Van, aki elérte, hogy a munka inkább pihenés és szórakozás legyen. Eddigi is sejthető volt, hogy Adam Sandler-féle forgatások egy hosszúra nyújtott baráti találkozóhoz hasonlítható, hiszen a komikus ritkán dolgozik ismerősei nélkül. De múltkor még azt is bevallotta, hogy rendszeresen belepiszkál a forgatókönyvbe, eléri, hogy a jeleneteket valamiféle üdülőkörnyéken rögzítsék. Az ő ötlete volt, hogy Dél-Afrikába helyezzék a Kavarás cselekményét. Igen, így lehet élni, pláne 20 millió dolláros fizetés mellett.
Sokadjára is Frank Coraci dirigálhatott a kamera másik oldaláról és Sandler Drew Barrymore-t szerződtette le maga mellé, hiszen a színésznővel kétszer is szép sikert ért el. Barrymore jött a hívó szóra, de nem erőltette meg magát túlzottan, az Arany Málnások már valószínűleg felvésték a nevét a listájukra. A történet szerint Lauren (Barrymore) és Jim (Sandler) vakrandija felettébb rosszul sül el, a férfi és a nő nem szívesen találkozna újra egymással. De a sors úgy hozza, hogy többször összefutnak, majd az egyedülálló apuci és a szingli anyuci közösen mennek Afrikába vakációzni. Valószerűtlen helyzetek, igen, de a színésztől már megszokhattuk.
Habár Sandler rengetegen utálják, mégis megvan a maga rajongói köre, akik rendre beülnek filmjeire. De azért ő sem tehet meg bármit büntetlenül. Egy ideig a nőfaló szerepkört erőltette, majd eljátszott egy ikerpárt is, sőt, miatta még Al Pacino is hülyét csinált magából. Eléggé túllőtt a célon és talán ezt ő is tudja. Ideje volt visszavenni, mielőtt beüt a baj. Persze a család fontosságát most is sikerült beleszőni a cselekménybe, de a lényeg, hogy az altáji poénok nem jönnek csőstül, ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy a trágár és a politikailag inkorrekt humort kiölték a produkcióból.
Eredetiségnek nyoma sincs és erősen sablonos. Egy Sandler-vígjátéknál efféléket nem igazán lehet számonkérni, több helyen lehet mosolyogni, néhol nevetgélni és kevés gyomorforgató momentum akad. Nem hagyják ki az afrikai állatokat is, hiszen ha már ott játszódik a cselekmény, a poén érdekében a helyi természetet is meg kell mutatni. Így a majmok, oroszlánok és zsiráfok is megpróbálnak mosolyra fakasztani. Nézhető vígjáték, az egyedülálló szülőknek talán jobban tetszeni fog.
imdb: 6,4
rottentomatoes: 14 %
Büdzsé: 40 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 44,7 millió dollár
Eddigi összbevétel: 93,5 millió dollár
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Tegnap láttam, 1x nézhető. De ha már romantikus vígjáték tőle, akkor inkább a Kellékfeleség. Az sokkal jobb.