Shane Black kezéből került ki a Halálos fegyver (Lethal Weapon) és Az utolsó cserkész (The Last Boy Scout) forgatókönyve, ezen filmek még ma is megállják a helyüket, sőt olyan alkotások, amelyek megunhatatlanok. Black eleddig csupán egyetlen filmet rendezett, a Durr, durr és csók (Kiss Kiss Bang Bang) krimi-vígjátékkal azonban megmutatta, hogy ezen a területen is megállja a helyét. A Warner stúdió az úriemberre bízta, hogy a Japánban felettébb népszerű manga alapján, a Halállistából készítsen filmet. A forgatókönyvet Anthony Bagarozzi és Charles Mondry írták és Shane minden bizonnyal átír benne ezt-azt, míg elkezdődik a forgatás.
A Halállistában Light Yagamit követhetjük nyomon, aki kiváló tanuló az iskolában. Egy nap megtalálja a halálisten listáját. Ha egy név rákerül erre a listára, akkor az illető nem sokra rá elhalálozik. Yagami ki is használja a helyzetet, bűnözők neveit firkantja fel a papírra. A rendőrség figyelmét nem kerülik el ezek az esetek és L, az Interpol nyomozója kezébe adják az ügyet. A japánok 2006-ban elkészítették az élőszereplős változatot.

2012 július 3-án mutatják be a Pókember filmet, a Sony mindenkit meglepett a döntésével, mikor bejelentették, hogy a Sam Raimi-féle Hálószövő kalandjai nem folytatódnak, nem lesz negyedik rész. Helyette újraindítják a franchise-t. A főszereplőt, Peter Parkert/Pókembert Andrew Garfield fogja eljátszani, Gwen Stacyt pedig Emma Stone kelti életre. A forgatás nagyban zajlik, eleddig csak a munkálatokról érkezett pár kép, azonban a Sony végre közzétette az első hivatalos fotót a filmből. Nem ám olyasmit, ahol a szereplők hétköznapi ruhában álldogálnak, hanem rögtön azt mutatják, hogy Garfield miként fest a képregényhős kosztümében. Úgy tűnik eléggé megviselt állapotban van, de hol van a maszkja? Így flangál az utcákon?

Kiefer Sutherland, a 24 sorozat sztárja lesz az egyik szereplője a The Confession 10 részes webszériának. Mindegyik epizód 5-7 perces lesz és ha minden a tervek szerint alakul, akkor márciusban már látható is lesz a neten.
Vidámabb hangvételű romantikus drámára van kilátás. Kate Hudson formálja meg a főszerepet, akinél rákot diagnosztizálnak, de ez a tény nem igazán töri le, sőt randizni kezd orvosával (Gael Garcia Bernal), akivel végül összejönnek. Hiába dráma, az előzetes azt sugallja, hogy inkább a romantikára mentek rá az alkotók és nem is nagyon lesz okunk szomorkodni, legalábbis a játékidő nagy részében nem. Lucy Punch, Kathy Bates, Rosemarie DeWitt is feltűnik a produkcióban és Whoopi Goldberget is láthatjuk. Nicole Kassell rendezte a filmet, ő készítette a Woodsman drámát, illetve a Döglött akták (Cold Case) és A főnök (The Closer) sorozatokból dirigált le pár részt.
Az Oscar-díjas Juliette Binoche és a leginkább rendezőként ismert (pl. Bíbor folyók) Mathieu Kassovitz lesznek a főszereplői a La Vie d’une autre dramedynek, amelynek levezénylését Sylvie Testudre bízták. Testud eleddig színésznőként tevékenykedett, a Lourdesben nyújtott alakítását az Európai Filmakadémia is díjazta, de játszott a Piafban és a Festő titkokban is. A kamera mögött csak egy rövidfilm kedvéért állt be, mást eleddig nem készített.
