3

Francia filmek amerikai remake-jei

Itt egy remake, ott egy remake. Manapság már abszolút nem lehet fennakadni amikor bejelentik, hogy valamelyik filmnek megcsinálják az új változatát. Mert arra szükség van. Hollywood ezen kívül árgus szemekkel vizslatja a nemzetközi felhozatalt, a díjakkal elhalmozott, nagy sikert aratott produkciók érdeklik őket. Csak azért, mert a büszke amerikai népet meg egyáltalán nem érdekli a feliratozott film (kevés esetben). Csütörtökön mutatták be a Veszélyzónát, amely Luc Besson nevével fémjelzett Bűnös negyed akciófilm remake-je, illetve jövő héten kerül a mozikba a Vérkötelékek, ez is egy francia alkotás alapján készült. Ennek apropóján ejtsünk szót 5 jó és 5 rossz amerikai remake-ről, amelyek jogait a gall területről szerezték be. Az olvasókat megkérdezném, hogy szerintük melyek a legjobb és legrosszabb filmek ebben a témában?

TOP 5
oscarRögtön egy afféle kivétellel indítanám a mondandómat, hiszen az Oscar-t a kritikusok alaposan lehúzták, de a kasszáknál sem aratott nagy sikert. Sylvester Stallone ezzel a filmmel akart alapozni a vígjáték műfajában, hiszen ha már a nagy riválisnak, Arnold Schwarzeneggernek sikerült, akkor neki miért ne menne. De miután az Állj, vagy lő a mamám is befürdött, expeditíven lesöpörte az asztaláról a szóba jöhető komédiákat. Pedig az Oscar egy bármikor újranézhető, kacagtató film egy maffiózó egy napjáról, aki jó útra akar térni. Valószínűleg a zseniális magyar szinkronnak köszönheti, hogy itthon klasszikusként tekintünk rá. Állítólag eredeti nyelven tényleg nem igazán élvezhető. És hogy melyik film remake-je? 1967-ben került terítékre a francia Oscar, amelyben a kor nagy nevettetője, Louis de Funès szórhatta a poénokat. Tudtátok, csak nem sejtettétek, ugye? Olvasd tovább

0

The Target előzetes

targetAmikor a külföldi oldalon belefutottam, hogy Koreában megcsinálták a Point Break remake-et  arra gondoltam, hogy John Boorman 1967-es filmjének, A játéknak vége akció-thrillernek az új változatáról van szó. Azonban a 2010-es Visszakézből francia alkotást koppintották le.  Ryu Seung-ryong, Lee Jin-uk, Yu Jun-sang és Kim Sung-ryoung játsszák a főbb szerepeket Chang rendezésében.

Yeo-hoon hátat fordított akcióval teli, kommandós éveknek és most már teljesen normális élete van. Egy nap irodájába belépve hullát talál, a tettesek őt is megsebesítik, majd kórházba kerül, ám a zsaruk szemében ő az első számú gyanúsított. Azonban az egyik orvos, Tae-jun terhes feleségét elrabolják és a férfi arra kényszerítik, hogy valamiképpen vigye ki Yeo-hoont az épületben.

0

Röviden: In the Blood

inthebloodHa végigtekintünk a stáblistán két dolgot szűrhetünk le. A:) Másodvonalas, B kategóriás akciószösszenetre van kilátás, John Stockwell legalábbis emberemlékezet óta nem készített szórakoztató filmet. B:) Gina Caranonak ki kellene rúgnia az ügynökét, hogy ilyen gyorsan letérítette a DVD-s produkciók irányába. Bár sajnos az MMA harcoslány eléggé nehezen tudná beleverni a producerek fejébe, hogy szükség lehet igazán izmos főhősnőkre és ne erőltessék folyamatosan a modell kinézetű 40 kilós színésznőket, akik csak az ügyes vágók és rendezők miatt tudják elhitetni, hogy bárkit padlóra küldenek. Az In The Blood története nem túl bonyolult: Ava (Carano) férjével (Cam Gigandet) egy paradicsomi szigeten élvezné a nászútjukat, amikor a férfi balesetet szenved, majd nyoma vész, szőrén-szálán eltűnik. Nem hajlandó segíteni senki, a rendőrség inkább megpróbálja őt felelőssé tenni a történtekért, ezért Ava saját maga próbálja kideríteni, hogy mi történhetett. Ami úgy annyit jelent, hogy Carano szétver és lelő mindenkit, aki elé mer állni, abszolút hihető, ha odarúg, akkor az bizony fáj is. Csakis miatta nevezhető középszernek az akciófilm. A kézikamerás stílus többször idegesítő, sőt olyan hatást kelt, mintha sietve, szűkös büdzséből forgattak volna. A színészi játék… Nos, csak megemlítek néhány nevet a miheztartás végett: Danny Trejo, Stephen Lang, Amaury Nolasco, Eloise Mumford.

Olvasd tovább

1

Spielberg valószínűleg megrendezi a The BFG-t

spielbergSteven Spielberg elgondolkodott rajta, hogy megrendezze a The BFG-t. Mielőtt a Doomon nevelkedett játékosok izgalomba jönnének el kell mondanom, hogy a film nem a brutális fegyverről fog szólni, hanem egy Roald Dahl adaptáció lesz. A DreamWorks még 2011-ben zsákolta be a könyv jogait, majd az E.T. íróját, Melissa Mathisont kérték meg, hogy szállítson le egy forgatókönyvet.  Spielberg következő filmje az egyelőre cím nélkül hidegháborús thriller lesz, Tom Cruise-szal a főszerepben.

Dahl műve itthon is megjelent Szofi és a HABÓ címen. Taralom: Képzeld csak el, hogy fekszel az ágyban, mint Szofi, és egy óriás kéz hirtelen felkap takaróstul, és magával ragad. Már azt hiszed, vége az életednek, amikor megtudod, hogy az óriás, a HATALMAGOS AZONÁLTAL BARÁTSÁGOS ÓRIÁS, röviden HABÓ – nem eszik mást csak orrborkát, egy undok, de mégis ehető növényfélét, és igazán barátságos. Így lett végül Szofi és HABÓ valóban két jó barát, együtt tervelik ki, hogyan értesítsék az angol királynőt arról, hogy emberevő óriások – szám szerint kilencen – szaladgálnak a világban, Tatárországban, Hólandiában, és eszik jóízűen a „gyerkedliket”. Hármójuk zseniális terve végül is megmenti a világot az emberfaló óriásoktól, akik az angol hadsereg segítségével, bekerülnek egy óriási verembe, és attól kezdve nem ehetnek mást, mint orrborkát. Úgy kell nekik! A HABÓ pedig Szofival együtt marad a királynő udvarában, mi több, derék, jól nevelt „emberré” válik, akiből végül is író lesz. S hogy ez mennyi kaland közepette történhet meg, azon magad is elcsodálkozhatsz, bízva abban, hogy nincsenek óriások, ezért nem is nyúlnak be érted az ablakon, és nem is vihetnek magukkal. (moly.hu)

 

0

Kingsley, Dale és Le Bon a To Reach the Clouds-ban

kingsleyBen Kingsley, James Badge Dale és Charlotte Le Bon hamarosan leszerződik a To Reach the Clouds drámára, az élőszereplős filmet Robert Zemeckis fogja dirigálni. Joseph Gordon-Levitt játssza Phillippe Petit francia kötéltáncost, aki 1974-ben a World Trade Center tornyai között kifeszített kábelen egyensúlyozott. Dale alakíthatná Petit jó barátját, Kingsley lenne a mentora, Le Bon pedig egy utcai muzsikus lenne. A forgatás nyáron veszi kezdetét.

0

Interkozmosz előzetes

Két évvel ezelőtt indultak be a magyar sci-fi rövidfilm előkészületei, úgy tűnik, hogy lassan kész lesz, ugyanis itt van az előzetes. Bandi (Szőke) megszállott sci-fi rajongó, aki magányosan éli mindennapjait egy kis  magyar faluban és a filmnek köszönhetően megismerhetjük szokatlan napi rutinjait, egyéni látásmódját és zárt világát.  A filmet főleg  a zene és a képi világ fogja meghatározni, tervezett hossza pedig 15-20 perc. Főszereplő Szőke András.