46

Brüno

2009-brüno

Cohen a vizuálkurva

Sacha Baron Cohen (Ali G, Borat) új filmjét/karakterét, a Brünót senkinek nem szükséges bemutatni, aki kicsit is online volt az elmúlt hónapokban. Cohen minden csatornát kihasználva kampányolt egészen agresszíven – egyeseknél már valószínűleg csömört keltően – a filmért.

Mivel a film egyértelműen önazonos egyetlen emberrel, műfaját tekintve amolyan stand up comedy, nagyon laza történettel, ezért főként róla lesz szó a szkript elemei és a karakterek elemezgetése helyett.

Cohen egyértelműen kihívások sora elé állította nem csak saját magát, hanem a nézőit is. Nézzük csak, mik ezek!

01

0. Érdekes, hogy mindenki várta az “új Borarot”, ugyanakkor már jó előre méltatlankodhatott is azon, hogy még egy bőrt húznak le a kazahsztán riporter naivitásán, beavatatlanságán alapuló helyzetkomikumokra épülő road movieból. Nos, örömmel jelentem, ez minden idők legjobb folytatása olyan szempontból, hogy a munkamódszer lényegén kívül minden megváltozott, így tökéletesen új/különálló filmet készítettek, amit lehetetlen a szokásos módon összevetni a megelőző résszel. Kifejtem: sem a sztorival, sem a történetiséggel, sem a karakterekkel szemben nem lehet semmiféle prekoncepciónk, elvárásunk. Ez azért vicces, nem?

1. Szokás a filmről vitatkozni önmagunkkal, hogy akkor ez most vicces volt-e vagy sem, csak szerintem értelme nincs sok, miután az egészet végigvinnyogta-röhögte az ember. Ha voltak is mélypontok, nem számít, hiszen nem tud minden geg csattanni, minden fricska célba találni, minden poén ugyanolyan magasan ülni. Az alapkoncepció is megosztó (Brüno a gyermeklelkű avagy végtelenül ostoba osztrák riporter, aki mellesleg meleg, egyetlen álmát próbálja _minden áron_ valóra váltani: ő akar lenni Hitler után a második osztrák szupersztár a világtörténelemben. Amikor tökéletes németséggel, de selypítve kimondja ezt a szót, hogy “zup’rstááár”, az azért szintén nagyon vicces.

022. Ha abszolváltuk az első feladatot, akkor felmerül, hogy pontosan min is röhög(t)ünk. Ezt most divatos boncolgatni, pedig Cohen is megmondja, milyen elavult dolog ez (“Borat was so 2006″). Mert pl. mióta is van South Park? 1997. De hagyjuk a kezdeteket! Stone és Parker akkor is, már az 1999-es Columbine iskolai mészárlás óta úgy gondolták, hogy van a létnek egy olyan mértékű abszurditása, amihez már nem lehet politikailag korrekt módon hozzáállni. Az, hogy Cohen mindezt fizikai valója bedobásával demonstrálta, elérkeztünk a következő ponthoz:

3. Következő kihívás: eldöntésre vár, hogy bátor volt-e Cohen és bátor-e a néző? Mondják, hogy egészen elképesztően éles szitukba belement a forgatás során.

De mivel nem lehet tudni, mi volt előre megrendezett, és mi volt rejtett kamerás felvétel, esetleg valami fedősztorival elkamuzott álinterjú, ezért maradjunk a nézők kérdésénél.

Miért ül be az ember egy ilyen moziba? Mert röhögni akar. Ha közben mély mondanivalót is tolnak a képébe, akkor is csak röhögni akar. Az Internet korában az ember már jól edzett, úgymond többszörös fekete öves, szóval akárhány műfasszal is támadnak rá (ez konkrét utalás az egyik legviccesebb jelenetre), elég jó eséllyel tud sértetlenül távozni a végén. Ezért szerintem nem az előszeretettel hangoztatott homofóbia, prűdség, vallásosság, konzervativizmus vagy egyéb függvénye, hogy végig tudja/akarja-e nézni az ember a filmet.

03

4. A végső kihívás pedig az, hogy a moziból kijőve mégis helyre próbáljuk rakni, mi volt Cohen célja ezzel a filmmel (stílusosan szólva: what was this fucking shit?) Tartok tőle, hogy olcsón adtuk magunkat, amikor bedőlünk Cohen világmegváltó tervének, és jegyet váltottunk a filmre. Nem tudom röhögés nélkül elképzelni, hogy Cohen valós célja az lett volna, hogy annak bemutatásával, milyen ostobák/ellentmondásosak/rossz fiúk és lányok vagyunk (vagy csak az amcsik???), majd jobbá teszi ezt a világot. Nem hiszem, hogy emelné a toleranciaszintünket egy affektáló díszbuzi ostobáskodása, egy gruppenparti valóságsós tálalása stb. Inkább mozilátogató kollégámnak volt igaza: Cohen egy vizuálkurva. Premier plánban lóbálja a farkát a többméteres vásznon, mi pedig fizetünk neki ezért… Mondjuk, nekem már azért megérte (szegénységi bizonyítvány-e vagy sem), hogy a világ legviccesebb szavát legalább tízszer kimondták a film első pár percében. :) Nem csigázok senkit, ez a szó a fánkicájt (Funkyzeit).

Vicces néznivaló: gerillamarketingként funkcionáló interjúklippek:
Brüno vs Skinheads

Austria Gay TV

46 komment

  1. Az Ali G-n jól szórakoztam, a Borat erre rátett egy lapáttal, nagyokat nevettem rajta. A Brüno-t még nem láttam, kicsit félek a buzis poénoktól, nem tudom mennyire ülnek, de mindenképpen meg fogom nézni.

  2. Az Ali G-t is ő csinálta?

    Szerintem jobb lett, mint a Borat, ami szerintem nem volt annyira vicces, mi lett volna, ha mondjuk ha Magyarországot ábrázolja úgy, hogy a tehén ott áll a ház közepén.

    Egyébként pedig nagyon jó volt az MTV Movie Awards-on, hogy beletolta a seggét Eminem képébe:)

  3. “Érdekes, hogy mindenki várta az “új Borarot”, ugyanakkor már jó előre méltatlankodhatott is azon, hogy még egy bőrt húznak le a kazahsztán riporter naivitásán, beavatatlanságán alapuló helyzetkomikumokra épülő road movieból.”

    Ezt nem értem, hogy érted. Ali G, Borat, Brüno ..mindegyik karakter már sok éve létezik, csak aztán szépen egyesével kaptak egy-egy mozifilmet is. Ki hitte erre azt, hogy folytatás? Azért, mert ugyanaz a főszereplő? Nem értem komolyan…

  4. @Patek: Szerintem a még egy bőrt úgy értette, hogy gyakorlatilag a Borat is valami road movie szerű marhaság volt és a Brüno pedig szinte ugyanezt a sémát követi.

  5. A faszi “normal” allapotban nagyon visszhuzodo ha belegondolsz nagyon ritkan latod Sasha Baron Cohenkent, mindig viseli az epp aktualis jelmez szemelyiseget.

    A mostani csapbol folyas resze a Bruno karakternek.

  6. @koimbra: ok, én is erre gondoltam, de akkor meg a “még egy bőrt húznak le a kazahsztán riporter naivitásán…” rész sántít eléggé.

  7. Lehet leprűdözni, de szerintem életem legrosszabb filmje volt.
    És bocs, de nem tudok vetni a 2 girls 1 cupon sem. Már kb csak az maradt ki a filmből.

    10 perc után majdnem kimentem, abszolút nem tudtam nevetni rajta. Undormány.

  8. “film egyértelműen önazonos egyetlen emberrel, műfaját tekintve amolyan stand up comedy”

    Na, itt felemeltem a szemöldököm és már tíz perce nem tudom leengedni.

    MIVAN?! MIRŐL BESZÉLSZ? Tudod mi az a stand up comedy, egyáltalán? ÖNAZONOS? Maga magát játsza el saját szerepében, mi???!

    Mindazonáltal észre kéne venni mindenkinek, hogy a Brüno valójában egy kortárs realista dráma-dokumentumfilm -ha már annyira nem ismered a zsánereket-, mely enyhített formában dokumentálja, mi folyik a divatszakmában és annak holdudvarában. A film rendkívül komoly társadalomkritikai mondanivalóval rendelkezik a fentiekből kifolyólag.

  9. @tildy:): Szinkronizálva nézted?

    Alapszabály: Sacha Baron Cohen filmet soha ne nézz szinkronizálva, elveszik a film egyik lényege. Pl. 1000 féle poén van, ami lefordíthatatlan magyarra, valamint eredetileg német akcentussal beszél angolul a filmen, a magyar szinkronos bemutatóban – legalább is abban amit láttam – olyan suttyó “parasztos” hangon beszél.

    Meg van még pár dolog, ami így igazából nem jön át. Ahhoz hogy az ember ezeket a filmeket jobban élvezze, ahhoz el kell tölteni bizonyos időt az Egyesült Királyságban. Pl. amikor a Borat-ban kazah nyelven beszél, az nem kazah nyelv, hanem lengyel – qrva sok lengyel bevándorló van kint. Vagy az Ali G mozi az Staines-ben játszódik. Staines-ről annyit kell tudni, hogy Londonnak a leges-legnyugodtabb, legunalmasabb kerülete, ahol eddig jártam. Van egy nagy bevásárlóközpont, ahol sokkal kevesebb ember van még csúcsidőben is, mint más városrészekben, öregekből is sokat láttam, kertvárosi rész. Az Ali G elmondása szerint meg Staines egy mozgalmas gettó. Tehát már ez is egy alap poén benne, ami innen nézve, főleg szinkronizálva abszolút elveszik.

    Aki fikázza a filmet, az először tanuljon meg angolul, legalább 1 hónapot töltsön el Londonban, járja be az egészet, dolgozzon, ismerje meg az embereket, az ottani kultúrát, majd nézze meg megint és máris más szemmel fogja nézni.

    :)

  10. sascha baron cohen csak ugyanazt csinálja, mint a török kaya yanar (was guckst du), csak még egy lapáttal rápakolva. dícséretes mindkét komédiás (mert azok) eszméletlen szociológiai és pszichológiai készsége. (ide akár vehetném igazságos izom tiborunkat, vagy modor tibit is…)

    amit csinálnak, az egyszerűen egy szociológiai és pszichológiai tanulmány, amit egyetemen kéne oktatni, kísérleti tantárgyként.

    az meg, hogy a pórnép (te meg én) jókat röhögünk rajta, az már csak egy plusz pont. ha az emberek megnézik ezeket a filmeket, elolvassák a posztokat, és egy kicsit magukba szállnak és elgondolkoznak a világ folyásán, esetleg önkritikát gyakorolnak, az már csak jó lehet.

    nekem egyébként a jósos rész tetszett a legjobban, amikor leszopta milli vanillit, és bedugta a középső ujját a fenekébe… :D:D:D

    mondanom sem kell, ketten ültünk összesen az egész nézőtéren…

    az egyébként tényleg cohen farka volt? valahogy nem bírtam komolyan venni… azért egy dologra kiváncsi lennék, isla fischer, aki most szült neki gyereket, vajon hogy bírta a forgatást ép ésszel?

  11. egyébként a fordítás tényleg rettenetesen szar volt. eszméletlen mennyiségű poén veszett oda, egyszerűen azért, mert a fordító nem vette észre, hogy ott vannak, és nem vágja a szubkultúrát…

  12. Egyrészt aki elhiszi, hogy az a farok Cohené volt, akkor az elég naív. Valamint nehogy már valaki ezen kiakadjon, amikor ilyen filmre ül be…

    Én jókat nevettem a filmen, ugyanakkor elismerem, hogy a Borat eredetibb volt, de annak sikere gátolta a Brünót, ugyanis már minden hülye megismerte a pofáját, azt nagy nehezen lehetett áldozatokat találni

  13. A Borat elment, de az az igazság, hogy a Boratos rövidfilmek sokkal jobban tetszettek. Ott sikerült elhitetnie, hogy spontán jelenetekről van szó, míg a mozifilm mér túlságosan megrendezettnek tűnt. Ha ezt a hibát javítja a Brüno, valószínűleg tetszeni fog.

  14. Nem az a lényeg, hogy tetszik-e vagy sem. A film elérte a célját: beszélnek róla, köztéma, és felkavarja a meleg-témák amúgy sem épp állóvizét. Ja, és persze megvetted a mozijegyet. Erre megy ki a játék. Sokan azért beülnek, mert kíváncsiak, mit is hozhat ki belőle SCB. Momentán én sem a műbuziskodásra vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy mi a túróról beszélnek az emberek, nekem is látnom kell.

    Amúgy egy nagyon tehetséges színész/előadó ez a fickó.

  15. Hú bazzeg nagyon brutál a csávó. Szerintem egy zseni. Mondjuk azt nem tudom, hova tegyem a meleg-vonalat. Valódi zsidóként játszik antiszemita reakciókra, akkor azt kell gondoljam, valódi melegként játszik homofób reakciókra is 😛

  16. > “… ő akar lenni Hitler után a második német szupersztár…”
    Vigyáztam! Osztrák.

    > “Amikor tökéletes németséggel…”
    Tökéletlen. Cohen nem ejti az umlautokat.

    > “Premier plánban lóbálja a farkát…”
    Rosszabb. Szuperplánban.

  17. a filmet megnézve szerintem korrekt a kritika: aki egyetért az írás kitételeivel, annak be fog jönni a film is. én részemről kérem a következőt…

  18. Valahol volt egy írás hogy azok üljenek be rá akiknek a kedvenc jelenete a Boratból a meztelen verekedés:) Én tudtam mire számítsak:)

  19. http://www.youtube.com/watch?v=WH2CABcffAo

    Itt amikor behív a lakására (“Entry, please!” :DDD), és rászól a tehénre, amikor az beleprüszköl a mondandójába, én azon sikítva röhögök, annyira zseniális. Nyilván improvizál (mert nem hiszem, hogy megbeszélte a tehénnel), ez benne a legjobb, könnyezek most is :))))

  20. Az Ali-G és a Borat után számomra hatalmas csalódás.
    Az első filmben ugyan sok értelem nem volt, de cserébe annyit röhöghetett rajta az ember, amennyit csak bírt.
    A Borat egy fokkal kevésbé volt vicces, cserébe viszont volt benne mondanivaló, ha sokaknak ez nem is tűnt fel.

    Ebben az új Cohen-produkcióban azonban egyik sincs meg. Ugyan van benne egy-két vicces jelenet (befalaztam a hátsó ajtót (Backdoor), de alapvetően szar. Értelme meg még kevesebb, legalább annyit vártam tőle, hogy a divatp*csáknak bevisz egy jó kis ütést, de ez is elmaradt.
    Számomra hatalmas csalódás volt.

  21. brüno atomzsír!! egyszerűen úgy jó ahogy van, én nem is akarom összemérni a másik két filmmel. viszont ami érdekelne, hogy vannak e még karakterei a jóembernek?

  22. “baszod… mind Hitler, mind pedig Brüno osztrák, nem német.”
    Hitler osztrák volt ha jol tudom ,és talán még zsidó is:)

  23. mit nem értetek azon,hogy osztrákként szeretne lenni a második német szupasztárh??(olyan mint ernyei béci művészur osztrák és német sztár)
    amúgy minden osztrák álma az hogy igazán német legyen,csak a beszédük alapján igen könnyen kiszurják őket!(ja mégegy:dj ötzi :D)))

  24. uhhhh, bocsánat a német szupersztárért, nem keverjük a németet az osztrákkal, főleg nem Hitler esetében, még akkor sem, ha hajnali egykor írunk kritikát! :S
    és nekem (ez van) tetszett a németsége… és arról is sokáig mesélhetnék, milyen volt szőkesége… :)

  25. @joszip: ez nekem is eszembe jutott 😀

    @a JÓ: szerintem bevitt. nekem pl. nagyon-nagyon tetszett az a jelenet, amikor 2 wannabe tanácsadó picsától kérdezgette, hogy mi mostanában a trendi jótékonysági szokás. a 2 picsa annyira volt jó szakember, mint ide a patak… :)

    @Csubakka Mrozsek: én csak erről a 3 karakterről tudtam, de muszáj lesz kitalálnia újakat :)

  26. Ha jól tudom múltkor jelentette be, hogy nem bújuk többet ezen figurák bőrébe.
    Mondjuk megértem, hiszen a Borat után is szerzett pár ellenséget, a Brüno után is biztos kapott pert a nyakába

  27. én annó az ‘ali g in da house’-t hétszer néztem meg 10 nap alatt, mai napig az egyik kedvenc vígjátékom a brüno is nagyon tetszett (mondjuk még csak háromszor láttam) úgyhogy erre is kúva kíváncsi vok.
    persze az akcentus, meg a nyelvi poénok miatt csak feliratosan szabad nézni.
    a poszt alapján biztató.
    azok látják ezt jól egyébként, akik észreveszik benne az idióta átlagnak mutatott görbe tükröt (lásd még: @Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: @fourgee: kommentjeit)

  28. @Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: “az egyébként tényleg cohen farka volt?”

    Körül volt metélve?
    Ha nem, akkor nem a Cohen farka volt.

  29. @ergerberger:

    muhaha, én ilyen téren még szűz vagyok, nem láttam körülmetéletlen farkat, úgyhogy nem tudtam megállapítani, hogy ez most egy körülmetélt, vagy nem metélt farok volt.

    mindenesetre magán a tényen, hogy egy farkat tett a filmjébe, szénné röhögtem magam. azt hiszem, ezt legutoljára a fight clubban merték megcsinálni, de ott is csak tizedmásodpercre, mert a filmben volt szó arról, hogy az emberek tudatalattiját manipulálják fogyasztásra, hogy tizedmásodpercre mutatnak képet popcornról meg kóláról.

    de hogy több másodpercen keresztül lóbálja a farkát, egyenesen fantasztikus. tényleg merész.

    (feminista szempontból meg egyenesen úttörő, hiszen a női test meztelen ábrázolása pusztán dekoratív/konzumálási céllal teljesen megszokott, míg a férfiak teste szent és sérthetetlen ilyen szempontból, bár jobban örülnék, ha nem a férfiak testét degradálnák ilyen szempontból, hanem a nők testét tartanák tiszteletben, nadehát már megint bilibe lóg a kezem…)

    bár van egy olyan mondás, hogy minden filmbe kell egy funkció nélküli pucér férfisegg. anno talán ezt patrick swayze kapcsán mondták először, amikor kikelt az ágyból pucéran az országúti diszkó cö filmben…

  30. @tildy:): persze ahol tudtam, ott az eredeti angol szöveget figyeltem, és nema feliratot. Lehet prűdnek mondani, de ez már oylan fokú undorító magamutogatás volt, amit nehezen vesz be a gyomrom.
    Egyébként azért néztem meg, mert párom elhívott moziba. Ő szereti a SBc filmeket.

  31. Mi elmentünk moziba megnézni… Legjobbak a mexikói székemberek LOL:D:D

    ————————-
    medkit.hu > kedvezményes viagra, cialis potencianövelő!

  32. Nálam az év egyik legrosszabb, ha nem a legrosszabb filmje. S. B. C. egy rossz színész, ezt már bizonyította, de legalább komikaként lenne jó, de nem sajnos ő ehhez kevés. 5/1 a film.

  33. Na túl vagyok rajta. Az Ali G tetszett, a Borat pedig talán az év legjobbja volt, de ez a Bruno…sok helyen fárasztó volt inkább, mint vicces, több helyütt pedig erőltetett lett, volt egy-két hely ahol mosolyogtam, de egyszer sem nevettem.
    Az egész tényleg egy elnyújtott buziviccre hasonlít.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


nyolc × = 72