1

Bryan Singer rendezheti az Age of Heroest

geofheroesBryan Singert egyelőre még nem vették ki a következő X-Men projektből, mindenesetre a rendező egy másik képregényből is filmet készíthet. Produkciós cége, a Bad Hat Harry vette meg az Image Comics által kiadott,  90-es években futott The Age of Heroes jogait. A forgatókönyvet Alex Hollister fogja írni.

A képregény szinopszisa: Amikor az istenek megszülettek átalakították a világot. Miután megalkották az embert és más fajokat, fantasztikus városokat emeltek, őrületes varázslatokat találtak ki és hihetetlen háborúkat vívtak a megteremtett dolgokért. Ez volt a Csodák Kora. Majd az istenek eltűntek, az embereknek maguknak kellett boldogulniuk a szörnyekkel és a mágiával teli világban. Néhányan kiemelkedtek a tömegből, megpróbálták jót cselekedni és igazságot tenni. Ez volt a Hősök kora.

Hét balféket és kirekesztettet a sors hozott össze.  A csapat tagjai: Drake, a vak bárd, a kardforgató Conor, Glinda, a takács, Mael, a lángoló kristály lovagja, Wex, a szerzetes, a tolvajduó, Luko és Aerwyn. Ők keltek az emberek védelmére.

1996 januárjában indult el a képregénysorozat, majd 1997-ben fejeződött be öt kiadvány után. Még abban az évben és 1998-ban három, különálló, különleges kiadványt adtak ki. Tavaly októberben jelent meg a regényváltozat.

0

Welcome To New York előzetes

welcometonewyorkAbel Ferrara már a Pasolinit forgatja, de legutóbbi munkája, a Welcome to New York is hamarosan megkezdi mozis pályafutását. Gérard Depardieu kvázi a Nemzetközi Valutaalap egykori vezérét, Dominique Strauss-Kahn alakítja, akit 2011-ben szexuális zaklatással vádoltak. Habár Depardieu karakterét máshogy hívják, de mégis Strauss-Kahn esete inspirálta a direktort. Az IMF volt elnöke éppen ezért jogi lépéseket fontolgatott. Olvasd tovább

0

Darren Lynn Bousman sci-fi akciót készít

darrenlynnA leginkább horrorokról ismert Darren Lynn Bousman sci-fi akcióba vágja a fejszéjét. Call of Duty és a Predator ötvözeteként írták körül a sztorit, amiben egy különleges egységet Észak-Koreába küldenek, hogy találjanak meg egy tömegpusztító fegyvert. Majd a csapat egy másik világban találja magát, ahol idegen lényekkel kell felvenniük a harcot. James E. Cavanaugh szállította le a forgatókönyvet és már serényen készítik a vázlatrajzokat, amelyeket a Comic Conon akarnak mutogatni.

A direktor  olyan filmeken nőtt fel, mint az Alien, a Predator, a Kedves ellenségem (Enemy Mine) és az Ahova lépek szörny terem (Tremors). Úgy fogalmazott, hogy ez lesz az ő szerelmes levele a korszakhoz, a 80-as évekbeli stílust akarja keverni a modern számítógépes játékok hangulatával.

0

Robert Redford és a Rathergate

redfordJames Vanderbilt Hollywood legjobban fizetett írói közé tartozik. Jelenleg rendezői debütálására készül, a Zodiac és A csodálatos Pókember (The Amazing Spider-Man) forgatókönyvének leszállítója a Truth kedvéért ül bele a direktori székbe. A film Dan Rather producerének, Mary Mapes-nak a memoárjából készülhet.

2004 szeptemberében Rather hozta le a hírt,  hogy George W. Bush-sal a vietnámi háború idején a Texasi Nemzeti Gárdánál kivételeztek és a jelentésekben még csinosítgattak is teljesítményén. Azonban később kiderült, hogy a csatorna birtokába jutott dokumentumok hamisak voltak és senki nem járt utána, hogy eredetiek vagy hitelesek-e. Pár hónappal később a CBS elismerte, hogy hibázott és Rather bocsánatot kért.

A műsorvezetőt Robert Redford alakíthatja, míg a csatornától kirúgott producerét Cate Blanchett alakíthatja.

 

0

Írják a Locke & Key forgatókönyvét

lockePár évvel ezelőtt a Dimension birtokolta a Locke and Key díjnyertes képregénysorozat jogait, majd a természetfeletti sztori a DreamWorks-höz került, ahol film helyett inkább sorozatot akartak összehozni. Steven Spielberg produceri felügyelete alatt és a Fox tévés részlegének a bevonásával formálódott a széria. Mark Romanek le is forgatta az első részt, de a fejesek úgy döntöttek, nem rendelik be az évadot.

Most éppen az Universalnál pihennek Joe Hill (Stephen King fia) és Gabriel Rodriguez képregényének a jogait, ahol Alex Kurtzman és Roberto Orci álltak be a producer mögé. A forgatókönyvön Albert Torres munkálkodhat.

A Locke and Keyben  egy angol kastélyban játszódik, ahol rengeteg ajtó található. Ha valaki átmegy az egyiken, akkor átváltozik valami mássá, a kastélyban rengeteg szörny található és a legfőbb vágyuk az, hogy a legeslegszörnyűbb ajtót kinyissák.

3

Wild előzetes – Witherspoon hosszú túrára indul

wildwitherspoonReese Witherspoon Oscar üzemmódban. Legalábbis mostanság hanyagolja a romantikus filmeket és vígjátékokat és komolyabb témával bíró produkciókra bólint rá. Idén a The Good Lie drámában és az Inherent Vice krimiben is játszik, de talán a Wild lesz az, amelyről ódákat zengenek a kritikusokat. Erre minden esély megvan, mivel a Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) rendezője, Jean-Marc Vallee készítette a filmet.

Chery Strayed élete mélyponton volt, eléggé depressziós hangulatba esett, miután édesanyja elhunyt és házassága is tönkrement. Ki kellett szellőztetni a fejét, összepakolt és belevágott az 1100 mérföldes Pacific Crest Trailbe.

A memoár jogait Witherspoon vette meg, Nick Hornby írta a forgatókönyvet.“Nagyon kedveltem Cheryl Strayed memoárját. Mozgalmas és vicces, de ugyanakkor szomorú és elég merész. Amikor befejeztem arra gondoltam, hogy bár lenne valaki, aki felkérne, hogy adaptáljam, hiszen nyilvánvaló, hogy ebből egy csodálatos filmet lehetne készíteni. Felettébb örültem, amikor lehetőséget kaptam rá, mindezt Reese Witherspoonnak köszönhetem, aki nagyszerű színésznő és pont úgy gondolt vissza a könyvre, mint én magam. Hogy benne lehetek ebben a projektben számomra több, mint öröm.” Olvasd tovább

1

The Captive előzetes – Reynolds eltűnt lányát keresi

captiveMi történt Atom Egoyannal? A direktor az utóbbi időben képtelen minőségi filmet letenni az asztalra. Már a Chloe-t sem rajongták körbe, a Devil’ Knot dráma pedig hiába tűnik érdekesnek, a kritikusok és a nézők is lehúzták. Ryan Reynolds főszereplésével forgatta a The Captive thrillert, amelyet Cannes-ban és Sydney-ben is vetítettek, ami után nagyítóval kellett keresni a pozitív véleményeket.

Reynolds egy átlagos családapát alakít, majd egy nap alaposan felszökik a pulzusa, miután lányát elrabolják. Eltelik néhány év, majd találnak egy kamerát, amely még furcsábbá teszi az eltűnést. Rosario Dawson, Mireille Enox, Kevin Durand, Scott Speedman és Bruce Greenwood is látható a filmben. Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

intercom

És a Lux-díjat kapja… (16)

A Fehér Istent (16) (már a mozikban) újabb díjra jelölték. A Karlovy Vary Filmfesztiválon bejelentették a Lux-díj idei jelöltjeit, és a 10 film között van Mundruczó Kornél nagysikerű filmje is.
A Lux-díjjal 2007 óta jutalmazza és támogatja a filmművészet kiemelkedő alkotásait az Európai Parlament. A jelölteket a filmes szakma elismert képviselő választják ki, a 10 műből 3 kerül majd fel a shortlistre, amit majd július végén hoznak nyilvánosságra Rómában. A 3 kiválasztott filmhez 24 európai nyelven készítenek feliratot, majd levetítik őket az Európai Unió mind a 28 tagállamában. A díjat az Európai Parlament tagjai fogják odaítélni, az eredményhirdetés december 17-én lesz Strasbourgban. A Fehér Istent a cannes-i filmfesztiválon az Un Certain Regard szekció fődíjával jutalmazták, a főszerepet alakító kutya pedig elnyerte a Palm Dogot.
A film stábja ezen a héten vasárnap, 10 és 15 óra között egy különleges örökbefogadó napot szervez az Illatos úti állategészségügyi telepen (cím: 1097 Budapest, Illatos út 23/A) családra vágyó állatok megsegítésére. A szervezők 11 és 13 órakor különleges kutyakiképzéssel várják az érdeklődőket. Az örökbefogadó vállalkozók Fehér Isten ajándékot kapnak.

0fi2

Olvasd tovább