Mindenkit meglepett A rajtaütés. Az akciókedvelők valahol a padlón keresték az állukat és megnyalhatták mind a tíz ujjukat, hiszen az utóbbi időben efféle zúzást nem készítettek. Az elit kritikusok székükből üres képzeletbeli jegyzettömbbel állhattak fel, hiszen mégis mibe tudnak belekötni a papírvékony cselekményen kívül? Hogy a jobbról bevitt ütést abból a szögből képtelenség kivédeni? Gareth Evans rendező csak annyit vállalt, hogy 100 perc erejéig csontszaggató jeleneteket prezentál és ebben zseniálisra vizsgázott. Már csak az hiányzott, hogy Michael Buffer az elején elmondja a híressé vált „Kezdődjék a bunyó” mondatot. Olvasd tovább
Day: 2014. július 03.
Képek a Camp X-Ray drámából
Kristen Stewart színészi tehetségéről erősen megoszlanak a vélemények, leginkább azon szoktak élcelődni, hogy nem tudja becsukni a száját rendesen. Ezúttal egy katonanőt kell megformálnia és mivel komoly drámáról van szó megmutathatja, hogy mire képes. Az általa játszott karakter Guanatanamo-n teljesít szolgálatot, ahol terroristacselekményekkel megvádolt foglyok raboskodnak. A sok agresszív bentlakó között sikerül megismerkednie az egyik fogollyal és lassan barátokká válnak.
Heti bemutatók
Kavarás (Blended): Adam Sandler egy gyermekes egyedülálló apukát alakít, akinek eléggé rosszul sül el a vakrandija a szintén egyedülálló és gyermekes Drew Barrymore-ral. Majd Afrikában kénytelenek együtt tölteni a vakációjukat. Rendező Frank Coraci. Olvasd tovább
Így néz ki Sachar Baron Cohen a Grimsby-ben
Henry Cavill, mint Superman
Az USA Today hozta le a képet Supermanről. Az Acélember (Man of Steel) arról szólt, hogy a főhős megpróbálja megtalálnia a helyét a világban szuperhősként és hétköznapi emberként. A Dawn of Justice-ban már a Daily Planet újságírójaként dolgozik, de egyúttal eljut Gothamban és egy nagy veszéllyel kényszerül szembenézni, aminek Lex Luthor is részese.
Zack Snyder rendező Batmanről annyit mondott, hogy Christopher Nolan nem siettette, hogy Bruce Wayne felvegye a jelmezt. Ők viszont nem érezték szükségesnek, hogy bemutassák a gothami milliomos eredetét. A direktor úgy fogalmazott, hogy a 75 éves hőst ismeri mindenki, ezért úgy gondolták, hogy fel lehetne vezetni egy idősebb, harcedzett sötét lovagot.
Moebius előzetes – rendező Kim Ki-duk
Kim Ki-duk drámája tavaly szeptemberben debütált Dél-Koreában. De ez nem ment egyszerűen, alaposan kicsapta a biztosítékot, majd a helyi korhatár bizottság megváltoztatta a besorolást, így lemehetett a mozikban. Megjárt néhány fesztivált és talán egyszer hozzánk is befut, hiszen a koreai rendezőnek itthon is vannak rajongói.
Egy feleség megtudja, hogy férje megcsalta. Dühében bosszúra készül, kasztrálni akarja a férfit. Mivel elhatározását nem tudja véghezvinni, inkább fián hatja végre tettét. Olvasd tovább
Vázlatok a Les Sentinelles adaptációhoz
Alexandre Aja lesz a producere a Les Sentinelles adaptációnak, a francia képregényből Julien Mokrani készíthet filmet. Mokrani a Welcome to Hoxford 20 perces produkcióval hívta fel magára a figyelmet, amely Ben Templesmith grafikus novellájából hozott össze.
A történet egy alternatív világban játszódik az I. világháborúban, ahol néhány szuperhős is harcba száll. Aja úgy jellemezte az alapanyagot, mintha Verne Gyula a Robotzsarut küldte volna a lövészárkokba, a Dicsőség ösvényei (Path of Glory) és A sötét lovag (The Dark Knight) ötvözeteként írta körül.
Rövidfilm: Random Stop
Ben Arfmann rendezte a Random Stop 7 perces rövidfilmet, amelyet teljes egészében a főszereplő rendőr szemszögén keresztül láthatunk. A megtörtént esetet elmesélő alkotásban a törvény őre utánaered egy autónak, majd annak agresszív sofőrjével szóváltásba keveredik az egyik mellékúton.
A produkció az SXSW Filmfesztiválon esélyes volt a Zsűri Nagydíjára. Olvasd tovább