5

Somnolence sci-fi rövidfilm

Patrick Kalyn az effekt részlegen ismerős leginkább, dolgozott a King Kong, az X-men – Az ellenállás vége  (X-Men: The Last Stand)  és a District 9 filmekben is. Kalyn készítette az alábbi Somnolence című sci-fi rövidfilmet, amelyet 10.000 dollárból két nap alatt forgatott le Red Camerával Vancouverben. Az alkotás csak egy nagyobb filmterv rövid része, a férfi azt reméli, hogy sikerül meggyőznie ezzel néhány fejest, így elkészítheti a másfél-két órás mozis verziót.

A történet 2031-ben játszódik a Földön, a fosszilis fűtőanyagok kimerültek. A világ az összeomlás szélén áll, a nemzetek pedig az AREN elnevezésű koalícióba tömörülnek és egy új energiaforrással kísérleteznek. Azonban a tesztek nem hoznak eredményt, sőt az egyik olyannyira rosszul sikerül, hogy egy elit csapatot küldenek a helyszínre, hogy megállítsák az anomáliát. A katonák a helyszínre érkezvén azonban egy másik dimenziót találnak.

5

Tomorrow, When The War Began

 

Bajban a haza, letámadják az oroszok vagy a japánok. Kire számíthatunk a nehéz időkben?Az iskolapad mögött gubbasztó tinikre? Már a Vörös hajnal filmben is pár tizenéves vágott oda a szemét agresszoroknak, nehogy már csak úgy könnyedén elfoglalják az Ígéret Földjét. Őket nem kapják el és bizony olyan partizánakciókat szerveznek, hogy beleremegnek az ellenséges katonák. John Marsden félig-meddig átvette ezt a sztorit, csak éppen könyvében Ausztráliát rohanják le és néhány tinédzser partizánakciót szervez, amibe beleremegnek az ellenséges katonák, majd mikor felszabadítják az országot, megünneplik a Függetlenség napját. Ja, nem, elkalandoztam. Szóval szinte koppintja a Vörös hajnalt.

Néhány tini elhatározza magát, hogy tesznek egy kis túrát a Pokolig, ami egy csodás hely az ausztrál vadonban. Egy éjszaka több tucatnyi repülő húz el az álmos fejük felett a csillagos égbolton, aminek akkor nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget. Hazatérvén üres házakra lelnek, később kiderül, hogy az országot megszállták a japánok és a helyi lakosságot egy helyre terelték. Felettébb nem fűlik a foguk ahhoz, hogy maguk is fogságba essenek, ezért először bujdokolnak, később pedig elhatározzák, hogy odacsapnak.

0

Kép Pedro Almodovar új filmjéből, a The Skin That I Inhabit thrillerből

Pedro Almodovar újra együtt dolgozott Antonio Banderasszal. A színész hollywoodi karrierje eléggé a mélyponton van, elmúltak már a szép napok, így nem elképzelhetetlen, hogy bevállal szülőhazájában még egy-két szerepet. Banderas egy plasztikai sebészt játszik, aki bosszút áll lánya megerőszakolóján. Almodovar Thierry Jonquet regényéből, a Tarantulából készítette el a filmet, Spanyolországban március 18-án mutatják be. A 10 millió euróba került horror-thrillert Amerikában a Sony Pictures Classics fogja forgalmazni, ha sikert arat, akkor mihamarabb eljut hozzánk is.

10

Hozzánk is befut a Párizsból szeretettel

Tavaly februárban mutatták be Amerikában Pierre Morel akkor újnak számító alkotását, a Párizsból szeretettel akciófilmet. Sokan azt remélték, hogy ez a produkció is szépen fog termelni, csak úgy, mint a rendező előző műve, az Elrabolva (Taken). Ám az akciófilm nem szerepelt jól a kasszáknál, eleddig világszerte csak 52 millió dollárt gyűjtött be és talán ezért is érkezett Magyarországra majd’ egy év késéssel a film.

Hivatalos tartalom: James Reese (Jonathan Rhys Meyers) az amerikai nagykövet személyi titkárjaként irigylésre méltó luxus életet él Párizsban. James szárnysegédként, másodvonalbeli hírszerző és operatív-tiszt is egyben. Az igazi CIA bevetésekről és izgalmas küldetésekről ábrándozó fiatalember nagy álma teljesül, amikor megbízást kap, hogy kísérő-tolmácsként segítse az Egyesült Államokból érkező Charlie Wax (John Travolta) különleges kiképzést kapott, kommandós-szuperügynök munkáját. A finoman szólva is ön és közveszélyes, ám vérprofi Wax küldetése egy készülő terrortámadás megakadályozása. Az adrenalintól izzó, meglehetősen agresszív és különös humorú, nagydarab gyilkoló-gép valamint egyre kétségbeesettebb kísérője elmerül a párizsi alvilágban. James és Charlie veszélyesebbnél-veszélyesebb kalandokba sodródó párosának sikerül kiderítenie, hogy a készülő merényletig csupán két nap van hátra. Ezután versenyt futva a rohamosan fogyó idővel próbálják megtalálni, valamint semlegesíteni a mindenre elszánt, fanatikus terroristákat, mielőtt nem késő… Luc Besson producer és Pierre Morel az Elrabolva rendezője feszes tempójú akciófilmjében elképesztő iramban száguldunk végig a francia fővároson, szemkápráztatóan megkoreografált összecsapások, látványos, pirotechnikai orgiákba torkolló tűzharcok, valamint dummy bábuk szívét összeszorító autósüldözések közepette. Eközben záporoznak az ironikus és cinikus dialógusok egészen a kiszámíthatatlan, és meglepő fordulatot tartogató végkifejletig.

3

A következő három nap feliratos előzetese

A Palace Pictures jóvoltából alább megnézhetitek A következő három nap (The Next Three Days) előzetesét. A thrillert január 20-tól vetítik itthon.  John Brennan (Russell Crowe) és felesége, Lara (Elizabeth Banks) tökéletes házasságban élnek. A férfi egyetemi tanár, a nő sikeres üzletasszony, van egy aranyos kisfiuk, az idill tökéletes. Addigi életük egy szempillantás esik szét, amikor az asszonyt a rendőrség letartóztatja gyilkosság gyanúsítottjaként. John elszántan küzd, megpróbálja egyben tartani lehetetlen helyzetbe került családját, neveli gyermeküket, miközben a munkahelyén is próbál helytállni. John minden törvényes eszközt bevet, hogy bebizonyítsa felesége ártatlanságát. Azonban hiába minden, a bizonyítékok alapján a végső fellebbezést elutasítja a bíróság, húsz évre ítélik a nőt. Az ítélethirdetés után Lara öngyilkosságot kísérel meg a börtönben. John úgy dönt, hogy mindegy milyen áron, de kiszabadítja feleségét, miután az igazságszolgáltatás csődöt mondott. Aprólékos munkával elkezdi kidolgozni egy bonyolult és veszélyes szöktetés tervét. A szökés kivételezése szinte lehetetlennek tűnik, ez egy olyan kockázatos vállalkozás, ahol egy rossz mozdulat mindannyiuk életébe kerülhet, azonban John döntése megváltoztathatatlan.
Paul Haggis, az Ütközések Oscar-díjra jelölt rendező-forgatókönyvírójának új munkája megrendítő dráma, torokszorítóan izgalmas thriller és feszes tempójú akciófilm kiváló ötvözete egy kétségbeesett férfiról, aki mindent kockára tesz, hogy megszöktesse feleségét, a nőt, akit igazán szeret, és akinek a megmentéséért bármit hajlandó feláldozni.

3

Eminem áll a Random Acts of Violence thriller középpontjában

Eminem letudta a 8 mérföldet (8 Miles), majd a nagy siker ellenére továbbra is a zene világában maradt. Néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy a Southpaw drámában ő játszhatja a főszerepet, e mellett azonban van még más is a tarsolyban. A Fox berkein belül formálódó Random Acts of Violence krimi-thrillerben lesz látható.

A történetet úgy írták körül, hogy az a Grand Theft Auto számítógépes játék szegény emberes verziója lesz. Eminem egy börtönviselt fickót játszik, aki próbálja egyenesbe hozni az életét. Ám ez nem olyan egyszerű, volt bandatársai azt szeretnék, ha újra hozzájuk csapódna és velük dolgozna. Az FBI is szeretné meggyőzni, hogy segítsen nekik egykori haverjai lebuktatásában. A fickó ügyesen és okosan azon munkálkodik, hogy a két oldalt kijátssza egymás ellen, e közben pedig pedig arra is marad ideje, hogy bosszút forraljon az ellen, aki a sittre juttatta.

A forgatókönyv sok ember kezén átment, majd David Von Acken végezte el rajta a végső simításokat és a rendezői teendőket is el fogja látni. Von Acken leginkább a tévé világában ténykedett, a Kaliforgia (Californication) és a Döglött Akták (Cold Case) sorozatok egyes részeit dirigálta, ám ő forgatta le a Seraphim Falls – A múlt szökevénye (Seraphim Falls) bosszúfilmet is.

7

Újabb Sikoly 4 szinopszis

A Bloody Disgusting oldal újabb szinopszissal szolgált a Sikoly 4-ről.

Sidney Prescott (Neve Campbell) az évek alatt megírt egy önsegítő könyvet és ahogy ez ilyenkor lenni szokás körútra indul vele. Utolsó megállója szülővárosa, Woodsboro. Itt újra találkozik Dewey sheriffel (David Arquette) és Gale-el (Courtney Cox), akik már összeházasodtak. Összefut unokatestvérével (Emma Roberts) és nagynénjével (Mary McDonnell) is. Ám Sidney feltűnésével egy időben újra megjelenik Ghostface és Woodsboro ismét veszélyes hellyé változik.

0

Ramirez és Kebbell A titánok harca folytatásában

Edgar Ramirez neve nem lehet igazán ismerős, leginkább mellékszerepekben láthattuk többek között a Dominoban, A nyolc tanúban (Vantage Point) vagy a Bourne Ultimatumban. Ramirez lesz Árész A titánok harca folytatásában, amely a Wrath of the Titans címre hallgat. A The Wrap oldal tudomása szerint  a készítők Toby Kebbellt szeretnék meggyőzni Agenor szerepére. Androméda megformálására pedig több színésznő is szóba jött,  Hayley Atwell, Georgina Haig, Janet Montgomery, Dominique McElligott és Clemence Poesy szerepel a stúdió listáján.

Sam Worthington újra eljátssza Perszeuszt, Liam Neeson pedig újra Zeuszként lesz látható, Ralph Fiennes Hádész bőrébe bújuk. A rendezést Jonathan Liebsmanre bízták, aki idén A Föld inváziója: Csata – Los Angeles sci-fi akcióval jelentkezik.

0

Rudd és Mann újra eljátsszák a Felkoppintva filmben eljátszott karaktereiket

Az Universal még októberben jelentette be, hogy Judd Apatow náluk forgatja le új filmjét és 2012 június 1-én mutatják be a vígjátékot. Se szereposztásról, se tartalomról nem beszéltek akkor. Most kiderült, hogy Paul Rudd és Leslie Mann szerződött le a filmre, ami nem is nagy meglepetés. Apatow alkotásai közül Rudd eleddig csak a Ki nevet a végén?-ből (Funny People) maradt ki. A producer, forgatókönyvíró, rendező felesége, Mann pedig minden olyan műben benne volt, amelyet a férje dirigált.

Mann és Rudd ugyanazt a karaktert fogják eljátszani, mint a Felkoppintva (Knocked Up) vígjátékban, az Universal azonban valamiért azt mondja, hogy ez nem egy spin-off lesz. (Akkor mi?) A Felkoppintva filmben ők ketten boldog házasságban élő párt játszottak, Mann Katherine Heigl testvére volt. Egyelőre nem tudni, hogy Heigl vagy Seth Rogen felbukkannak-e az alkotásban.

Apatow volt a producere a Lepattintva (Forgetting Sarah Marshall) vígjátéknak is, ami szintén kapott egy spin-offot. A Felhangolva (Get Him to the Greek) filmben Russell Brand rocksztár karakterét tették meg központi figurának. Előbbi 105, utóbbi 91 millió dollárt termelt világszerte a mozikban.

0

Samberg, Knoxville és Jacobson lehetnek a The Three Stooges főszereplői

Az MGM égisze alatt készült volna el a The Three Stooges vígjáték feldolgozása, a főbb szerepekben Jim Carrey, Sean Penn és Beinicio Del Toro szórták volna a poénokat. Ám néhány hónappal később Carrey elmondta, hogy ő már részese a projektnek és szerint az egész tervezetből nem lesz semmi. Ám a Farrelly tesók átvitték a Foxhoz a produkciót és ha minden jól megy márciusban hozzá is láthatnak a forgatáshoz. Egyelőre úgy néz ki a helyzet, hogy Johnny Knoxville, Andy Samberg és az ausztrál komédiás, Shane Jacobson játsszák a három főszereplőt.

Knoxville a Jackass sorozatban és filmekben ökörködött, de benne volt a Hazárd megye lordjai (The Dukes of Hazzard) moziverziójában. Dolgozott már együtt a Farrelly fivérekkel A pofátlan (The Ringer) vígjátékban. Samberg Az örök kaszkadőr (Hot Rod) és a Spancserek (I Love You Man) alkotásban játszott, de a Saturday Night Live-ben is poénkodott. Jacobson az Államokban ismeretlen névnek számít, az ausztrál Top Gear házigazdája és hazájában elvitte a legjobb színésznek járó díjat a Kennyben nyújtott alakításáért. Farrellyék elmondták, hogy a szkript már elkészült és a legjobb színészeket válogatták ki a feladatra. Egyikük sem sztár, de őket ez nem zavarja.

0

Az IC Press hírlevele

0intercom

Darázs álarcban

Seth Rogen új irányt ad pályájának. Az elmúlt években szinte nem készült sikeres vígjáték nélküle, ám a 28 éves komédiás-színész most valami egészen újat próbált ki. Ő lett a főszereplője a Zöld Darázs 3D-nek (Green Hornet, hazai bemutató: január 13.), a Cameron Diaz és Christoph Waltz közreműködésével készült szuperhős-képregény filmnek. A meghökkentő harci kütyükkel és nagyon sok pénzzel támogatott álarcos igazságtevőnek számos akciójelenetben kell jeleskednie. A cél érdekében a színész lefogyott, megizmosodott… és nem változott semmit.
– A film kedvéért leromboltunk egy toronyházat, betonkeverő teherautókkal szerveztünk üldözést, totálkárosra csináltunk vagy nyolcvan autót, de a legnehezebben akkor ment a munka, amikor Seth Rogen és Cameron Diaz közös jeleneteit kellett felvennünk – nyilatkozta Michel Gondry rendező. – A legegyszerűbb beállítást sem tudtuk leforgatni. Ahányszor Cameron ránézett Seth-re, elnevette magát.
– Azért ez nem egy szimpla akciófilm – mentegetőzött Rogen. – Sok poén van benne, és én szeretek hülyülni. Végül a rendező megfenyegetett, hogy ha nem fegyelmezem magam, minden jelenetben viselnem kell az álarcomat – akkor kicsit igyekeztem komoly maradni (nevet).