1

Röviden: Mi / Elrabolt világ / Családi bunyó / Triple Frontier / Hát nem romantikus?

írta Minime

Mi (Us) – Jordan Peele legfrissebb alkotása, amely a Tűnj el! után ismételten kellően egyedi és nyomasztó pszichózist rejt magában ahhoz, hogy kiérdemelje a mozibarátok figyelmét. 1986-ban Adelaide elkóborol szüleitől egy Santa Cruz-i vidámparkban, ahol traumatikus élmény éri. Az esemény döntő befolyással bír későbbi életére, hiszen amikor családjával újra visszatér a szülői házukba nyaralni, a múlt kísértő emléke valamilyen mélyen gyökerező feszültséget ébreszt benne és zárkózottá teszi. Miután a parti napozás alatt fia, Jason szintén elkóborol, ahogyan anno ő maga is, teljes pánikba esik és legszívesebben félbeszakítaná a nyaralást, amely veszélyérzetet meglehetősen alátámasztja, hogy az este folyamán egy vörösbe öltözött család tagjai kezdik terrorizálni őket a házukban, akik meglepő módon tökéletesen ugyanúgy néznek ki, mint ők maguk. Adeilaide (Lupita Nyong’o), férje Gabe (Winston Duke), valamint gyermekeik, Jason (Evan Alex) és Zora (Shadadi Wright Joseph) is rendelkeznek egy gonosz hasonmással, akikkel szembe kell szállniuk együttesen és külön-külön is. A film igazából egy pszicho-thriller, ahogyan a Tűnj el! is az volt, hiszen az elme sötét bugyraiban piszkálja fel kíváncsiságunkat, és nem a gore miatt lesz vonzó a mozi. Peele ezúttal is remek forgatókönyvet írt, és kiválóan rendezte meg újabb rémisztő történetét, amelyhez ezúttal is kiváló alakításokat nyújtó színészeket talált. Lupita Nyong’o mint a történet vezérszereplője és mozgatórugója egészen zseniálisat játszik, és ezt mindkét szerepében megteszi. A család tagjai messzemenően aládolgoznak a főhősnő karakterének, és ők sem maradnak el messze tőle, azonban Nyong’o karakterének központi szerepe alapvetően „tőle várta el” ezt a kiemelkedő kettős alakítást. A popkulturális utalások, a háttérben meghúzódó mögöttes tartalmak és gondolatébresztő motívumok ezúttal is a történet nagy szeletét képezik. Néhány kérdésre hiába is keresünk választ, nem fogunk kapni, hiszen Peele előző alkotása után is hagyott kérdőjeleket, amiket ezúttal is megtett, sőt nagyobbra is nyitott. Mivel a blogunk korábbi Kulisszák mögött-cikke remekül kifejti ezeket, így jelen írásban erre nem térünk ki. Értékelés: 80%

Olvasd tovább

6

Marvel Kapitány (Captain Marvel)

írta Minime

Ideális időzítéssel érkezett hazánk mozivásznaira a legújabb MCU-kaland, hiszen a Marvel Kapitány főhősét ezúttal egy önálló, kemény és harcias űramazonként promótálták, amelynek a nemzetközi nőnap és természetesen a címszereplő, Brie Larson erősen kontraproduktív és ellenszenvet kiváltó korábbi interjúi is megágyaztak. Állítólag a negatív reklám is reklám, tehát a figyelemfelkeltés mindenképpen jól sikerült, még ha többnyire negatív értelemben is. Ami ennél aggasztóbb tényként kezelendő, az viszont nem más, mint a Marvel Studios korábbi munkáihoz mérten nagyobb arányú és mértékű előzetes és TV-spot anyag, amely talán előre jelezhetett valamilyen negatív önértékelést a stúdió részéről, különösképpen egy olyan időpontban, amely hatalmas jelentőséggel bír az egész MCU életében, hiszen a két Bosszúállók-film közé ékelődik.

Olvasd tovább

0

Röviden: Dermesztő hajsza / A csodagyerek / Kurszk / Look Away / Hannah Grace holtteste

írta Minime

Dermesztő hajsza (Cold Pursuit) – Nels Coxman (Liam Neeson) hókotrós a coloradói Kehoe városkájában. Munkája olyannyira hasznos és elismert, hogy a lakosság az év polgárává választja. Üröm az örömben, hogy nem sokkal később egyetlen fiát holtan találják: az ok nem más, mint kábítószer-túladagolás. Nels viszont pontosan tudja, hogy a fia nem volt drogos, ezért nyomozásba kezd, és megpróbálja kideríteni, mi is történt valójában. Neje (Laura Dern) a tragédia után elhagyja, testvére Brock (William Forsythe) segíti kutatását korábbi alvilági kapcsolatai révén. Miután szagot fog, elkezdi a szálak mentén felgöngyölíteni a történteket, és közben meglehetősen sokan távoznak az élők sorából, helyenként kellemesen fanyar fekete humor kíséretében. Liam Neeson menetrendszerinti akciómozija idén is megérkezett, és az elvárt minimumot ezúttal is elénk „varázsolja.” Igazából semmilyen extra tartalommal nem bír azokon a kellemesen gúnyos poénokon túl, amivel bármelyik más Neeson-film bírna. Sajnos a főszereplő jelenleg nem azzal van elfoglalva, hogy filmjei tartalmi és színészi elemeit igényesebbre fordíthassa, és a „kialakult szituáció” miatt a film bevételi adatai sem hozzák az elvárt paramétereket. Hans Petter Moland hollywoodi debütálása igazából elmegy egynek a futószalagon érkező akciófilmek sivár felhozatalában. Értékelés: 50%

Olvasd tovább

0

Röviden: Boldog halálnapot! 2. / Vihar előtt / Pusztító / Esti iskola / Haláli bábjáték

írta Minime

Boldog halálnapot! 2. (Happy Death Day 2U)Christopher Landon író-rendező folytatása a korábbi nagy sikerű horror-vígjátékához, amelyben gyakorlatilag a teljes szereplőgárda visszatér az előző részből, és a folytatás szinte közvetlenül kapcsolódik az előzményhez. Tree (Jessica Rothe) és Carter (Israel Broussard) éppen az első rész fáradalmait pihenik ki, amikor megjelenik Ryan (Phi Vu) – szokás szerint –, majd elkísérjük újdonsült hősünket egészen napjának végéig, amikor is a Babamaszkos gyilkos meggyilkolja. Meglepetésünkre Ryan a nap reggelén találja magát, és a körforgás újraindul immáron vele, egészen egy szerencsétlen tudományos kísérletig, amely visszarántja Tree-t születésnapja reggelére. A lány azonnal kiborul a sokktól, hogy ismét minden nap meg kell halnia, és ez még csak a kezdet, ugyanis az előző részben történt események mintha gyökeresen megváltoztak volna. Landon ezúttal csavar egyet a sztorin, és megpróbálja elmagyarázni nézőinek az előző részben tapasztalt időhurok létrejöttének okait, működését, majd mindent összekuszálva, vicces fordulatokkal tarkítva teljesen összezavarja nézőit és a főszereplők kis csapatát. Tree ezúttal mélyebb megközelítést kap a maga és a film bohém módján. Kényelmetlenebb döntésekre kényszerül szeretteivel kapcsolatban, és rászorul a számára addig kevésbé ismert tanulás folyamatára is. Landon kissé túlspilázta a folytatást és bugyuta magyarázatot eszközölt a jelenség igazolására, ám ezzel újabb szereplőket vont be a történetbe, ami pozitívum. Jessica Rothe ezúttal is hiperaranyos és a legtutibb 30+-os csaj, aki manapság tinit alakít. A film humorértéke változatlan, érzelmi mélysége növekszik, de a történet sajnos butább, ennek ellenére majdnem az első rész szokatlanul kedvelhető szintjét hozza. Értékelés: 80%

Olvasd tovább

2

Alita: A harc angyala (Alita: Battle Angel)

írta Minime

James Cameron hosszú-hosszú éveken át magának tartogatott és mélyen dédelgetett álma válik valóra a mozikban ezúttal, azonban nem a „nagymester” saját akaratának alkotófolyamata által, hanem mintegy „kiközvetített” munkaként landolt Robert Rodriguez rendező kezében. Az Avatar-folytatásokkal bíbelődő guru személyes jó kapcsolatuk és hasonló rajongásuk miatt szavazott kollégájára, és csupán a produceri és forgatókönyv-adaptálási feladatokra szánta rá az idejét. Időnként, amikor egy nagy rendező elkötelezi magát egy projekt mellett, képes olyan beleéléssel megalkotni álmát, ahogyan azt Cameron tette az Avatar vizualitása esetében. Az Alita-projekt azonban, amely a másik nagy álma volt, lassan kicsordogált a kezéből, és Rodriguez kamerái előtt landolt. Vajon hiba kölcsönadni az álmainkat másnak, akár egy hasonló rajongói nézőponttal rendelkező kollégának?

Olvasd tovább

1

Röviden: Instant család / Holmes és Watson / Végtelen útvesztő / Az eltűntek / Replicas

írta Minime

Instant család (Instant Family) – Pete (Mark Wahlberg) és Ellie Wagner (Rose Byrne) házasok, akik saját elhatározásukból és rokonaik nyomásának engedve a gyermekvállalás rögös útjára lépnek. Mivel a pár már a negyvenes éveit tapossa, úgy döntenek, számukra az örökbefogadás jelenti a végső megoldást. Az adoptáló szülők felkészítő összejövetelein két szociális munkás, Karen (Octavia Spencer) és Sharon (Tig Notaro) ösztökélésére belevágnak a dologba. Az ismerkedés után úgy döntenek, nem is egy, hanem három gyereket fogadnak örökbe. A 15 éves Lizzy-t (Isabela Moner) és annak két kistestvérét, a 10 éves Juan-t és a 6 éves Litát. A kezdeti nehézségek természetesen mindkét oldal életét megnehezítik kezdetben, de számos humoros és érzelmes epizódon keresztül érkezünk el a szülők és gyermekeik közös nevezőre jutásához. Sean Anders saját élményein alapuló forgatókönyve és rendezése egyaránt szembesíti a nézőket az örökbefogadás napos és árnyoldalaival is, és teszi mindezt úgy, hogy a színészei alakításaira nem lehet panaszunk. Továbbá a humor és dráma egyensúlya is érzékletesen megmarad. A családi összejövetelek vicces oldala, valamint Lizzy vívódása az igazi és a „kamu” szülei között jól példázza mindazon eseményeket, amelyek egy ilyen „szélsőséges” családalapítás során előfordulhatnak. Kifejezetten nézhető film, jó alakításokkal és mély tartalommal, de nem túl drámai köntösben, sem túltolt vígjátékként. Értékelés: 80%

Olvasd tovább

3

Üveg (Glass)

írta Minime

Tizenkilenc évvel ezelőtt az akkor méltán népszerű és közkedvelt író-rendező, M. Night Shyamalan megalkotta azt a moziját, amely megágyazott a jelen produkció elkészültének. A sebezhetetlen egy különleges alkotás volt, amely a pozitív és negatív emberi pólusok szembenállására és ezek egymást kereső mechanizmusára építkezett, ahogyan meg is fogalmazódott a filmben: a képregények, azok hősei és antagonistái mintájára. A Széttörve két évvel ezelőtt debütált a vásznon, és mind kritikailag, mind anyagilag eléggé sikeresnek bizonyult, majd a történet végén becsatolást kapott abba az univerzumba, amelyet A sebezhetetlen teremtett. Végül, mintegy katarzisként – úgymond a rendező képregény-tematikájú trilógiájának befejezéseként – idén megkaptuk az Üveg című záróakkordot.

Olvasd tovább

2

Röviden: Nyughatatlan özvegyek / A ház, amit Jack épített / Madarak a dobozban / A gyilkos kobold visszatér / Creed II.

írta Minime

Nyughatatlan özvegyek (Widows) – Harry Rawlings (Liam Neeson) és bandája egy 2 milliós rablás során elhaláloznak. Özvegye, Veronica (Viola Davis) azonban kénytelen szembenézni a következményekkel, Jamal Manning (Brian Tyree Henry) és testvére, Jatemme (Daniel Kaluuya) ugyanis megfenyegetik és követelik vissza a pénzüket. Manning ugyanis ebből az összegből szeretne Chicago város tanácsába bekerülni ellenfelével, Jack Mulligan-nel (Colin Farrell) szemben, akit apja, a jelenlegi tanácsnok, Tom (Robert Duvall) is támogat. Veronica megtalálja férje naplóját és abban egy leírást, ami 5 millió dollárhoz juttatná annak végrehajtóját. Egyedül azonban nehézkes lenne belefogni a dologba, így felkeresi férje elhunyt cinkosainak feleségeit: Lindát (Michelle Rodriguez) és Alice-t (Elizabeth Debicki). A negyedik özvegy, Amanda (Carrie Coon) nem csatlakozik a csapathoz, mivel újszülött babáját óvja éppen. Helyette Linda beszervezi babysitterét, Belle-t (Cynthia Erivo) és megkezdődik felkészülésük a rablásra. Steve McQueen (Éhség, A szégyentelen, 12 év rabszolgaság) filmje sokkal inkább dráma és lélektani krimi, mint akciófilm. Az előzetesek alapján ennek ellenkezője volt sejthető. A színészek meglehetősen erős alakításokkal rukkolnak elő, főként Viola Davis és hölgytársai. Farrell és Duvall rutinból megoldják a szerepet, Daniel Kaluuya viszont egészen jól sikerült gonoszt tesz az asztalra. A dialógusok és érzelmi kötődések, illetve ezek hiánya jól ábrázolt és átérezhető. A film tartalmaz néhány fordulatot, és a cselekmény sem teljesen lineáris, ennek ellenére sem mondható pörgősnek a történet. Elsősorban a drámákkal kapcsolatos rajongásukat elfojtani nem tudó nézőknek ajánlott, a szokásos Liam Neeson filmre éhes fanoknak annál kevésbé. A kiváló színészek és erős alakítások ellenére sem átütő. Értékelés: 60%

Olvasd tovább

1

ŰrDongó (BumbleBee)

írta Minime

Az előző részekről: Transformers, Bukottak bosszúja,
A Hold sötétje, A kihalás kora, Az utolsó lovag.

Talán az idei év utolsó blockbusterének szánt mozijaként érkezett hozzánk a legújabb Transformers kaland, amely elődeivel ellentétben azt ígérte, felhagy a Michael Bay nevével fémjelzett látványos, ám roppantul ötlettelen és sablonos robbantgatásokkal, és megpróbálja minőségi tartalommal feltölteni a legújabb filmes próbálkozást. Christina Hodson forgatókönyvíró és Travis Knight rendező próbálták meg olyan megvilágításba helyezni ezt a mozit, amely immáron kielégítő cselekménnyel és érzelmi oldalról is mélyebb aspektusból ábrázolja az óriásrobotok földi tartózkodását és kalandozásait.

Olvasd tovább

3

Aquaman

írta Minime

Jelentős promóciós tevékenység, számtalan trailer és hosszabb-rövidebb bejátszás után végre egészben is megérkezett a mozikba a Warner/DC legújabb alkotása. Az Aquaman igazából a kevéssé sikeres Igazság Ligája után, mintegy titkos favoritként kellett volna, hogy lázba hozza a nézőket és felvillantson valami olyat, amit a Wonder Woman kivételével utoljára csak a Nolan-féle Batman-trilógia tudott, és a sokak által lesajnált, de azért a nézők számára meggyőző Öngyilkos osztag (Leto kivételével nekem tetszett) produkált. Itt volt az ideje tehát, hogy a DC nagyvonalúan szórakoztató és látványos legyen, lélegzetelállítóan szegezzen a székekbe és váljon kuriózummá. James Wan foglalhatta el a direktori széket és próbálhatta meg a kissé erőltetett és önmaga elvárásaitól is elmaradó franchise helyes útra terelését.

Olvasd tovább

1

Röviden: Ragadozó városok / Csuklyások / Ami nem öl meg / Defekt / Megan Leavey

írta Minime

Ragadozó városok (Mortal Engines)Peter Jackson produceri felügyelete alatt készült gigaprodukció, amelyet Christian Rivers rendező álmodott a mozikba, valamint az alkotáshoz Philip Reeve azonos című regénye alapján a Walsh-Boyens-Jackson triumvirátus kreált szkriptet. A távoli jövőben az apokalipszis maradványai között már csak gépesített városok jelentik a túlélést, amelyek közül a nagyok bekebelezik a kicsiket, és elpusztítva azokat egyre növekednek, miközben útjuk során sáskahadként pusztítják a Föld megmaradt kincseit. London egyike ezen hatalmas monstrumoknak, amelynek ambiciózus és kegyetlen vezetője, Thaddeus Valentine (Hugo Weaving) titokban sötét tervet szövöget és egy martalóc leányzó – Hester Shaw (Hera Hilmar) – merényletének tárgyává is válik. Hester édesanyja halálát tulajdonítja ugyanis a londoni előkelőnek. Eközben Tom (Robert Sheehan), a feltörekvő londoni ifjú akaratlanul is az események középpontjába sodródik, és sorsa végleg összefonódik Hester és Thaddeus végzetével. Valentine ugyanis olyan eszközök birtokába jut, amellyel megváltoztathatatlanul átírná a városok, a világ és a benne élők egész életét. Eközben a városból kidobott menekülő fiatalok kénytelenek számos más veszéllyel is szembenézni, beleértve egy félig ember-félig robot embervadászt, Shrike-ot (Stephen Lang) – akihez Hester személyesen is kötődik –, valamint a prédára vadászó városok ellen szerveződő Ellenállással is sikerül összefutniuk. Eközben pedig titkos tervei megvalósítása közepette Valentine-nak is számot kell vetnie hazugságaival lánya, Katherine (Leila George) irányában. A mozi elképesztően monumentális, ahogyan Peter Jackson rendezései is azok voltak a Tolkien-érából származó művei tekintetében, Rivers sikeres tanítványnak bizonyult tehát. Ugyanakkor a gigantikus látványt nem segítik a színészek kevésbé kiforrott alakításai és a narratíva, valamint az adaptált forgatókönyv logikai bukfencei, hiányosságai és zökkenői sem. Mindenképpen rendhagyó alkotás az idei mozikínálatból, de korántsem annyira jó, mint azt a hype alapján várhatnánk. Gyakorlatilag kijelenthető, hogy sokban hasonlít a Star Wars: Új Remény történetvezetéséhez és dramaturgiájához, sőt szinte más környezetben, de lemásolja azt. A látvány viszont grandiózus. Értékelés: 70%

Olvasd tovább

0

Robin „Kingsman” Hood – rendhagyó kritika

írta Minime

A történet, amelyet már jó páran nagyon sokféleképpen vászonra vittek, ezúttal Otto Bathurst debütáló rendezéseként futott be a mozikba. Robin Hood történelmi alapokat sem nélkülöző, népmesei elemekkel tarkított szövevényes históriája, feldolgozottságának tükrében és ennek elképesztő ötletgazdaságában már számos alkotásnak adott táptalajt, amelyek hol így, hol úgy sikerültek. Volt már itt komédiás verzió, drámaibb hangvételű, Oscar-díjakra pályázó alkotás és kőkemény kalandfilm is. Azonban a jelenkor mozirajongóinak igényeihez mindenképpen igazodva kellett egy nagyon cool és újszerű feldolgozás, amely mind játékidőben, mind szereplők tekintetében, mind pedig a sztori történelmi hitelességének és komolyságának szempontjait totálisan elhanyagolva, egyértelműen eléri a fiatalság és az ironikusok ingerküszöbét is.

Olvasd tovább