2

Patriots Day

patriotsdayposter

Szép napnak indult 2013. április 15-e. Bostonban nagyjából három dolgot tesz az ember: megnézi vagy részt vesz a maratonon, esetleg szurkolhat a Red Sox-nak. Tehát eléggé nagy nyüzsgés alakul ki a verseny körül, mindenki vidám és szurkol. Tommy Saunders őrmester úgy gondolta, hogy legnagyobb problémája kínzó térdfájása lesz. Tévedett. Az idegesítő homárnak öltözött alak a legkisebb gond. 14 óra 50 perckor két robbanás történt, amelynek következtében 183-an sérültek meg és hárman meghaltak. Szép napnak indult… Olvasd tovább

1

Josh Brolin lesz Kábel a Deadpool 2-ben

brolinNa, erre aztán senki nem számított. A Deadpool végén kiderült, hogy a folytatásban biztosan benne lesz Kábel. Majd a következő hónapok során több színész jelezte, hogy boldogan bevállalná a szerepet és bizony pletyka szinten több név is felmerült. De a várakozás és a találgatás véget ért. Most már tudjuk, hogy ki fog belebújni a mutáns bőrébe. Az illető nem más, mint Josh Brolin. Igen, Josh Brolin.

Úgy tűnik, hogy a Marveles szerződése nem tért ki arra, hogy a Fox megkeresésére automatikus nemet kellene mondania. Szóval Thanos után Kábel bőrébe is belebújhat.

David Leitch dirigálhatja a Deadpool 2-t, Ryan Reynolds húzhatja fel ismét a piros göncöt.

deadpoolsay

0

Beatriz at Dinner előzetes

beatrizfilmSalma Hayek játssza Beatrizt, aki egy mexikói szegény kis faluból érkezett Los Angeles-be és eltökélt szándéka, hogy az egészségügyben fog dolgozni. John Lithgow egy önelégült rendkívül vagyonos férfit testesít meg. Két totálisan ellentétes karakter. Egy vacsorán találkoznak egymással és ahogy gyorsan kiderül, nem igazán értenek egyet semmiben.

Mark White foglalkozott a forgatókönyvvel, amiből Miguel Aguerta készített filmet. Ők korábban a Jóravaló feleség (The Good Girl) kapcsán dolgoztak együtt. Connie Britton, Chloe Sevigny, Amy Landecker, Jay Duplass erősíti a fekete vígjátékot. Bemutató június 9. Olvasd tovább

0

Jude Law lesz Dumbledore

judelawwNem kellett túl sokat várni rá, hogy a Warner ismét visszavigyen minket Harry Potter világába. A Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) eléggé szépen muzsikált a kasszáknál, így minden akadály elhárult, hogy elkészülhessen a folytatás. Ismét David Yates irányíthat a kamera mögül és természetesen lesznek „új” arcok is a következő részben.

Tulajdonképpen régi ismerősként üdvözölhetjük Dumbledore-t, de mivel ezúttal eléggé fiatal lesz, így értelemszerűen nem túl idős színészt kellett találni a szerepre. A stúdió Jude Law-t szerződtette le a varázsló megformálására.

Mint ismeretes, Johnny Deppre bízták Gellert Grindelwald megformálását. Dumbledore és Grindelwald tiniként jó barátok voltak, de idővel útjaik különváltak.

0

Drone előzetes – Sean Bean a drónpilóta

dronebeanSean Bean ezúttal egy drónpilótát alakíthat. Saját családja sem tudja, hogy mivel foglalkozik. Titkos feladatokat hajt végre, majd a nap végén hazamegy nejéhez és gyerekéhez. Minden a legnagyobb rendben zajlik, egészen addig a pillanatig, amikor egy dühös és bosszúszomjas pakisztáni üzletember lenyomozza a férfit, mivel úgy gondolja, hogy ő a felelős szerettei haláláért.

A Drone-t a tévés alkotásokon edződött kanadai Jason Bourque rendezte. Patrick Sabongui, Mary McCormack, Joel David Moore, Sharon Taylor és Kirby Morrow játszik még a filmben. Amerikában május 26-án mutatják be. Olvasd tovább

3

Detroit előzetes – Bigelow megmutatja az 1967-es lázadást

UDP_04534.CR2

1967, Detroit. A feketék és a fehérek között napi szinten akadt valamiféle nézeteltérés, a rendőrök pedig jobbára előbbieknek kedveztek. A zsaruk júliusban toppantak be egy illegális szórakozóhelyre, ahonnan úgy 90 embert vittek el. Eléggé kiakadtak a szemtanúk és amúgy is pattanásig feszült helyzet egyre jobban elmérgesedett. Az emberek tombolni kezdtek, nem lehetett megfékezni őket, amelynek következtében hatalmas káosz alakult ki és kénytelenek voltak kivezényelni a katonaságot, hogy rendet tegyenek.

Tavaly év elején jött a hír, hogy Kathryn Bigelow és Mark Boal vászonra viszi a történteket, az Annapurna Pictures segíti törekvésüket. John Boyega, Hannah Murray, Jay Reynold, Will Poulter, John Krasinski, Jeremy Strong, Malcolm David Kelley és Leon Thomas csatlakozott a drámához. Az előkészületek után 2016 nyarán el is indulhatott a forgatás.

A főszerep az előzetes alapján Boyegáé és Poulteré. Előbbi egy zsarut alakít és a káosz közepette is cukkolják, utóbbi szintén egyenruhás lesz és úgy tűnik, hogy nem igazán kedveli a feketéket.  Olvasd tovább

0

A Transformers: Az utolsó lovag következő előzetese

transflastknightMichael Bay azt találta mondani, hogy Az utolsó lovag (The Last Knight) az ő hattyúdala. Mondta már többször, hogy részéről ennyi volt, de aztán mindig volt valamilyen kósza magyarázat, hogy miért nem állt fel a rendezői székből. Legutóbb pedig Anthony Hopkins dicsérte agyon Bay-t, géniusznak nevezte. De a lényeg, hogy az Alakváltókat sikerült valahogy összekombinálni az artúri mondakörrel. Bár amúgy is a rajongókat inkább az érdekli, hogy mi lett Optimusszal.  Borítékolhatóan lesz sok lassított akció, robbanás és fejvesztett menekülés.  Olvasd tovább

1

Képek a Jurassic World 2. részének a forgatásáról

Februárban startolt el a Jurassic World 2. részének, vagy ha úgy tetszik, a Jurassic Park 5. felvonásának a forgatása. Kijött néhány fotó a munkálatokról.

 

Olvasd tovább

0

A DreamWorks-nél animációs film készülhet Cressida Cowell új könyvéből

dreamworksA DreamWorks animációs részlegénél készülhet el Cressida Cowell hamarosan megjelenő könyvének, a The Wizards of Once-nak az adaptációja. Az írónő műve ősszel kerül a polcokra, a boszorkányokat és harcosokat felvonultató történethez folytatások is várhatóak, tehát a stúdiónak lesz bőven alapanyaga a további részekhez.

A Varázslók királyának fia, Xar sajnálatos módon képtelen használni a mágiát, egyetlen idézést sem tud végrehajtani. A Harcos Királynő lánya, Wish találkozik a fiúval, miközben egy kegyetlen boszorkányt próbál levadászni, közös erővel próbálják megfékezni a gonoszt és útjuk során sok kalandba keverednek.

Korábban a DreamWorks az Így neveld a sárkányodat (How To Train Your Dragon) kapcsán dolgozott össze Cowell-lel, hiszen a stúdió a hölgy műve alapján készítette el az animációt, amihez folytatás is született, jelenleg a harmadik részen ügyködnek.