kritika

2

Röviden: Mr. Morgan utolsó szerelme (Mr. Morgan’s Last Love)

Publikálta Koimbra

mrmorganMichael Caine Párizsban élő özvegy filozófiaprofesszor. Nem tudta feldolgozni felesége halálát, bezárkózik elméjébe és elképzeli, hogy az asszony mellette van, beszélgetnek, ami a külvilág számára olyan, mintha magában motyogna. Befordult, szomorú öregúr, aki úgymond kiselőadást tart a jó néhány évtizeddel fiatalabb életvidám Clémence Poésy által játszott Pauline-nek, hogy egyszer mindenki találkozik egy olyan emberrel, akinek odaadjuk a teljes szeretetünket, amit eddig megosztottunk helyek, tárgyak és élőlények között. Ha ezt a személyt elveszítjük, akkor gyakorlatilag nem marad más, csak a magány. Arra még nem sikerült rájönnie, hogy Pauline miképp is helyezkedik el az ő életében.

Nem kell mély filozofálgatásokra  számítani, de ha egy magába zuhant, a vén kaszásra váró nyugdíjas és egy huszonéves vidám tánctanár kapcsolatáról szól a történet, illetve ha ehhez hozzátesszük az egykori professzor gyanakvó és válófélben lévő fiát, rengeteg bús helyzetet és megmosolyogtató jelenetet várhatunk. Elméletben legalábbis. De hol vannak mindezek? Az ilyen témájú lassabb filmek után a stáblista után csendesen elüldögélhetünk, hogy esetleg mi is elmélázzunk pár perc erejéig az élet értelmén. Habár szó esik a reményről, a halálról, a minket körülölelő világ szépségeiről a film mégsem tudja elérni, hogy gondolkodóba ejtsen. Félreértés ne essék, a filmet nem lehet rossznak nevezni, de a melodráma kissé vontatott. Legalább Michael Caine és Clemense Posey játékára nem lehet panasz. Olvasd tovább →

0

Mindscape

Publikálta Koimbra

mindscape1

Egy hozzád hasonló lány (vagy fiú) édesanyja temetésén meglát egy fiút (vagy lányt), akivel eddig még soha nem találkozott. Azonnal megtetszik neki. Szerelem első látásra. Elkérné a számát, de eltűnik, mielőtt még megtehetné. Két nappal később megöli a saját húgát. Miért? Olyan kérdés ez, amire nincs helyes megoldás, de a kapott válaszból le lehet szűrni ezt-azt. John (Mark Strong) afféle nyomozó, aki némi kihagyás után újra munkába állna és gyakorlatilag így indít a feladatul kapott Annánál (Taissa Farmiga).

Eleve érdekesen hangzik, ha egy történet arra épít, hogy a másik személy emlékezetében kutatva kell kibogarászni lényeges információkat. Már az Eredet is erre épített, ráadásul Christopher Nolan még bonyolított is rajta, újabb és újabb rétegekbe merültek alá az adathalászok. De úgy is lehet érdekes filmet készíteni, ha valakinek nem áll rendelkezésére százmilliós költségvetés. Az Extractedben egy friss találmány segítségével kutakodnának a gyanúsították elméjében. A Mindscape-ben (Anna címen is fut) is hasonló a felállás. Akad néhány nagy tehetség, aki afféle kutaszdroidként átfésülheti az emlékeket, ezáltal értékes bizonyítékokat gyűjthet a bíróság számára. Olvasd tovább →

3

Grand Budapest Hotel (2014) / Holdfény királyság (2012)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2014-07-grand-budapest-hotel-holdfény-királyság-01

(A képek innen és innen valók.)

Wes Anderson mostanában valószínűleg a legmenőbb rendező Amerikában. No nem a Michael Bay-kategóriában, de nem is a nolani ligában, hanem a függetlenfilmesek között. Stúdiók vetekednek filmjeinek finanszírozásáért és terjesztéséért, neves színészek hada áll sorba ajtajánál, hogy cameózhasson, egyéni stílusát azonnal felismeri mindenki, s kritikus és néző egyként rajong életművének újabb darabjaiért. Pedig Anderson nem tesz mást, mint szinte monomániásan saját magáról mesél: gyermekkoráról, melyet elvált szülők fiaként kellett végigélnie. Merthogy minden Wes Anderson-film tulajdonképpen családi frusztráció-film: arról szól, hogy a fiatal hős miként küzd meg az apafigurával. A Grand Budapest Hotel és a Holdfény királyság újabb remek példája ennek: előbbiben rátalál, utóbbiban menekül a gyermek a mentortól.

Olvasd tovább →

9

The Raid 2: Berandal

Publikálta Koimbra

raid2poszter

Mindenkit meglepett A rajtaütés. Az akciókedvelők valahol a padlón keresték az állukat és megnyalhatták mind a tíz ujjukat, hiszen az utóbbi időben efféle zúzást nem készítettek. Az elit kritikusok székükből üres képzeletbeli jegyzettömbbel állhattak fel, hiszen mégis mibe tudnak belekötni a papírvékony cselekményen kívül? Hogy a jobbról bevitt ütést abból a szögből képtelenség kivédeni? Gareth Evans rendező csak annyit vállalt, hogy 100 perc erejéig csontszaggató jeleneteket prezentál és ebben zseniálisra vizsgázott. Már csak az hiányzott, hogy Michael Buffer az elején elmondja a híressé vált „Kezdődjék a bunyó” mondatot. Olvasd tovább →

3

Szél támad (The Wind Rises, 2013)

Publikálta Doro_

szel-tamad-mozi-poszter

 írta Doro_

Manapság amikor animációs filmekről esik szó, hajlamosak vagyunk rögtön a számítógépes grafikájú mesékre gondolni például a Pixartól vagy a Disneytől, ami nem meglepő, hisz ez a műfaj évről-évre szemmel láthatóan fejlődik, miközben verseng, hogy minél realisztikusabb hangyát, lajhárt, kutyát, embert vagy lenyűgöző kitalált lényeket mutasson be és csilli-villi világokat teremtsen köréjük. Volt idő amikor izgalmunkban ráültünk a kezünkre mesenézés közben mert különben összezsíroztuk volna a tv képernyőjét vagy a moziban karjainkat zombi módon előretartva cammogtunk a vászon felé, csak hogy megérinthessük Merida haját vagy megcsapkodhassuk egy-egy sárkány pikkelyes oldalát. Azt hiszem ezen a határon már évekkel ezelőtt túlléptünk és a számítógépes mesék elvesztették a „csak a látvány” privilégiumát, mögöttes tartalom kell a nézőnek, s ezzel – ha szabad csúnyán fogalmaznom – visszaereszkedett a hagyományos, kézzel rajzolt animációk versenyszférájába. Hayao Miyazaki egész munkássága példa arra, hogy milyen is mikor valakit nem sodornak el a modern vívmányok hullámai hanem kitart szeretett hagyományos módszere mellett, azokat eredeti ötleteivel tölti meg és művészi  mozgóképes történeteket regél. A Szél támad, a visszavonulását tavaly bejelentő Miyazaki feltehetően utolsó gyermeke. Életrajzi dráma, mely Jiro Horikoshi-ról, a második világháború hírhedt Zéró vadászgépeinek tervezőjéről szól.

Olvasd tovább →

2

Röviden: Gimme Shelter

Publikálta Koimbra

gimmeA tündi-bündi ugra-bugráló Disney dalospacsirták idővel mind ráunnak a jókisfiú/ aranyos kislány szerepre és az újságok címlapjain vagy éppen filmekben próbálja megváltoztatni a róluk kialakult képet. Vanessa Hudgens szintén megteszi, ami tőle telik, thrillerben (Frozen Ground) és fantasy-akcióban (Álomháború) vállal szerepet, de ha kell bikinire vetkőzve durvul (Spring Breakers). Ezúttal megpróbálja bizonyítani, hogy drámai produkcióban helyt tud állni, nyugodtan lehet hívni egy Oscar-gyanús filmbe is. „Miből lesz a cserebogár?” – Az alkotók úgy gondolhatták, hogy ezzel a felvetéssel két legyet ütnek egy csapásra. Egyrészt a fiatal színésznő megmutathatja, hogy mire képes, illetve a megtörtént esetet bemutató történet is passzol ehhez a kérdéshez. Hudgens formálja meg a terhes Apple-t, aki megelégeli erőszakoskodó drogos anyját és menő édesapjánál próbál menedéket találni. Az egyik bökkenő, hogy nem elég, hogy csapzott frizurát, fekete göncöket és néhány tetkót adnak a főszereplőnőnek, hiszen hihetően kellene hoznia a karakterét. Ám csak arra képes, hogy folyamatosan sértődöttnek látszik és túlságosan szenved, ami kizárja, hogy együtt lehessen érezni vele. Ergo: Egyelőre ne hívják díjgyanús produkcióba. Sajnos a sztori is eléggé szájbarágós. Szép dolog, hogy valaki úgymond megtér, talpra áll és leküzdi az akadályokat. De a „térj meg” és az abortuszellenes témát nem sikerült erőteljesen tálalni, túlságosan erőltetett és tévéfilmbe illő. Világos, hogy az alkotókat a jó szándék vezérelte (naívan erre gondolok), csak éppen csúnyán elrontották.

23

Transformers – A kihalás kora (Transformers: Age of Extinction)

Publikálta Koimbra

kihalaskora

Az előző részekről: Transformers, Bukottak bosszúja, A Hold sötétje.

Egy vallomással kell kezdenem. Nem utálom zsigerből Michael Bay-t! Kedvelem a pusztításmániáját, a lassításait és nem vicsorgok dühösen, ha meglátom az amerikai zászlót, ráadásul soha nem számoltam, hogy 10 perc alatt mennyi alkalommal filmezte alulról a szereplőket. Hozzá kell tennem, hogy az első Transformers filmmel is abszolút ki voltam békülve, sőt a folytatás a debil humora ellenére is szórakoztató volt, a harmadik erőltetettsége ellenére még nézhető volt. De most már örülnék, ha Bay visszatalálna Jerry Bruckheimerhez. Olvasd tovább →

3

The Returned

Publikálta Koimbra

returned

Ha zombifilmről esik szó, általában azonnal a hörgő, hús-vér emberek felé csoszogó hullákra gondolunk. Nem árt messzire elkerülni őket, csak azok próbálnak barátkozni velük, akiknek elment a józan eszük (láttunk már ilyet: The Walking Dead). De mi történik, ha gyorsan meglelik a gyógymódot? Felsóhajthatunk és minden visszatér a régi kerékvágásba? Botorság lenne ezt hinni.

A The Returned nem horror, sokkal inkább egy érdekes és izgalmas dráma. Habár a járvány felüti a fejét, mégsem omlik össze a társadalom és nem jő el a világvége. Az ellenszert gyorsan megtalálják, a bökkenő, hogy a megfertőződött testből nem lehet kiírtani véglegesen a szörnyű kórt. Rendszeresen, napi jelleggel kell be kell adniuk maguknak az injekciókat, a páciensek csak így élhetnek teljes életet. Ha a napi szúrás elmarad gyorsan átváltanak vérengző zombimódba. Olvasd tovább →

7

Demóna (Maleficent)

Publikálta Doro_

demonaposzter

 írta Doro_

Manapság, ha megfigyeltétek, a filmvilágban egyre gyakrabban találkozhatunk két érdekes elemmel. Az egyik a klasszikus mesék feldolgozása, amikhez a filmkészítők már sokkal bátrabban, megújító módon nyúlnak, látvány, sztori, hangulat és nézőpont szempontjából. A másik pedig, hogy a főszereplőnek egy gonosz karaktert tesznek meg így föltételezik, hogy meg akarjuk ismerni annak személyét, történetét, sorsát, magyarul szimpatizálásra késztetnek (pölö Gru). Nos, a nagy kérdés, hogy hogyan is sikerült ez a Demóna esetében? A sok-sok gyenge vagy közepesen gyenge mese feldolgozás után, mint a Hófehér és a vadász, a Jack, az óriásölő és A lány és a farkas, örömmel mondhatom: egészen remekül.

Olvasd tovább →

3

Transzcendens (Transcendence)

Publikálta Koimbra

transcend

Nincs mérnök diplomám! Nem is vagyok egy műszaki zseni, és ha fel kellene lapoznom egy programozói tananyagot, valószínűleg úgy néznék rá, mint gyújtogató a vizes szalmára. Éppen ezért képes vagyok úgy leülni egy egy sci-fi elé, hogy ne kapjak a fejemhez percenként, és nem érzek késztetést, hogy megosszam a körülöttem ülőkkel, hogy amit látnak, hatalmas baromság. Tehát technikai analfabéta lévén könnyen le lehetne nyűgözni. Ha akarnak! De ezúttal nem igyekeztek.

A Transzcendens alapötlete eléggé érdekesnek hangzott. Ráadásul olyan sztorival álltak elő, amely úgymond gondolatébresztő volt és jó néhány kérdést fel lehetett tenni. Lényegében a film elején rá is térnek a lényegre. Johnny Depp előadásában a szingularitásról és az emberi tudatról beszél, illetve arra kíváncsi, hogy van-e lélek. Majd az egyik hallgató rákérdez, hogy a szándékuk szerint egy Istent akarnak létrehozni? Olvasd tovább →

3

Hogyan rohaj a veszTEDbe (A Million Ways to Die in the West)

Publikálta Koimbra

hogyanrohanj

Nincs kétségem afelől, hogy Seth MacFarlane-nek jó a humorérzéke. Pályafutását átpörgetve leszűrhető, hogy remek komikus, a Dexter laboratóriuma (omlettdufromázs!!) vagy éppen a Johnny Bravo egyes epizódjai kellemes kikapcsolódásnak számítanak és a Family Guy-on is rengetegen derülnek hétről hétre. Tulajdonképpen első mozifilmje, a Ted úgy is működött volna, ha a tévében mutatják be belőle pár perces jeleneteket. Mégis sikerült úgy összefűzni, hogy összességében nem tűnt fárasztónak, sem erőltetettnek, más részről egyes mondatokat még idézgettek is.

Abból általában nem sül ki semmi jó, ha a westernt más műfajjal próbálják keverni. Nem hiányzott sem a Jonah Hex és a Bandidas nélkül is egészen jól meg lett volna a világ. Nyilvánvaló, hogy MacFarlane sem kapott volna több tíz millió dollárt vadnyugati környezetbe helyezett vígjátékára, ha a Ted leszerepel a kasszáknál. Ám jobb lett volna, ha a Hogyan rohanj a veszTED-be címre ferdített művét ténylegesen darabokra bontja és a kisképernyőn adja le. Már csak azért, mert könnyedén át lehet kapcsolni és nem a vászon előtt kell arra várnunk, hogy a következő percekben biztosan felnevetünk majd. Olvasd tovább →

3

A Lego kaland (The Lego Movie)

Publikálta Koimbra

legokaland

A modern kor gyermekei előbb találják meg a számítógép bekapcsoló gombját, mint a hagyományos játékokat. Nem szeretnék belekezdeni egy ‘Bezzeg az én koromban’ litániába, kissé szomorú, hogy néhány szülő nem arról beszél, hogy a fia milyen csodálatos várat húzott fel legókból, hanem arról, hogy milyen szépen átállított néhány dolgot a monitoron. És ha szétnézünk a nagyobb áruházakban, látható, hogy egy legokészlet nem az egykori kis apró építőelemekből áll, hanem sokkal nagyobbak, mint 10-20 évvel ezelőtt.

Kissé felemás érzés volt, amikor bejelentették a LEGO-kaland animációs filmet. Habár lehet örülni, hogy megpróbálják terjeszteni az „igét”, úgymond szeretnék rávenni a fiatalabb korosztályt, hogy összerántson egy kisebb várost. De ugyanakkor félő volt, hogy ötlettelen, „lovagoljuk meg a trendet”-szerű elképzelés, élvezhetetlen végeredmény születik. És ehhez még hozzá kell tenni, hogy mostanában az animációs műfajban alig akad emlékezetes darab. Olvasd tovább →