Egy párkapcsolat talán egyik legizgalmasabb pillanata, amikor eljön a nagy pillanat, a találkozás az anyóssal és az apóssal. Nagyon is fontos az első benyomás! Hogyan kellene viselkedni? Mit fognak gondolni róla? És így is kezdődik a film, Chris Washington találkozni fog Rose Armitage, vagyis a barátnője szüleivel. Éppen nagy csomagolásban van. Elvileg nincs mitől tartania, hiszen jó kedélyű fiatalember, munkájával is elégedett lehet. Na igen, de talán a bökkenő az lehet, hogy Chris fekete, Rose viszont fehér.
Persze a nő kellő vidámsággal és lazasággal hessegeti el az aggódó gondolatokat. Nem lesz itt semmi baj, a családja elfogadó természet, örülni fog neki. Sőt, a megérkezés után Rose édesapja többször ki is hangsúlyozza, hogy megint Obamára szavazott volna, ha lehetősége nyílott volna rá. Látszólag minden remek és még azt is megmagyarázzák, hogy miért feketék a házban dolgozó emberek.
Ma menő dolog feketének lenni – hangsúlyozzák ki a filmben. Ezzel kvázi rá is tapintanak arra a sztereotípiára, hogy az afro-amerikaiak jobb kiállásúak, sportban is jeleskednek, egészségesebbnek tűnnek. De mire erre a pontra elérünk, már feszengeni kezdünk székünkben. Nem azért, mert a történet unalmas lenne vagy éppen a rendező gyengén próbálna kihangsúlyozni valamit. Ó, dehogy. Csak a levegőben ott van valami: a kényelmetlen érzés. Akad egy-két gyanúsabb dolog a család körül. Elviekben nincs is ok rá, hogy feszültek legyünk. De mégis…
Jordan Peele az eltelt évek során humorát csillogtatta, megnevettetett több millió embert. De mégis rendezői bemutatkozásához nem olyan műfajt választott, amiben eddig jeleskedett. A Blumhouse renoméját erősítette egy thriller-horrorral. És azért a produkciós cég falai közül kikerülő filmek minősége sajnos elég gyakran megkérdőjelezhető, ám kiderült, hogy Peele-nek nem csak a viccelődéshez van tehetsége.
Manapság egykaptafára készülnek a horror-thrillerek, a megszokott sablonokra húzzák fel a cselekményt. Viszont a derék direktor nem erre építkezett és a vidéki-kertvárosi környezetben értő kezekkel teremtette meg a hangulatot. Akadnak ugyan jump scare pillanatok, de nem Peele nem erre erősít. Daniel Kaluuya és az eddig sorozatozó Allison Williams párosa eléggé szimpatikus, működik közöttük a kémia, nagyon is összeillenek. Előbbinek a fura és érdekes helyzetek után boldogan távozna, utóbbi pedig megértő és mindenben egyetért párjával. És amikor már a szorongás tetőfokára hág jöhet egy-két valóban meglepő csavar. Peele nem akar mondanivalót lerakni elénk és ugyan erősen benne lenne a témában a társadalmi kritika, de ennek kapcsán sem akar semmit az arcunkba vágni. „Csak” kaptunk tőle egy felettébb jó át-és kigondolt, ötletes thriller-horrort, rendkívül jó színészekkel. 90 %
imdb: 8,0
Büdzsé: 4,5 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 172,8 millió dollár
Eddigi összbevétel: 195 millió dollár
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Klassz film lett, tele feszültséggel. Így kell megírni valamit. Tanítani lehetne.
Horrorkerülésem miatt most pótoltam. Nem annyira gondolatgazdag, mint amire a felhajtás alapján számítottam, de jó. Romkomként indul, thrillerként folytatódik, majd szatíra és b-hentelés lesz a végére.