Elhunyt Leonard Nimoy, a Star Trek vulcani tisztje. A színészt múlt héten csütörtökön szállították kórházba, halálát krónikus obstruktív tüdőbetegség okozta.
1931 március 26-án született, édesapjának fodrászüzlete volt. A környékbeli színházban ismerkedett meg a színészettel, a szülei nem igazán szerették volna, ha gyermekük ezt az utat választja, azonban a nagyszülők bátorították Nimoyt. Első főbb szerepét 17 évesen játszotta az Awake and Sing amatőr produkcióban.
1952-ben volt látható a Kid Monk Baroniban, amit több, mint 50 alkotásban bukkant fel mellékszereplőként, ezek is inkább B filmek és sorozatok voltak. Őrmester volt az 1954-es Ők! Sci-fiben, professzort alakított az 1958-as The Brain Eatersben és az 1969-ben indult Mission Impossible-ben is benne volt.
Nimoy jó döntést hozott, amikor a Peyton Place szappanopera sorozat helyett a Star Treket választotta. William Shatnert, azaz Kirk kapitányt úgy jellemezte, mintha a testvére lett volna. Az egyik T.J. Hooker epizódot is ő dirigálta. A színész fejéből pattant ki a vulcáni köszönést kísérő kézjel, amely afféle szimbólummá vált. Levezényelt két Star Trek filmet is, a Spock nyomában és a A hazatérés rendezői teendőit vállalta magára.
1987-ben érkezett a Három férfi és egy bébi klasszikus, a vígjátékot Nimoy dirigálta. Szintén ő rendezte a Két szülő közt drámát, illetve a Bolondosan a szerelemről és a Bankrabló a feleségem vígjátékokat.
Legutóbb a Sötétségben – Star Trek folytatásban láthattuk, illetve előtte A rejtély szériában is állandó szereplő volt.
Béke poraira. Hosszú és eredményes élete volt.

Rögtön egy afféle kivétellel indítanám a mondandómat, hiszen az Oscar-t a kritikusok alaposan lehúzták, de a kasszáknál sem aratott nagy sikert. Sylvester Stallone ezzel a filmmel akart alapozni a vígjáték műfajában, hiszen ha már a nagy riválisnak, Arnold Schwarzeneggernek sikerült, akkor neki miért ne menne. De miután az Állj, vagy lő a mamám is befürdött, expeditíven lesöpörte az asztaláról a szóba jöhető komédiákat. Pedig az Oscar egy bármikor újranézhető, kacagtató film egy maffiózó egy napjáról, aki jó útra akar térni. Valószínűleg a zseniális magyar szinkronnak köszönheti, hogy itthon klasszikusként tekintünk rá. Állítólag eredeti nyelven tényleg nem igazán élvezhető. És hogy melyik film remake-je? 1967-ben került terítékre a francia Oscar, amelyben a kor nagy nevettetője, Louis de Funès szórhatta a poénokat. Tudtátok, csak nem sejtettétek, ugye?