyire szeretné a környezete, nem hajlandó megszólalni.

Olvasd tovább

0

A magyar Riviéra – Balaton a magyar filmben

írta Nikodémus

Kinek az északi, kinek a déli part. Kinek az illatos rizling, kinek a nyugágyon szisszentett sör. Kinek a négycsillagos szálloda, kinek a kalandos vadkempingezés. Kinek a naphosszig tartó strandolás, kinek az esti bulik. Akárhogy is, a Balaton valamilyen formában minden magyar szívébe beírta magát. Nyaralási célpont? Nyári munka vagy évközi megélhetés? Különleges élővilágú tájék vagy kulturális kincsek tárháza? Hazánk legnagyobb és legnépszerűbb tavának adottságait a magyar film is bőven kihasználta, immár évtizedes távlatban.

Olvasd tovább

0

Röviden: Gladiátor II. / A kaszkadőr / Két magányos farkas

írta Nikodémus

Gladiátor II. (Gladiator II) – Ha nem ismerném Ridley Scott utóbbi évtizedekben meglehetősen hullámzó munkásságát, fognám a fejem, hogy ezt mégis minek. De tudom, az öreg tántoríthatatlan, ha valamit komolyan a fejébe vesz. Ilyen sztori a méltán kultikus (és az ezredfordulón divatteremtő) Gladiátor folytatásának terve, amely egészen szürreális forgatókönyv-változatokon keresztül talált utat végül két és fél évtized után a nagyvászonra. A felütés kétségkívül impresszív: Lucius (Paul Mescal) egy tengerparti erőd védelme közben veszíti el szerelmét, a gonosz(nak tűnő) római tábornok (Pedro Pascal) pedig önkéntelenül elvezeti ugyanarra – de pontosan ugyanarra! – az útra, mint amit anno Maximus (Russell Crowe) járt végig. A látványos CGI-külsőségek közepette baktató cselekmény szinte kínos egyezést mutat a nagy előddel, csakhát minden négyzetre van emelve: eggyel több császár (ikrek), legyenek teljesen őrültek, legyen tengeri csata a Colosseumban, a főhőst kísérő mentor pedig legyen még ripacskodóbb. Ő egyébként talán az egyetlen igazán szórakoztató pontja a filmnek, Denzel Washington ugyanis látható élvezettel tolja túl a figurát. Cselszövője egyébként lehetne drámaibb karakter, David Scarpa forgatókönyvírónak azonban elegáns korkritika helyett csak annyi jutott eszébe, hogy fúj, csúnya demagógia. A történelmi hűséget hagyjuk, az Scottnak sosem volt az erőssége, és mire lepörög a kiábrándító finálé utáni stáblista, csöndes rezignáltsággal állapíthatjuk meg: már megint született egy totál fölösleges folytatás.

Olvasd tovább

0

Bird (2024)

írta Nikodémus

Már több, mint három hónapja, hogy bemutatták a magyar mozik (aztán viszonylag gyorsan kikerült a kínálatból), mégis, aki látta, nehezen szabadul a hatása alól. Andrea Arnold Bird című filmje két fiatal kétségbeesett apa-kereséséről szól – s mellesleg különös kifordítása Wim Wenders Berlin fölött az ég-jének.

Olvasd tovább

0

Vészhelyzet Pittsburghben (The Pitt) – 1. évad

írta Nikodémus

Fehér köpeny, meszelt falak, vakító csempe, injekciós tű és műtőasztal – sokunkat okkal kerülget jeges borzongás, ha életünk során ezek egyikének közelébe kerülünk. Az orvost és annak működési helyét – a rendelőt és a kórházat – ugyanakkor még most, a felvilágosult tudomány korában is valamiféle vonzó titokzatosság lengi körül. Érdemes hát az embergyógyítókat, e különleges hivatás gyakorlóit könyvek, filmek és sorozatok főhőseivé tenni – hátha feltárulnak a titkok.

Olvasd tovább

0

Közelít a tél – Hunyadi sorozat

Aki nem tanul a történelemből, arra ítéltetik, hogy újra és újra átélje, tartja a mondás. Ennek fényében akár ujjonghatnánk is, hogy az elmúlt évtizedben nézettségi rekordokat döntenek a történelmi tárgyú sorozatok – legutóbb a nemzetközi koprodukcióban elkészült Hunyadi sorozat. De lehet-e történelminek nevezni egy bőséges költségvetésű, látványos csatákkal, intrikával és meztelenséggel teletűzdelt produkciót, melynek hősei és antihősei valóban élt személyek neveit viselik?

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Bonhoeffer – Lelkész, ügynök, merénylő (Bonhoeffer: Pastor. Spy. Assassin.)

írta Nikodémus

Maximilian Kolbe atyától Edith Steinen és Radnóti Miklóson át Anne Frankig számos mártírt tart számon az utókor a nácizmus rémkorszakából. Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész tragikus élettörténete azonban mindmáig kevéssé ismert a szélesebb moziközönség előtt. Néhány dokumentumfilm és egy játékfilmes igénnyel készült tévés életrajz után nemrég ambiciózus feldolgozás készült Bonhoeffer életéről és haláláról.

Bonhoeffer – Lelkész, ügynök, merénylő. Ez a teljes címe Todd Komarnicki író-rendező friss alkotásának, s ha eleinte érzünk is némi provokatív szándékot a címválasztásban, gyanúnk az első negyedóra után rögtön elszáll. A különös, egymásnak látszólag ellentmondó jelzők ugyanis Bonhoeffer életén végigtekintve egyszerre bizonyulnak igaznak, s rendezőnk nem is rejti véka alá, mennyire izgalmasnak tartja az általuk közvetített feszültséget. A dolgot persze elintézhetnénk annyival, hogy rendkívüli idők rendkívüli embert kívánnak, a közhely azonban most húsbavágóan éles: a náci Németország tömény őrületének közepén járunk.

Olvasd tovább