Mine

Mike Stevens (Armie Hammer) türelmesen hasal mesterlövész fegyvere mögött, bár társa és egyben jó barátja azért már erősen unja az eseménytelen órákat. Majd nem sokkal odébb nagy lesz a nyüzsgés, feltűnik néhány személy és a tengerészgyalogosok megkapják az utasítást: ki kell iktatni az egyiküket. Stevens hezitál, egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy pont a célszemélyt látja, másrészt nem feltétlenül ölne többet a kelleténél. A várakozás végül menekülésbe csap át, majd aknamezőre tévednek. A kolléga elhalálozása után Stevens is rossz helyre lép. Úton van a segítség, de nem néhány órát kell várnia, hanem napokat.

One man show – A Mine főleg Armie Hammerre koncentrál, hiszen az egyik lábát nem húzhatja el a kérdéses helyről, valószínűleg nem élné túl a helyzetet. Megbízhatóan hozza is a nehéz helyzetbe került katonát, aki napközben az irdatlan meleggel és szomjúsággal kénytelen szembenézni, éjjel pedig a környékbeli ragadozók próbálkoznak be.

Fabio Guaglione író-rendező tetszetős módon alapozza meg a cselekményt, a történet gyorsan izgalmassá válik. Idővel előjönnek a flashback jelenetek és a képzelgések, amelyek kissé visszavesznek az addig stabil lábon álló feszültségből. A visszaemlékezésben mutatott pillanatok nem mindig erősek, talán olykor egy Lifetime csatornán vetített anyaghoz lehetne hasonlítani. Így hiába küzd és szenved Hammer, a fizikai és lelki megpróbáltatások mellé sok vagy éppen felesleges jelenetek társulnak.

Lehetett volna faragni a játékidő hosszából is, az Élve eltemetve vagy a 127 óra alig volt másfél óra, bár utóbbiba egy egészen vidámnak mondható felvezetés is belefért. Stevens-nek lehet szorítani, bízunk benne, hogy még időben odaér a segítség és még mondanivaló is akad, bár rövidfilmként lehet, hogy jobban működne. 65 %

imdb: 6,1