életrajzi film

0

A vászon felhasad – Csontváry (1980)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

 

Festő, színész, filmrendező – három ember sorsa fonódik össze eltéphetetlenül az 1980-as Csontváry-moziban, mely miközben címadója művészetének titkát próbálja megfejteni, számot ad a főszerepre eredetileg szánt Latinovits Zoltán és rendezője, Huszárik Zoltán tragikus sorsáról is.

1919 Magyarországának vészterhes koranyarán egy krisztinavárosi lakásból érkezik különös beteg a Szent János-kórházba. Csont és bőr, mozdulni alig tud, csak a tekintete lángol különös fénnyel. A folyosó betegei különc művészemberről suttognak, s gúnnyal, kuncogva osztják meg a pletykát: az iglói patikus élete derekán egyszerre piktornak képzelte magát, beutazta a világot, hatalmas vásznakat festett tele furcsa vízióival, ám végül mindene odalett – bizonyára a józan esze is. Az orvos vészes kiszáradást állapít meg. Rokon vagy ismerős nincs, ki hallgatná a diagnózist, a beteg viszont, mielőtt távozna az árnyékvilágról, lassú, szaggatott zihálással elkezdi mesélni élete történetét.

Olvasd tovább →

0

De profundis – The Dirt / Heavy túra / A sötétség gyermekei (2018)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Minden művészet annyit ér, amennyit mozdítani tud egy határhelyzetbe került lelken. Kegyetlen mérce, de sokan vallják igazságát. Persze nem mindegy, milyen irányba lök az adott mű adott pillanatban, s itt mutatkozik meg a művészet – és ezen belül is talán a legtestetlenebb ág, a zene – misztériummal felérő hatalma: felemelhet vagy letaszíthat. Sokan már ennyivel is beérnék a popkultúra csömört okozó áradásában: mindegy, mi ér, csak legyen hozzá közöm. Marcel Duchamp műtárgyként kiállított vécécsészéje óta provokációnak nevezzük az ilyesmit, s számosan akadnak, akik így tekintenek a rock különböző válfajaira, azokon belül pedig különösen is a metálzenére. Gyors egymásutánban három film is kijött a közelmúltban, mely ennek a különös szubkultúrának a viszonyaival foglalkozik – hol botrányos, hol kedélyes, hol drámai hangnemben, ám rendre kizárólag a felnőtt nézőket megszólítva.

Olvasd tovább →

0

Recseg a felszín – Alelnök (Vice)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Sokunk riasztó felismerése, hogy egyre szatirizálódik a valóság: ékes bizonyíték erre, hogy a nyugati világ (szorosabban: Amerika) közéletére kisebb-nagyobb (most éppen nagyobb) ügybuzgalommal reflektáló Hollywoodban mind több abszurdba hajló komédia készül politikai témákban. A humor különféle fajtáit merészen keverő vígjátékairól híres Adam McKay író-rendező egy idő óta úgy érzi, súlyos világpolitikai kérdésekben is van mondanivalója: a 2008-as gazdasági válságról szóló, négy évvel ezelőtt készült A nagy dobás-ban jól találta el a vicces-ironikus és a drámai pillanatok arányát. Legújabb filmje, az Alelnök nagyszabású portré-kísérlet egy karizma nélküli, szürke bürokratáról, aki karrierje csúcsán nyolc éven át hatalmában tartotta az Amerikai Egyesült Államok elnökét.

Olvasd tovább →

2

Spoileres másodvélemény: Bohém Rapszódia (Bohemian Rhapsody)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

A filmről itt is írtunk.

Minden második becsületes rockernek volt egy Queen-korszaka, s ez rendjén is van így: ki ne tudna rajongani a fogós slágerekért, Brian May riffjeiért, a stadionpózolásért és legfőképpen Freddie Mercury kivételes énektudásáért és elképesztő színpadi jelenlétéért? Aztán lassacskán kiderült, hogy zenetörténetileg főként az életmű első fele izgalmasabb (a második meg sikeresebb), no és azért alkottak Brithonban messze fajsúlyosabb bandák is a rock fénykorában. De a Queen amolyan nemzeti intézmény arrafelé, s persze világmárka. Talán épp ez volt a baj: a nagy igyekezetben sikerült egy annyira sótlan filmet készíteni az együttes életéről, amit az excentrikus zseni Mercury az első pillanatban vágna a kukába.

Elmélkedhetnénk ehelyütt egy sort arról, hogy milyen rögös volt a produkció útja a mozivásznakig, s ha ebbe belegondolunk, a végeredmény igazából nem is rossz: hatásos dalbetétek, akkurátusan kiválasztott színész-zenészek, tisztára polírozott hangzás, csutkára feltekert látvány. A gond az, ha mindemögött semmit sem találni, ugyanis így a bóvlit szokás eladásra felturbózni: kábít a külcsín, miközben belül az üresség lapít. Bryan Singer filmje (annak ellenére, hogy elhagyta a fedélzetet, az ő neve áll a stáblistán) remekül csavargatja a mozivarázs potmétereit, ám karakter, érzelem és dráma szinte semmi sem szorult belé. S emellett még jókorákat hazudik is a zenekar történetével kapcsolatban.

Olvasd tovább →

1

Javított kiadás – Jackie

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2017-02-jackie-1

Nem feltétlenül kell posztmodern alapvetésekben gondolkodnunk a világról és önmagunkról, hogy olykor úgy érezzük, menthetetlenül összekeveredik mindaz, ami körülöttünk és bennünk zajlik – elég ehhez egy sorsfordító életesemény. Pontosan ez történik Jacqueline „Jackie” Bouvier Kennedyvel, akinek férje, John Fitzgerald Kennedy elnök 1963-as meggyilkolása után kell helyt állnia személyes gyászában, a temetést övező intrikákban és a merénylettől megriadt amerikai néplélek gyógyításában. Pablo Larraín chilei rendező legújabb, itthon februárban debütált filmjében sem hősét, sem nézőjét nem kíméli, ám a gyilkosság véres részletei helyett a lélek fájdalmait igyekszik vászonra festeni.

Olvasd tovább →

1

Miles Ahead (2015)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2016-11-miles-ahead-1

Szóljon bár kortárs hősének legformabontóbb tetteiről, a fősodratú életrajzi filmek szabásmintája reménytelenül XIX. századi: narratívája mindenképp kerekké záródó történet, legyen szó az életrajzi események kronologikus felmondásáról vagy egyetlen, sokszor önkényesen kiragadott életszakasz részletes bemutatásáról. A puccba-glóriába csomagolt nagyregény-formátumot pedig rendszerint díjesővel jutalmazzák, új utakat keresni így csupán olyan különcöknek jut eszébe, mint az egyébként Hollywood-i látványfilmek mellékszerepeivel bizonyára jól kereső Don Cheadle. A zeneértő amerikai színész még az ezredforduló környékén jegyezte el magát Miles Davis életének filmre vitelével, s a csaknem másfél évtizednyi kitartás meghozta gyümölcsét: a nemrég DVD-n és Blu-ray-en megjelent Miles Ahead méltó emléket állít az öntörvényű jazzgéniusznak.

Olvasd tovább →

1

Yves Saint Laurent / Grace – Monaco csillaga

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2014-08-ysl-grace-01

Hiába, az utóbbi időben nincs szerencsém az életrajzi filmekkel: valahányszor rászánom magam egyre, keserű csalódás lesz a vége. Hollywood után most Európa jelentkezett egy-egy exkluzívnak szánt darabbal, ám az igazán bosszantó az, hogy teljesen ugyanabba a hibába estek, mint morcogásom korábbi alanyai, A komornyik és a Diana: a vastag csillámpor és a teátrális érzelmek mögött egyszerűen nincs semmi. De tényleg semmi.

Olvasd tovább →

4

Arábiai Lawrence (Lawrence of Arabia, 1962)

Publikálta BeniMan

lawrence_of_arabia.jpg

Peter O’Toole brit színész, az Arábiai Lawrence feledhetetlen megformálója bejelentette, hogy felhagy a színjátszással. Nyolcszor jelölték Oscar-díjra, többek között a Caligula (1979) és Az utolsó császár (1987) című filmben nyújtott alakításáért, de soha nem kapta meg a díjat. 2003-ban azonban az amerikai filmakadémia életműdíjban részesítette. Úgy gondoltam, erre a színészóriásra egy kritikával emlékezem meg és mégis melyik film lenne erre a legméltóbb, mint legemlékezetesebb filmje az Arábiai Lawrence. A fiatalabbak kedvéért mondom, ez az a film, amelyet a Prometheus című filmben David az android néz.

T. E. Lawrence a Brit Hadsereg hadnagya az első világháborúban. Feladata nem túlságosan izgalmas: különböző haditérképeket kell megfelelő színűre kifestenie. Amikor végre egy megfigyelői megbízatást kap az egykori Török Birodalom területén, nagy elszántsággal veti bele magát a munkába. Amikor azonban megbízatása helyszínére érkezik, megtudja, a dolgok egészen máshogy festenek, mint ahogy azt gondolta.

Olvasd tovább →