Az Universal a 90-es években támasztotta fel A múmia (The Mummy) franchise-t, méghozzá egy akciódús, humoros és viszonylag könnyed hangvételű történetet faragtak belőle. Majd a stúdió bevetette a Marvel sémát, vagyis az egykori horrorikonokkal szeretne mozis univerzumot létrehozni. Ennek első lépéseként itt A múmia, a címszereplő Sofia Boutella lesz, Tom Cruise és Annabelle Wallis próbálhatja megállítani. Az előzetes alapján pedig egyértelműen leszűrhető, hogy ezúttal a viccelődést a háttérbe szorítják, némileg horrorisztikusabb lesz, bár azért erősen kétséges, hogy bevállalják az R kategóriát. Olvasd tovább
Sofia Boutella
A múmia új posztere
Atomic Blonde előzetes – Theron odacsap
2015 májusában vette meg a Focus Features a The Coldest City képregény megfilmesítési jogait. Rögvest hozzá is láttak, hogy vászonra vigyék a sztorit, Charlize Theron kapta a főszerepet, a rendezői feladatokat David Leitch és Chad Stahelski vállalta be, bár Leitch később lelépett a John Wick 2. részének a kedvéért. Kurt Johnstad rántotta össze a forgatókönyvet, a költségvetést 30 millió dollárra lőtték be. James McAvoy, John Goodman, Toby Jones és Sofia Boutella lépdelt fel a fedélzetre. 2015 novemberében indult a forgatás Budapesten.
A cselekmény 1989-ben játszódik Berlinben. Lorraine Broughton az MI6 ügynöke azért érkezik a városba, hogy leleplezzen egy összeesküvést és kinyírja azokat, akik nemrég hidegre tettek egy beépített kémet. Kénytelen együtt dolgozni David Percivallal, kapcsolatuk és a munka eléggé nehéznek bizonyul, de ha elbuknak az veszélyztetné a teljes nyugati kémtevékenységet. Olvasd tovább
A múmia előzetese
2012 tavaszán derült ki, hogy az Universal mégsem készít negyedik részt A múmia (The Mummy) franchise-hoz, inkább rebootolja. Jon Spaihts vágott bele a forgatókönyv megírásába, a rendezői széket Len Wiseman foglalta el. Megemlítették, hogy az új változat merőben eltérő lesz a Brendan Fraser-féle trilógiától és a cselekménye a jelenben fog játszódni. 2013 februárjában a stúdió újabb szkriptet kért, Billy Ray ügyködhetett rajta, aki nem Spaihts-tól vette tá a stafétabotot, hanem vele párhuzamosan foglalkozott egy teljesen új sztorival. Miután Wisemannek más teendője akadt Andres Mushietti lépett a helyére, ő azonban egy komorabb filmet akart és több részletben sem értett egyet az Universallal, ezért ő is búcsút intett. Időközben elhintették, hogy lesz egy nagy Mozis Szörnyuniverzum.
Alex Kurtzman és Chris Morgan felügyeletével láttak hozzá a Frankenstein, Drakula, Farkasember, A láthatatlan ember, A fekete lagúna szörnye, Dr Jekyll projektek fejlesztéséhez. Egyúttal Kurtzman bevállalta A múmia ledirigálását. A főszerepre Tom Cruise-t nyerték meg, mellette Annabelle Wallis rohangálhat. A címbéli karakter nő lesz, bőrébe Sofia Boutella bújhatott. Illetve Dr. Jekyll is cameozni fog, a figurát Russell Crowe testesíti meg.
A szinopszis: Egy ősi királyné, ki igazságtalanul nem teljesíthette be végzetét, a sivatag mélyén egy kriptában volt biztonságban eltemetve. Ám most mégis magához tér, az évezredek alatt felgyűlt mérgét a világra ereszti és elhozza az emberi ésszel felfoghatatlan terrort. A Közel-Keleti homoktengerén keresztül a modern London rejtett labirintusain át a Múmia meglepő erővel, illetve a csodák és borzongás egyvelegével egy kreatívan új megközelítéssel mutatja be az istenekkel és szörnyekkel teli világot. Olvasd tovább
A múmia előzetesbehrangozója és posztere
Domino is benne lesz a Deadpool 2. részében. De ki fogja játszani?
Elég nehezen tudták elérni Ryan Reynoldsék, hogy elkészülhessen a Deadpool film és korábban kiderült, hogy nagy csatát vívtak a stúdióval. Mindenképpen alacsonyan akarták tartani a költségeket és hiába szerettek volna az alkotók néhány plusz karaktert, a fejesek nem mentek bele. De a gigabevétel láttán már egyszerűbb a folytatás helyzete. Kábel biztos, hogy benne lesz és mint kiderült, a mutáns Domino szintén felbukkan.
Egyelőre csak az a biztos, hogy a nő tiszteletét teszi a Deadpool 2-ben, nem szerződtettek le még senkit a szerepre. A híresztelések szerint Mary Elizabeth Winstead, Lizzy Caplan, Sienna Miller, Sofia Boutella, Stephanie Sigman és Sylvia Hoeks nevei szerepelnek a listán, közülük néhányan már letudták a tesztfelvételeket és hamarosan a többieket is behívják a stúdióba.
Domino a fegyverek szakértője, illetve kiváló harcművész. Mutáns képessége abban rejlik, hogy telekinetikusan képes véletlen eseményt létrehozni, ami nagyjából annyit tesz, hogy az ellenfele hirtelen balszerencsés lesz, megbotlik vagy besül a pisztolya.
És egy vicces adalék: A Super Hero Beat Down keretein belül Domino & Deadpool összecsapott Jokerrel & Harley Quinnel. Vicces és akciódús. 5. perctől indul a móka. Olvasd tovább
Star Trek: Mindenen túl (Star Trek Beyond)
Az előző részekről itt és itt esik szó.
Emlékszem, hogy egy Star Trek-rajongó ismerősöm épp benézett hozzám, amikor kikerült a világhálóra, hogy a franchise átesik egy kis fazonigazításon és belevágnak a rebootba. Mondtam is neki, hogy újrakezdik az egészet, amire úgy felelt, hogy kizárt, nem merik megtenni, akkor már inkább jöjjön egy újabb nemzedék. Aztán leült a gép elé, olvasta a friss hírt, meglepetten hátradőlt, fancsali arcot vágott, majd jó hangosan a képernyő felé bökve kinyögte, hogy ezek hülyék, Abrams kicsinálja a Star Trek szellemiségét.
Mikor kijött a film, sok helyen lehetett feldühödött véleményeket olvasni, miszerint az alkotók tényleg félretették mindazt, ami jellemző volt a franchise-ra, és csináltak belőle egy látványos akcióorgiát. Igazuk volt? Lehet, de nagyon is élvezetes és szórakoztató sci-fi született, amivel ki lehetett békülve mindaz, aki nem vallotta hardcora fannak magát. Ugyanilyen volt a folytatás, és most a Halálos iramban filmeken edződött Justin Lin szállítja a harmadik felvonást. Olvasd tovább
Sofia Boutella A múmia forgatásán
Készül A múmia (The Mummy) reboot. Sofia Boutella alakíthatja a címszereplőt és a forgatás éppen Londonban zajlik, méghozzá a nyílt utcán. Kikerült a netre pár fotó a munkálatokról, Boutella így nézett ki a helyszínen, amin még az effektesek valószínűleg később dolgozni fognak.
Star Trek: Mindenen túl karakterposzterek
A bemutatóig a Paramount valószínűleg több tucatnyi karakterposztert fog közzétenni. Először a Sofia Boutella által játszott Jaylah és Karl Urban McCoy-a jött ki. Várható az Enterprise legénységének többi tagja és a fontosabb mellékszereplők is bizonyára megkapják a magukét. Aztán kapnak más ruházatot, hátteret és kezdik elölről az egészet.
Újabb kép a Star Trek: Mindenen túl folytatásból
Sofia Boutella lesz a Múmia
Sofia Boutella táncosként szerzett hírnevet és idővel a mozifilmek irányába kezdett kacsintgatni. A Streetdance 2. része és a Monsters: Sötét kontinens (Monsters: Dark Continent) után nem igazán tűnt úgy, hogy sokra viheti. Azonban a Kingsman-ben kifejezetten jó volt, felkapták a fejüket a producerek az Álomgyárban. Gyorsan bekerült a Star Trek Beyond szereplőgárdájába, láthatjuk majd a Coldest City hidegháborús thrillerben is.
Most pedig A múma (The Mummy) rebootba kerülhet be. Az Universallal még csak a tárgyalások folynak, de valószínűleg nem lesz akadálya, hogy a hölgy aláírjon a produkcióra. És ha megtörténik, akkor magát a címszereplőt formálhatná meg.
Pár héttel ezelőtt derült ki, hogy Alex Kurtzman és Jon Spaihts két verzióval rukkoltak elő. Az egyikben férfi, a másikban nő a múmia. Elmondták, hogy mielőtt meghozzák a végső döntést találkoznak néhány színésszel és színésznővel.
A filmet 2017 március 24-én mutatják be, majd egy évre rá, 2018 március 30-án a Farkasember is bemutatkozik.
Stb…
Eddie Redmayne-t nézték ki a Fantasztikus állatok és megfigyelésük főszerepére.
A Warner James Want akarja az Aquaman rendezői székébe ültetni.
Alexander Payne azon gondolkodik, hogy filmet készít a négyszeres lottónyertes Joan Gintherről, a címe Septillion to One lenne.
Újabb előzetes a Hot Pursuitnak.
Ian McKellen alakíthatja a Szépség és a Szörnyetegben Cogsworth-t.
Sofia Boutella főszerepet kapott a Star Trek 3-ban, de nem tudni, hogy kit fog alakítani.
Christopher Markus és Stephen McFeely írják a Bosszúállók 3. és 4. részét.
Kurt Russell és Dylan O’Brien lépdelt fel a Deepwater Horizon fedélzetére.
Phil Lord és Chris Miller dolgoznak a Villám történetén. Olvasd tovább