8

Shane Black halállistája

Shane Black kezéből került ki a Halálos fegyver (Lethal Weapon) és Az utolsó cserkész (The Last Boy Scout) forgatókönyve, ezen filmek még ma is megállják a helyüket, sőt olyan alkotások, amelyek megunhatatlanok. Black eleddig csupán egyetlen filmet rendezett, a Durr, durr és csók (Kiss Kiss Bang Bang) krimi-vígjátékkal azonban megmutatta, hogy ezen a területen is megállja a helyét. A Warner stúdió az úriemberre bízta, hogy a Japánban felettébb népszerű manga alapján, a Halállistából készítsen filmet. A forgatókönyvet Anthony Bagarozzi és Charles Mondry írták és Shane minden bizonnyal átír benne ezt-azt, míg elkezdődik a forgatás.

A Halállistában Light Yagamit követhetjük nyomon, aki kiváló tanuló az iskolában. Egy nap megtalálja a halálisten listáját. Ha egy név rákerül erre a listára, akkor az illető nem sokra rá elhalálozik. Yagami ki is használja a helyzetet, bűnözők neveit firkantja fel a papírra. A rendőrség figyelmét nem kerülik el ezek az esetek és  L, az Interpol nyomozója kezébe adják az ügyet. A japánok 2006-ban elkészítették az élőszereplős változatot.

8 komment

  1. Nekem az anime nem tetszett. Nem is tudtam egy részt sem végignézni.
    A film akár egy home video, az előzetes és néhány jelenet alapján el is hesegettem magamtól a gondolatot, hogy megnézzem.
    Az alapötlet jó, kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle.

    OFF:Pedig én nem vagyok oda azért, ha az amerikaiak fognak egy ötletet és megcsinálják a saját verziójukat. Pedig párszor jobb, mint az eredeti. Pl.: Oscar.
    Ellenpéldának a Szigorúan piszkos ügyek-et írnám. A tégla szerintem meg sem közelítette. Inkább csak majmolta az eredetit. És ha jól emlékszem még jelölték is a legjobb forgató könyv adaptációra. Mintha arra kapott volna díjat, hogy “tessék, amiért olyan ügyesek voltatok, hogy le tudtátok másolni az ötletet”. 😛
    Viccet csinálok belőle, de nekem tényleg zavaró.

    ON: Erre visszatérve, azért várom.

  2. Na igen, a Death Note nem egy egyszerű anime, ettől még – szerintem – igencsak remek. A filmek közül az első kettő (Death Note, DN: The Last Name) sem volt rossz, főleg a szereplők voltak nagyon jók (ezt most arra értem, hogy mintha az animéből léptek volna ki. A cukorfüggő L étkezéseit látva napokig nem volt kedvem cukros dologhoz, pedig édesszájú vagyok…)
    Viszont már megint egy remake. Eredeti ötlet esetleg? Valaki?

  3. Konkrétan én hánytam az eredeti változat székkarfán gubbasztó, csokit majszoló japó-emós szupernyomozójától. Rétegműfaj, de nem az enyém.

  4. Nálam a sorozat működött, ellenben a japán élőszereplős változat kegyetlen rossz volt és gagyi is. Mindenesetre nem tudom mennyire lesz jó ötlet, hogy nyugatnak megint keletről kell ötletet nyúlnia.

  5. Az a baj, hogy a Warnernél idióták hozzák a döntéseket. Tiszta röhej, senkinek nem tűnt fel, hogy ez nem egészen Black műfaja? A Durr, durr és csók az egyik kedvenc filmem, de ilyen japán emó-szar újrájában ne vegyen már részt…

  6. @cerka_mozizoom: mind a manga, mint az anime nagyon jó volt úgy a bő feléig. A sorozat vége (amikor Near és Mello színre lép) viszont nagyon rossz lett, óriásit esett a színvonal.
    Nekem tetszett a film, szerintem teljesen jó és csavaros alternatív véget csináltak neki. Egyedül az L-t alakító színész nem tetszett, iszonyatosan túljátszotta a szerepét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *