Prodigium – a szervezet, amelyet Dr. Henry Jekyll irányít. Mivel foglalkoznak? Magával a gonosszal. Tanulmányozzák az efféle teremtményeket, megállapítják veszélyességét, befogják, vizsgálják és ha kell, semlegesítik. Most éppen az ősi Egyiptomból származó Ahmanet (Sofia Boutella) került látókörükbe. Pont ez Jekyll irányította „intézet” lesz az összekötő kapocs az Universal által kiötlött Szörnyuniverzumnak. Számíthatunk rá, hogy a Dark Universe logója alatt érkező filmekben valamilyen szinten benne lesz a misztikus és kegyetlen, hétköznapinak nem mondható lényekre specializálódott Prodigium. Ez az elgondolás sem hathat frissnek vagy éppen újnak, hiszen a Godzillában is megjelent egy hasonló társaság. Olvasd tovább
Annabelle Wallis
A múmia következő előzetese
Az Arthur királyos univerzumépítés elbukott. A következő próbálkozó az Universal, ahol A múmiával (The Mummy) próbálnak alapozni. Nem kell már sokat várni rá, hogy kiderüljön miképp sikerült a film. Tom Cruise és Annabelle Wallis rohangálhat rémülten Sofia Boutella elől. Russell Crowe lesz Dr. Jekyll, a karakter fontos kapocs lesz a franchise-ban.
Kijött a következő előzetes, de ebben már alig mutatnak valami újat. De eléggé sok múlik a film sikerén, ha csúnyán leszerepel, akkor könnyen lehet, hogy a többi tervezetet is félreteszik. Olvasd tovább
Mine
Mike Stevens (Armie Hammer) türelmesen hasal mesterlövész fegyvere mögött, bár társa és egyben jó barátja azért már erősen unja az eseménytelen órákat. Majd nem sokkal odébb nagy lesz a nyüzsgés, feltűnik néhány személy és a tengerészgyalogosok megkapják az utasítást: ki kell iktatni az egyiküket. Stevens hezitál, egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy pont a célszemélyt látja, másrészt nem feltétlenül ölne többet a kelleténél. A várakozás végül menekülésbe csap át, majd aknamezőre tévednek. A kolléga elhalálozása után Stevens is rossz helyre lép. Úton van a segítség, de nem néhány órát kell várnia, hanem napokat. Olvasd tovább
A múmia újabb előzetese
Az Universal a 90-es években támasztotta fel A múmia (The Mummy) franchise-t, méghozzá egy akciódús, humoros és viszonylag könnyed hangvételű történetet faragtak belőle. Majd a stúdió bevetette a Marvel sémát, vagyis az egykori horrorikonokkal szeretne mozis univerzumot létrehozni. Ennek első lépéseként itt A múmia, a címszereplő Sofia Boutella lesz, Tom Cruise és Annabelle Wallis próbálhatja megállítani. Az előzetes alapján pedig egyértelműen leszűrhető, hogy ezúttal a viccelődést a háttérbe szorítják, némileg horrorisztikusabb lesz, bár azért erősen kétséges, hogy bevállalják az R kategóriát. Olvasd tovább
Mine előzetes – Armie Hammer a sivatagban aknára lép
Fabio Guaglione és Fabio Resinaro írták és rendezték az olasz-amerikai koprodukcióban készült egyetlen helyszínen játszódó thrillert. Armie Hammer, Tom Cullen és Annabelle Wallis részese az alkotásnak.
Hammer alakítja azt az amerikai katonát, aki egy félresikerült afrikai küldetés után a sivatagban ragad. Tulajdonképpen nem is mehetne sehova, hiszen rálépett egy aknára, ha megmozdul, meghal. Ki kell tartania, de ebben a környezetben különösen nehéz. Fizikailag is lelkileg is megterhelő. Olvasd tovább
A múmia előzetese
2012 tavaszán derült ki, hogy az Universal mégsem készít negyedik részt A múmia (The Mummy) franchise-hoz, inkább rebootolja. Jon Spaihts vágott bele a forgatókönyv megírásába, a rendezői széket Len Wiseman foglalta el. Megemlítették, hogy az új változat merőben eltérő lesz a Brendan Fraser-féle trilógiától és a cselekménye a jelenben fog játszódni. 2013 februárjában a stúdió újabb szkriptet kért, Billy Ray ügyködhetett rajta, aki nem Spaihts-tól vette tá a stafétabotot, hanem vele párhuzamosan foglalkozott egy teljesen új sztorival. Miután Wisemannek más teendője akadt Andres Mushietti lépett a helyére, ő azonban egy komorabb filmet akart és több részletben sem értett egyet az Universallal, ezért ő is búcsút intett. Időközben elhintették, hogy lesz egy nagy Mozis Szörnyuniverzum.
Alex Kurtzman és Chris Morgan felügyeletével láttak hozzá a Frankenstein, Drakula, Farkasember, A láthatatlan ember, A fekete lagúna szörnye, Dr Jekyll projektek fejlesztéséhez. Egyúttal Kurtzman bevállalta A múmia ledirigálását. A főszerepre Tom Cruise-t nyerték meg, mellette Annabelle Wallis rohangálhat. A címbéli karakter nő lesz, bőrébe Sofia Boutella bújhatott. Illetve Dr. Jekyll is cameozni fog, a figurát Russell Crowe testesíti meg.
A szinopszis: Egy ősi királyné, ki igazságtalanul nem teljesíthette be végzetét, a sivatag mélyén egy kriptában volt biztonságban eltemetve. Ám most mégis magához tér, az évezredek alatt felgyűlt mérgét a világra ereszti és elhozza az emberi ésszel felfoghatatlan terrort. A Közel-Keleti homoktengerén keresztül a modern London rejtett labirintusain át a Múmia meglepő erővel, illetve a csodák és borzongás egyvelegével egy kreatívan új megközelítéssel mutatja be az istenekkel és szörnyekkel teli világot. Olvasd tovább
Come and Find Me előzetes – Aaron Paul barátnőjének nyoma vész
Zack Whedon forgatókönyvére 2012-ben figyeltek fel, de jó ideig nem történt semmi vele. Majd tavaly nyáron kiderült, hogy Whedon saját maga fogja ledirigálni a filmet, a főszerepre pedig sikerült megnyernie Aaron Pault. Később Annabelle Wallis és Garrett Dillahaunt is csatlakozott a thrillerhez.
David (Paul) és Claire (Wallis) kapcsolata egészen idilli. Azonban egyik nap a nőnek nyoma vész. Hova lett? A férfi megpróbálja kideríteni, hogy mi történhetett, összerakja a részleteket. Mint kiderül, Claire kettős életet élt és Davidnek mindent kockára kell tennie, hogy újra láthassa őt.
Amerikában november 11-én mutatják be.
Újabb fotó A múmia forgatásáról
King Arthur: Legend of the Sword előzetes
Én kicsit jobban örültem volna, ha Guy Ritchie San Diego-ban inkább Az U.N.C.L.E. embere (The Man from U.N.C.L.E.) folytatásából mutogatott volna érdekességeket, hiszen ha valami az elmúlt időszakból, ami megérdemelne egy folytatást, akkor az a kém-vígjáték. De sajnos a bukás miatt nincs esély rá, hogy elkészüljön a következő rész.
A direktor egy teljesen más projekttel érkezett a Comic Conra, jövőre ugyanis elstartol az Artúr király mondakörből készült Legend of the Sword, amely kapcsán eleve 6 filmben gondolkodtak. Igen, ha a bevétel tetszetős lesz, akkor még 5 további rész várható.
Charlie Hunnam formálhatja meg a főhőst, Idris Elba lesz a mentora. Elizabeth Olsenre szerették volna rábízni Guinevere megformálását, ő nem vállalta, helyére Astrid Berges-Frisbey került. Jude Law bújhatott a gonosz Vortigem páncéljába, Eric Bana lesz Arthur apja, Annabelle Wallis domboríthat Maid Maggie szerepében és még Aidan Gillen is felbukkan.
Mikor még Arthur gyerek volt nagybátyja megölte édesapját és ő ült helyére, a trónra. A srácból felnőtt lett és nem is igazán tudja, hogy kicsoda, ráadásul uralkodni sem akar. Ám amikor kihúzza a sziklából az Excaliburt világossá válik, hogy harcolnia kell. Guinevere-vel és a lázadókkal le kell vernie Vortigem seregét.
Felkeltette a trailer a figyelmeteket? Szerintetek lesz folytatás vagy megvalósul mind a hat rész? Olvasd tovább
Röviden: Agyas és agyatlan (The Brothers Grimsby)
Mindenki képes meghülyülni. Phil Johnston, a Zootropolis és a Rontó Ralph írója Sacha Baron Cohennel közösen találta ki ezt a szó szerinti agyatlanságot. Cohen egyébként is otthon van az őrültségekben. A Brüno, Ali G, Borat és Aladeen tábornok után nyilvánvaló, hogy a jó ízlésű, szelíd lelkű, kifinomult poénokra vágyó embereknek nem a Grimsby-re kell jegyet váltaniuk. De senki nem gondolta volna, hogy a két remek animációs film írója is kapható a szó szerinti ökörségre.
Adva van az MI6 csúcsügynöke és futballhuligán testvére, régen nem látták egymást, de új találkozásuk nem sül el szépen. Olyannyira nem, hogy az angol kém akciója csúnyán félremegy, aminek következtében kénytelenek együtt menekülni.
Jellemző Cohenre, hogy be-beszól ismert alakoknak – politikusoknak, énekesnek – és ezúttal is kiosztja vagy kifigurázza néhányukat. Igen, lehet ezeken mosolyogni, esetleg hahotázni, akárcsak az általa játszott karakter megmozdulásain. Louis Leterrier akciófilmes múltjával remek akciójeleneteket prezentál. Ám a Grimsby tobzódik az alpári és nehezen emészthető humorban, néha kifejezetten olyan érzés, mintha nem józan ember számára készítették volna a filmet.
Annabelle Wallis fehérneműben – jól jegyezzük meg ezeket a pillanatokat (legalábbis a férfiak), hiszen később akadnak keményebb és durvák jeleneteket, amiket csak úgy lehet valahogy átvészelni, ha valami másra, szebbre, kevésbé gyomorforgatóra gondolunk. És egy friss emléket gyorsan elő lehet húzni. A vígjáték tobzódik az öncélú durva humorban, ami olykor ízléstelen, förtelmes, máskor inkább csak unalmas. De azért pozitív értelemben is akadnak orbitális baromságok. Olvasd tovább
Képek A múmia reboot forgatásáról
Az Universal pár évvel ezelőtt még elgondolkodott, hogy adjon-e esélyt A múmia (The Mummy) negyedik részének. Majd úgy döntöttek, hogy inkább rebootolják a franchise-t és beillesztik a Szörnyuniverzumukba. A forgatás elstartolt Alex Kurtzman vezényletével, Tom Cruise és Annabelle Wallis próbálhatják elkerülni a címszereplő haragját, akit Sofia Boutella formálhat meg. Ki is került a Comingsoonra pár fotó a munkálatokról.
Annabelle Wallis csatlakozott A múmia reboothoz
Mint ismeretes, az Universal éppen saját Szörnyuniverzumának kiépítésével foglalkozik. Egyelőre A múmia (The Mummy) reboot van terítéken, de formálódik a Farkasember (Wolf Man), a Van Helsing és a többi produkció is.
Alex Kurtzman vezényelheti A múmiát, amelyben Tom Cruise játssza a főhőst, Sofia Boutella pedig a címszereplőt testesíti meg. Melléjük leszerződött Annabelle Wallis is, aki a Peaky Blinders sorozatból lehet ismerős. Wallis egy archeológus (a THR szerint viszont tudós) lesz, Cruise-szal együtt próbálhatja túlélni a kalandokat.
Jelen pillanatban a konkrét történet nem ismert, de az biztos, hogy a jelenben játszódik a cselekmény.