2

Moritz az Emlékmásról

Neal H. Moritz producer az Emlékmás (Total Recall) tervezetről beszélgetett a Collider oldallal és elárulta, hogy a film nem lesz 3D, mert megdobná a költségvetést. A Len Wiseman rendezésében készülő projekt így is  200 millióba fog kerülni.

„Szerintem  Wiseman  lenyűgöző világot hozott létre. Egy igazi világot, egy teljesen élethű jövőbeli világot teremtett, ahol a városok egyszerűen túlzsúfolttá váltak, így azok csak felfelé tudtak növekedni. Minden dolog a filmmel kapcsolatban, minden vázlat a produkcióról engem csak egyre izgatottabbá tesz. „ – mondta a producer, hozzátette, hogy „a mi változatunk sokkal közelebb áll a könyvhöz (Philip K. Dick művéhez), a nagy különbség annyi, hogy nem megyünk ki az űrbe. Ahelyett, hogy egy űrhajóval elutaznának egy másik bolygóra olyan szerkezetet mutatunk be, ami a Föld egyik feléről elvisz a másikra.

A főszerepet Colin Farrell fogja játszani, aki már hozzálátott, hogy némi izmot pakoljon magára.

13

127 óra (127 Hours)

A Burieddel szinte egy időben mutatták be Danny Boyle új alkotását, a 127 órát. Nehezen lehet nem összehasonlítani a két produkciót, hisz’ mindkét film cselekménye egy helyszínen játszódik, egyetlen színész áll a középpontban, akinek nem, hogy muszáj, de egyenesen kötelező elvinni a hátán a művet, azaz igazi one-man show-ról van szó. A főhős szorult, reménytelen helyzetbe kerül. A különbség annyi, hogy Boyle filmjében nem másfél-két óra zajlanak a történések, hanem napokig tart emberünk szenvedése és még mobiltelefonja sincs. Oh, és megtörtént eseten alapszik a film.

Aron Ralston vidám természetjáró és hegymászó, aki 2003-ban is hobbijának hódolt, sziklák között rótta útját. Ám nagy szerencsétlenségére egy kőtömb odaszorította egyik kézfejét egy sziklához. A kényszerű fogság 5 végtelen hosszúnak tűnő napig tartott, a várva várt segítség csak nem érkezett. A hatalmas életszeretete, élni akarása azonban felülkerekedett, úgy döntött, hogy nem fog ilyen csúnya módon éhen-vagy szomjan halni, ezért egy életlen késsel levágta az odaszorult testrészt. Ralston köszöni jól van és az eset után is vígan mászkál a hegyek között, csak úgy, mint Erőss Zsolt.

0

Margin Call poszter

Válság van és ebből próbál pénzt csiholni a Margin Call film. A szereplők névsorát a plakáton láthatod, úgy tűnik jó csapatot sikerült összeszedni a produkcióhoz. J.C. Chandor írta és rendezte a művet, amely egy hitelekkel foglalkozó cég egy napját mutatja be. Pont a válság kipattanása előtti órákat mutatják be. A sztori ismeretében leszűrhető, hogy a plakáton nem villám található, hanem éppen az árfolyam mutatója esik hatalmasat, ezzel egy időben pedig eléggé valószínű, hogy a karakterek szívverése begyorsul.  Oliver Stone megpróbálta meglovagolni ezt a témát, de nem sikerült igazán, most ezen a filmen van a sor.

19

Az Oldboy rendezője 30 perces horrort rendez iPhone 4-gyel

Az iPhone 4-gyel fantasztikus minőségű videókat lehet készíteni, részben erre is épül a termék marketingje. A gyártó úgy döntött, hogy ezt  be is bizonyítja, megkeresték az Oldboy és a Thrist rendezőjét, Park Chan-wookot és felkérték arra, hogy forgasson egy rövidfilmet az iPhone-nal. A rendező belement a dologba és egy fél órás fantasy-horrort fog összehozni.

A Paranmanjang címre keresztelt film azzal indít, hogy egy középkorú férfit láthatunk pecázás közben. Kapása van, ám nem hal akadt a horogra, hanem egy nő teste az. A bepánikolt férfi elájul, majd mikor magához tér azt veszi észre, hogy ugyanazt a fehér öltözéket viseli, mint a kifogott nő. Innentől kezdve a hölgy szemszögéből követhetjük a történetet.

6

London Boulevard feliratos előzetes

William Monahan forgatókönyvíró belekóstol a rendezésbe, Ben Bruel regényéből készített filmet. Ebben Colin Farrell egy börtönviselt fickót játszik, aki nem igazán szeretne visszatérni a rácsok mögé és szakítana régi életvitelével. Ezért egy színésznő (Keira Knightley) mellett testőrködik, ám régi kollégái azt szeretnék, ha újra velük dolgozna. Az előzetes alapján úgy tűnik, hogy egy igényes, minőségi angol thrillert kapunk, remélhetőleg az is lesz

0

Pár kép a The Eagle-ből és két tv spot

2009-ben már befejeződtek Kevin MacDonald filmének, a The Eagle-nek a munkálatai és 2010 őszén került volna bemutatásra, ám végül 2011 februárjára tolták a premiert. Talán azért, hogy ne ütközzön meg a másik kilencedik légióról szóló filmmel. Channing Tatum egy római katonát játszik, aki elhatározza, hogy megkeresi az eltűnt légiót, amelyet apja vezetett és visszaszerzi a jelképet.  Jamie Bell és Mark Strong is játszik a produkcióban. Előzetes erre.

0

A dilemma magyar poszter

Vince Vaughn és Kevin James is bizonyított már, hogy egymaga is sikerre tud vinni egy filmet (a Télbratyó és A pláza ásza), most egyesítik erejüket és nevettető képességeiket, hogy becsalogassak a nézőket a mozikba. Vaughn és James a filmben üzleti partnerek és jó barátok, ám egy nap előbbi szemtanúja lesz annak, hogy utóbbit megcsalja a felesége. Eleinte nem is tudja, hogy mihez kezdjen ezzel az információval, nagy dilemma.

8

Elhunyt Peter Yates

Hosszú betegség után elhunyt Peter  Yates angol filmrendező. A 83 éves direktort négyszer jelölték Oscar-díjra.

Yates a Royal Academy of Dramatic Art akadémián diplomázott, majd néhány évig színészként dolgozott. Az 50-es években került be a filmiparba, ahol Tony Richardson asszisztense volt. Első alkotása a Nyári vakáció (Summer Holiday) musical volt, ezt követően a tévé felé vette az irányt és többek között az Angyal sorozat néhány epizódját készítette el. Következő mozifilmje a Robbery krimi-thriller volt, amelyet 1967-ben mutattak be. Majd Steve McQueen-nel a főszerepben dirigálta le a San Franciscó-i zsarut (Bullitt), amely talán a legismertebb filmje. Az utolsó gyönyörű nyár (Breaking Away) drámáért kiérdemelt egy-egy jelölést az Akadémiától a legjobb rendező és a legjobb producer kategóriában. 1983-ban tette le az asztalra a Támadás a Krull bolygó ellen sci-fi fantasyt. Szintén ebben az évben mutatta be Az öltöztetőt (The Dresser), amely a hasonló című színdarabon alapult és Yatest-t ismét jelölték a legjobb rendező és producer kategóriában 1987-ben A gyanúsított thrillerrel jelentkezett, ebben Liam Neeson és Dennis Quaid játszották a főbb szerepeket. Utolsó mozifilmje a Szellemtanya (Curtain Call) romantikus vígjáték volt, ezután csak két tévéfilmet készített. 2000-ben érkezett a Miguel De Cervantes regényéből készült Don Quijote, ahol John Lithgow alakíthatta a lovagot, majd 2004-ben A béke szigete (A Separate Peace) drámát mutatták be a kisképernyőn.

Béke poraira.

0

Burning Palms előzetes

Jó néhány hónappal ezelőtt kijött egy teaser a Burning Palmshoz, a normál előzetes csak most érkezett meg. A főbb szerepekben Zoe Saldana, Lake Bell, Paz Vega, Jamie Chung, Shannen Doherty, Rosamund Pike és Dylan McDermott lesz látható. A forgatókönyvet Christopher B. Landon tette le az asztalra, az úriember írta a Paranormal Activity folytatását, de dolgozott a Disturbia film és az Édes drága titkaink sorozat szkriptjein is. A rendezői teendőket szintén Landon látta el. Öt történetet be mutat be Los Angelesben, végül minden karakter egy vicces vagy éppen sötét végkifejlet felé tart.

És a poszter

0

A Nyugati Boszorkány minisorozata

Régen lehetett hallani Gregory Maguire könyvének, A boszorkány (Wicked) mozis változatáról. Rob Marshall, James Mangold és Ryan Murphy neve keringett a projekt körül, amely inkább Marc Platt musicalén alapult volna. Ám ez idáig az Universal nem igazán haladt a tervezettel, legalábbis semmiféle hivatalos információ nem érkezett róla. A történet Óz világában játszódik és egy zöld bőrű, hatalmas fogú lányt állít a középpontba, akiből később a Gonosz Nyugati Boszorkány lesz. Megtudjuk, hogy miképp telt fiatalkora és hogyan vált gonosszá, de egyúttal Óz birodalmát is bemutatják.

Salma Hayek produkciós cége, a Ventanarosa Productions azonban egy 8 órás minisorozatot tervez a könyv alapján. A forgatókönyvet Erik Jenderson, az Elit alakulat (Band of Brothers) írója veti papírra. Egyelőre még senkit nem szerződtettek le a főszerepre, eddig  Hayek is csak produceri minőségben áll a fedélzeten, de előfordulhat, hogy végül fel fog tűnni a sorozatban.

6

Jim Carrey, a Fekete hattyú

Darren Aronofsky új filmje, a Fekete hattyú (Black Swan) a kritikusok és a nézők kegyeit is elnyerte. Nagy valószínűséggel be fog söpörni néhány rangos díjat és ezen kívül hatalmas bevételre fog szert tenni. Jim Carrey volt a házigazdája a szombati Saturday Night Live-ban, ami az egyik legnagyobb nézettséget hozta a show történelmében. Ebben Carrey kiparodizálta Aronofsky filmjét, Bill Hader játssza a francia tánckoreográfus.