Schumacher

írta Nikodémus

Beharangozták leleplezőnek, mindent feltárónak, definitívnek (legendaképzőnek csak azért nem, mert főhőse már most is legenda), és a család bevonásával persze azt is reméltük, hogy megtudunk valamit, milyen állapotban van minden idők legsikeresebb Forma 1-es pilótája. A Netflix legújabb doksija a száguldó németről pedig olyan, mint a mesebeli leány: jön is meg nem is, hoz is meg nem is. Fölényes profizmussal elkészített munka, kerek összefoglalása egy mítosz születésének, túl sok újdonságot azonban nem tudunk meg főszereplőjéről.

Michael Schumacher karrierjének szinte összes mozzanatát megírták (elmondták, leforgatták stb.) már vagy ötször, a rendezőtrió (Hanns-Bruno Kammertöns, Vanessa Nöcker, Michael Wech) szerencsére nem akarja feltalálni a spanyolviaszt, így jórészt időrendben peregnek az események. Tanúi lehetünk a többszörös szerencsefaktorral tűzdelt 1991-es bemutatkozásnak, az első futamgyőzelemnek, majd szó esik a nagy példakép (Senna) virgonc megleckéztetéséről, és eljön a botrányokkal terhelt, első világbajnoki címet hozó 94-es idény is. Ez az év egyébként önmagában is megérne egy teljes filmet, s itt utalnak először arra, hogy Schumacher bizony nem csupán egy szupertehetséges, szuperintelligens, szuperelkötelezett és szuperkedvelhető személyiség, hanem a győzelemért való hajsza érdekében olykor szürkezónába téved. Karrierjének mélypontja, a 97-es jerezi ütközés azonban meglepően szűken van tárgyalva, az alkotók inkább a Ferrarival való küszködését hozzák fókuszba.

A friss film egyik legnagyobb értéke, hogy kihangsúlyozza, miért nem volt olyan egyszerű a vörösökkel vb-t nyerni, Schumachernek pedig elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az olaszok (köré szervezve a csapatot) két évtizednyi böjtölés után elképesztő dominanciára tettek szert. Schumacher egyszerűen minden részletre odafigyelt: saját edzésére, kajájára, szerelőinek (és családjaik) nevére és arra, hogy egy-egy jó szóval, ám főleg példamutatásával mindenkit motiváljon maga körül. S a gondosan összeválogatott nyilatkozóktól megtudunk pár további fontos részletet: felesége csöndes kísérőként hosszú éveken át versenyről versenyre járt vele; a tragikus imolai hétvége után hónapokig Senna halála járt a fejében (talán emiatt tett később annyit a sport biztonságának növeléséért); a pályán kívül egy elragadó, örömmel bulizó, izgalmas, mosolygós ember volt.

Volt?… a sztorit ismerő nézőnek már az első sízős vakációjelenetnél összeugrik a gyomra (több esetben először publikált felvételeket látunk a családi archívumból), és Corinna, illetve a két gyermek is egyre többször utal arra, hogyan érez a családfő iránt. Németesen visszafogott (picit talán túl kiszámított) megnyílás ez, a kulcsmondatok jó érzékkel a fiúnak, a Haasnál idén első idényét teljesítő Micknek jutnak. Ám éppen ez a momentum világít rá a legélesebben, hogy a nagy csinnadrattával beharangozott Schumacher-dokumentumfilm munkálatait végső soron a család irányította. Hisz Willi Weber mint nyilatkozó hirtelen eltűnik 2012 után (főhősünkkel épp akkor váltak el útjaik, ezután a család kizárta az életéből), alig esik szó a 2010-es visszatérés sikertelenségéről és arról, mekkora adrenalinfüggő is volt a mi száguldó germánunk.

Szóval kamerával faragott szobor készül itten, csakúgy, mint odaát, egy évvel ezelőtt egy kosaraslegendával. A Schumacher messze nem olyan gátlástalan, mint Michael Jordan, inkább szépen, visszafogottan tereli figyelmünket. Amolyan németes precizitással – minden részletre odafigyelve.