3

Francia filmek amerikai remake-jei

Itt egy remake, ott egy remake. Manapság már abszolút nem lehet fennakadni amikor bejelentik, hogy valamelyik filmnek megcsinálják az új változatát. Mert arra szükség van. Hollywood ezen kívül árgus szemekkel vizslatja a nemzetközi felhozatalt, a díjakkal elhalmozott, nagy sikert aratott produkciók érdeklik őket. Csak azért, mert a büszke amerikai népet meg egyáltalán nem érdekli a feliratozott film (kevés esetben). Csütörtökön mutatták be a Veszélyzónát, amely Luc Besson nevével fémjelzett Bűnös negyed akciófilm remake-je, illetve jövő héten kerül a mozikba a Vérkötelékek, ez is egy francia alkotás alapján készült. Ennek apropóján ejtsünk szót 5 jó és 5 rossz amerikai remake-ről, amelyek jogait a gall területről szerezték be. Az olvasókat megkérdezném, hogy szerintük melyek a legjobb és legrosszabb filmek ebben a témában?

TOP 5
oscarRögtön egy afféle kivétellel indítanám a mondandómat, hiszen az Oscar-t a kritikusok alaposan lehúzták, de a kasszáknál sem aratott nagy sikert. Sylvester Stallone ezzel a filmmel akart alapozni a vígjáték műfajában, hiszen ha már a nagy riválisnak, Arnold Schwarzeneggernek sikerült, akkor neki miért ne menne. De miután az Állj, vagy lő a mamám is befürdött, expeditíven lesöpörte az asztaláról a szóba jöhető komédiákat. Pedig az Oscar egy bármikor újranézhető, kacagtató film egy maffiózó egy napjáról, aki jó útra akar térni. Valószínűleg a zseniális magyar szinkronnak köszönheti, hogy itthon klasszikusként tekintünk rá. Állítólag eredeti nyelven tényleg nem igazán élvezhető. És hogy melyik film remake-je? 1967-ben került terítékre a francia Oscar, amelyben a kor nagy nevettetője, Louis de Funès szórhatta a poénokat. Tudtátok, csak nem sejtettétek, ugye?

threemenTalán kevesen látták a Három férfi, egy mózeskosár filmet, amelyben három együtt élő agglegény jó barát gondjaira bíznak egy gyereket. Bezsebelt 3 César-díjat és jelölték az Oscarra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, de indult a Golden Globe-on is. Hollywood résen volt, két év múlva, 1987-ben érkezett a Három férfi és egy bébi Spock, azaz Leonard Nimoy rendezésében. Tom Selleck, Ted Danson és Steve Guttenberg szállították a vidám pillanatokat, abszolút szerethető vígjáték. A People’s Choice Awards-on kapott egy díjat és mivel 111 millió dollárt termelt ki, 3 évre rá kopogtatott a folytatás, ami talán már nem kellett volna, szerencsére nem gondolkodtak el a harmadik felvonáson… egészen 2010-ig, amikor megszellőztették, hogy a Selleck csapat visszatérne.

Az ember, akiről a családja nem sejti, hogy valójában kém. Claude Zidi Titkolt titkosügynök filmje inkább trueliesvígjáték, mint akció, könnyed, de feledhető film. James Cameron némileg felturbózta az amerikai remake-et, jó barátja, Arnold Schwarzenegger okozhatott kellemetlen pillanatokat a gaz terroristáknak. Arnie szokás szerint lazán szállította az egysorosait és természetesen hidegre tett pár tucatnyi embert. Szép eredményeket produkált a mozikban, a folytatás is napirenden volt, de Cameron 9/11 után jegelte az ötletet, szerinte eme nap után a terrorizmus már abszolút nem vicces.

12majomBruce Willis a posztapokaliptikus világból visszautazik a múltba, hogy rájöjjön néhány dologra és az információ segítségével megmenthesse a jövőt. Ekkoriban Willis arcáról még nem sugárzott a mérhetetlen unalom, Brad Pitt kiválóan hozza a zakkantat, Terry Gilliam pedig a 12 majommal a 90-es évek egy legjobb sci-fijét és egyben remake-jét tette le az asztalra, amelynek csavarján valóban meg lehet lepődni. Az eredeti francia alkotás 1962-ben érkezett, Chris Marker dirigálta a La jetée címre hallgató művet, amely nem egészestés, hanem csupán egy depresszív rövidfilm, hangulatos állóképekkel előadva.

Claude Chabrol 1969-ben mutatta be A hűtlen feleség thrillerét, amiben egy férfi magánnyomozót fogad, unfaithhogy utánajárjon, felesége valóban megcsalja-e. Franciaországban több, mint 680.000 jegyet adtak el anno a filmre. A remake az erotikus dráma műfajban nagy tapasztalatokkal bíró Adrian Lyne vezényletével valósult meg, Richard Gere pisloghatott féltékenyen Diane Lane-re, a színésznőt Golden Globe-re és Oscarra jelölték, de a New York-i Filmkritikusok szövetsége szerint az év legjobb alakítását nyújtotta. Világszerte 119 millió dollárt hozott. Lyne a film óta nem vett részt egyetlen produkcióban sem.

BOTTOM 5
13A fesztiválokon és a kritikusok körében nagy elismeréseket szerzett A 13-as fekete fehér thriller. Ebben egy szegény férfi felveszi egy halott alak inkognitóját és belépést nyer egy halálos versenyre. Géla Babluani rendező az Örökség után pár évvel átruccant Hollywoodba, ahol az Anchor Bay falai között csupa kemény legénnyel (Ray Winstone, Curtis “50 Cent” Jackson, Mickey Rourke, and Jason Statham) forgatta le a koppintást, ami nem túl nagy felhajtással érkezett és mindenféle felhajtás nélkül csendben került ki a kínálatból. Amerikában be sem mutatták, a Rotten Tomatoes-on 8 %-on áll.  Babluani azóta se ment kamera közelébe.

Luc Besson a Taxival jött rá, hogy felesleges megerőltetnie magát, a könnyed, gyorsan megírható akció-taxibessonvígjátékokkal szép pénzt lehet keresni. A kissé balfék zsaru és a profi taxisofőr kalandjára nem csak Franciaországban voltak vevők, de ahogy lenni szokott az amerikai közönséget hidegen hagyta (268,254 dollár bevétel). Fogalmam sincs, hogy ki találta ki, hogy Queen Latifah legyen a főszereplő a jenki koppintásban, mindenesetre tény, hogy a Taxi 3 után összetákolták az Amerikai taxi-t, ami hazájában 36 millió dollárt szedett össze. Szerencsére folytatás nem készült. Mit akarok még mondani? Ja, megvan: Nindzsáá.

zimmerAz Anthony Zimmer nem zavart különösebb vizet, kivéve otthonában, ahol 802.000 jegyet adtak el rá. A címszereplő bűnöző folyamatosan kicsúszik a hatóságok keze közül, csak egy a biztos, hogy újra látni szeretné Chiarát. A nőnek át kell ejteni a nyomozókat, kinéz magának egy ismeretlen férfit azzal a szándékkal, hogy mindenki azt higgye, hogy Zimmerrel találkozott. Eléggé nehezen sikerült megvalósítani az amerikai változatot, rendezők és színészek jöttek mentek, végül Johnny Depp és Angelina Jolie aláírt, Az utazó 100 millióba (!!) került és hazai földön leszerepelt, de a nemzetközi piacról 210 millió dollár folyt be.

Roger Vadim 1956-ban készítette el a kor egyik szexszimbólumával, Brigitte Bardot főszereplésével az És demornayIsten megteremté a nőt. Kellett is egy olyan hölgy a produkcióba, akiről elhisszük, hogy mindenkit magába tud bolondítani. A direktor jó 3 évtizeddel később, 1988-ban tette le az asztalra a remake-et, a gyönyörűnek mondható Rebecca De Mornay-t kérte fel az alkotásra. Sokan úgy gondolják, hogy az egyetlen pozitívum benne De Mornay teste, akire az Arany Málnások is felfigyeltek, jelölték is gyorsan a legrosszabb színésznő kategóriában.

dilisekMindenki hozzon magával még egy embert. A vacsorára. Lehetőleg legyen lökött az illető. Az 1998-as Dilisek vacsorája sok-sok jó poént és remek színészi alakításokat tudott felmutatni és magának tudhat pár César-díjat. Ezzel szemben a Gyógyegér vacsorára inkább erősen fárasztó, dilisek helyett inkább a debil jelzőt lehetne ráaggatni. Jay Roach mintha kissé elfáradt volna, talán jobb is ha a tévés projektek területén próbál magára találni.

3 komment

  1. Imádtam mindkét Oscar-t. Felesleges összehasonlítani a kettőt, de Stalona sztem lubickol a szerepben.
    A Dilisek vacsoráján végig szakadtam.

    Köszi a cikket nagyon tetszik.

  2. A 12 majom nem illik ide, én nem tekinteném remake-nek, annyira messze áll egymástól a két darab. A Bottom5-ba meg betenném a Nikitát is…

  3. Érdekes, hogy sokaknak ezek közül én csak az amerikai verzióját láttam.

    Hmmm….nem is tudtam, hogy a 12 Majom is remake. Amúgy igen, a Nikita is felfért volna, ha jól tudom, annak is van amerikai remake-je.

    Az Amerikai Taxi az tényleg egy tragédia volt. Ami érdekes, hogy utána a rendező Tim Story kezébe adták a Fantasztikus Négyest. Amik ugyan nem lettek (annyira) rosszak, de azért na…
    (Viszont legutóbbi filmje a Ride Along már egész tűrhető lett…)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *