A 2000-es évek elején több forgatókönyvíró és rendező bicskája is beletört a következő Superman filmbe, majd a Warner hirtelen úgy gondolta, hogy elérkezett az idő egy olyan produkcióra, ahol a Krypton szülötte és a Denevérember is felbukkan. A tervezetet azonban végül jégre tették. Charles Roven producer egy interjúban elárulta, hogy jelenleg semmi esély arra, hogy a két hős egy filmben bukkanjon fel.
“Talán valaki még gondolkodik rajta, de egyelőre Batman él a saját világában és Superman is elvan a saját világában.” – mondta Roven.
A Batman vs. Superman történetét Andrew Kevin Walker írta, majd Akiva Goldsman dolgozta át. Ebben Bruce Wayne már több év szögre akasztotta köpenyét, miután Gordon felügyelőt meggyilkolták. Clark Kent pedig elvált Lois Lane-től és Lana Langgal kerül közelebbi kapcsolatba. Wayne elveszi Elizabeth Millert, azonban a nászútjukon Joker megöli a nőt, ezért a férfi újra a bűnüldözés útjára lép és kideríti, hogy Lex Luthornak is köze lehet az esethez. A rendezői teendőket Wolfgang Petersenre bízták és Josh Hartnett lehetett volna Superman, de nem sokra már Christian Bale is esélyes volt a szerepre. A forgatás 2003-ban kezdődött volna, ám Petersen a Trója miatt lelépett a fedélzetről, de közölte, ha azt letudja, akkor szívesen megcsinálja a filmet. Végül a stúdió jégre tette a projektet. A Legenda vagyok műben egy pillanatra látható a Batman vs. Superman plakátja, a forgatókönyvíró Goldsman volt, aki poénnak szánta a dolgot.