1

Röviden: Instant család / Holmes és Watson / Végtelen útvesztő / Az eltűntek / Replicas

írta Minime

Instant család (Instant Family) – Pete (Mark Wahlberg) és Ellie Wagner (Rose Byrne) házasok, akik saját elhatározásukból és rokonaik nyomásának engedve a gyermekvállalás rögös útjára lépnek. Mivel a pár már a negyvenes éveit tapossa, úgy döntenek, számukra az örökbefogadás jelenti a végső megoldást. Az adoptáló szülők felkészítő összejövetelein két szociális munkás, Karen (Octavia Spencer) és Sharon (Tig Notaro) ösztökélésére belevágnak a dologba. Az ismerkedés után úgy döntenek, nem is egy, hanem három gyereket fogadnak örökbe. A 15 éves Lizzy-t (Isabela Moner) és annak két kistestvérét, a 10 éves Juan-t és a 6 éves Litát. A kezdeti nehézségek természetesen mindkét oldal életét megnehezítik kezdetben, de számos humoros és érzelmes epizódon keresztül érkezünk el a szülők és gyermekeik közös nevezőre jutásához. Sean Anders saját élményein alapuló forgatókönyve és rendezése egyaránt szembesíti a nézőket az örökbefogadás napos és árnyoldalaival is, és teszi mindezt úgy, hogy a színészei alakításaira nem lehet panaszunk. Továbbá a humor és dráma egyensúlya is érzékletesen megmarad. A családi összejövetelek vicces oldala, valamint Lizzy vívódása az igazi és a „kamu” szülei között jól példázza mindazon eseményeket, amelyek egy ilyen „szélsőséges” családalapítás során előfordulhatnak. Kifejezetten nézhető film, jó alakításokkal és mély tartalommal, de nem túl drámai köntösben, sem túltolt vígjátékként. Értékelés: 80%

Olvasd tovább

0

Replicas – Keanu Reeves újra scifiben

John posztja

Kijött Keanu Reeves következő filmjének előzetese, melynek címe: Replicas. A scifi-thrillerben Will Foster (Keanu Reeves) szintetikus biológus egy autóbalesetben elveszíti a családját, melybe nem tud belenyugodni, és megpróbálja őket klónozással visszahozni. A rendező Jeffrey Nachmanoff, aki eddig főképp sorozatok rendezésében vett részt, illetve producerként tevékenykedett, valamint neki köszönhetjük a 2008-as Az áruló című filmet Don Cheadle-lel a főszerepben.

0

Keanu Reeves a Replicas sci-fiben

reevesKeanu Reeves az utóbbi években több bukásból is kivette a részét, ráadásul a kritikák is alaposan földbe döngölték filmjeit. Ellenben a vele készült John Wick akció egészen jó véleményeket gyűjtött be, már csak a bevételen kellene erősíteni. Viszont a pozitív visszajelzések segíthettek Lorenzo di Bonaventura producernek, hogy nyugodtabb szívvel álljon be a színész főszereplésével készülő Replicas sci-fi thriller mögé.

Reeves és a régóta tervezőasztalon lévő Passangers sci-fi producere, Stephen Hamel ötletéből formálódik a projekt. A középpontban egy neurológus áll, akinek családja egy közlekedési balesetben meghal. Ám a férfi úgy dönt, hogy a tudomány szabályait félretéve, a kormányzati és hatósági tiltásokra fittyet hányva tudását arra használja, hogy visszahozza szeretteit az életbe.