Prodigium – a szervezet, amelyet Dr. Henry Jekyll irányít. Mivel foglalkoznak? Magával a gonosszal. Tanulmányozzák az efféle teremtményeket, megállapítják veszélyességét, befogják, vizsgálják és ha kell, semlegesítik. Most éppen az ősi Egyiptomból származó Ahmanet (Sofia Boutella) került látókörükbe. Pont ez Jekyll irányította „intézet” lesz az összekötő kapocs az Universal által kiötlött Szörnyuniverzumnak. Számíthatunk rá, hogy a Dark Universe logója alatt érkező filmekben valamilyen szinten benne lesz a misztikus és kegyetlen, hétköznapinak nem mondható lényekre specializálódott Prodigium. Ez az elgondolás sem hathat frissnek vagy éppen újnak, hiszen a Godzillában is megjelent egy hasonló társaság. Olvasd tovább
Alex Kurtzman
A múmia előzetese
2012 tavaszán derült ki, hogy az Universal mégsem készít negyedik részt A múmia (The Mummy) franchise-hoz, inkább rebootolja. Jon Spaihts vágott bele a forgatókönyv megírásába, a rendezői széket Len Wiseman foglalta el. Megemlítették, hogy az új változat merőben eltérő lesz a Brendan Fraser-féle trilógiától és a cselekménye a jelenben fog játszódni. 2013 februárjában a stúdió újabb szkriptet kért, Billy Ray ügyködhetett rajta, aki nem Spaihts-tól vette tá a stafétabotot, hanem vele párhuzamosan foglalkozott egy teljesen új sztorival. Miután Wisemannek más teendője akadt Andres Mushietti lépett a helyére, ő azonban egy komorabb filmet akart és több részletben sem értett egyet az Universallal, ezért ő is búcsút intett. Időközben elhintették, hogy lesz egy nagy Mozis Szörnyuniverzum.
Alex Kurtzman és Chris Morgan felügyeletével láttak hozzá a Frankenstein, Drakula, Farkasember, A láthatatlan ember, A fekete lagúna szörnye, Dr Jekyll projektek fejlesztéséhez. Egyúttal Kurtzman bevállalta A múmia ledirigálását. A főszerepre Tom Cruise-t nyerték meg, mellette Annabelle Wallis rohangálhat. A címbéli karakter nő lesz, bőrébe Sofia Boutella bújhatott. Illetve Dr. Jekyll is cameozni fog, a figurát Russell Crowe testesíti meg.
A szinopszis: Egy ősi királyné, ki igazságtalanul nem teljesíthette be végzetét, a sivatag mélyén egy kriptában volt biztonságban eltemetve. Ám most mégis magához tér, az évezredek alatt felgyűlt mérgét a világra ereszti és elhozza az emberi ésszel felfoghatatlan terrort. A Közel-Keleti homoktengerén keresztül a modern London rejtett labirintusain át a Múmia meglepő erővel, illetve a csodák és borzongás egyvelegével egy kreatívan új megközelítéssel mutatja be az istenekkel és szörnyekkel teli világot. Olvasd tovább
Toltak A múmia reboot bemutatóján
Tegnap a Disney változtatott egy-két bemutatódátumot, most pedig az Universal is tolt egy igen fontos filmjét. A múmia (The Mummy) reboot 2017. március 24-én futott volna be, de úgy gondolták, hogy jobb helyen lesz június 9-én. Vagyis úgy közel 3 hónapot csúsztattak.
A produkció a stúdió szörnyuniverzumának igen fontos része lenne. Tom Cruise és Sofia Boutella játsszák a főbb szerepeket, Alex Kurtzman dirigálhatja a kalandfilmet.
Mellesleg az alkotás ekkor a Z világháború 2-vel (World War Z-vel) és a A hűséges – 2. részével (The Divergent Series: Ascendant) nézne szembe.
Az Universal Szörny Univerzuma mégis inkább horrorisztikus lesz
Amikor az Universal eldöntötte, hogy feltámasztja régi szörnyeit, gyorsan kiderült, hogy a stúdió inkább kalandos akciófilmekben gondolkodik, mint horrorokban. Persze a rajongók kissé felháborodtak, de a stúdió A múmiából (The Mummy), Frankensteinből és a többi lényből is könnyen eladható, látványos terméket akart faragni. Legalábbis így hírlett. Alex Kurtzman irányítja a Szörny Univerzum megvalósítását, aki nemrég elmondta, hogy az eddigi híresztelésekkel ellentétben a horror irányába akarják eltolni a projektet.
“Megígérhetem, hogy igenis horrorisztikusak lesznek ezek a filmek. Célunk, hogy horrorfilmet készítsünk. Ugyanakkor kissé nehézkes kombinálni a műfajt kalanddal, thrillerrel vagy akcióval. Gyakorlatilag Karloff volt az aki ezt megtette anno A múmiával. Ő volt az első, aki a horrort ha nem is akcióval, de jó nagy adag izgalommal ötvözte. Szóval sokkal többről van szó, mint különböző műfajok vegyítéséről….de biztos, hogy a Szörny Univerzumunkban megtalálható lesz a horror. Remélhetőleg jól fogjuk tálalni és eléggé áthatja majd a produkciókat, hogy mindenki elégedett legyen.” – mondta Kurtzman
Ez lenne A múmia reboot nyitánya?
Az Universal lázasan dolgozik, hogy szörnyuniverzumát létrehozza. Ebbe tartozik bele A múmia reboot is, amely sajnos nem lesz túl komor hangvételű. Legalábbis Andres Muschietti gyorsan távozott a projekt éléről, amikor kiderült, hogy a stúdió egy kevésbé félelmetes filmet akar. Így esett a választás Alex Kurtzmanra, akinek 2016 június 24-re mindenképp el kell készülnie.
A Superhero Movies News állítólag megszerezte a forgatókönyvet és közzétették a nyitó perceket is.
Tyler Colt a Navy Seal-nél szolgál, új küldetése az iraki sivatagba viszi, hogy kifüstöljön bunkeréből néhány terroristát. Eléggé megdöbbennek, amikor kiderül, hogy csupán sírrablókról van szó, akik varázsütésre elhaláloznak. A bunkerbe belépve szabadjára engednek valamiféle misztikus erőt és a csapat gyorsan rájön, hogy egy ősöreg sírhelybe tették be lábukat. Elszabadul a káosz, amikor a kommandósok a misztikus erő hatására egymás ellen fordulnak. Egyedül Tyler ússza meg és eljutván a sírhely legmélyére egy fekete vas szarkofágot talál, amelyet az ankhoz és Hórusz szeméhez hasonló szimbólumok díszítenek. Tyler akaratán kívül arra kényszerül, hogy kinyissa a szarkofágot. Majd kezével benyúlván tenyerét szúrás éri és elméjét látomások árasztják el Ashurbanipalról, Asszíria királyáról…vagy a Múmiáról.
Kurtzmanra bízták A múmia rebootot
Alex Kurtzman a látványos, drágább filmek környékén érzi jól magát. Habár akadnak néhányan, akik tehetségtelennek tartják, de Hollywood nagyon is keblére ölelte az írót. Talán kissé furcsa, hogy első rendezése egy effektmentes, kisebb büdzsével bíró alkotás volt. De a Hétköznapi emberek (People Like Us) után megkapta a lehetőséget, hogy ledirigálja a Venom képregényfilmet. Miközben az előkészületeken dolgozik az Universal berkein belül próbálja megvalósítani az egységes szörnyuniverzumot, amiben Drakula, Frankenstein és a Farkasember is bármikor összefuthat. Ha már így alakult elérte, hogy levezényelhesse A múmia rebootot, ami 2016 május 22-én érkezne. A konkrét történet nem ismert, de annyit már lehet tudni, hogy a horrorelemekkel megspékelt akció-kalandfilm napjainkban játszódik.
A csodálatos Pókemberben Richard Parker és JJJ is benne lett volna
A csodálatos Pókember 2 (The Amazing Spider-Man 2) már kikopott a mozikból, láthatta mindenki, akit érdekelt. A napokban derült ki, hogy a forgatókönyv átesett némi változtatáson. Roberto Orci és Alex Kurtzman szkriptjében Peter Parker nem Gwen Stacy visszanézett beszéde miatt gondolja meg magát, hanem azért, mert felbukkan Richard Parker.
„A film végső változatában a bekövetkezett tragédia miatt Peter félreteszi a Pókember göncöt egy időre és ezt az időszakot egy montázsban mutatják be. Ugyanez volt az eredeti elképzelés is, de a ballagási felvétel helyett Peter édesapja keresi fel. Igen, Richard Parker újra felbukkan a szkript végén és elmondja, hogy évek óta figyeli őt. Látta, hogy miképp lett belőle Pókember és minden mást is. Richard az, aki meggyőzi Petert, hogy legyen újra Pókember. És az utolsó jelenetben azt mondja fiának, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár.”
De Mary Jane-ről is megtudhattunk volna többet. Mint ismeretes, Shailene Woodley-val felvették a jeleneteket, de úgy döntöttek, hogy ezeket a perceket kihagyják a produkcióból. „Az eredeti forgatókönyvben Peter szomszédjaként ismerhettük volna meg a lányt. Apaja egy kötekedő alkoholista, Jane pedig pincérnőként dolgozik, szabadidejében pedig motorokat szerel. A csuklóján van egy Pókember tetoválás és határozottan szimpatikus neki Peter, ám ő Gwennel lóg. Egy alkalommal Peter is összeszólalkozik MJ apjával, figyelmezteti, hogy jobban tenné, ha nem bántaná a lányt. A szkript végén Gwen meglátogatja Petert, mielőtt Londonba repülne és ekkor találkozik a szomszédcsajjal. Barátságosan elbeszélgetnek, Jane megemlíti, hogy mindig is vonzódott az olyan srácokhoz, mint Peter és Gwen tanácsát kéri abban, hogy miképp tudna összejönni egy ilyen sráccal. Randizz egy kockával – mondja Gwen még halála előtt, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy neki nem probléma, ha összejön Peterrel.” Olvasd tovább
Alex Kurtzman és Chris Morgan ereszti össze az Universal szörnyeit
Az Universal a Halálos iramban (Fast and Furious), a Gru (Despicable Me), a Bourne és a Jurassic Park franchise-okkal próbál nagyot szakítani. Egyúttal már régóta tervezi, hogy egykori klasszikus szörnyeit elhozza a vászonra. A 90-es években A múmia (The Mummy) kapott lehetőséget, majd a Farkasemberrel (Wolf Man) szenvedtek egy ideig, idén Drakula kap egy eredettörténetet.
Ha szétnézünk a filmes világban, látható, hogy épülőben egy-két érdekes világ. A szuperhősök nem csak külön-külön indulnak harcba, hanem vállvetve csatázhatnak. Guillermo Del Toro is szeretné egy filmben összeterelni a Mocsárlényt, Darkman és Constantine-t. Milyen jól festene, ha Frankenstein, a Farkasember, a Láthatatlan Ember, a Múmia és Drakula, a Fekete Lagúna szörnye egy filmben hörögne-ordítozna. Erre gondolhattak a fejesek is, amikor Alex Kurtzmanra és Chris Morganra bízták, hogy találja ki, hogy miképp is lehetne összeereszteni ezen lényeket és teremtményeket. Tehát a stúdió nem csak önálló történeteket akar, hanem meg akar teremteni egy olyan univerzumot, ahol a klasszikus szörnyei összefuthatnak, találkozhatnak.
Az első projekt a Múmia reboot lesz, amely 2016 április 22-én fut be és nem kizárt, hogy felbukkan benne Frankenstein vagy esetleg a Farkasember.
Írják a Locke & Key forgatókönyvét
Pár évvel ezelőtt a Dimension birtokolta a Locke and Key díjnyertes képregénysorozat jogait, majd a természetfeletti sztori a DreamWorks-höz került, ahol film helyett inkább sorozatot akartak összehozni. Steven Spielberg produceri felügyelete alatt és a Fox tévés részlegének a bevonásával formálódott a széria. Mark Romanek le is forgatta az első részt, de a fejesek úgy döntöttek, nem rendelik be az évadot.
Most éppen az Universalnál pihennek Joe Hill (Stephen King fia) és Gabriel Rodriguez képregényének a jogait, ahol Alex Kurtzman és Roberto Orci álltak be a producer mögé. A forgatókönyvön Albert Torres munkálkodhat.
A Locke and Keyben egy angol kastélyban játszódik, ahol rengeteg ajtó található. Ha valaki átmegy az egyiken, akkor átváltozik valami mássá, a kastélyban rengeteg szörny található és a legfőbb vágyuk az, hogy a legeslegszörnyűbb ajtót kinyissák.
Roberto Orci azért lobbizik, hogy ledirigálhassa a Star Trek 3-at
Az elmúlt években Roberto Orci és Alex Kurtzman sok produkción dolgozott együtt, leginkább látványfilmek forgatókönyveit szállították le és több sorozat útját egyengették. Ám eljött a pillanat, hogy útjaik különváljanak némi időre, csak egyszerűen azt szeretnék elérni, hogy nagyobb költségvetésű filmeket dirigálhassanak le.
Orci el szeretné érni, hogy a Paramount rábízza a Star Trek 3 rendezői teendőit. Állítólag J.J. Abrams támogatja az ötletet, akárcsak David Ellison, a Skydance vezére, már csak a stúdiót kellene meggyőzni. 2016-ban itt a franchise 50. éves évfordulója, addigra ha törik, ha szakad el kell készíteni a következő részt.
Kurtzman mögött már van egy film, a Hétköznapi embereket (People Like Us) vezényelte le, de minimális marketing mellett nem sok vizet zavart. Ő jelenleg a Venom körül sürög-forog, elvileg Kurtzman hozhatja el Pókember nagy ellenfelének különálló kalandját a vásznakra.
De azért ne feledjük: Attól még ha folyamatosan effektekkel megspékelt produkciók körül mászkál valaki nem jelenti azt, hogy ő is képes élvezetes, szórakoztató filmet készíteni. Kérdezzék meg nyugodtan Wally Pfistert, a Transzcendenst (Transcendence) földbe döngölték a kritikusok.