8

Mégsem Orci rendezi a Star Trek 3-at

startrekMivel J.J. Abrams figyelmét a Star Wars hetedik felvonása kötötte le a Star Trek harmadik részéhez más rendezőt kerestek. Roberto Orci forgatókönyvíró harcolta ki, hogy ledirigálhassa az Enterprise legénységének következő megpróbáltatásait, ám a Deadline információi szerint lepasszolta a lehetőséget, inkább a Power Rangers filmre összpontosít.

De vajon kit sugároznak fel Kirk-ék a fedélzetre? Edgar Wright neve merült fel, ő viszont szeret a forgatókönyvvel szöszölni, viszont a stúdió 2016-ra időzítette az újabb filmet, tehát nincs már túl sok idő a csinosítgatásokra.

2

William Shatner talán benne lesz a következő Star Trekben

kirkMielőtt megérkezett a Star Trek reboot sokáig találgattak, hogy Leonard Nimoy mellett vajon William Shatner is benne lesz-e J.J. Abrams rendezésében. Shatner alakította sorozatban és 6 mozifilmben Kirk kapitányt. Azonban a 2016-ban érkező folytatásban viszontláthatjuk, legalábbis Roberto Orci forgatókönyvében lesz egy jelenet, ahol az öreg Spock és Kirk egymás mellett lesz látható.  Utoljára erre mikor is került sor? 1991-ben, a Nem ismert tartományban.

A forgatás fél év múlva kezdődik, benne van a pakliban, hogy a szkript csinosítgatása közben a cameo kikerül a történetből. Vagy akár az is előfordulhat, hogy Shatner sértődöttségében nemet mond, mivel nem került be az előző két felvonásba.

Eredetileg a reboot korai forgatókönyve tartalmazott egy cameo-t. Ebben a jelenetben az  idős Spock átad egy medált fiatalabb énjének, amely egy rövid hologram üzenetet tartalmazott Kirk kapitánytól. Boldog szülinapot kívánt és gratulált nagyköveti kinevezéséhez.

5

A csodálatos Pókemberben Richard Parker és JJJ is benne lett volna

pokember2kepek31A csodálatos Pókember 2 (The Amazing Spider-Man 2) már kikopott a mozikból, láthatta mindenki, akit érdekelt. A napokban derült ki, hogy a forgatókönyv átesett némi változtatáson. Roberto Orci és Alex Kurtzman szkriptjében Peter Parker nem Gwen Stacy visszanézett beszéde miatt gondolja meg magát, hanem azért, mert felbukkan Richard Parker.

„A film végső változatában a bekövetkezett tragédia miatt Peter félreteszi a Pókember göncöt egy időre és ezt az időszakot egy montázsban mutatják be. Ugyanez volt az eredeti elképzelés is, de a ballagási felvétel helyett Peter édesapja keresi fel. Igen, Richard Parker újra felbukkan a szkript végén és elmondja, hogy évek óta figyeli őt. Látta, hogy miképp lett belőle Pókember és minden mást is. Richard az, aki meggyőzi Petert, hogy legyen újra Pókember. És az utolsó jelenetben azt mondja fiának, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár.”

De Mary Jane-ről is megtudhattunk volna többet. Mint ismeretes, Shailene Woodley-val felvették a jeleneteket, de úgy döntöttek, hogy ezeket a perceket kihagyják a produkcióból. „Az eredeti forgatókönyvben Peter szomszédjaként ismerhettük volna meg a lányt. Apaja egy kötekedő alkoholista, Jane pedig pincérnőként dolgozik, szabadidejében pedig motorokat szerel. A csuklóján van egy Pókember tetoválás és határozottan szimpatikus neki Peter, ám ő Gwennel lóg. Egy alkalommal Peter is összeszólalkozik MJ apjával, figyelmezteti, hogy jobban tenné, ha nem bántaná a lányt. A szkript végén Gwen meglátogatja Petert, mielőtt Londonba repülne és ekkor találkozik a szomszédcsajjal. Barátságosan elbeszélgetnek, Jane megemlíti, hogy mindig is vonzódott az olyan srácokhoz, mint Peter és Gwen tanácsát kéri abban, hogy miképp tudna összejönni egy ilyen sráccal. Randizz egy kockával – mondja Gwen még halála előtt, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy neki nem probléma, ha összejön Peterrel.” Olvasd tovább

2

Roberto Orci bizonytalan a Pókember franchise jövőjével kapcsolatban

tn_1forgataspokember24A Pókember franchise-ra ráfért ugyan egy gyors reboot, de a Sony túltaktikázta magát. Kissé visszaesett a szuperhős bevétele hazai földön, a folytatást pedig nehezen tudták áttolni a 200 millión. A csodálatos Pókember 2 a nemzetközi szinten szépen teljesített, már 700 millió felett hálóhintázik. De mi lesz Peter Parker sorsa?

Robert Orci az IGN-nek adott interjúban regélte el, hogy a harmadik felvonásban nem lesz benne. Sőt, azt sem tudja, hogy a stúdiónak vannak-e konkrét tervei. Tudja, hogy be van tervezve a Baljós hatos és a Venom spin off filmek, de szerinte a Sony némileg bizonytalan a franchise jövőjével kapcsolatban.

Korábban is szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy A csodálatos Pókember 3-ból egy ideig nem lesz semmi. Tény, hogy a fejeseknek át kellene gondolniuk, hogy mihez kezdjenek a képregényhőssel. A rajongóknak az lenne a legjobb, ha a jogokat visszaadnák a Marvelnek, de erre elég kevés az esély. A producerek nem zárták ki, hogy esetleg részese legyen a Bosszúállók csapatnak, de amíg tele van az asztaluk ötlettel, addig ez szóba sem jöhet. Ami úgy annyit jelent, hogy amíg rengeteg bevételt hoz biztos, hogy nem ülnek le a Marvellel tárgyalni.

0

Írják a Locke & Key forgatókönyvét

lockePár évvel ezelőtt a Dimension birtokolta a Locke and Key díjnyertes képregénysorozat jogait, majd a természetfeletti sztori a DreamWorks-höz került, ahol film helyett inkább sorozatot akartak összehozni. Steven Spielberg produceri felügyelete alatt és a Fox tévés részlegének a bevonásával formálódott a széria. Mark Romanek le is forgatta az első részt, de a fejesek úgy döntöttek, nem rendelik be az évadot.

Most éppen az Universalnál pihennek Joe Hill (Stephen King fia) és Gabriel Rodriguez képregényének a jogait, ahol Alex Kurtzman és Roberto Orci álltak be a producer mögé. A forgatókönyvön Albert Torres munkálkodhat.

A Locke and Keyben  egy angol kastélyban játszódik, ahol rengeteg ajtó található. Ha valaki átmegy az egyiken, akkor átváltozik valami mássá, a kastélyban rengeteg szörny található és a legfőbb vágyuk az, hogy a legeslegszörnyűbb ajtót kinyissák.

6

Hivatalos: Roberto Orci rendezi az újabb Star Trek filmet

startrekempire6Néhány hete járta be az internetet a hír, hogy Roberto Orci szeretne belehuppanni a Star Trek következő részének a rendezői székébe és törekvésében J.J. Abrams is támogatja. Abrams nagy munkában van, éppen a Star Wars 7-en dolgozik és a stúdió nem akar várni rá.

Orci mindenkit meggyőzhetett, ugyanis hivatalosan is ő dirigálhatja le Kirk kapitányék újabb űrkalandját. Habár több látványorientált film forgatókönyvéhez is köze volt, eddig egyetlen produkciót sem vezényelt még le. Egyelőre nem tudni, hogy ezúttal az Enterprise merre veszi az irányt, a szkriptet Orci J.D. Payne-nel és Patrick McKay-jel közösen írta.

2

Roberto Orci azért lobbizik, hogy ledirigálhassa a Star Trek 3-at

orciAz elmúlt években Roberto Orci és Alex Kurtzman sok produkción dolgozott együtt, leginkább látványfilmek forgatókönyveit szállították le és több sorozat útját egyengették. Ám eljött a pillanat, hogy útjaik különváljanak némi időre, csak egyszerűen azt szeretnék elérni, hogy nagyobb költségvetésű filmeket dirigálhassanak le.

Orci  el szeretné érni, hogy a Paramount rábízza a Star Trek 3 rendezői teendőit. Állítólag J.J. Abrams támogatja az ötletet, akárcsak David Ellison, a Skydance vezére, már csak a stúdiót kellene meggyőzni.  2016-ban itt a franchise 50. éves évfordulója, addigra ha törik, ha szakad el kell készíteni a következő részt.

Kurtzman mögött már van egy film, a Hétköznapi embereket (People Like Us) vezényelte le, de minimális marketing mellett nem sok vizet zavart. Ő jelenleg a Venom körül sürög-forog, elvileg Kurtzman hozhatja el Pókember nagy ellenfelének különálló kalandját a vásznakra.

De azért ne feledjük: Attól még ha folyamatosan effektekkel megspékelt produkciók körül mászkál valaki nem jelenti azt, hogy ő is képes élvezetes, szórakoztató filmet készíteni. Kérdezzék meg nyugodtan Wally Pfistert, a Transzcendenst (Transcendence) földbe döngölték a kritikusok.