13

127 óra (127 Hours)

Publikálta Koimbra

A Burieddel szinte egy időben mutatták be Danny Boyle új alkotását, a 127 órát. Nehezen lehet nem összehasonlítani a két produkciót, hisz’ mindkét film cselekménye egy helyszínen játszódik, egyetlen színész áll a középpontban, akinek nem, hogy muszáj, de egyenesen kötelező elvinni a hátán a művet, azaz igazi one-man show-ról van szó. A főhős szorult, reménytelen helyzetbe kerül. A különbség annyi, hogy Boyle filmjében nem másfél-két óra zajlanak a történések, hanem napokig tart emberünk szenvedése és még mobiltelefonja sincs. Oh, és megtörtént eseten alapszik a film.

Aron Ralston vidám természetjáró és hegymászó, aki 2003-ban is hobbijának hódolt, sziklák között rótta útját. Ám nagy szerencsétlenségére egy kőtömb odaszorította egyik kézfejét egy sziklához. A kényszerű fogság 5 végtelen hosszúnak tűnő napig tartott, a várva várt segítség csak nem érkezett. A hatalmas életszeretete, élni akarása azonban felülkerekedett, úgy döntött, hogy nem fog ilyen csúnya módon éhen-vagy szomjan halni, ezért egy életlen késsel levágta az odaszorult testrészt. Ralston köszöni jól van és az eset után is vígan mászkál a hegyek között, csak úgy, mint Erőss Zsolt.

Danny Boyle több műfajban is kipróbálta már magát, csinált remek sci-fit (Napfény), zombis horrort (28 nappal később), thrillert (Sekély sírhant), kalandfilmet (A part) és még egy kultfilmet (Trainspotting) is sikerült összehoznia pályafutása alatt. 2008-ban a Gettómilliomos drámával jelentkezett, amely élete legnagyobb sikerét hozta. Nem is csoda, hogy ismét összeállt Anthony Dod Mantle operatőrrel, Simon Beaufoy íróval és A.H. Rahman zeneszerzővel, akik még egy Oscar-díjat is zsebre tehettek a Gettómilliomoson végzett munkájuk elismeréseképpen. Mindannyian meghálálták a bizalmat és megmutatták, hogy nem véletlenül kaptak temérdek dicséretet, ismét remekül végezték a rájuk bízott feladatot.

Semmi jel nem utal arra a film elején, hogy ebből kőkemény túlélő dráma lesz. Igazi feel-good alkotásnak indul, trappolunk a hegyekben, már-már a néző is venné a kis hátizsákját és indulna sziklát mászni. Hősünk ismeri a vidéket, tudja, merre mi található, így ha fürdőzni van kedve akkor csobban egyet egy rejtett hangulatos, kristálytiszta tavacskában. Ám bekövetkezik a baleset, mintegy varázsütésre tűnik el a vidámság és a jó kedv. Az a fránya kőtömb nem mozdul, az órák pedig kíméletlenül telnek, közelebb hozva a kiszáradást. Ralstonra hallucinációk és rémképek szakadnak, a tűrőképessége pedig a végéhez közelít.

Talán felesleges írnom, hogy az ilyen produkcióknál a legfőbb kritérium, hogy a néző együtt érezzen a szorult helyzetben leledző főhőssel. Ráadásul még nem is igazán tudnak terelni az alkotók, azaz nem tudnak gonosz figurát behozni a történetbe, hogy legalább őt gyűlölhessük. Az egyetlen utálható dolog az az engedni nem akaró szikla lehetne. James Franco (Boyle Cillian Murphyt akarta a főszerepre, majd Ryan Goslinget) játssza a hegymászót, aki tulajdonképpen élete alakítását nyújtja. Az alkotók nem merték bevállalni, hogy valóban egyszereplős és konkrétan egy helyen játszódó történet legyen, ezért az elején megmutatják a felszabadult Ralstont is és nem is vesznek el a játékidőben felesleges perceket. Nem lehet időhúzásként tekinteni ezekre a jelenetekre. Franco nyílván lazán megbirkózott volna ezzel a figurával, de a baleset után tör ki csak igazán a színészből a tudás. Mert ilyen alakítás nyújtani nem egyszerű, ehhez tudni is kell az embernek. Akiben eddig csak a füves ábrázata élt az Ananász Expresszből, vagy Osborne alakja a Pókemberből mindenképpen nézze meg, ezután bizonyosan lecserélődik a róla kialakított kép a memóriájában. Hitelesen formálja meg Ralston személyét, akinek drukkolni, szorítani lehet, átélhetővé teszi, hogy mi történt azokon a szörnyű napokban.

A történet vége közismert, Boyle nem fordítja el szégyenlősen a kamerát, megmutatja a kézlevágás menetét, amely még jobban a székbe szegezi a nézőt, horroron edződött gyomrot kíván ez a néhány perc. 85 %-ot könnyedén megérdemel a produkció, többet adtam volna, ha a film megtekintése után még sokáig az agytekervényeimben keringett volna, nyomott hangulatban tengtem-lengtem volna után.

imdb: 8,4
rottentomatoes: 93 %

Büdzsé: 18 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 10,8 millió dollár

Koimbra

Tovabbi bejegyzesek

13 komment

  1. Tegnap néztem meg és én spec teljesen el vagyok ájulva a filmtől. A Gettómilliomost jónak tartottam, de kissé túlértékeltnek, ez viszont minden pénzt megért, sejtettem h Boyle-nak lesz még egy-két Trainspotting szintű alkotása. A flashback-ek sztem sincsenek túlerőltetve, sőt a képzelgésekkel egyetemben csak hitelesebbé, átélhetőbbé teszik az egész filmet, a zenéről nem is beszélve. Franco az fantasztikusan muzsikál, eddig is bírtam, de itt tényleg megmutatta hogy mire is képes. A film csúcspontja, a kézlevágásos rész pedig még mindig a fejemben van, láttam már pár horror filmet, de ez annyira hiteles volt, hogy még ma is volt, hogy kissé rosszul éreztem magamat tőle (azaz idegelvágásos rész tehet mindenről :D) Teljesen lenyűgöző és hiteles történet, a befejezéskor énis full happy voltam és még mindig ez a film jár a fejemben 🙂 Buried is jó volt, de ez messze überelte, sajna Reynolds rosszkor akart kitörni a szépfiú-imázsból.

    Off: A filmről jut eszembe, Franco szinte tuti tarolni fog a díjkiosztókon, viszont sztem jogosan tehetjük fel a kérdést: Vajon múlt évben miért hagyták ki a gálákon szinte teljes egészében a Moon-t, amiben minimum Rockwell megérdemelt volna egy díjesőt, ha se a sztoriért, se a zenéért nem akartak neki adni?

  5. Én is egyetértek.A gettómilliomos meg sem közelíti ezt.Itt(legalábbis én biztos)teljesen azonosulni lehet Ralstonnal.Mondhatnám úgy is,hogy Franco alakítása annyira természetes és megható,hogy az már nem is alakítás hanem valami több.Nálam ő az oscar díjas.Én nem tudom,hogy mikor érzékenyültem el így filmen.Nem mostanában az biztos.Ez tényleg átjön,nem úgy mint a csöpögős getómilliómos.Egyszerűen szívszorító.Látni kell.

  6. Jó volt valóban. Viszont ha össze kell hasonlítani a Burieddel akkor nálam az a nyerő. Itt inkább a kétségbeesés, a megtett/meg nemtett dolgok megbánása, visszaemlékezés vannak a középpontban, ott viszont iszonyú mértékben gyomorba vág a feszültség. Mondjuk a Buried thriller, ez pedig sokkal inkább dráma. Az ominózus amputáció is kemény, de erősebb gyomrú nézőknek nem fog gondod okozni. Boyle jót rendezett megint, kicsit jobbat vártam, de le a kalappal előtte. Franco pedig eddig is szimpatikus volt, most viszont bizonyítja is, miért remek színész.

  9. Egyetértek az írással, nálam is az a film legnagyobb hiányossága, h nem késztet agyalásra. Pl. az Út a vadonba ebből szempontból jobban ütött, nagyon sokáig a hatása alatt voltam, jobban együtt tudtam érezni a hőssel, meg ott azért ki volt fejtve, miért ment ki a gyerek a vadonba. Itt a főszereplő járja a hegyeket, igaz említi, hogy valami mentőcsapat tagja, de úgy nem jött át számomra, mit akar, távolságokat akar legyőzni, meg ilyesmi – ezt nem tudtam átérezni.
    A kézlevágásos vég nem semmi, csak azért nem lepett meg, mert olvastam róla korábban. Azon csodálkozom, hogy ép ésszel megúszta a srác, sokan kevesebbe is beleőrülnek.
    Franco nagyon jó a szerepben, CM-t és RG-t el sem tudnám képzelni ebben.
    A legjobban az a rész tetszett, amikor gondolkodott, hogy a kő az űrből jött és ez a baleset volt a célja stb.

  10. nyuszisz:Szerintem felesleges ilyen dolgokat keresni.Igazábol nem akar semmit.
    Csak a természetben lenni.Az ilyen sportolóknak ez az élete,és mint ahogy Ralston is folytatta egy ilyen eset után,más hasonló felfogású emberek is folytatnák.Szerintem ezt könnyű átérezni.
    Ahogy mi imádjuk a filmeket,ő imád túrázni.Látszik,hogy más nem is érdekli,nem szól senkinek,a telefonra se válaszol….sok jelenetben átjön ez pl:szikla simogatás,vagy mikor várja a napfényt és a lábát odatartja stb.

  12. James Francotol érdemes megnézni még a Howl-t is, abban is nagyot alakít!(ALlen Ginsberg biográfia)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *